II.évad 2.rész - Házasság

Drágák!
Két hét késlekedés után meghoztam a részt!
Ígérem több ilyen nem lesz, de nagyon elvoltam havazva.
Remélem azért egy egész elfogadható részt hoztam össze, a kövi rész nem fog ilyen 

soká jönni. A 2.évad trailerjét is elkészítem amint csak tudom. 
Sok puszii! <3 

A rész zenéje: 
Selena Gomez - Good For You
https://www.youtube.com/watch?v=Wp0hWIO8DiU

U.i.: Lehetséges, hogy még ebben a hónapban bele vágok egy új blogba is. 

A részletekről még írok és akit érdekel szívesen látom! :) ;)

NiSzi xx

Zayn Malik  - Talán jobb lenne, kicsim ha lemennél a többiekhez. - hajolok le az előttem álló kislányhoz.

- Miért? - néz rám nagy szemeivel, amik annyira csillognak. Kimondottan nem az anyjától örökölte.

- Anyuval beszélgetnünk kell egy kicsit. - mosolygok rá halványan, amit ő viszonoz és rábólint. - Puszit kapok, Prücsök? - kérdezem, amikor megindul az ajtó felé, kezében egyik játékával. Visszaszalad hozzám, nyakamat átkarolja és nyom az arcomra egy nagy puszit. Olyan aranyos. Miután elengedett akkor is csak néz rám, majd az anyjára. Kérdőn nézek Sisire, aki érti, mit szeretne a lánya. Megfogja a kislány aprócska kezét és elindulnak ki a szobából. Követem őket, majd mikor Sisi mellé érek, ő magyarázkodni kezd.

- Mindig visszahúzódó, az apa nélküli élet nem igazán önbizalom gerjesztő. Ezért kell lekísérni most. Új emberek, új megnyílás. - suttogja, én pedig magam elé meredve bólintok. Lesétálunk a lépcsőn, amikor leérünk Sisi Eleanorhoz vezeti Sorát. A kislány úgy néz ki jobban megbízik már El-ben, ami nem csoda, hiszen az anyja legjobb barátnője. Sisi elkezd beszélni a többieknek szokásos vad gesztikulálásával. Csak nézem, amint magyaráz, de nem fogok fel belőle semmit. Kislányára pillantok, és felfedezem mennyi hasonlóság van közöttük. Bár nem is olyan sok, hiszen Sora barna szemei az apjáé. Mosolya nem hasonlít Sisi mosolyára, így nyilván azt is az apjától örökölte.

  Sisi és én ismét az ő új szobájában vagyunk. Egymással szembe ülünk és egyikünk sem szólal meg. Én annyi kérdést tennék fel, ő pedig annyi mindent mondana, látszik rajta. Helyette viszont csak mind a ketten nézzük a másik szemét. Nézem kék szemeit, amik annyira ismerősek. Nem azért, mert régebbről ismerem már Sisit, valami egészen más miatt. Tudom, hogy másképpen is ismerem őt, ismerem a maszkja és parókája nélkül is. De egyszerűen képtelen vagyok rájönni, hogy ki is ő valójában. Pedig annyira szeretném már tudni. 

  - Tudod mit nem értek? – nézek mélyen kék szemeibe, míg ő lehajtja inkább fejét és úgy pillant fel rám bizonytalanul. 

- Nem. – mondja halkan, miközben fejét rázza. 

- Hogy miért mentél el. Értem, szünet kellett a kettőnk dolga miatt, de nem hiszem, hogy csak emiatt. A terhességed miatt, nem igaz? – kérdezem, ő pedig rá bólint. Tehát igazam van. – De miért? Ha nem szólsz, az apjának ő nem hiszem, hogy megtudta volna, akár velünk is maradhattatok volna. Velem. – suttogom az utolsó mondatot és még én is megdöbbenek, hogy ezeket ki is mondtam, és még komolyan is gondoltam. Sisi nyitja a száját, hogy mondjon valamit, de nem tud. Immár felemelt fejjel néz rám, de csak néz, nem szólal meg. Látszólag gondolkozik valamin, de azt nem mondja min. 

- Hiányoztál. Egész idő alatt hiányoztál, de nagyon! Vissza akartam jönni már évekkel ezelőtt, de a kislányom fontosabb volt. Mindig fontosabb mindennél, ezt meg kell értened. De amikor rákérdezett, hogy hol van az apja, nem tudtam vissza jönni. Képtelen voltam. - mondja végig kétségbeesetten, szinte már sírva. 

- Csak ígérd meg, hogy soha többé nem mész el! - fogom két tenyerem közé arcát.  Megpróbálja elfordítani tőlem fejét, de nem engedem. Lesütött szemekkel húzódik el tőlem, amit ledöbbenve figyelek. Mit csinál? Miért húzódik el? Miért nem engedi, hogy a közelébe legyek? Kérdéseimre a választ megkapom. Bár ne kaptam volna.
- Zayn. Inkább csak legyünk barátok. 

Nina Weyble

- Tessék? - kérdez vissza kissé sokkosan. Nézek azokba a gyönyörű barna szemekbe, amikért évekig sírtam csak, hogy láthassam újra őket és mégis fáj most látni, ami bennük van. Zayn csalódottan néz rám. Sosem nézett még csalódottan rám. Mindig volt egy kis megmagyarázhatatlan boldogság, ami felém irányulódott felőle. Tudom, hogy mekkora fájdalmat okoztam neki, de ez a helyes. Nem lehetünk együtt. Tudom, ez ugyan az, amit régen is mondtam, de most tényleg így van. Van egy lányom. Tőle! Ha együtt lennénk, nem titkolhatom ezt el előle örökké. Nem. Nem tehetem meg ezt egyikünkkel sem.

- Csak barátok. Semmi több. - suttogom, minden erőmet összeszedve, hogy ne látszódjon, belőlem ez milyen érzelmeket vált ki. Elnyitja ajkait, mint aki mondani akar valamit, végül összecsukja őket és csak bólint.

- Csak barátok. - suttogja, majd megfordul és kimegy. Pár percig várok, végül úgy döntök, lemegyek a többiekhez. A lépcső alján látom, hogy Zayn már ott ül Sora mellett, aki Barce-val játszik, akit Eleanorék szintén elhoztak a házamból. Már mennék oda hozzájuk, amikor meghallom Liam igazán furcsa kérdését Sora felé.

- Mond csak picur! - az elmúlt pár órában ezt a megszólítást már többször hallottam tőle. - Tudod ki az apukád? - kérdi Liam halvány, bátorító mosollyal az arcán. Mindenki kíváncsian várja a választ, még barátnőm is figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy Sora apja pont mellette ül.

- Nekem nincs apukám! - rázza a fejét makacsul Sora. Válaszával mindenkit megdöbbentet, kivéve engem. Miután Sora megtudta, hogy az apja nem tudja, hogy ő egyáltalán létezik, bemesélte magának, hogy neki nincs apukája. Ez ellen pedig én nem tehetek. Számtalanszor mondtam már neki, hogy de igenis van, csak én nem meséltem még róla neki. Hajthatatlanul makacs csakúgy, mint én.

Megköszörültem torkomat jelezve, hogy itt vagyok. Mind rám kapták tekintetüket, de Sora reagált elsőként.

- Anyuci! - kiálltja és felém szaladva a nyakamba ugrik. Nevetve pörgetem meg kissé kislányom, majd megyek vele a kanapéhoz. Sora leül az ölembe és belemerül a tévében elinduló rajzfilmbe. Liam felém pillantgat, tisztában van vele, hogy a hirtelen kérdése miatt még kapni fog tőlem, és ezt gyilkos tekintetem is bizonyítja. Mindenki csöndben volt, hiszen már késő este van, így tudni lehet, hogy egy gyerek ilyenkor alszik el körülbelül. Sora a mese fele körül el is aludt így óvatosan kezembe véve viszem fel az ágyba. Amikor lemegyek mérgesen, csípőre tett kezekkel állok meg Liam előtt.

- Tudom és sajnálom! - mondja behúzott nyakkal. 

- Sajnálhatod is! Mégis hogy gondoltad, hogy egy három éves gyerektől ilyet kérdezel, ha tisztában vagy vele, hogy az apja rohadtul nincs mellette? - vonom kérdőre dühösen.

- A te hülyeségedből nincs mellette. - szólal meg Eleanor, nem a legmegfelelőbb pillanatban.

- Ne most! - szólok rá egy pillanatra odanézve, majd ismét Liamre nézek. 

- Sajnálom, tényleg! - mondja felállva velem szembe. Kitárja karjait békítő ölelésre, de én még most is csak állok előtte.

- Többet ne forduljon elő! - nézek rá szigorúan, de aztán visszaölelem.

- Rendben. - kuncog fülembe.

- Ez a személyiségednek köszönhető, vagy annak, hogy anya vagy? - kérdi nevetve Eleanor, amikor leülök mellé.

- Mondjuk úgy, hogy mind a kettőnek. - mosolygok rá. Eleanorral sok mindenről beszélgettünk még az este folyamán a fiúk pedig nem figyeltek ránk túlzottan. Sőt, Zayn még csak felénk sem pillantott egyszer sem. Úgy látszik megsértettem azzal, amit mondtam neki. A fiúkat, ahogyan elnéztem néhány pillanatban észrevettem az elmúlt éve változását. Liam maradt ugyan az a komoly fiú, annyi különbséggel, hogy most már kicsit nyitottabb mindennek. Harry még most is pimasz, de némileg ez elveszett belőle. Louis ugyan az a vicces, bolond, aki szívesen kitalál mindent a nevetés érdekében. Ő rajta vettem észre legkevésbé változást. Niall ugyan olyan sokat eszik, és bár kicsit ő is komolyodott még most is ugyan olyan bolond. Zayn pedig minden szempontból csak jobb lett. Őszintén örülök, hogy ő Sora apja. Komolyabb lett mégis megmaradt az a vicces oldala. Kis pimaszsága is megvan. Kinézete sem változott sokat, csupán annyit, hogy barna haja, amire mindig is annyira figyelt, most kissé megnőtt így most rakoncátlanul keretezi arcát. Arca ugyan olyan helyes maradt, barna szemei is ugyan úgy csillognak, mint régen. Tudom, azt mondtam, csak barátok legyünk, de butaság lenne tényleg még egyszer összejönni vele, ha már van egy lányom tőle.

- Ní! - suttogja El, miközben megbök, így kizökkent gondolataimból. Kérdőn nézek rá, mire ő csak a lépcső felé bök. Sora ott áll, egyik plüss maciját szorongatva, amivel aludni szokott, kócos hajjal, és szemét dörzsöli.

- Kicsim! - szólok oda gyengéden, miközben hozzá sietek.

- Rosszat álmodtam. - bújik hozzám.

- Nincs semmi baj, csak álom volt. Felmegyek veled és szépen lefekszünk mind a ketten aludni. - nézek rá mosolyogva, de ő megrázza a fejét. A mosoly lefagy az arcomról, helyét az értetlenség veszi át. Sora, Zayn felé mutat, mire a férfire nézek csodálkozva. Ő is ugyan úgy néz hol rám, hol a kislányra. Sora kibontakozik karjaim közül és Zaynhez megy.

- Mondjad Picur! - kapja fel az ölébe a kislányt. Sora a füléhez hajol, két kis kezéből tölcsért formál, és úgy súg valamit Zayn fülébe. Zayn elmosolyodik, és mikor Sora elhajol, tőle bólint egyet. Zayn feláll kezében a kicsi és a lépcső felé közelítenek.

- Azt akarja, hogy én altassam vissza. - mondja, amikor megáll előttem és engedélykérdőn néz rám. Döbbenten mégis bólintok, így ők ketten felmennek az emeletre. Hihetetlen, hogy Sora valakit ennyire megszeressen.

- Most a saját lányod lepattintott? - nevet csodálkozva Niall.

- Úgy néz ki. - tárom szét karjaimat tehetetlenül és visszaülök a kanaéra.

- Úgy néz ki megkedvelte Zaynt. - vonogatja szemöldökét Louis, mire én csak szemeimet forgatom.

- Örülök, hogy valakinek ilyen hamar megnyílt. Nehezen nyílik meg idegenek előtt.

- De mi már nem vagyunk idegenek. - szólal meg Harry.

- Persze, hogy nem. - nevetek halkan. Nem voltam olyan sokáig lent még a többiekkel, mert már kezdtem én is fáradt lenni. Egy nap alatt egy utazást, és koncertet lebonyolítani nem a legjobb. Kicsit később indultam meg a szobám felé, miközben a napomon gondolkoztam. Komolyan nem gondoltam, hogy a nap végére, már a fiúk házában töltjük az éjszakát Sorával, aki ráadásul az apjával tökéletesen jól kijönnek. Olyannyira jól, hogy amikor a szobámba lépek az ágyban Sora apjához bújva alszik, és Zayn is magához ölelve kislányunk csöpp kis testét szuszog. Mosolyogva nézem őket és raktározom el ezt a pillanatot. Tökéletes látvány egy anya számára ez. A kislánya és a szerelme, aki ráadásul a gyerekének az apja így alszanak, felejthetetlen.

Zayn lassan nyitja ki szemét és kissé kómásan néz rám.

- Már nem azért, de ezt hogy gondoltátok, akkor én hol alszom? - suttogom csípőre tett kezekkel, de mosolyomat nem lehet levakarni arcomról. Ő is elmosolyodik, majd a maradék helyre mutat. Lefekszem melléjük, így Sora van középen.

- Jó éjt Baby! - suttogja puszit adva homlokomra. Érzem, amint elönti arcomat a pír így szégyenlősen mosolyogva nézek rá.

- Jó éjt Zaynie! - mosolygok rá. Becézését hallva, ő is elmosolyodik. Lehunyja szemeit, hogy aludjon, de én még nézem őt.

Olyan régen láttam. Annyira hiányzott már. Négy év hosszú idő. Túl hosszú. Talán már nem is lenne olyan a kapcsolatunk, mint régen. Akkoriban ő is és én is kissé vadak, játékosabbak voltunk. Talán ez ma már eltűnt mind kettőnkből, hiszen évek teltek el.Bár a vadság lehet inkább csak erősödött. Nem csak ez az indok él, az ellen, hogy együtt legyünk. Sok minden. A legfőbb oka Sora.

- Jó reggelt! - megyek be a konyhába álmosan. Amikor felkeltem már se Zayn, se Sora nem volt ott. Csak reménykedem benne, hogy ha együtt is vannak, nem lesz semmi gond.

- Anyuci! - szalad felém visítva Sora. Nevetve ugrik az ölembe és ad egy nagy puszit, majd már fut is el.

- Csak én veszem észre, hogy a gyerekem többet foglalkozik veletek, mint velem? - nézek körbe széttárt karokkal. Mindenki csak mosolyog rajtam. Eleanor valami újságot nézeget, mellette Louis telefonját nyomkodja, miközben répát eszik. Harry csak mered maga elé, fejét támasztva tenyerében. A maradék három fiú pedig Sorával van a nappaliba. Kissé kócos barna hajamat át teszem a vállam másik oldalára, hogy ne legyen útba, majd neki kezdek egy kávét csinálni. Persze ez sem megy, nagyon mert telefonom csörögni kezd.

- Kérlek, mond, hogy nem a segítségemért hívsz. - mondom reménykedve összeszorított szemekkel.

- Pedig de. - nevet bele Natalie.

- Ne, könyörgöm ne! Miben? - sóhajtok fáradtan. Már hetek óta, sőt megkockáztatom, hogy legalább három hónapja csak ez megy.

- Hát a virágokban még nem vagyok biztos és...- kezdi, de félbe szakítom.

- Miért nem a jövendőbeli férjedet kérdezed? Ne a húgát zaklasd, hanem azt a hülyét.

- Mert ő pasiból van, nem érti meg.

- Utálom az esküvőket, miért engem kérdezel? Tudod, hogy sosem adtam az ilyenben jó tanácsot. - mondom miközben azt figyelem, ahogyan Eleanor boldogan néz rám, és maga felé integet, hogy ő igen.

- Mit szólnál, ha Eleanor menne helyettem?

- Tökéletes! - mondja Natalie, mire Elnek is bólintok egyet. Még elmondta Nat, hogy hol és mikor találkoznak utána lerakta. Elmondtam Eleanornak a tudni valókat, aki máris elindult. Kávémmal a kezemben, fáradtan sóhajtva ültem le a kanapéra.

- Mióta utálod te az esküvőket? - ül le jobb oldalamra Louis. Kérdésére a többiek is felfigyelnek.

- Nos, amióta csak az eszemet tudom. - vonok vállat és bele kortyolok kávémba.

- Francba így, hogy fogom megkérni a kezedet? - tettet bosszúságot Zayn, de a végén elmosolyodik.

- Ne káromkodj és sehogy. - utalok először Sora jelenlétére, majd csak vállat vonok. Zayn feláll és a konyha felé veszi az irányt, azonban mielőtt végleg bemenne, még elmegy mögöttem így könnyedén a fülembe tud súgni.

- Pedig egyszer meg fogom kérni a kezed. - kijelentésére lesokkolódom, és úgy nézek hátra rá, de ő csak egy csábos mosoly mellett rám kacsint. Amikor felfogtam mit is mondott, utána iramodom. Úgy hittem a konyhába ment, de tévedtem, mert ott nem volt.

- Szobája. - mondja Harry fel sem nézve telefonjából.

- Köszi. - szólok, és már futok is fel. Szobájába megyek, de ott nincs. Már mennék ki, amikor látom, hogy az erkély ajtó nyitva van. Valószínűleg kiment cigizni. Oda sétálok az ajtóhoz, majd amikor látom, hogy tényleg ott van, mély levegőt véve lépek ki én is.

- Mit értesz azon, hogy egyszer meg fogod kérni a kezemet? - kérdezek rá rögtön, mire ő elfordítja fejét, de nem néz rám teljesen.

- Ahogy mondtam, úgy. - feleli majd bele szív cigijébe. Némi hezitálás után mellé sétálok és nézem én is, amit ő.

- Komolyan is gondoltad? - kérdem halkan, félig felé fordulva.

- Teljes mértékben! - fordul ő is felém.

- Nem félsz? - lépek felé egy kicsit. - Nem félsz, hogy megváltoztam? Hogy már nem lenne ugyan olyan, mint régen? Hogy az egész rossz lenne a sok kihagyás után? - minden egyes kérdésemnél egy lépést tettem így egészen közel vagyok már hozzá.

- Nem félek. Tudom, hogy szeretsz és én is téged és csak ennyi a fontos. - ragadja meg derekamat és úgy néz szemeimbe.

- Nem Zayn, nem csak ennyi! - tolom el magamtól és hátrálok egy lépést. - Van egy lányom. Normálisan akarom fölnevelni, nem úgy, hogy kitudja, mik lehetnek még a problémák majd, amiatt, hogy Sisi vagyok és nem az, aki valójában. - nézek rá kissé idegesen, de ő még most is csak nyugodtan néz engem.

- Ha elmondanád ki vagy nem kéne félned. - vonja meg a vállát. Hátat fordítva neki temetem arcomat kezeim közé. Amikor elemelem, kezeimet onnan érzem, hogy lefog hátulról egyik kezével, a másikkal pedig maszkom egyik kis részét piszkálgatja. Kapnám fel kezeimet, hogy eltoljam kezét, de lefogó keze megakadályoz ebben.

- Zayn! - suttogom kétségbeesetten. Ha ő most elég elszánt és kíváncsi, akkor könnyen megtudhatja, ki vagyok. Hiszen mozgás képtelen vagyok, és könnyen leszedheti rólam a maszkot.

- Nem fogom leszedni. Csak megmutatom, hogy milyen könnyedén is megtudhatnám az igazat. Még is inkább várok, hogy eléggé megbízz bennem és elmond te. - suttogja fülembe, majd elenged és elmegy. Sokáig csak nézek magam elé ugyan úgy. Azt hiszi, hogy nem bízok benne? De hát ez badarság! Benne bízom a legjobban. Én csak félek. Bízok benne, de félek a reagálásától.

  - Azonnal beszélni akarok veled! - kiállt Louis, amikor leérek a nappaliba.

- Istenem, miért büntetsz engem? - nézek a plafonra, nyűgösen. - Ha arról van szó, amire én gondolok, akkor nem. - nézek ismét Louisra, aki már felém igyekszik.

- Arról van szó, és nem érdekel a hisztid! - mondja és már karon is ragad. Kirángat az udvarra, ott pedig beleülök az egyik hintába. Mióta van nekik hintájuk?

- Mond, már el nekem kérlek, hogy még is mi akadálya, hogy mindent elmondj Zaynek? - kérdi kissé indulatosan és ő is helyet foglal a másik hintában.

- Az, hogy félek! - mondom ő pedig kissé értetlenül néz rám. - Félek, mert ha összejövök vele, ki kell tálalnom mindent, vagyis el kell mondanom, hogy Sora az ő lánya. Félek, hogy ezek után mit szólna! Érted? Hiszen valljuk be, hogy te is kiakadnál, hogy van egy gyereked egy olyan nőtől, aki annyit hazudott, mint én. - nézek rá kétségbeesetten. Látom rajta, hogy egy percre ő is elgondolkodott. - Aztán meg hiába hajtogatja, hogy szeret, ha én még sem vagyok ebben olyan biztos. Négy év telt el Louis, senki sem lehet egy emberbe ilyen sokáig szerelmes úgy, hogy nem is látta őt évekig. - rázom a fejemet folyamatosan.

- Van egy jó kis tervem, hogy bebizonyítsam, hogy szeret! - néz rám mosolyogva. Feladóan sóhajtok majd ráhagyom a dolgot és inkább bemegyek.
- Anyuci! - szalad hozzám rögtön Sora én pedig mosolyogva fogadom őt és emelem fel, hogy könnyedén fülembe súghassa, amit akar mondani. - Itt van közöttük az apukám? - kérdésére ledermedve állok és mérem végig a fiúkat. Tudom, egy szülőnek hamar kell fognia az agyának, de ha ilyet kérdez a három éves lányom még én is ledöbbenek. - Mami! - szólongat kislányom, mire rá nézek, ő pedig kérdőn néz vissza rám. - Ugye Zayn bácsi az? - suttog ismét a fülembe.
- Kicsim, erről később majd beszélünk. - nézek rá, ő pedig lebiggyesztett ajkakkal bólogat. - Nézd meg Lou bácsit! - teszem le a kicsit és az elkerekedett szemű Louis felé szalad.
- Kikérem magamnak! Mi az, hogy "bácsi"? - visít fel, én pedig csak egy fél mosoly kíséretében rázom a fejem.
- Gyere, Picur igyunk kakaót, és többször ne hallgass anyádra olyanban, hogy engem lebácsizol! - mondja Louis és megindulnak a konyhába. Leülök a kanapéra, és csak most is csodálkozva meredek magam elé.
Mi az, hogy megkérdezi, hogy valamelyik fiú az apja-e? És, hogy ugye Zayn az e? Nem vagyok felháborodva, inkább sokkolva vagyok.
- Mitől döbbentél le ennyire? - kérdi Liam leülve mellém.
- A lányom megkérdezte, hogy valamelyikkőtök az apja e. - nézek most is magam elé.
- Basszus, tudtam, hogy egyszer kiderül. - hördül fel Niall, tettetett rémültséggel, amin a fiúk nevetni kezdenek. Én azonban nem találom ezt olyan viccesnek. Hiszen nem hazudhatok a saját lányomnak, muszáj elmondanom neki, hogy Zayn az apja. Ha hazudnék neki és később kiderülne még meg is utálna. Nem utálhat meg!
- Hé, nyugi már! - lök meg vállával Harry halványan mosolyogva.
- Nem, ti ezt nem értitek! Kérdezte ki az apja. Nem hazudhatok neki! A saját lányomnak nem! - rázom a fejemet, szinte már a sírás határán vagyok.
- Pozitívum, hogy neki legalább nem hazudsz. - mondja flegmán Zayn. Hogy mi?

- Tessék? - kérdezek vissza, ő pedig csak megrázza a fejét.
- Semmiképpen ne hazudj neki! - rázza a fejét Liam, megértő pillantással nézve rám.
- Nem is fogok! - rázom meg a fejemet. - Csak félek, ha elmondom neki, akkor ő elmondja valakinek, hiszen még kicsi! Simán kikotyoghatja. - túrok hajamba kétségbeesetten. A fiúk ezzel nem akartak már harcba szállni, tudjuk, hogy nekem van igazam. Percekkel később Sora szalad felém és mászik fel mellém, majd a kanapén térdelve a fülemhez hajol, hogy bele súgjon.
- Lou bácsival van egy titkom. - mondja én pedig felvont szemöldökkel nézek Loura majd Sorára. - Tudom, hogy Zayn bácsi az apukám. - súgja, bennem pedig megfagy a vér is.  Csodálkozva nézek lányomra, aki csak áhítattal néz rám, majd Louisra nézek csalódottan. Kis ideig még egymás szemébe nézünk, engem pedig egyre jobban elönt a düh.
- Louis William Tomlinson! Miket mondasz a lányomnak? - állok fel miközben felemelt hanggal beszélek vele. Hangom kissé komolyabb lesz, amint dühöm előjön, ösztönös anyai védelmező énem.
- Én csak... - kezdi kissé riadt tekintettel.
- Te csak mi? Mégis mit hittél? Elmondod neki és minden meg lesz oldva? Ráadásul én vagyok az anyja, nekem kellett volna elmondani neki! - ordítok vele, ő pedig csak megszeppenve néz rám. Észbe kapok, hogy kissé megrémült lányom mellettem van, ezért jobbnak látom Louissal ezt máshol megbeszélni. Karon ragadom, és a konyhába ráncigálom.
- Még is ezt, hogy gondoltad? - suttogok, de az idegesség tisztán kivehető hangomból.
- Én nem akartam ezzel ártani. - mondja halkan, lesütött szemekkel.
- Pedig azt tetted! Miért avatkozol bele, ebbe? Nincs harmadik fél már Louis! Nem kell senkit sem megvédened! - mondom, utolsó mondatomba pedig több gúnyt teszek, mint akartam.
- Azt hittem ezzel segítek neked. - emeli fel rám a tekintetét. Már nyitnám a szám, hogy folytassam ideges beszédem, amik csendre int, és ő kezd el beszélni. - Nyilvánvaló, hogy szeretitek egymást még mindig. Igen Nina, tudom, hogy mind változtunk, ezt már te is mondtad. Ti is változtatok. De a szerelmetek nem! Ugyan úgy, sőt talán még jobban szeretitek egymást. Tudjátok milyen elveszíteni a másikat így talán jobban szeretitek egymást, mint régebben. Hiszen Zaynél már az a szint is megvan, hogy elvenne feleségül. Négy évvel ezelőtt mikor mondta volna, hogy el fog venni? Semmikor! Megint makacskodtok. Vagy te, vagy ő. Indokokat találtok ki, holott az egyetlen probléma a gyávaságotok. - egészen idáig idegesen hadart. Hajába túrt és úgy folytatta már nyugodtabban. - Sora teljesen jól fogadta, hogy ki az apja. Semmi problémája nem volt, sőt még örült is neki. Megegyeztünk, hogy nem mondja senkinek. Csupán annyit kért, hogy maradjatok még itt, hogy vele lehessen. Sokáig akar még maradni Nina, és ha olyan makacs, mint te, sőt még az apjától is tudott bőven örökölni ebből, akkor maradni fog. Addig pedig hátha nektek is összejön minden jó. - mosolyodik el halványan a végén. Döbbenten nézek rá ő pedig reménykedve néz rám. Percekkel később is ugyan így nézek, Lou pedig már feladva lesütötte szemeit. Hirtelen öleltem magamhoz szorosan, és suttogtam a fülébe.
- Többet segítettél, mint gondolnád! 

- Most őszintén! Mit lehet ennyi ideig csinálni? - szenved Louis a kanapén Eleanort hiányolva.
- Ha tudnád nekem mennyi ideig kellett szenvednem vele. - rázom a fejemet sóhajtva. - Nem irigylem Petert. Natalie aranyos, meg rendes, jó barátnőm, de ha az esküvőről van szó kiborítóan be tud pörögni. 

- Mikor jöttek ők össze? - kérdi Zayn összevont szemöldökkel. Neki ez a gondolat még most is kissé idegen.
- Miután elmentem Londonból, rá egy hétre. Három hónap után jöttek hozzám, Natalie akkor már a jegyese volt. 

- Tudja, hogy ki vagy? - kérdi Niall, és én rábólintok.
- Miután kijöttek hozzám, Barcelonába, egy hóna múlva elmondtam neki. Ha már a sógornőm, tudnia kell. - vonok vállat.
- Mennyire stresszel rá az esküvőre? - kérdi mosolyogva Harry.
- Semennyire. Rendezvény szervezőnek tanult, szóval könnyedén kezeli ezeket a dolgokat. Ha esküvőm vagy bármi másom lesz őt, fogom felfogadni. 

- Nem rég még azt mondtad nem akarsz férjhez menni. - mosolyog ravaszon Zayn. Felnézek barna szemeibe, és én is elmosolyodom.
- Változnak a dolgok. - vonok vállat. Hitetlenül felvonja szemöldökét, de attól még mosolyog, majd fejét rázva szenteli figyelmét Barce-nak, aki elkezdi nyalogatni őt.

- Ne aggódj, engem is maximum este hétig rángatott el. De többnyire ötkor már megvoltunk a dolgokkal, szóval nem kell aggódnod. - mosolygok Loura visszatérve az eredeti témára.
- Natalie is jön? - csillannak meg barna szemei Sorának. Imádják egymást Nat-tal. Rábólintok, mire ő vidáman tapsikolni kezd.
- Hogy lehet, hogy engem simán lebácsiz, de Natalie-t csak simán a nevén hívja? - akad ki Lou ma már sokadjára.
- Jól nevelem a lányom. - vonok vállat. - Inkább mindenkit nénizzen és bácsizzon, mint, hogy aztán az legyen, hogy azt mondják neveletlen. 

- Oké, de mi tudjuk, hogy egy jól nevelt aranyos kis picur. - mondja Lou, majd Sora elé térdel. - Figyelj Picur! Most már csak Louisnak hívj. A bácsit ne tedd hozzá!
- Oké Lou. - mondja Sora vidáman, majd az előtte térdelő nyakába ugrik. - Zayn! Elveszed feleségül anyucit? - néz Sora apjára, mire én ledermedve, Zayn pedig csodálkozva néz a kicsire.
- Ha anyukád is úgy akarja, akkor hamarosan igen. - mondja Zayn mosolyogva a kislányra, majd felém kacsint.
- És akkor majd hozzánk költözöl? - kérdi Sora. Nem úgy néz ki, mint akinek kevés kérdése van főleg, hogy ebben az apjára ütött. Vagy csak tervel valamit, hogy a végén egy olyan kérdést tegyen fel, ami lehet, hogy nekem nem a legjobb. Volt már ilyen.
- Vagy ti hozzám. - feleli Zayn még most is mosolyogva.
- Kapni fogok minden reggel olyan finom kakaót, mint ma? Anyuci nem tudja ilyen finomra csinálni. - csóválja a fejét. Én csak vörösödő fejjel csúszom lejjebb a kanapén. 

- Persze Picur! - bólogat Zayn, figyelmen kívül hagyva, hogy ezek a kérdések milyen furán is hatnak.
- Lesz majd kistestvérem is? - Na, nekem ennél a kérdésnél fellegzett be.
- Talán. - mondja már Zayn is kicsit zavarba jőve.
- Na, jó kicsim elég lesz. - szólok Sorára zavartan nevetve.
- Csak még egy kérdés. - kérlel rám nézve nagy, barna szemeivel. Lehetetlenség neki nemet mondani.
- Ha Zaynt nem zavarja. - nézek rá az említett fiúra, aki csak mosolyogva bólint, hogy Sora mondhatja.
- Hívhatlak majd apunak? - kérdi halkan Sora, mégis mindenki jól hallotta. Zayn zavartan néz Sorára, még is szemeiben megkönnyebbülést, szeretet és boldogságot látok.
- Persze, Kicsim! - mosolyog végül Sorára, aki nyakába borulva öleli át. Szám elé kapom kezem, és érzem, hogy kicsordul egyetlen egy könnyem. A megkönnyebbülés, boldogság könnye. Sora ezután hozzám bújuk és megpuszil ott, ahol az előtt lecsordult a könnyem.
- Álmos vagyok. - mondja lemászva a kanapéról. Hirtelen mindenkinek akadt valami elintézni valója kivéve Zaynnek és nekem. Lou elvitte altatni Sorát, Liam felhívta a barátnőjét, Harry pedig csak felszaladt az emeletre.
- Csak én érzem úgy, hogy ez direkt lett kialakítva? - nevet kínosan Zayn.
- Sora sosem alszik délután, szóval ez az első, ami már gyanus. - rázom a fejemet mosolyogva. Közelebb ül mellém, Sora eddigi helyére.
- Látod. Már a saját lányodnak sincs semmi ellenvetése. - mosolyog rám, kezeinket összekulcsolva.
- Csodálkozom, hogy Sora ilyen hamar megkedvelt téged. Sosem szerette, ha idegen volt körülöttünk. - mondom kezeinket nézve. Zayn nagy kezében az én kicsi kezem teljesen elveszik. Hüvelyk ujjával gyengéden simogatja kézfejem, ami kissé csikiz.
- Nem gondoltam volna, hogy az utolsó kérdése ez lesz. Egész délután azon aggódtam, hogy ha elveszlek, akkor nem fog-e utálni. De az, hogy még megkérdezi, hogy hívhat-e apunak egy külön boldogság. 

- Sisi! Ezt neked hozták! - lép be csodálkozó arccal a nappaliba Eleanor, egy nagy csokor rózsával a kezében.

- Kitől? - vonom össze a szemöldököm csodálkozva. Feltérdelek a kanapén és kezembe veszem a virágokat. Megnézem jobban, hogy van-e benne kártya vagy hasonló. Találtam is egyet, amire egy kis üzenet volt írva, tipikus férfias írással.

- "Gyönyörűmnek. Első számú rajongódtól, Kicsim! " - olvasom fel hangosan, összevont szemöldökkel kissé értetlenül nézve a kis kártyát.

- Anyucinak udvarlója van. - ugrál a kanapén tapsikolva, nevetve Sora. Végig nézek a fiúkon, de mindenkinek értetlenség tükröződik az arcán, kivéve egynek. Ugyanis Zaynnek mérhetetlen düh mutatkozik meg arcán.

- Senki nem hív, sem Gyönyörűmnek, sem Kicsimnek. - rázom a fejemet, ahogyan ezt végig gondolom. - Eleanor milyen névre jött? Mármint nekem vagy Sisi névre? - nézek kíváncsian barátnőmre, aki helyet foglal mellettem és csak utána válaszol.

- Sisi King névre érkezett. - mondja, én pedig ajkamat kezdem rágni. Mégis ki lehet ez a rajongó?

- Biztos senki nem szokott így becézni? - vonja fel szemöldökét Harry. Ismerem már őt, mindenképpen ki akarja deríteni ezek után az igazságot.

- Nem. - rázom a fejem, majd eszembe jut, hogy régen Zayn használta ezeket a becézéseket, ezért érdeklődve nézek rá.

- Régen hívtalak így, most már nem. Mellesleg, ha én küldtem volna, szerinted most dühösen ülnék itt? - mutat végig magán. Végig mérem és rájövök, hogy valóban eléggé dühös.

- Tippem nincs, ki lehet. Évek óta nincs senki ilyen téren. - rázom a fejemet feladva a dolgot. Ekkor megcsörren a telefonom jelezve, hogy SMS-m jött.

"Hogy tetszenek a virágok Kicsim?  

W xx"

- Arcodból ítélve nem tetszik az SMS. - mondja Liam, én pedig felolvasom nekik az üzenetet.

- Ki az a W? - kérdi Zayn ökölbe szorított kezekkel.

- Fogalmam sincs!  - mondom egyre idegesebben. Nem szeretem, ha nem tudok valamiről, erről pedig határozottan nem tudok.
- Kidobod, vagy vázába teszed? - kérdi Lou kicsi hülye mosollyal az arcán.
- Udvariasságból megtartom, de szívesebben dobnám ki. - felelek fintorogva, majd felállok, hogy előkerítsek egy vázát. Miután megvan, vizet engedek bele, és felviszem a szobába. Nem tudom, ki lehet ez a W de kétlem, hogy a feltűnése nekem jót jelentene.

 - Tényleg nem tudod, ki lehet? - jelenik meg az ajtómban Zayn, nem éppen nyugodt tekintettel.
- Nem. - rázom a fejemet. - De számít ez valamit? - kérdezem, miközben ő közelebb jön, becsukva maga mögött az ajtót. Kis ideig idegesen toporog, majd felém sétál. Mikor elém ér, csak néz szemeimbe, nem mond semmit, ahogyan én se. Szemében a ragyogás arra késztet, hogy utána kapjak és megöleljem. Még sem teszem meg. Szemei ajkaimra vándorolnak, majd újra szemeimre. Kimondatlanul is tudjuk, mire gondol a másik. A csók. Amit nem beszéltünk meg, pedig meg kéne. Viszont ezt ismételten nem akarom megbeszélni. Nem akarok konkrét kapcsolatot vele. Több mint barátság szóba sem jöhet. Nem megfelelő az időzítés.
- Nem válaszoltál a kérdésemre. Szeretsz még? - kérdi halkan. Derekamra helyezi kezeit és úgy von magához közelebb. Kezeim mellkasán vannak, kettőnk között.
- Kértelek, hogy csak barátok maradjunk. - mondom halkan, kissé remegő hangon. Hitetlenül és gúnyosan nevet fel.
- Persze. Jó kis barátok. Barátok, akik csókolóztak, tervezgetik az esküvőjüket, és az egyik fél gyereke már apának szólítja a másikat. Végül is tényleg csak barátok vagyok. - bólogat tettetett elismeréssel. 

- Ezen még lehet változtatni. - rázom fejemet ő pedig értetlenül és dühösen mered rám. - Csak barátságot akarok Zayn. Kitartok a döntésem mellett. 

- Te játszol velem. - enged el és lép hátra egy lépést. Idegesen felnevet, majd megdörzsöli arcát. - Egészen biztos, hogy csak játszol velem! Komolyan Sisi! Egyszer sem gondoltál még bele, hogy milyen lehet? Milyen lehet az én helyzetembe? Mindig csak hitegetted bennem, hogy együtt lehetünk majd. Aztán hagysz egy levelet miszerint elmész, találkoztunk még egyszer utána és ennyi. Visszajössz négy év múlva egy gyerekkel, aki mégis csak valljuk be, akárkié lehet! Szinte megkérem a kezedet. Sőt, konkrétan megkértem a kezedet és te akarva, akaratlanul megbántottál azzal, hogy nemet mondtál. A lányod azt tervezgeti, hogy mi lesz ha összeházasodunk, ha egy család leszünk. Megcsókollak, ami ellen te nem tiltakozol. Őszintén fantasztikus érzés téged újra csókolni, a karjaim között tartani, de nem úgy, hogy nem vagyok teljesen biztos benne, hogy az enyém vagy! Csak magamnak akarlak, értsd már meg! Szeretlek Nina, ehhez szokj hozzá! - szinte kiabálva mondja mind ezeket. De igaza van. Sajnos, teljesen mindenben neki van igaza. Az pedig, hogy Ninának hívott új dolog. Viszont tudom, hogy azért mondta az igazi nevem, mert komolyan gondolja, amit mondott. Csak akkor hívott így régen is.
Nem reagálok mondandójára, ezt pedig ő rosszul értelmezte. Megfordult és kiment a szobából. Ajtómat jó hangosan csapta be maga után. Olyannyira, hogy összerezzentem, és miután kiment még utána is összeszorított szemekkel álltam. Percekkel később mozdultam csak meg. Az erkélyre mentem, ahol a korlát elég szélesnek bizonyult, ahhoz, hogy felüljek rá. Lábaimat lelógattam a mélybe és úgy támaszkodtam térdeimen. Innen rálátni az utcára is. Éppen ezért láttam, amikor Zayn idegesen szalad ki a házból, pattan be a kocsiba és azzal olyan gyorsan hajt el, hogy induláskor megcsikordulnak a gumik. Vajon hova mehet?
- Én is szeretlek te féleszű. - suttogom a semmibe, már teljesen feleslegesen.