III.évad 5.rész - Hiba

Hey Baby's!

Sajna, régen volt már rész, majd nem egy hónapja, amit sajnálok:// 

De valamiért nem adja be a képeket a blogon amin természetesen már dolgozok, de időigényes és nekem sincs mindig időm. Remélem megértitek ha mostanában lesznek csúszások, de azért még írom a részeket, amikor tudom. 

Sok pussz 

A rész zenéje: 

Fifth Harmony - Write On Me

https://www.youtube.com/watch?v=7WuggM1WBiU

NiSzi xx

Zayn barna szemeibe nézek, amik a szokásosnál jobban csillognak. Hirtelen el lépve tőle szüntettem meg a közelséget közöttünk, ami kissé kellemetlen volt számomra. Perverz mosollyal arcán nézett rám, ami őszintén szólva nem tetszett. Nagyon nem.
- Merre van a mosdó? - nem nézek Zaynre, túlságosan zavarba vagyok. Az egyik ajtó felé mutat, ami felé az irányt veszem és bemegyek, szinte inkább bemenekülök. A csap fölé támaszkodva nézek a tükörbe. Mit műveltem? Zayn lép be mögöttem az ajtón és szorosan magához von hátulról. Ijedten lököm el magamtól, de még így is csak közelebb jön, mosolyogva.
- Nem kellett volna megtörténnie - rázom a fejem, hangom hisztérikusabb, mint terveztem.
- De igen - határozottan bólint, míg én ugyan annyira határozottan rázom a fejem. Tesz egy lépést, mire én feltartom kezem jelezve, hogy ne jöjjön közelebb. Elneveti magát, mintha naivságomon nevetve, mind ketten tudtuk, hogy ez nem állítja majd meg. Ahhoz túl eltökélt. Két lépéssel megszünteti a távolságot közöttünk, felkap és a mosdó kagyló mellé ültet. Próbálok menekülni fogása alól, de erősebb. Elégedett vigyora átment egy zavart félmosolyba, amikor be pánikolva néztem arcára.
- Nem bántalak - suttogta én pedig kiengedtem az eddig bent tartott levegőt.
- Ugyan úgy állsz és fogsz le még mindig, szóval nem nyugtattál meg teljesen - kezeit nézem amik csuklómat fogják közre.
- Sajnálom - mind két kezét óvatosan vezeti lejjebb így összekulcsolja őket enyéimmel.
- Engedj el Zayn - felnézek szemeibe, hangom megremeg mikor ő is szemeimbe néz. Gyorsan elkapom róla a tekintetem és inkább nem nézek rá.
- Nem - mondja miközben derekamnál fogva húz magához. - Nem engedlek el Nina Weyble - hangja az eddigieknél jobban határozott.
- Miért? - pillantok rá, és most állom tekintetét.
- Kedvellek, ha nem vetted volna még észre.
- Nem volt nehéz rájönni - forgatom szemeimet idegesen. - Viszont vőlegényem van. Így megköszönném ha nem akarnál nagyon közeledni.
- Nekem pedig menyasszonyom - bólint egyetértően. - De engem ez cseppet sem zavar.
- Nincs bűntudatod? Egy kicsi se? - ráncolom homlokom, amitől Zayn nevetni kezd. Úgy viselkedik, mint aki nem ép agyilag. Egyik újával végig simít ott ahol ráncolom homlokom.
- Ne ráncold.
- Szóval? - kérdőn vonom fel szemöldököm. Szemeimbe néz egy ideig majd válaszol.
- Nem, nincs - adja az egyszerű és tömör választ.
- Nekem viszont van, tehát engedj el - próbálok akkora távolságot csinálni köztünk, hogy letudjak szállni. Nem engedi, természetesen. Közelebb húz magához, annyira, hogy érzem ahogy lehelete csiklandozza a nyakamat. Számhoz hajol és megcsókol, most viszont nem engedek neki. Összeszorított ajkakkal várom, hogy elhúzódjon, amit hamar megtesz.
- Hagyj, Zayn - rázom a fejem.
- Tehát zavarlak? - vonja fel szemöldökét, majd mosolyogva hajol közelebb. - Nem csak az zavar, amikor erőszakosabb vagyok? Jobban szereted, amikor gyengédebb vagyok igaz? Mint például most? - Apró csókokkal hinti be nyakamat, amik valóban gyengédek és tényleg sokkal jobban esnek, mint amikor vadul próbál megcsókolni. Ingemet kigombolva halad lejjebb, miközben tovább csókolgat, másik kezével pedig gerincem mentén simogat, amitől jól eső borzongás megy végig rajtam. Csak akkor térek magamhoz, amikor hátul melltartóm kapcsával bíbelődik.
- Elég! - szólok rá erősen és tényleg abba hagyja. Nem is próbálkozik, semmi. Csak arcomat nézi zavartan, én pedig semmit mondóan nézek rá. Közelebb hajol és teljesen hátradöntve a szekrényen, csókol meg. Mikor elhúzódik, kezemnél fogva húz engem is ülőhelyzetbe. Elégedetten mosolyog, amitől csak szemeimet tudom forgatni.
- Nem fog előfordulni többet ilyet - mondom eltökélten, de ő csak elneveti magát.
- Hát hogyne - nem hiszi el, amit mondok, pedig jobban tenné. Persze, természetesen vonzódok hozzá és szívesen engednék neki, de hát ki ne tenné. Barna szemei, amik felcsillannak, ha jó kedve van. Fogvillantós nevetése, amikor valamin nagyon nevet. Izmos válla, amikbe kapaszkodsz mikor éppen csókol. Kockás hasa és V vonala, amitől mindenki elolvad. Az az apró féloldalas mosolya, amitől folyton elpirulok. Oké, tényleg kedvelem.
- Min gondolkozol? - érdeklődve néz rám, a konyhapulton könyökölve. Elpirulva rázom meg fejemet. Azért azt mégse mondhattam, hogy azon gondolkodtam ennyire, hogy mennyire jól néz ki és mennyi minden tetszik benne. Kuncogva rázza a fejét lemondva arról, hogy elmondjam.
- Mesélhetnél magadról egy pöppet - mutatok itt mutató és hüvelyk ujjammal egy keveset - ugyanis nem tudok rólad semmit.
- Amit kell megtalálsz interneten is - von vállat elnézve másfele. Bántódottságot hallok hangjából, de tudom, hogy ez nem felém irányul.
- Én is a sztárvilágba élek Zayn - nevetek kínosan. - Tudom, hogy nem minden igaz, amit olvasok. Meg amúgy is - vonok vállat. - Tőled akarom hallani - Ismét azzal a féloldalas mosolyával néz rám.
- Huszonhárom éves vagyok, van kettő húgom és egy nővérem, akivel már beszéltél. Mellesleg azóta is zaklat, hogy ki vagy.
- Ha megakar ismerni állok elébe - Zayn hitetlenül néz rám, szemeiben tisztán látszik a döbbenet.
- Nem tudod mire vállalkozol - rázza fejét nevetve.
- Ugyan - intem le mosolyogva. Nekem is van testvérem, tudom kezelni. Peter. Hirtelen ért a kisebb sokk. Nem gondoltam rá egy ideje. Álmomban ugyan benne volt egy másik személyként, de azóta nem gondoltam rá. Előtte is már régen beszéltünk. Nem kerestem ahogy ő sem engem. Nem, egyáltalán nem az volt a gond, mint az álmomban. Azért nem beszéltem vele, mert ő ellenezte, hogy Chrissel legyek. Az elejétől fogva. Ő túl idősnek gondolta hozzám. Akkor voltam tizenöt éves ő pedig tíz évvel idősebb nálam. Amikor teherbe estem Christől és ő ezt megtudta, nem szólt semmit csak megvetően nézett rám. Nem szólt semmit, nem csinált semmit. Anyu támogatott az egészben, még ha nem is tetszett neki nagyon ez az egész. Peterrel azóta se beszéltem. Már négy éve.
- Jól vagy? - Zayn karomra simítja kezét és aggódva néz rám. Kinyitottam a szám, hogy válaszoljak, de helyette csak egy mosolyt erőltettem és bólintottam.
- Szóval megismernéd a testvéreim? - kérdi kihívóan felvonva a szemöldökét.
- Majd nem egy idős vagyok az egyik húgoddal Zayn - nézek rá, amolyan "úgyis nyert ügyem van" nézéssel. Értetlen tekintetét látva folytatom. - Waliyha tizenhét, én pedig tizenkilenc. Te kis matek zseni - forgatom meg a szemeim.
- Akkor gyere velem haza - szemeit Davin tartja, aki elvan a puzzle-el.
- Mi? - zavartan nézek rá. Nem állíthatok csak úgy oda.
- Gyere velem haza Bradfordba - néz rám komolyan. Arca meg sem rendül, amikor értetlenül nyitom ki a szám és csak tátogok, mint egy hal. - Egyedül lennétek Nina - sóhajt fel. - A családodhoz csak később fogtok menni, én pedig úgy is holnap már indulok. Gyertek ti is - a végén kissé kérlelve néz rám, éppen ezért bólintok rá. Elmosolyodik, majd közelebb hajol. Egy ideig várok, majd mikor ajkait enyéimre tapasztaná eltolom magamtól.
- Ezzel viszont le kell állnod, ha azt akarod, hogy menjünk veled - nézek szemeibe, arcom komoly. Elsőnek mosolyogva rázza fejét, majd mikor látja határozottságomat megadva magát bólint.
- Egy utolsó csókot viszont lopok - hadarja el mosolyogva és már közeledik is.
- Zayn... - kezdem de már csak puha ajkait érzem enyéimen, megakadályozva ezzel, hogy tovább beszéljek. Lágyan csókol, derekamat fogja, míg én vállába kapaszkodom, hogy ne essek hátra a kanapén, ezzel elterülve alatta. Ugyanis képes lenne ezt kihasználni.
- Néha, túl sokat beszélsz - súgja ajkaimra és újabb csókot nyom oda.
- Igazán hatásos az elhallgattatásod - kuncogok, majd elengedem őt egy pillanatra elfeledkezve, hogy hátra eshetek. Kicsit elszámoltam magam ugyanis a kanapéról is leestem, ezzel egy kisebb sikolyt kiengedve magamból. Zayn csak nevetett, ahogy Davi is.
- Ez nem ér, ne nevessetek - ültem fel, karba tett kezekkel duzzogtam. Davi és Zayn aranyos nevetésük töltötte be az egész nappalit. Oldalra néztem a nevető kislányomra és kihívóan néztem rá.
- Kinevetsz Mazsola? - másztam oda hozzá, ő pedig vadul bólogatott. - Hát, milyen már, hogy kineveted anya szerencsétlenségét? - kérdem míg csikizni kezdem ő pedig még jobban nevet. - Ilyen rosszcsont Mazsola vagy? - kérdem kuncogva míg ő kezeim között nevet.
- Ne kínozd már szegény kislányt - szól nevetve Zayn, mire megfordulva nézek rá.
- Megnézzem, hogy te is csikis vagy e? - Hevesen rázza a fejét, tehát csikis. Oda megyek hozzá és már rá ugranék , hogy csikizzem, amikor elkap és én kerülök alá majd engem kezd el csikizni. Hangosan nevetek, a könnyem is kicsordul, majd érintései lassulnak így a hosszas csikizés átmegy gyenge simogatásokba. A pulóver már rég feljebb csúszott, így bőrömet is érinti, amitől áram ütés szerű valami áramlak bennem. Mellkasom gyorsan emelkedik nem tudni, hogy azért amit csinál, vagy az előbbi sokáig tartó nevetéstől. Lehunyom szemeim, nem bírom tovább a szem kontaktust. Hirtelen egy kis testet érzek magamon és mikor kinyitom a szemem Davi szőke hajával találom szembe magam, aki ahogy szokott rám mászott és nyakamba fúrta fejét. Zayn őszinte mosollyal arcán néz minket. Azt hittem kicsit dühös, esetleg megbántott lesz, hogy meg lett szakítva ez a pillanat, ami végül is nem is tudom mi volt, de nem volt egyik sem. Különös csillogással a szemében nézett minket és őszintén mosolygott. Tovább néztünk egymás szemeibe, amikor Davi egyenletes szuszogására megállapítom, hogy elaludt. Zayn az emeletre mutat én pedig óvatosan felkelek kislányommal a kezembe majd követem Zaynt. Egy szobába vezet, ami valószínűleg az övé. Vagyis az övék. Nem csak Zayné hanem Perrié is, értelemszerűen.
Perrie. Istenem mit művelek? Nem is gondoltam bele az ő helyzetébe. Ha Chris csinálná ezt velem, dühös és összetört lennék. Hiszen Zayn nem egyszer megcsókolt engem és engem visz a családjához. Ez nem normális így. Persze ahogy az sem, hogy Chris nincs itt.
- Minden oké? - vonja össze a szemöldökét Zayn, miután kimentünk a szobából ott hagyva az alvó Davit.
- Igen - egyszerű bólintással felelek. - Nem nézünk valami filmet?
- De, persze - mosolyog és már megy is le a lépcsőn engem maga után húzva.
Másnap reggel Zayn azzal keltett, hogy megyünk a szüleihez. Előtte még megálltunk nálunk, mivel átakartam öltözni, hiába győzködött Zayn, hogy majd ad valami ruhát Perrie cuccai közül.
- Érezd otthon magad! - hagytam ott Zaynt a nappalinkban, és felrohantam az emeletre Davival. Elsőnek őt tettem rendbe így ő már rohant is le Zaynhez, majd magamnak kezdtem nézni valami ruhát. Egyszerű kék, ujjatlan inget választottam, egy hosszított farmerral, az egészhez pedig egy kék csizmáz. Szürke sapkámat is felvettem és krém színű kabátomat is, ugyanis az éjjel esett a hó is.
Lesiettem a lépcsőn, még a végén az a két bolond szét szedi a házat. Mikor leértem Zayn a kanapén feküdt el mellette ugyan ezt tette Davi.
- Hát te tényleg kihasználtad, hogy otthon érezd magad - kuncogok miközben kabátom cipzárját húzom fel.
- Csinos vagy - mér végig majd feláll és hozzám sétál. Megáll előttem megtartva a tisztes távolságot. Ajkába harap és hátul a hajába túr. Tisztán látszik, hogy zavarba van.
- Köszönöm! - mosolyogva nézek fel szemeibe. Magassarúban is mindig fel kell néznem rá, de anélkül most még inkább.
- Nem is gondoltam, hogy ilyen törpe vagy - nevet miközben az ajtó felé indul.
- Malik, ne szólj be mert a végén megfürdetlek a hóba.
- Most megijedtem Weyble - Az ajtóban vár minket, amíg én ráadom Davira a kabátját és a cipőjét is.
- Az én kocsimmal megyünk - nézek kiskutya szemekkel Zaynre, de ő csak nevetve rázza a fejét.
- Az enyémmel megyünk.
- Kérlek - nézek rá, de ő csak megrázza a fejét és a kocsija felé indul el. Szememet forgatva megyek utána Davival, aki jó kedvűen ugrándozik a hóba.
- Gyere Mazsola - nyitja ki Zayn Davinak a hátsó ülés ajtaját. Miután én bezártam a házat Zayn pedig gondosan bekötötte Davit elindultunk.
- Úgy rendben van, hogy holnap reggel indulunk el, vagy szeretnél még ma este? - néz rám egy pillanatra majd újra az útra.
- Tökéletes a holnap reggel. Sőt, ha maradni szeretnél még, mi nem zavarunk majd Mesi eljön értem, nincs messze Bradfordtól - mosolyogva nézek rá.
- Dehogy! Haza hozlak titeket. Amúgy is elég annyi idő a családommal, januárba még megyek hozzájut a túrné előtt
- Túrnéra mentek? - csodálkozok el. Eleanor nem mondta, hogy mennének bár lehet, hogy még neki se mondta Louis.
- Igen - halványan bólint.
Tehát januárba vissza tér minden. Ők elmennek hónapokra én pedig újra itt maradok az unalmas élettel. Igaz táncolok, de nem mindig nagy közönség előtt. Ráadásul Chris is megint vagy eltűnik, mint most, vagy megint többet megyünk a családjához, ami valljuk be, nagyon unalmas. Hiszen az egész család cégek vezetésével, papír munkával foglalkozik. Csak én vagyok az, aki folyton pörög és kevésbé vagyok merev.
- Előre elnézést mindenért, ha a családom olyat mond vagy tesz - túr hajába Zayn zavartan, amikor leparkolunk egy családi ház előtt.
- Nyugalom Zayn - kuncogok rajta. Kiszállok és kiszedem Davit is, majd Zayn a kezembe adja a táskámat. Davi a nyakamba kapaszkodik és kék szemeivel néz Zaynre, mint valami támaszpontra. A fiú rámosolyog, amitől Davi is felenged egy kicsit. Az ajtó előtt állunk, Zayn pedig becsönget. Pár másodperc múlva egy nagyon is Zaynre hasonlító nő nyitja ki az ajtót. Mosolyogva öleli szorosan magához Zaynt, ő pedig vissza öleli a -valószínűleg - édesanyját.
- Hiányoztál kisfiam - karjára simítja kezét és úgy mosolyog rá. Körbe néz, majd megakad a tekintete rajtunk. - Trisha Malik - nyújtja felém a kezét, amit megrázok.
- Nina Weyble - mosolygok rá.
- Egy jó barátom. Egyedül karácsonyoznának a lányával, de nem akartam, hogy egyedül legyenek - néz elsőnek rám, majd édesanyjára Zayn.
- Persze - bólogat egyetértően Trisha. - Gyertek be - áll el az ajtóból mi pedig bemegyünk. Elsőnek leveszem Davi kabátját és cipőjét, majd a sajátjaimat és oda teszem, ahova Zayn mutatta.
- Öcsi - kiabálva szalad le a lépcsőn egy lány, valószínűleg Zayn egyik testvére.
- Doni - a lány Zayn nyakába ugrik, lábait a dereka köré fonja és úgy öleli őt. Ha nem tudnám, hogy Zaynnek Perrie a menyasszonya, azt mondanám, hogy ez a lány a barátnője.
- Ohh - a lány ekkor lát meg engem. - Te vagy Nina, ugye? - áll elém.
- Igen - halvány mosolyt eresztek, nem tudom, hogy kedvel vagy éppen nem vagyok szimpatikus neki.
- Örülök, hogy megismerhetlek. Próbáltam faggatni Zaynt, hogy ki is vagy, de nem hajlandó beszélni - szúrós nézéssel sandít öccsére, aki csak mosolyog. - Doniya vagyok mellesleg - ölelésben részesít amit mosolyogva viszonozok.
Zayn családja nagyon rendes. Nem néztek rossz szemmel ránk, amiért csak így beállítottunk a családi ünnepükkor. Davi hamar a figyelem központjába került, különösen Trisha imádta őt. Zayn testvérei rávettek, hogy holnapig maradjunk, ők pedig majd adnak valami csinos ruhát. Szeretnének rám adni egy ruhát, amik állításuk szerint nagyon jól állna nekem. Egyedül Waliyha ismert meg, a táncos videók alapján, amiket Mesivel rendszeresen feltöltünk, ha új koreográfiánk van vagy csak olyan kedvünk van.
Doniya szobájával szembe van egy vendég szoba, oda kerültünk mi Davival. Mazsolát hamar elnyomta az álom. Nem csoda, hisz annyit beszélt ma mindenkivel. Én már a pizsamámban ülök az ágyon, és sóhajtva teszem el telefonomat a zsebembe. Hiába. Várhatom, hogy Chris hívjon, nem fog. Amit nem értek, hiszen most én lehetnék az, aki haragszik. A rendezvényen beszéltünk, akkor is csak azért hívott, hogy közölje nem találkozunk még egy ideig. Szép kis kapcsolat, mondhatom.
A konyhába megyek, hogy igyak egy pohár vizet, amikor a pulton ülni látok valakit. Sötét hajáról, és kissé meg görnyedt test tartásáról megismerem.
- Azt hittem már alszol - szólok az ajtóból, mire fel kapja a fejét. Halványan elmosolyodik és leszáll a pultról.
- Vártam, hogy Perrie hívjon.
- Valami baj van? - felvont szemöldökkel nézek rá. Nem tűnik különösen jó kedvűnek.
- Veszekedtünk - von vállat. - De ez lassan minden napos. - mosolyog rám majd leszáll a pultról és egy bögrébe tölt valamit. Felém nyújtja én pedig elveszem tőle. - Csak tea. Nem mérgezlek meg, ne aggódj - kuncogva kortyolok bele a meleg, gyümölcs ízű folyadékba.
- Köszönöm! - mondom halkan, majd mellé sétálok. - Tehát, min vesztetek össze?
- Most éppen, azon, hogy nem megyek vele egy díj átadóra. De aznap a családommal leszek - rázza sóhajtva a fejét.
- Ne aggódj, minden rendben lesz - egyik kezem az ő vállára teszem. Felém fordítja a fejét és szemeimbe néz én pedig ismét elveszek barna szemeiben. Ahogyan rám néz és közelít. Kezeit nadrágom hátsó zsebébe helyezi úgy húz magához. Arcomra ad egy puszit, míg én derekánál markolom a pólója anyagát. Ajkaink már majdnem egybe érnek, amikor megcsörren a telefonom. Gyorsan elhúzódva tőle nézem meg ki hív. Chris.