Búcsú

Azta!
Ennyi, amit egyenlőre kitudok nyögni. Jöhetnének most az olyan szövegek, hogy "egy korszak lezárul", "új dolgok jönnek, új személyiség vagyok", de.. Na, jó igazából pont ilyen sablonos dumát fogok írni. De ez az igazság. Mikor 20 hónapja elkezdtem írni, teljesen másnak gondoltam mindent. Én is más voltam.
Csak 20 részesnek indult a blog, de addig-addig húztam míg 3 évados lett. Az első évadba úgy voltam, hogy Nina Harryvel marad. Majd a másodikba már véget akartam vetni mindennek, az álommal. De olyan üresnek tűnt, hiszek mégis milyen vég lenne? Mintha a levegőbe lógva hagynám. Így lett a harmadik évad. Több részesnek indult, de már nem tudtam írni. Kevesebb időm lett, kevesebb ihlet és kedv.
De végül is nagyon szerettem írni. Most viszont lezárom. Ezzel együtt mást is lezárok, magánéletbe, hiszen pár szereplőt, élő ismerősömről mintáztam.
Annyi, minden kavarog a fejembe, de nem tudom leírni. Ilyen se volt még.
Nem fogok végleg eltűnni, csak egy kis időre.
Davi életét fogom tovább írni, másik blogon. Később belinkelem.

Köszönök nektek mindent Drága Olvasóim!
Köszönöm a 46 feliratkozót! Köszönöm a több, mint 53000 oldalmegjelenítést! És köszönöm a 331 kommentet! :)

All the Love
NiSzi xx

Epilógus - Ragyogj

Hey!
Itt is lenne az Epilógus. Azta, máris itt a vége, de még csak most kezdtem.
Annyira fura ez.
Jó olvasást, így utoljára is!
Pussz!

A rész zenéje: Charlie Puth - We Don't Talk Anymore
https://www.youtube.com/watch?v=3AtDnEC4zak

NiSzi xx

 

 

*16 évvel később*

- Nem tudom elhinni, hogy a hugicám férjhez, megy - rázza a fejét Davi. Beszáll a kocsiba, ügyelve, hogy a koszorúslány ruhája ne gyűrődjön meg. Halvány narancssárga az egész, testhez álló, majd lent kissé lazább fazonú. Nagyon szép.
- Én se. Olyan gyorsan felnőtt - sóhajtok a fejemet rázva.
- Louis és Eleanor megérkeztek - néz fel a telefonjából, mire bólintok. Egy sofőr visz minket, nagy ruhába és magassarkúba egyikünk se vállalta a vezetést. Még egy óra van az esküvő hivatalos kezdetéig, néhány közelebbi rokon már ott van a nyaralónál. Davinak van egy nyaralója Londontól pár kilométerre, amit még Chrisről öröklődött rá. Nagy becsben tartja a helyet, nagyon szereti. Most viszont kölcsön adta Sorának és Alecnek az esküvőre. Hatalmas kertje van a nyaralónak, szépen bekerített zöld terület. Most az egészet asztalok és székek díszítik. Egy részén csak székek a szertartás idejére, a másik részén pedig ahol a lagzi lesz. Minden barack színbe pompázik, az asztalok díszítése is. Kerek asztalok vannak, hozzá tartozó székekkel. Sora nagy esküvőt akart, amit gyönyörűre akart így én is és Alek is igyekezett a kedvére tenni. Rosa, Alek édesanyja intézte az ételeket, ami nem volt nehéz úgy, hogy van egy kávézója és egy kisebb étterme is.
Megérkezve a nyaralóba, rögtön az emeletre indultunk. Egy szobába kopogok, amin be is nyitok.
- Úramisten - kapom kezeimet a szám elé. Sora mosolyogva fordul felém. Gyönyörű fehér ruhája már rajta van, ami ugyan olyan, mint már kiskorában kitalált. Felül tapad és lent szép nagy, kisebb csipkés részekkel díszítve. Az ujja végig áttetsző csipke. Sötét barna, szinte fekete göndör haja szoros kontyba fel van tűzve és egy szintén fehér kikövezett csattal van díszítve. - Gyönyörű vagy!
- Jajj, anyu el ne sírd magad - nevet Sora.
- Biztosan nem kérsz azok helyett egy sportcipőt? - felvont szemöldökkel mutat Davi a hihetetlenül magas magassarkúra. Ő inkább a kényelmes, de azért szép kinézetre megy, Sora pedig a szoknya és magassarkú mellett pártol.
- Nem - forgatja barna szemeit a menyasszony. Hihetetlenül hasonlít az apjára. Néha csak a kinézetén vagy mozgásain veszem észre, de van, amikor a személyiségén is. Aaron is Zaynre jobban hasonlít, mint rám. Zaynel évek óta nem találkoztam. Az ikrek születése után párszor még találkoztam vele, de nem beszéltünk. Sophia és Liam esküvőjén, ahogyan Louis és Eleanorén is. A harmadik találkozás Mesi és Niall esküvőjén lett volna, de mindig veszekedtek vagy csak közbe jött nekik, Mesi pedig megelégelte és megőrülve elszöktek Niallel. Berlinbe mentek, összeházasodtak és ott is maradtak nászútra.
- Nem izgulsz, hogy elesel benne? - mosolyog Davi, de Sora csak leinti.
- Modell vagyok, nem most lesz az az alkalom, hogy elessek. - ennyivel be is fejezték. Aaron ront be, és füttyent egyet Sora láttán.
- Basszus, túl jól nézel ki, ahhoz, hogy megházasodj - rázza a fejét elkerekedett szemekkel.
- Ugye, én is ezt mondom - mutat rá Davi, helyeslően bólogatva.
- Ilyen kinézettel sose házasodnék meg - rázza a fejét. - Ja, tényleg ikrek vagyunk. Akkor nem is fogok - nevet fel majd ledobja magát az egyik kanapéra. - Nagyon pöpec ez a ház. Nem akarod nekem is kölcsön adni?
- Majd egyezkedünk - von vállat Davi.
Sora még nézegette magát, hogy minden tökéletes legyen, én addig átnéztem Rosaval, hogy minden rendben van-e. Davi Sorával maradt, Aaron pedig Alekhez ment. Már kezdtek egyre többen jönni a vendéget, voltak, akik ismerősek voltak, és akik egyáltalán nem. Sora nem egy barátnőjét hívta meg, kész modell stúdiót szinte. A mi és Alek rokonaik is kitette a létszámot. Sophia, Liam és a lányuk is megérkezett. Barna hajú, szerény lánynak néz ki, mégis szemeibe benne van az a huncut csillogás, mint Liamében. Pár hónap van Sora és közte mégis mint ég és föld a két lány. Davi éppen akkor ért mellém, amikor megláttam őket.
- Velem jössz - ragadom meg a karját. - és egy kicsit kedveskedsz.
- Hiszen én mindig kedves vagyok - néz rám ártatlanul, de csak nevetve leintem.
- Ismerkedj jobban Sophék lányával.
- Oké - vállat vonva egyez bele. Hát, ez viszonylag könnyen ment. Igaz, Davival sose volt gondom a neveléssel.
- Sziasztok - köszönök nekik, mire Soph rögtön a nyakamba ugrik. Pár hónapja nem találkoztunk, mindig közbe jött valami. Én Sophal és Liammel beszélgettem, míg Davi félremenve Gracievel beszélgetett. Hamar megtalálták az összhangot, jól elvoltak.

Fél óra telt el, amíg beszéltem Sophékkal, amikor már úgy tűnt mindenki megérkezett és elkezdődött a szertartás. Helyet foglalt mindenki, Alek és a tanúja már ott várakoztak az oltárnál. Elsőnek Davi sétált fel, mosolyogva, magabiztosan. Őt követte Sora egyik barátnője. Majd a menyasszony. Nem kísérte senki. Amikor szerveztük az esküvő ezt a részét, azt mondta, hogy vagy az apja vagy senki. A második mellett döntött végül. Mosolyogva nézett végig Alekre, akinek arcán ugyan olyan boldogság ült. Mikor Sora odaért Alek súgott valamit a fülébe, amitől ő elpirult. Egymással szembe álltak végig, ahogy a pap beszélt. Gyönyörű volt az egész. Büszke mosollyal nézek körül, amikor egy fekete hajat látok. Le van hajolva. Annyira olyan, mint ő. Viszont, amikor felnéz, látom, hogy nem az volt, akire gondoltam. Csalódottan fordulok vissza. Nem is értem miért gondoltam, hogy ő lenne. Láttam a vendég listát, nem volt rajta.
Sora és Alek egymás ujjára húzza a gyűrűt. Sora szerényen pislog Alekre, ahogyan ő is a lányomra. Végül csillan egyet Sora szeme és magához rántja újdonsült férjét egy csókra. Ismerem a lányom, az nem ő lett volna, hogy csak szerényen nézzen.

- Férjhez kéne menned - bökdösi Aaron Davit.
- Barátnőt kéne szerezned - nyújtja rá a nyelvét öccsére Davi. - Anyu csak, hogy tudd szereztem neked egy meglepetést az estére - mosolyog ravaszon.
- Úristen, előre félek - sóhajtok mosolyogva. Az, ha ő meglepetést szervez az már régen rosszat jelent. Ritkán szerez meglepetést, de az nagy és bármit megtesz érte. Pont, mint Chris tette. Annyi mindenben hasonlít rá.
- Ugyan - int le -, tagadhatatlanul örülni fogsz neki! - Körbe pillant, mintha keresne valamit, vagy valakit, amikor elégedetten mosolyodik el. - Megyek, megkeresem Graciet - és már el is rohant.
- Ketten maradtunk, fiam - sóhajtok hátradőlve a széken.
- Bocsi anyu - nevetve rázza a fejét és feláll - Elnézést, ismerjük egymást? - megy oda egy igazán csinos lányhoz. Megszeppenve néz rá a szőke lány, aki Alek rokonságába való. Elneveti magát, majd a kezét belehelyezi Aaron tenyerébe, amit felé tart. Aaron is ugyan úgy hódít akár Zayn. Ő is inkább az apjára hasonlít. Egyedül Sora, aki rám hasonlít, talán ő még engem is túl tesz néha.
- Látom kirepültek a gyerekeid - Eleanor mosollyal az arcán ül le mellém.
- Ne is mond - rázom a fejem hitetlenül. - Olyan gyorsan elmúltak az évek. Ez a 16 év és Sora máris férjhez ment, ilyen fiatalon - mély levegőt veszek, a fejem megfájdul. Boldognak kéne lennem. Hiszen az vagyok. Boldogabbnak kéne lennem. De valami különös érzés van bennem. Elmúlt 16 év és olyan sok minden történt, mégis mintha mindegy ugyan olyan lenne, pedig csak egy ugyan az. Az ikrek még csak nem rég születtek, ahogyan Davi is. És ő is már húsz éves.
- Öregszünk El - rázom a fejem, ajkamba harapva. Régen ismételt mozdulat volt ez már.
- Igen, igaz. Nézd csak meg, szinte már kész felnőtt - saját lányára néz, aki most Sorát öleli meg. Alacsony kis lány lett, de annál csinosabb.
- Még csak tizennégy - nevetek rá. - Őszintén. Hogy lett ilyen alacsony lányotok? - nevetek rá.
- Majd megnő. Különben is, nézd csak meg milyen szép - mosolyogva nézi még mindig a lányát. Büszkeség csillog a szemébe és a mosolyában.
- Jó látni, régen találkoztunk - sóhajtok fel ismét. Pár ránccal, gyerekkel és tapasztalattal többek vagyunk, de nem változtunk.
- Igen, tényleg! - néz rám, pillantását elvéve a lányáról. - De szerintem van még valaki, aki szintén örülne, hogy lát. És tudom is hol van.
- Mi? Miről beszélsz El? - homlok ráncolva nézek rá, nem értem mire akar kilyukadni. Tudom, hogy olyan volt, mintha ma Zaynt láttam volna, de nem ő volt. Ő nem lehet itt, de ha nem rá gondol, hát kire?
- Ne tegyél úgy, mintha nem tudnád - forgatja szemeit. - Túl sokáig ostoroztad magad Ní - kezei közé fogja az enyém és halkabban beszél. - Chris nem miattad halt meg. Tudom, hogy így érzed, de nem a te hibád volt. Ha nem aznap, akkor később a betegségben. De te semmi esetre sem lehetsz az oka.
- Tudom - suttogom lesütött szemekkel. - már tudom - mosolygok halványan.
- Itt az idő, hogy valami újba belevágj. És ebbe Davinak talán segítettem is egy kicsit - mutató és hüvelyk ujjával mutat egy picit. Még mindig értetlenül nézek rá, amikor Sora halk sikongatását hallom meg. Rögtön felé kapom tekintetem, ijedten nézem mi történt. De semmi olyasmi, amitől félnem kellene, illetve azt hiszem, nem kell. Sora már átöltözött a tűz piros ruhájába, a fehér helyett hozzá illő magassarkúba, amibe most kissé toporzékol. Vele szembe pedig..ott pedig a felejthetetlen sötét haj, ami most kicsit hosszabb, mint amikor utoljára láttam, barna szemei, amik alatt már megjelent pár ránc és az a mosoly, ami ha megjelenik, apró gödröcskék lesznek arcán. Zayn az. És most valóban ő. Ott áll teljes életnagyságba. Sora a nyakába veti magát mire Zayn csodálkozva elneveti magát. Istenem, az a nevetés. Davi elégedetten mosolyog Zayn mellett, ha jól értem, minden az ő terve.
- Azt hiszem, lenne mit megbeszélnetek - mondja még utoljára Eleanor, majd visszamegy Louishoz. Zayn karjai közé akarom vetni magam, ahogy Sora tette, de az érdekesen nézne ki. Végülis inkább csak felálltam. Csak néhányan figyeltek fel a jelenetre és abból is csak még kevesebben értették ennek jelentőségét. Sora még egyszer magához szorítja, puszit ad arcára majd elengedni. Nehezére esik, de elengedni. Könnyek csillognak a szemeiben, de Aaron szemeiben csak dühöt látok. Egészen biztos, hogy beszélnem kell vele. De már tudom, hogy nem most lesz az a pillanat ugyanis Zayn felém indul meg. Összefont karokkal próbálok érzelem mentesen nézni rá.
- Szia - pillantok fel rá.
- Valahogy 16 év után többet vártam - húzza el a száját játékosan. - Talán egy ölelésre, csókra, még pofonra is, de egy egyszerű "szia" olyan átlagosnak tűnik - elnevetem magam, ahogy mondja ezt. Olyan könnyedén kezeli.
- Mindig mindent túl bonyolítunk. Lehet ez egyszer valami egyszerű is.
- Igazad van. Egyszerűsíthetjük is a dolgokat. Kezdjük azzal, hogy félrevonulunk. Sajnos az is szokásunk, hogy mások előtt szinte csak veszekszünk. - bólintok és elindulok be a házba. A nappaliba állapodunk meg és ülünk a kanapéra.
- Mit keresel itt Zayn?
- Ez még mindig nem az igazi - rázza a fejét, de én csak halkan nevetek rajta. - Mivel, hogy ma van, a lányom esküvője azt hiszem, érthető miért vagyok itt.
- Hadd magyarázzam meg, kérlek - lépek felé egy lépést, és folytatnám, de ő leállít.
- Davi már megtette. Mindent elmondott, tudta, ha neked kéne, abból nem sokat értenék. Még mindig úgy hadarsz ezek szerint - mosolyog kedvesen. Értetlenül állok előtte. Ezt nem értem.
- Nem vagy dühös. Miért nem? Dühöngened kéne, ordítanod velem, és hibáztatnod. Ez lenne a helyes. - összeráncolt szemöldökkel nézek nyugodt arcába.
- Mondtam már. Davi mindent megmagyarázott.
- De hát..
- Megtennéd, hogy befogod és megcsókolsz végre? - csodálkozva állok közvetlenül előtte, míg ő kínosan elneveti magát. - Mindent értek és elfogadok Nina. Igen, beismerem elsőnek dühös voltam rád, de már nem. Tudom mit, miért tettél és elfogadom. Majdnem húsz évig vártam rád.
- Itt vagyok - lépek hozzá és kezeim közé veszem az arcát. - Itt vagyok, és nem megyek sehova - suttogom neki. Lehunyja szemeit, és kezemnek dönti a fejét. Ajkai felé hajolok, és lassan megcsókolom.

~ Fél órával ezelőtt ~

Davina Carter

- Ha ezek után nem fog kinyírni, csak megköszönni tudja - egyik lábamról a másikra állok miközben minden lassuló autóban őt keresem.
- Ugyan már - int le Gracie. - Zayn és Nina évek óta nem látták egymást.
- Az lehet, de anyu nem beszélt sokat a régen történtekről. Nem tudom pontosan mi történt és mit érez még - sóhajtok, de izgulásom nem hagy alább. - Úristen, itt van.
- Nyugi. Megcsinálod csajszi - csípőjével kissé meglöki enyém, majd nem el is esünk, de csak nevetünk rajta. Még csak most ismertem meg, de mintha már évek óta ismerném. Zayn autója megáll és kiszáll belőle ő. Fekete öltöny van benne, napszemüveg a szemei előtt. Amint meglátom nyugalom és boldogság áraszt el. Olyan, mintha a vér szerinti apám lenne, régen mindig úgy viselkedett. Talán még jobb apa volt pár hónap alatt, mint a saját apám.
Felé sietek, szoknyámat kissé megemelve. Mosolyogva tolja fel napszemüvegét a feje tetejére, és kitárja karjait, amikor nyakába rohanok.
- Annyira örülök, hogy itt vagy! - motyogom zakójába. Nem vagyok túl magas, egy fejjel kisebb vagyok nála, még magassarkúban is.
- Azt látom - kuncog, mire zavartan mosolyogva engedem el.
- Mielőtt bemegyünk, pár kérdés. Egy tízes skálán mennyire haragszol anyura?
- Azt hiszem semennyire. Nem tudok mit tenni, ami megtörtént az megtörtént - von vállat lazán. Hát ez könnyebb lesz, mint gondoltam.
- Aaron azt hiszem nem lesz olyan megértő. Sora viszont majd kifog ugrani a bőréből - mosolygok, ahogy belegondolok, hogy ha húgom, mennyire fog örülni.
- Biztos? Egy kicsit izgulok - túr hajába kínosan nevetve. Ez a mozdulat, mintha teljes egészében Aaron lenne.
- Biztos - bólogatok hevesen. Anyu keveset mesélt Zaynről, többnyire nem is említette a nevét, csak úgy emlegette, mint "régi barátja". De ha mesélt róla Sorat mindig elvarázsolta, szinte rajongott érte. Mikor kisebbek voltunk, mindig azt játszottuk, hogy a szőke, aki igazából fekete herceg. Amiket mesélt anyu, csodásak voltak. Persze, mesélt apuról is, de Zaynről is sokat. Inkább Sora miatt kerestem meg Zaynt és mondtam el neki mindent. És mert én elköltöztem otthonról, Aaron alig van otthon és most már Sora se lesz. Nem akarom egyedül hagyni.
Zayn elsőnek hihetetlenül meglepődött, hogy az ajtaja előtt állok. Szerencsére Louis elmondta mikor és hol találom meg. Elmondtam neki, hogy az ikrek az ő gyerekei, hogy anyu a gyász és a bűntudat miatt ment el és nem mondta el neki. Dühös volt, hogy nem mondta el neki anyu. Akkor el is mentem, úgy gondoltam aznapra ennyi elég. Pár nappal később ő jött el a kávézóba ahol dolgozom és kérte, hogy meséljek még. Mik történtek. Az ikrekről. Mi volt az első szavuk, mikor jártak először. Kisebb emlékeket. Anyuról. Hogy boldog e. Talált e már valakit. Mondtam, hogy amióta apu meghalt senki se volt képbe. És ha rajta múlik nem is lesz. Ekkor láttam úgy, mintha minden dühe elfoszlott volna. Eszembe jutott, hogy pár héttel később lesz az esküvő így meghívtam. Később tudott csak jönni, de a lényeg, hogy itt van most, nem igaz?
- Gyere, bemutatlak a lányodnak - ragadom meg a kezét és kezdem húzni. - Jössz, Gracie?
- Még szép. Ki nem hagynám a családi botrányt.
- Szia, Grac - int egyet Zayn, miközben beér mellém.
- Hali, Zayn - kuncog Gracie. Irigylem Graciet. Ő mindig együtt volt a fiúkkal. De anyu szinte eltiltott minket tőlük. Csak Eleanor és Mesi volt, akik a gyerekkoromból még megmaradtak, hogy találkozhassak is velük. De nem lehetett az, mint amiket Gracie mesélt. A karácsonyt tavaly, mind együtt ünnepelték. Mi mindig Peterékkel. A szombat estéket többnyire szintén együtt töltötték, a kanapén filmezve. Mi a szombatokat külön. Vagy Aaron egy házibuliján manapság.
- Hey, Raya - hátulról ölelem át derekát, mint szoktam és ő is szokta nekem. Mosolyogva fordul meg és néz rám majd a mellettem álló Zaynre. - Ő Zayn Malik - ajkai elnyílnak a meglepődöttségtől, ahogy kimondom a nevét. Lesápad, aztán visszanyeri eredeti színét. Pár napja tudta meg, hogy Zayn az apja, de nem akarta felkeresni. Csak egy nevet akart tudni, de semmi többet. Egy képet se akart látni, amikor mondtam neki, hogy legalább neten keressen rá, de nem.
Halk sikongatásba kezdett majd Zayn nyakába ugrott. Meglepődött Zayn ezen, de végül Sora derekát ölelve szorosan magához húzta.
- Annyira örülök, hogy itt vagy - motyogja Sora.
- Jöttem volna hamarabb, de nem tudtam.
- Nem, nem - rázza a fejét Sora, ahogy eltávolodik Zaynttől. - tökéletes nagy belépő - neveti el magát és Zayn is elmosolyodik. - Keresd meg anyut - csillannak fel Sora szemei. Zayn bólint és körül néz az udvaron. Mikor megtalálja, anyut elindul felé.
- Annyira köszönöm, hogy elhoztad! - ölel meg a húgom.
- Remélem, most már minden rendben lesz.
- Mint egy rendes családban? - csillogó szemekkel néz rám.
- Pontosan. 

~ The End ~

III.évad 15.rész - Csendesen még

 Hey!
Itt is van a 15.rész! Rövid és összedobott, sajnálom nem tudtam már sok mindent hozzáírni.
Ez lett volna az utolsó rész. Nem sokára jelentkezem az Epilógussal és egy elköszönéssel.
Sok Pussz!

A rész zenéje: James Arthur - SayYou Won't Let Go

 https://www.youtube.com/watch?v=0yW7w8F2TVA
NiSzi xx

 

* Öt hónap múlva *

A kilencedik hónapba vagyok. A pocakom csak nő, főleg, hogy ikrek vannak benne. Egy kisfiú és kislány. Eddig nem volt semmi probléma, de, csak mert Mesi és Eleanor segített és itt voltak végig. Sophia is sokáig ezt tette egészen mostanáig, most viszont ő az, aki teherbe esett. Liam és ő is hihetetlenül boldogok Eleanor elmondása szerint. Sophia inkább a terhességével foglalkozik, amit meg is értek, ráadásul nekik a baba születése után az esküvőjük lesz megtartva. Liam állítólag, hihetetlenül boldog. Ezt megértem. Emlékszem mikor én voltam terhes Daviva, Chris folyton mellettem volt és figyelt rám.
Chris...
A temetését nekem kellett volna megszerveznem, de képtelen voltam. A szülei csinálták meg, de ők is össze voltak törve. Sokkal inkább ragaszkodtak ezután Davihoz és taszítottak el engem. Megértem. Hisz engem sose kedveltek, aztán meg, hogy szinte én hajszoltam bele Christ a halálba még inkább megutáltak. De Chris meghalt volna. Ha nem akkor, később. Az orvos elmondta, hogy találtak nála egy tumort. Agytumor. Kérdezte az orvos, hogy akkoriban észrevettem e rajta hirtelen haragot. Elmeséltem neki az esküvőn elcsattant pofont. Az agytumortól van, hogy az ember már kevésbé gondolkozik épen, de ez emberfüggő többnyire. Lehet, hogy akkor Chris se pofoz fel, ha nem lett volna beteg.
- Nina Weyble - szól ki az asszisztens nő. Lassan felállok, majd a nőre mosolyogva megyek el mellette be a doktornőhöz.
- Jó reggelt kismama! - mosolyog rám, amit viszonzok.
- Jó reggelt! - segít felfeküdni az asztalra és a szokásos ultrahang veszi kezdetét. Szerencsére, minden rendben van a kicsikkel és már a szülést is előírta. Két hét. Hát ez meglehetősen kevés idő. És még mindig nincs nevük. Illetve a kislánynak, de. Soraya. Az álmomba is ez volt a neve. Emlékszem ott Zayn és én összeházasodtunk. Még ha fel is ébredtem az "Igen" kimondása előtt, mégis összeházasodtunk. Most pedig azt se tudom, mit csinál. Amikor megkértem Eleanor és Mesit, hogy vigyenek haza összepakoltam minden fontos dolgot magamnak és Davinak is. A lányok persze elleneztek mindent, de nem bírtam ott maradni. Chris hiánya borzalmas volt, de később Zayn hiánya is annál rosszabb. Végül megértették, hogy nem szeretnék abba a házba maradni, ahol Chrissel éltünk. Davinak se tett volna jót. Így hát kibéreltem egy lakást először Bristolba. Franciaországa mentünk egy hónapra, Eleanor divat hónapjára, ahol ő is modellkedett. Sophiával három hétig Olaszországba, szintén divat hetek miatt. Mesi Los Angelesbe ment egy két hónapos táncverseny miatt, ahova elkísértem az egész csapatot. Most viszont újra itt vagyunk Bristolba, így a terhességem végén nem akarok utazgatni. Megbeszéltük a lányokkal, illetve inkább ők vettek rá, hogy ha az ikrek betöltik, a kettőt visszaköltözünk Londonba. Megértem őket, a közelükbe akarnak tudni. Féltenek, hogy egyszer összetörök jobban Chris miatt. Én pedig elakarom felejteni Zaynt is, nem akarok vele találkozni.
- Nina - kopog az ajtón Mesi.
- Megyek - szólok ki, de akkor már Davi kinyitotta. Ő csak aktívabb lett. - Szia..sztok - összeráncolt szemöldökkel figyelem a mögötte lévő szőkeségre. Niall.
- Remélem nem baj, hogy hoztam - vonja fel a szemöldökét Mesi. Összekulcsolt kezükre nézek. Mosolyogva rázom a fejem.
- Semmi baj. Gyertek - beljebb invitálom őket és a nappaliba ülnek le.
- Utolsó hónap? - kérdi Mesi törökülésbe húzva lábait.
- Az. Két hét múlva szülök, ha minden jól megy - mosolyogva helyezem kezeimet a hasamra. Mesi a konyhába megy magának kakaót csinálni így Niallel maradunk. Hónapok óta nem találkoztunk, kínos csend volt közöttünk.
- Gondolkodtál mi legyen a nevük? - kezdeményez beszélgetést mosolyogva.
- A lány Sora lesz, a fiú még nem tudom - mosolygok én is halványan. Nem sokáig maradtak. Mesivel sokat beszéltünk de Niall mint ha inkább csak dísz lett volna. Minden esettre örültem, hogy eljött. Fogjuk rá.
Másnap Sophia és Liam jött. Liamet ugyanúgy nem láttam már egy ideje, vele kicsit többet tudtam beszélni. A baba név kérdés itt is szóba került, de ő megkérdezte a vezetéknevet. Nem tudja, hogy egyébként akár Malik is lehetne az ikrek neve. Végül azt válaszoltam, hogy természetesen Weyble.
Pár nappal később Eleanor és Louis.
- Na, jó. Ez egyre furább. Miért jön minden nap valaki? - összevont szemöldökkel nézek rájuk. Louis nem válaszol Davival foglalkozik. Szegény kicsikém annyira sírt, amikor elköltöztünk és rájött, hogy nem találkozik Harryvel. Eleanor nem egyszer megkértem, hogy vigye el hozzá, ezt még sem tehettem vele.
- Miért ne látogathatnánk meg? - ereszti felém Eleanor a boci szemeit. Egészen biztos, hogy emögött van valami, de inkább ráhagytam.
Este fáradtan feküdtem az ágyba. Nem sokkal később Davi mászott fel mellém. Többnyire mellettem alszik.
Zayn vajon, hogyan élte meg az elmúlt négy hónapot? Hiszen arra számított, hogy Chris halálával már nincs akadály előttünk. De igen is van. A bűntudatom. Telefonom pityegésére leszek figyelmes. Felnyitom a zárat, a háttérképem még mindig egy közös fotó Chrissel és Davival, míg a záró képernyőm már a fiúkkal és Eleanorékkal közös kép. Megnyitom az üzenetet, Zayn az. Kicsivel éjfél után van már.
Zayn: Boldog Szülinapot!
Igen, most vagyok húsz. És ő emlékezett rá, holott egyetlen egyszer említettem. Négy hónap után ez az első, amit kommunikáltunk.
Nina: Köszönöm!
Látom, ahogyan még jelzi, hogy ír. Végül nem történik semmi. Várok még, aztán látom, hogy kilépett. Sóhajtva zárom le a telefonom. Mit is vártam? Csak felköszöntött. Nem kéne máshogy gondolnom.

Zayn Malik

Zayn: Boldog Szülinapot!
Nina: Köszönöm.
Még elkezdek még egy szöveget írni. Hiányzik. Mindennél jobban. Leakarom írni neki, hogy jöjjön vissza és soha többet ne menjen el tőlem. Soha. De tudom, hogy öt hónap édes kevés ahhoz, hogy máris vége legyen a gyászidőszakának, Chrissel. Kell még neki idő. Mind a kettőnknek. Végül nem írom tovább. Kitörlöm és leteszem a telefonom magam mellé.
- Szóval jól van? - nézek fel Liamre.
- Nem igazán - rázza a fejét, majd a bögre teájába kortyol. - Mutatja persze. De látom a szemei alatt a karikákat és egy terhes nő nem ennyire megviselt, mint ő.
- Oda megyek - állok fel a pulttól.
- Zayn éjfél múlott és nagy a valószínűsége, hogy csak jobban felzaklatnád - karomat megfogja, hogy még véletlen se menjek.
- De terhes Liam és senki nincs ott. Csak Davi.
- Eleanor éjszakára maradt. Amíg meg nem szül, a lányok ott lesznek vele, amikor tudnak. Nyugodj meg - hat rám, amit mond, visszaülök a helyemre és sóhajtok.
- Hiányzik. Annyira nagyon hiányzik - motyogom tenyereimbe temetett arccal.
- Szereted, ez egyértelmű - mosolyog, mikor felnézek rá kezeim közül.
- Az egész csak egy ártatlan flörtölésnek indult majd csak csók volt - nevetek fel kínosan. - Amikor elsőnek lefeküdtünk azt hittem majd ott hagyja Christ, miattam. De nem tette - rázom meg a fejem. - Sose tette meg. Nem értem miért nem. Hiszen elég egyértelmű, hogy már nem szerette. Vagy legalábbis én így remélem - rázom meg a fejem szomorúan. Valószínűleg félt. Vagy nem tudom. Nem annak a félős lánynak ismertem meg, hiszen akkor se érdekelte semmi és senki, amikor egyszer London közepén egy zenére csak úgy elkezdett táncolni.
- Sajnálom haver, de szerintem sose fogod megtudni a választ - rázza a fejét, szemeiben őszinte szomorúság van. Tudom, hogy próbál megértő lenni és némileg az is.
- Tudom - dörzsölöm meg az arcom. - Én megyek. Jó éjszakát - kelek fel onnan, majd Liam is elköszön és elindulok haza. Üresen áll a ház. Teljesen. Előtte Perrie volt itt, aki megtöltötte élettel, majd Nina, még ha csak párszor is járt itt.
Nem, egyszerűen nem tudom kibírni nélküle. Holnap elmegyek hozzá.

Nina Weyble

- Hajrá Mazsola - nevetek fel. Davi még mindig egy kirakóst próbál megcsinálni, de elakadt.
- Kínzod ezt a gyereket csak - forgatja szemeit mosolyogva Eleanor. Mosolyogva tárom szét karjaim. Nem egyszer megcsináltuk már ezt a kirakóst, máskor egyszerűbben ment neki.
- Na, és mikor lesz gyereketek? - vonogatom a szemöldököm. Eleanor lefehéredik, és kisebb fintorgása torzul az arca.
- Soha. Ne érts félre, szeretem a gyerekek, de hogy nekem legyen azt inkább nem. - rázza a fejét hevesen. Pedig Eleaanor pont olyan, akit eltudnék képzelni anyaként. - Elég gyerek nekem az, ami akkor van, amikor meglátogatlak. Még a terhesség alatt az alkohol elvonást is végig csináltam veled. Ne mond, hogy nem vagyon önfeláldozó. - kihúzza magát, mintha ez lenne élete fénypontja. Nevetve tapsolom meg.
- Őszinte gratulációm hozzá!
- Köszönöm, köszönöm! - hajolgat meg színpadiasan. - Viszont Sophiával már nem csinálom végig. Majd Mesi. Neki rá is fér.
- Ugyan. Mesinek semmi oka az ivásra - legyint egyet. Igaz. Folyton bulizott egészen addig, amíg pár hete komolyabbra nem fordultak a dolgok Niallal. Sokkal komolyabbra.
- Harryről olvastam a neten, hogy valami csajjal össze szűrte a levet. Mit tudtok róla? - Nem lenne meglepő Harrytől, még is az internet nem mindig igaz.
- Nem sokat csak...- a tévére vándorol a tekintetem és már nem is figyelem, mit mond Eleanor. Egy műsorban éppen a fiúkat mutatja és Zaynt. Ahogyan egy lánnyal csókolózik. Keze derekán van, a lány az ingénél fogva rántotta magához. Vörös hajzuhataga takarta az arcát, csak Zayné látszik.
- Hé, Nina jól vagy? - Eleanor a karomat fogja. Görcs jön rám. Pillanatokkal később pedig folyadék csurog végig a lábamon. - Basszus, magzatvíz. - sokkolódik le, ahogy ő is észreveszi. Mély levegőket veszek.
- Egy hét múlva szülnöm kellett volna, ne lepődj meg ennyire - fújtatok hangosan. A táskámért nyúl, amit pont az ilyen hirtelen eset miatt szedtem össze, Davi elindítja, a lift felé mi pedig mögötte sétálunk, hogy is mondjam..a csigánál is lassabb tempóba. Segít kimenni majd a kocsiba is beszállni. Innentől viszont, mintha felgyorsult volna minden. Pillanatokkal később már a kórházba voltam körülvéve pár nővérrel és a nőgyógyászommal. Végül pedig már két síró hangot hallottam. Megszültem. Nem volt ott az apjuk. Se az, aki mostoha apjuk lehetett volna, Chris. Még sem zavart. Hiszen ez a két kis csöppség, akiket, még ha csak pár pillanatra is láthattam, de az én gyerekeim. És apa nélkül is képes leszek felnevelni őket. Hármukat.

- Szóval Soraya és Aaron - bólogat elismerően Eleanor. Az első volt, aki bejött hozzám és a szülés közben vigyázott Davira. Nem szólt eddig senkinek. Mondjuk nem is bánom. Zayn elől eddig szinte menekültem és ha Eleanor elmondja a többieknek, hogy megszültem valószínűleg ő is megkeresne. Nem akarom. Hiányzik, persze. De nem akarom újra kezdeni. Még a két gyerekem apja is ő, és még ha szeretem is.