19.rész - Őszinte vallomások

Sziasztok Drágák!
Úristen, hát nagyon sajnálom, hogy ennyi késtem ezze a résszel de ígérem, hogy a következő rész már hamarabb kint lesz pontosabban remélem már vasárnap!
Sok puszi, jó olvasást!
Hagyjatok nyomot magatok után!
Komi, feliratkozás, bármi!

A Rész zenéje:
One Direction - Forever Young 

https://www.youtube.com/watch?v=9JVt-JdM4e4

NiSzi xx

Zayn lassan távolodik el tőlem, és könnyes szemekkel néz rám. Hasonlóan nézek rá én is.

- Sosem foglak elfelejteni! - suttogom neki, és barna íriszeibe nézek. - Nem hiszem, hogy többet találkozunk már. Vagy is de, csak te nem fogod tudni, hogy ki leszek. - távolodom, el tőle miközben beszélek. - Csak egyet kérek! Légy boldog! - mondom miközben egy elhúzott puszit adok arcára. Könnyeimmel küszködve kapom fel táskámat és rohanok el. Nem gondoltam volna, hogy ez így, most, és emiatt fog megtörténni. Tudom, hogy el kellett volna mennem így is, úgy is, de nem akartam ilyen hamar. El sem tudom képzelni mi, lesz velem ezután Zayn nélkül. Nem vagyok hozzá nővel, de még is csak szeretem! Mindennek ellenére is tudom, hogy nekem Zayn az Igazi. Nem hiszek ebben a dologban, de most pontosan tudom, hogy tökéletesebb férfi már nem lesz mellettem. A fiúk is teljes mértékben a barátaim lettek. Tőlük is el kell, hogy búcsúzzak, mint Sisi. Bár ez nem is lesz nehéz, hiszen látom még a kocsijukat a hely parkolójában, ahol volt az interjú.

- Sisi! - szól nekem valaki, mire oda kapom tekintetemet. A maradék négy fiú áll az ajtó mellett. Szívesebben futnék el rögtön, de nem lehetek ilyen. El kell búcsúznom tőlük.

- Ugye nem gondoltad komolyan, hogy csak úgy hagyunk elmenni? - kérdi Niall mosolyogva. Keserűen mosolyodom el én.

- Reménykedtem benne. - nevetek, de nevetésemben egy csöppnyi jó kedv sincs.

- Felejtős Életem, felejtős! - rázza a fejét Niall, majd széttárt karokkal közeledik felém, és nagy ölelésbe von. Arcára adok egy puszit, majd szorosabban vonom magamhoz. Utána Harry következik, akit kicsit sem zavart, hogy nemrég tudta meg, hogy nem is olyan régen még szerettem. Magához vont és úgy ölelt, mint ha nem is akarna elengedni. Louis és Liam csak keserűen mosolyogtak. Ők tisztában voltak azzal, hogy legalább még egyszer találkozni fogunk, de a búcsú akkor is búcsú.

- Tudtok róla, ugye? Tudtok róla, hogy nem foglak keresni titeket? Megszakítom veletek minden kapcsolatom, csak Eleanor lesz az egyetlen, akivel beszélni fogok. - mondom zokogás közben. Mondandómat alig lehet érteni, a sírástól.

- Sejtettük. - suttogja Niall, kék szemeiben pedig olyat látok, amit sosem gondoltam, hogy látni fogok. Könnycsepp. A mindig vidám fiú most sír. Miattam.

- Hiányozni fogsz! - néz rám szomorú mosollyal Harry. - Mindannyiunknak. - teszi, hozzá én pedig értem mire gondol. Zaynek is.

- Ti is nekem! Mindannyian. - mondom ez által én is Zaynre célozva. - Sziasztok, Srácok! - suttogom végig nézve rajtuk. Megfordulok és elmegyek. Nagy erőfeszítésembe kerül, hogy elmenjek innen. Tőlük. Tőle.

- Erre még el kell jönnöd! - erősködik Eleanor, miközben én pakolom össze a dolgaimat. Barátnőm az ágyamon fekszik és hisztizik, mellette pedig Barce nagy szemekkel figyeli őt.

- Még is minek? - kérdezem szemeimet forgatva és egy újabb adag ruhát pakolok bele bőröndömbe. Minden fontosat összepakolok. Vagyis ruhák, fényképek, és fontosabb iratok.

- Ez az utolsó esténk. El kell jönnöd! És a másnaposságot mindig együtt vészeljük át! Nem hagyhatsz itt! - néz rám könyörgően El.

- Ne aggódj, itt leszek! - adom fel egy mosoly kíséretében. Eleanor elégedetten nyújtózkodik jobban az ágyban, ezzel majdnem lelökve kiskutyámat.

- Előtte viszont elmegyünk hozzájuk. - áll fel gyorsan, amitől meginog egy kicsit.

- Ezt te sem gondolod komolyan. - nézek rá hitetlenkedve, de ő csak bólogat. - Jó, de ezt még összepakolom utána végeztem is. - mondom, majd még egy fiókot kiürítek. Nem tudom, hogy Eleanor, hogy gondolja, hogy tegnap elbúcsúztunk a fiúkkal és ma már megyek hozzájuk csak most éppen Ninaként. Kicsit rossz lesz így.

Nina Weyble

- Sziasztok! - köszönök mosolyogva, amikor bemegyünk a nappaliba a fiúkhoz. Mind az öten csak ültek a kanapén és letörten intettek.

- Ez miattam van? - suttogom Eleanornak, mire ő bólint. Sóhajtok egyet, majd lerakom az ölemben ficánkoló Barce-t, aki rögtön Zaynhez megy.

- Barce mit keres nálad? - kérdi értetlenül Harry. Kérdésére kicsit megfeszülök. Erről teljesen megfeledkeztem, hiszen Barcet mindig hoztam magammal csak elfelejtettem, hogy most nem éppen Sisi vagyok.

- Vigyázok rá, amíg Sisinek van néhány elintézni valója. - mondom könnyedén, de igazából teljesen feszült vagyok. Harry bólint, majd a kiskutyára néz, aki a fekvő Zayn mellkasán pihen. Megkönnyebbülten sóhajtok és megyek a konyhába, valami finomat csinálni a fiúknak, ha már ilyen rossz a kedvük miattam.

- Tudod, én nem hiszek neked! - szól kissé meggyötört hangon. Unottan fordulok meg és nézek farkasszemet Zaynel.

- Annyiszor hallottam már tőled ezt. Most éppen miért nem hiszel nekem? - fonom össze karjaimat és unott arccal várom válaszát.

- Azért van nálad Barce mert a tiéd. Én adtam neked - lép egyet közelebb, miközben ezt mondja.

- Nem, Zayn, Sisinek adtad. - sóhajtok és kíváncsian várom, miként folytatja.

- Miért hazudsz most is? Nem mindegy már? Elmész. Vagy elmegy, ha így jobb. Teljesen mindegy. Miért nem vallod már be az igazat? - mostanra már teljesen előttem állt, szemeimet nézte.

- Hogy tudnálak meggyőzni arról, hogy igazat beszélek és Sisi nem én vagyok? - teszem egyik kezem a vállára. - Csak azért kapaszkodsz annyira ebbe a dologba, mert tudod, hogy engem is szeretsz nem csak Sisit és ez rossz érzés. Ezért magyarázod be magadnak, hogy Sisi én vagyok - mondom, ő pedig csak néz. Remélem, hogy ezzel meg tudom győzni őt, viszont bűntudatom van, hogy ilyen butaságot mondok neki.

- Lehet, igazad van - suttogja és lehajtja fejét. Ledöbbenve nézek, majd észbe kapok és átölelem. Első ledöbbenés után pár másodperc múlva vissza ölel.

- Ugye te itt maradsz? Kérlek, mond, hogy nem kell téged is elveszítselek! - kérdi kétségbeesett arccal. Kicsit eltol magától, hogy jobban lássa arcom. Lemerevedve állok előtte, nem tudok mit mondani. Látszólag teljesen sikerült meggyőznöm, hogy Sisi nem én vagyok. De most meg attól fél, hogy én is elmegyek. Pedig én is elmegyek valóban.

- Egy kicsit el kell utaznom, de nemsokára visszajövök. - nézek rá halványan mosolyogva. Hogy tudtam ilyet mondani? Hamarosan visszajövök? Ez komoly? Sosem fogok más visszajönni, én meg ilyet mondok egy fiúnak, aki szeret?

- Kérlek, gyere vissza hozzám! - kéri szinte sírva. Mit tettem vele, te jó ég!

- Visszajövök, ígérem! - ettől a mondattól lettem csak még nagyobb hazug. Zayn egyre rosszabb állapotban kezdett lenni a vállamra hajtott fejével. Rossz volt nézni. Ezért is inkább felvittem a szobájába, hogy lepihenjen. Ahogy a szobába léptünk az ágyhoz ment és elfeküdt az egyik felén és csendben elaludt. Körül néztem a szobájában, hiszen alig voltam itt. Több képet is láttam az egyik szekrényen, amiket elkezdtem nézegetni. Felismertem a testvéreit. Legjobban Doniya-t. Egy kicsit ismertem őt.

*Kettő évvel ezelőtt* 

- Ní, mindjárt kezdődik! - szól Eleanor, és int, hogy menjen én is elfoglalni a helyünket.

- Én még elmegyek valamit inni - mondom, ő pedig bólint. Megkeresem a büfét, ahol nem volt senki szerencsére. Kértem egy kávét, amit ki is fizettem majd visszaindultam. Egy folyóson el kellett fordulnom, aminek az lett a következménye, hogy a kávém valaki ruháján landolt.

- Ne haragudj, nem akartam! - kértem bocsánatot rögtön, de a lány csak mosolyogva leintett.

- Semmi gond, van, nálam másik ruha ne aggódj - mondja és már meg is indul a mosdó felé, amerre én is követem.

- Ha gondolod, kifizetem a ruhát! - mondom miközben mind a ketten beléptünk a mosdóba.

- Semmi szükség rá! - néz rám ismét kedvesen mosolyogva. Belép az egyik fülkébe, ahol átöltözik, és aztán kijön. Piros ruháját most egy baba rózsaszínre cserélte, ami kreol bőréhez, barna szeméhez és ugyan olyan színű hajához tökéletesen illett.

- Te amúgy modell vagy? - kérdezem, ahogyan elnézem szépségét. Logikus kérdés, nem igaz? Ha már egy divatbemutatón vagyunk. Nevetve rázza meg a fejét. Eközben elindultunk a bemutató terem helységébe.

- Dehogy is! Csak kísérőként vagyok itt - mondja, én pedig bólintok. - És te?

- Szintúgy kísérőként - bólintok mosolyogva.

- Doniya Malik - nyújtja kezét, amikor már visszaértünk ahonnan kijöttünk, mind a ketten. Már nyitnám a szám, hogy mondjam, de közbe vág. - Sisi King. Tudom. - bólint egyet, én pedig szégyenlősen mosolygok. Nincs mit tagadni, híres vagyok.

- Nincs kedved csatlakozni hozzánk? Egyedül vagyok lány egy divatbemutatón, csak fiúk jöttek. Az öcsém és a barátai vannak csak ott - mondja, én pedig végig mérem az öt fiút, akik ott vannak. Az egyik pont engem nézett és jól végig mért.

- Barátnőmmel jöttem, neki pedig fontos ez a bemutató. Ő is modell. Ne haragudj, nem hagyhatom ott - nézek rá bűntudatosan, ő pedig csak bólint.

- Semmi gond. Ha még is szeretnél csatlakozni, ott leszek - mutat a fiúk felé ismét.

- Rendben - bólintok, majd elindulok Eleanor felé, aki már izgatottan várja a bemutatót. Én annál kevésbé. És ez akkor sem változott meg, amikor elkezdődött. Szerencsémre nem unatkoztam ugyanis Doniya-ék pont a színpad másik felén ültek, velem szembe. Nem volt teljes a világítás, így alig láttam azt, aki annyira nézett engem. Viszont barna szemeit még így is láttam. Nagyon hasonlított Doniyaéra. Ez az egész bemutató alatt így volt. A titokzatos barna szemű fiúval csak néztük egymást. Amikor vége lett a bemutatónak pont összetalálkoztam még egyszer Doniyaval, de akkor már vele tartott az öt fiú is.

- Örülök, hogy megismerhettelek! És még egyszer ne haragudj a ruhádért! - adok Doniyanak két puszit.

- Semmi gond, tényleg. Én is örülök, hogy megismerhettelek! - néz rám mosolyogva, nekem pedig eközben a mögötte álló fiúra téved a tekintetem. Az a barna szemű fiú volt az.

- Tényleg. Sisi ő az öcsém Zayn Malik. - áll errébb Doniya amikor észreveszi, mennyire nézzük egymást. Próbáltam minél jobban elraktározni a nevét és az arcát, hogy később rákereshessek, hiszen ide többnyire hírességeket engedtek be.

- Örülök, hogy megismerhetlek! - néz rám mosolyogva, amit én viszonzok halványan. A fiúk kezdtek újra összeállni és felénk közeledni. Nem akartam több emberrel megismerkedni, így inkább a gyors búcsúzkodás mellett döntöttem.

- Én is örülök Zayn! Ha most megbocsátotok mennem, kell, a barátnőm biztosan keres más. - nézek hátra futólag, majd mind kettejüktől egy-egy puszival búcsúzom el.

Hihetetlen, hogy Zayn eddig nem hozta fel. Lehet már nem is emlékszik. Pedig én igen. Tisztán emlékszem, hogy Zayn mennyire nézett. Érdekes, hogy ezt még egyikünk sem hozta fel.

- Mit csinálsz? - szól rekedten és hallom, hogy mozgolódik.

- Semmit - fordulok meg és halkan beszélek. Még most is az ágyon fekszik csak most már kicsit jobb állapotban, és engem néz

- Gyere ide! - hangja könyörgő, egyik kezét pedig felém nyújtja. Odasétálok elfogadva a kezét és hozzá bújok.  Ahogy mellkasán feküdtem, meg akartam kérdezni, hogy most mi is van velünk. De nem tettem. Nem tettem, hiszen többé már nem jövök vissza, akkor legalább ne rontsam el még jobban a kedvét.

- Tudod mire gondoltam? - kérdezem feljebb tornázva magam, amikor már megunom, hogy csak feküdjünk.

- Nem - feleli egyhangúan.

- Beszélgessünk kicsit. Kiöntöd nekem a szívedet! - ülök fel és nézek bele csokoládébarna szemeibe. Sóhajtva kel feljebb és néz továbbra is rám.

- Oké - szólal meg halkan. Nem hagyhatom, hogy miattam ilyen legyen mostantól.

- Sisi miatt vagy ilyen? - elfordítja fejét, jelezve, hogy erre nem akar válaszolni. Térdemre helyezkedve dőlök előrébb hozzá, egyik kezemet az övére helyezem.

- Zayn, az, hogyha magadban tartod nem fog segíteni egyáltalán! - szólok rá egy sóhaj kíséretében. Rám néz, szólásra nyitja száját.

- Igen, miatta. 

- Miért? 

- Nem akarom, hogy elmenjen. Ő is szeret és én is őt. Nem értem miért nem marad itt velem. 

- Hogy ismertétek meg egymást? - ekkor egy halvány mosoly kúszik Zayn arcára.

- Pár éve elkísértem a fiúkkal a nővéremet egy divatbemutatóra. Ott Doniya, a nővérem mutatott be minket egymásnak - Hát emlékszik. Nem gondoltam volna, hogy emlékezni fog rá, de úgy néz ki még is csak igen.

- De utána is találkoztunk - mondja, halkan maga elé merengve miközben mosolyog. Igaz, tényleg találkozunk utána még.

* Két évvel ezelőtt * 

- Nem tudom, mire készülsz, de nem örülök neki! Tudod jól, hogy mindig elvégzem, amit kell! - fújtatok dühösen a telefonba.
- Csak szóltam! Tudod, hogy jobb, ha időben megcsinálod! - mondja szokásos határozott hangjával.
- Ezt a témát én lezárom! Úgy is meglesz, csak tudod, van rendes életem is!
- Rendes élet? - nevet bele lesajnálóan. - Édesem az koránt sem rendes élet, hogy másnak adod ki magad - mondja, mire én dühösen leteszem a telefont. Olyannyira siettem és voltam dühös, hogy nem is figyeltem, hogy neki mentem valakinek. Nem a legjobb dolog, amikor éppen a rajongók elől menekülsz. Látszólag a barna szempár tulajdonosa is menekülőre fogta a dolgot.
- Rajongók? - kérdezem, ő pedig bólint.
- Neked is? - kérdi, és most én bólintok. Megragadja karomat és sietve elkezd húzni. Magas sarkúmat inkább levettem, nem akarok egy nyaktörést is. Berántott egy ajtón, ami egy társas ház lépcsőházába vezetett. Elengedte kezemet, vagyis már nem mentünk tovább. A falnak dőlve fújtam ki magamat.
- És most addig itt dekkolunk, amíg el nem mennek? - nézek ki óvatosan az ablakon, ahonnan látom, hogy a rajongók össze visszamennek az utcában, minket keresve.
- Így szokott ez lenni - bólint egyet, mire én sóhajtva ülök le az egyik lépcsőfokra.
- Nem vagyok én ehhez hozzá szokva.
- Ezt, hogy érted? - ül le mellém, én pedig megvonom a vállam.
- Nem szokásom hírességként menni utcára - bökök, arcomon lévő maszkomra ő pedig bólint.
- Nem félsz, hogy egyszer lerántják rólad?
- Nem - vonok vállat ezzel itt le is zárva a dolgot. Szerencsére a további beszélgetéstől telefonom csörgése is megmentett.
- Szia, Paul! - köszönök jókedvűen. Történetesen Paul a mellettem lévő fiúnak is a menedzsere.
- Szia, Kislány! Tudsz most jönni?
- Nem. Egy háztömbben vagyok, bujkálok a rajongók elől.
- Mit csinálsz te az utcán maszkban? És miért nem veszed le és máris mehetsz?
- Mert mondjuk, itt van mellettem Zayn Malik és nem terveztem leleplezni magamat! 

- Akkor el akartam hívni randira, de nem mertem. Olyan különleges lánynak tartottam már akkor is. Tudtam, hogy nem menne el velem - rázza a fejét szomorúan. Amint ezeket mondja, idegesen tördelem az ujjaimat. Félig meddig igaza van. Már akkor is lenyűgözött a különösen tetszetős természete. Viszont igaza van akkor nem mentem volna el vele randizni. Túlságosan más világba éltem akkor még.
- Nagyszerű férfi vagy Zayn, hidd, el bármelyik lány kapálózna érted - mondom halkan egyik kezemet arcára simítva. Ragyogó barna szemeivel reménykedve néz rám.
- De, csak mert híres vagyok - fordítja el a fejét, de én visszavezetem magam felé.
- Aki igazán ismer, az tudja milyen csodás ember vagy! És nem a hírességed miatt! - mondom, ő pedig elképedve néz rám.
- Fura, hogy egy lány bókol nekem, aki ráadásul már járt a haverommal - néz rám furán, mégis egy fél mosoly kíséretében.
- Teljes mértékben kiszerettem Harryből. Ráadásul ez majd nem fél éve volt, lépjünk túl rajta - nézek el másfelé, halvány mosollyal az arcomon.
- Ő is túllépett rajtad, már újra az a régi nőcsábász, aki volt - mosolyog ő is, ami az elmúlt órákban új fejlemény.
- Mellesleg - hajol közelebb állam alá helyezve kezét - örülök neki, hogy kiszerettél belőle - mondja és ajkait enyémekre tapasztja. Ajkaimat összeszorítom, nem akarok visszacsókolni. Bár, ez elég nehezen megy, ha egyszer annyira szeretem, amikor csókol. Szemeimet lehunyom, és várom, mikor fejezi be kínzásom. Kínzás nekem, mivel nem csókolhatom vissza. Egyik pillanatban már nem bírom tovább és visszacsókolok, mire ő belemosolyog csókunkba. Derekamnál fogva ránt magához én pedig bele túrok a hajába. Kellemes érzéssel tölt el a tudat, hogy soha, senkinek nem engedi, hogy a hajához nyúljanak, én még is megtehetem. Nem kértem rá engedélyt, egyszerűen az egyik csókunknál ez csak jött és az óta meg is maradt. A fiúktól tudtam csak meg, hogy nem engedi, hogy mások a hajához nyúljanak. Amikor beletúrtam hajába, csak akkor jöttem rá, hogy ez a csók túlságosan Sisi-s volt.
- Ha Sisit szereted, miért engem csókolsz? - kérdezem, közben kezem még mindig hajában van, szemeimet övébe mélyesztem.
- Rohadtul hasonlítotok, mind a kettőtöket kedvelem - mondja, közben hátra tűri egy arcomba lógó tincsemet.
- Zayn engem csak kedvelsz. Sisit szereted - korholom, le ő pedig a fejét rázza tehetetlenül.
- Tény, hogy őt jobban szeretem, de...
- Hagyd csak Zayn!- szakítom félbe. - Nem vagyok a barátnőd, nem tartozol magyarázattal! Ha Sisit szereted, hát rendben - nézek rá kedvesen mosolyogva. Elsőnek hitetlenül néz rám majd inkább már hálásan.
- És ha megkérnélek, hogy légy a barátnőm? - dob meg egy csábos mosollyal, de tudom, hogy csak poénkodik.
- Akkor nemet mondanék - nevetek fel, majd leszállok róla. - Én lemegyek a többikhez, ha van, kedved te is gyere! - lépek az ajtón és elégedett arccal megyek vissza a többiekhez.
- Elégedett arcot vágsz és Zaynel ketten voltatok fent. Mik történtek ott fent? - vonogatja perverzen a szemöldökét Harry. Úgy látom tényleg visszatért a régi önmagához.
- Nem zavar, hogy a volt csajodnak mondod ezt és, hogy Zayn Sisit szereti? - kérdi összevont szemöldökkel Niall.
- Mivel már nem szeretem őt, nem zavar. - rázza a fejét mosolyogva Harry, majd felém nézve rám kacsint. Mosolyogva fogom fejemet, majd elterülök a kanapén fejemet Niall ölébe hajtva, lábaimat lelógatva a kanapé másik végében a karfáról.
- Akkor most egyikkőtöknek sincs senkije? - néz ránk felváltva Niall.
- Nekem úgy, mint régen - von vállat Harry.
- Nekem nem is lesz - rázom a fejemet én is egyetértve az egyedülléttel.
- Most miért? - biggyeszti le ajkait Niall. - Gondolj csak bele! Milyen tökéletes pár lennénk? - mereng el a távolba én pedig nevetve hason ütöm.
- Niall ha a húgom barátja akarsz lenni, előbb tartunk egy vacsorát, ahol elmondod mik is a szándékaid vele - ül le a kanapéra Peter, aki úgy néz ki beengedte magát.
- A húgod? - néz rá összevont szemöldökkel Niall. - Mellesleg köszönöm, de így már nem csábít annyira - mosolyodik el és összeborzolja a hajamat. Peter nem tud mit mondani Niall első kérdésére ezért nekem kell megszólalnom.
- Vér szerint nem vagyok a húga, azt a szenvedést meghagyom Sisinek. De mindig is a húgaként tekintett rám, régóta ismerjük egymást - intem le őt mosolyogva. Olyan könnyedén hazudtam, mint ha csak annyit mondtam volna, hogy mit reggeliztem.
- Milyen régóta ismeritek egymást? - kérdi Louis. Direkt kérdez ilyet, azt hiszi, lebuktatom saját magam.
- Azt hiszem olyan tíz éve - gondolkodom el, mire mindenki csodálkozva néz rám kivéve két embert. Eleanort, aki már hozzá szokott a könnyedén jövő hazugságaimhoz, és Petert, aki kénytelen volt egyetértően bólogatni velem.
- Tíz éve? Az meg, hogy lehetséges? - csodálkozik, el Harry én pedig próbálok egy megfelelő választ adni.
- A húgom és Nina osztálytársak voltak - improvizál Peter, ami elég hihetőre sikerült neki.
- Osztálytársak? Komoly? - kérdi Niall rám nézve, én pedig bólintok. Ekkor szerencsémre csengettek. Niall és Harry versenyeztek az ajtóig, mert mindenáron ők akarták kinyitni.
- Osztálytársak? Jobb nem jutott eszedbe, barom? - sziszegem Peter karjára csapva, amit ő durcás arccal dörzsöl.
- Bocs, hogy nem tudok úgy hazudni, mint te! - forgatja a szemeit.
- Pedig simán menne - motyogom, mire ő lelök a kanapéról. Elterülve a földön bámulom a plafont, majd amikor felkelnék, hogy megverjem Petert, meghallok egy női hangot.
- Sziasztok, Srácok! Zayn? - kérdi Natalie, mire én alig hallhatóan felmorgok.
- Szobája - válaszolja Liam és hallom, amint Natalie már el is indult felfelé. Idegesen állok fel és ülök vissza a kanapéra.
- Nem kéne ilyennek lenned, ha már te este elmész - bök meg Peter, majd magához ölel, amikor látja szomorú arcom. Hozzá bújok, arcomat vállába fúrom, mint amikor kiskorunkban féltem és nem akartam látni valamit.
- Inkább kimegyek inni valamit - motyogom gyorsan felállva és a konyhába sietek. Nem is voltam szomjas csak el akartam jönni a többiektől egy kicsit. Bár, ez lehetetlennek bizonyult, mert Harry jött be utánam. Nem szólt semmit, csak mellém áll és ő is ugyanúgy mered maga elé, mint én.
- Nem fura ez így? - szólalok meg pár perc elmúltával, amikor már biztos vagyok benne, hogy a többiek nem hallgatóznak, ugyanis a tévé zaja szűrődik be.
- Mire gondolsz? - fordítja felém fejét, zöld szemeivel az én szemeim után kutatva.
- Hát, hogy nem rég még jártunk, most meg féltékeny vagyok
- Az a nem rég már több mint fél éve volt Nina - mosolyodik el kedvesen. - Mellesleg ha Zaynt szereted, hát őt szereted - vonja meg a vállát - Megdöbbentő, de ez van. Tudod, nem így is sokat segítettél.
- Miben? - nézek rá értetlenül. Harry felül a konyhapultra és én is szintén így cselekszem.
- Nem meséltem róla senkinek. De amikor összejöttünk otthon nálunk kisebb balhé volt. Családi ügy. Igazából én is nagyon összevesztem a nővéremmel és akkor hónapokig nem is beszéltünk. Furcsa ez az egész, de te segítettél ebben az egészben. Ha nem vagy mellettem nem gondolkodom el jobban rajta és kérek aztán bocsánatot  - maga elé nézve mondja, mind ezeket majd szégyenlősen néz szemeimbe.
- Miért nem mesélted el? - kérdezem halkan, együtt érzően térdére rakva kezemet. Harry csak megvonja a vállát és mosolyogva pillant rám. Hirtelen felkap hátára, amitől én sikítok egyet halkan.
- Harry! Harold, azonnal tegyél le! - ütöm hátát, de nem nagy erővel, hogy azért ne fájjon neki. Nevetve nézek a többiekre, akik csak kérdőn néznek ránk, amikor elhaladunk mellettük.
- Harry, tegyél már le! - mondom, majd érzem, hogy elenged, én pedig leesek. Egyenesen bele a medencéjükbe, ami tele van vízzel. Prüszkölve a hirtelen sokmennyiségű víztől, jövök fel és nézek hitetlenkedve Harryre, aki csak mosolyog.
- Akkor most már segíts kijönni! - szólok rá nevetve. Nyújtja a kezét segítségképpen, a mit elfogadok és kijövök a vízből. Amikor Harry befelé veszi, az iránt én a hátára ugrok, ezáltal ő is teljesen vizes lesz. Harry még tesz vele egy kört az udvarban, nyilván azért, hogy ne vizezzünk össze annyi mindent bent a házban. Amikor bementünk a nappaliban már nem voltak ott a többiek, viszont Natalie és Zayn igen. Nem hallottuk őket, annyira azért nem mentünk közel, így hát kíváncsian néztük a nagy valószínűséggel veszekedő párt.
- Szerinted mi lehet? - kérdem a fülébe suttogva, majd beletúrok göndör hajába. Tudom, hogy ezt nagyon szereti, nem tudom miért, de így van.
- Nem tudom - suttogja ő is majd beljebb hajol velem együtt, hogy többet lássunk.
- Ha lebuksz, hogy leskelődsz, én leugrom a hátadról és... - nem tudtam befejezni mondatomat, ugyanis annyira ledöbbentem azon, hogy Natalie adott Zaynnek egy pofont, hogy félbe maradt a mondatom. Harry is nagyon ledöbbenhetett, mert nem vette észre, hogy már teljes egészében - velem együtt - előbújt a fal mögül és úgy nézi a jelenetet. Natalie, amikor észre vesz, minket megfordul és elrohan. Leszállok Harry hátáról, amivel ő sem tiltakozik. Ő az emeletre siet, én pedig csak állok. Ezután Peter fut le a lépcsőn Natalie után. Észhez térek én is és oda megyek Zaynhez. Elfordítja fejét, amikor elé állok, de én kezeimmel magam felé fordítom. Natalie kezének nyoma Zayn arcán piroslott, amin én gyengéden, óvatosan simítok végig. Ő végig szemeimbe néz, és úgy szorítja össze állkapcsát.
- Mi történt? - kérdezem halkan, de ő megint elkapja fejét felőlem. Nem válaszol, ezért inkább leülök a kanapéra. Majd elmondja.
Kis idő múlva tényleg így történt. Leült mellém és érdeklődve figyelt engem, amint a tévét nézem.
- Elmondod? - fordítom fejemet felé. Hezitálva ugyan, de bólint.
- Szakítottam vele. - jelenti ki egyszerűen.
- De hát miért? - csodálkozom el. Hiszen eddig jól megvoltak. Leszámítva azt, hogy Zayn szerelmet vallott nekem és többször csókolóztunk.
- Nem szeretem - vonja meg a vállát
- Te nem vagy normális! - hitetlenkedem Zayn pedig értetlenül néz rám. - Zayn ő volt az utolsó esélyed, hogy boldog légy! - akadok ki egy kissé.
- Miért?
- Hogy miért? - nevetek fel kínosan. - Mert Sisi már nincs. Nincs többé és...
- De te még itt vagy!
- Még! Igen, Zayn még itt vagyok! De én sem leszek sokáig itt! Nekem is el kell mennem jó pár hónapra! Addig meg mit csinálsz? És már ne is haragudj, de amúgy sem járnék veled. Vagy Sisi vagy én. Nem lennék veled együtt úgy, hogy nem tudsz kettőnk között választani! - magyarázok neki idegesen, s ő csodálkozva néz rám.
- És ha nem tudok választani? - kérdi csendesen.
- Mindenki tud választani - rázom a fejemet. - Mindenki tud választani, csak el kell döntened, hogy melyikünket is szereted. Ennyi - mondom, majd inkább elindulok haza.
Haza ahol már alig-alig érezni azt az otthoniasságot, amit még előtte. Szinte teljesen üres házamban egyedül lenni kellemetlen érzés. Átöltöztem vizes ruháimból és a még nedves hajamat feltűztem. Lerogytam a kanapéra és csak magam elé meredve gondolkodtam. Elnézve bőröndjeimet eszembe jutott, hogy jó lenne most azonnal elindulni egy másik helyre, csak, hogy még valami idekötött. Pontosabban valakik. A holnapi napot már odaígértem nekik így hát csak két nap múlva tudnék így elmenekülni. Addig is a mai nap folyamán élvezem az egyedüllétet.
Érdekes, hogy pont én mondtam ezt Zaynnek, amikor nekem is ugyan ilyen gondom volt. De most már tudom, hogy őt szeretem. S nekem persze pontosan emiatt kell itt hagynom. Hogy még véletlenül se ártsak neki. 

Csengettek így kénytelen voltam a hosszas gondolkodást abba hagyni és elgémberedett testemet megmozgatni. Az ajtóban Peter állt így csak fogtam magam és visszamentem eredeti szenvedő helyemre.
- Minek köszönhetem látogatásodat? - kérdezem unottan magam elé nézve. Peter leül mellém, s én a vállára hajtom fejemet.
- Natalie és Zayn szakítottak - jelenti ki, mire én bólintok jelezve, hogy tudok róla.
- Tudom.
- És én úgy fogom belopni magam Nat szívébe, hogy mellette leszek - meséli el büszkén a kigondolt kis tervét. Végig hallgatva mosolyodom el, milyen bolond egy fiú, hogy ezt így kitalálta.
- Te pedig majd Zaynel lehetsz együtt - néz rám mosolyogva, amikor befejezi nagy mesélni valóját.
- Nem leszek, mivel elmegyek innen. Te is tudod - nézek rá keserűen mosolyogva.
- Tudom - szomorodik el, én pedig keserűen mosolygok rá.
- Viszont jöhetnél velem! - támad egy jó ötletem.
- Nem megyek rögtön én is, csak később megyek. Oké? - kérdi, mire én a nyakába ugrom. - Ezt igennek veszem - neveti el magát ölelésem alatt.
- Addig is tartsd szemmel Zaynt! Nem akarom, hogy bármi baja legyen - nézek rá teljesen komolyan, amikor elengedem magamtól bátyámat.
- Ígérem, vigyázok majd a vejemre! - nevet fel és én is kissé elmosolyodom. - Viccet félre téve. Figyelni fogok rá, ne aggódj!
- Akkor jó.
- De miért is mész el? - kérdi feltépve azt a dolgot, amit nem kellett volna.
- Ez most túl hosszú és bonyolult lenne - sóhajtok fel kétségbeesetten.
- Semmi gond, van időm.