III. évad 12.rész - Leleplezett gondolatok

Hey!
Itt is lenne a 12.rész!
El se hiszem, hogy már csak 3 rész van hátra. :')
Remélem mindenkinek tetszeni fog a rész, kivételesen időben hoztam.
Sok Pussz

A rész zenéje:
The Chainsmokers - New York City
https://www.youtube.com/watch?v=s2MGamFkCUI

NiSzi xx

- Jó reggelt! - köszön Perrie egyhangúan, amikor reggel bemegyek hozzá. Ideje Zaynnek újra Perrie mellett lennie, úgy helyes. Nem úgy, hogy velem van ez az akármi. Hisz szeretők vagyunk.
- Na, készen vagy? - erőltetek mosolyt magamra.
- Igen - vesz egy mély levegőt. - Nem tudom mennyire jó ötlet ez - rázza a fejét bizonytalanul.
- Csak hallgasd meg kérlek.
- Oké - mondja halkan.
- Gyere - mondom és megindulunk mind ketten. - Várj itt. Valahogy tálalnom kell, hogy mit csinálsz itt - bólint, én pedig bemegyek az ebédlőbe.
- Pont időbe - néz rám Mesi kissé idegesen. Ó, ismerem ezt a nézést.
- Éppen Zaynnel beszélgettünk - nyomja meg a szót Harry - a tegnapi csókotokról. - leesett állal állok, míg Zayn lejjebb csúszik a székén.
- Ő csókolt meg, nem tőlem kérdezzetek - védem magam, mire Zayn felvont szemöldökkel néz rám.
- A játék nyerése miatt - von, vállat nem törődöm módra.
- Persze - nevet hitetlenül Niall. Nem értem. A többiek miért haragszanak emiatt. Összeráncolt szemöldökkel nézek végig rajtuk. Mindenki kissé megvan sértődve, kivéve Eleanor és Peter. El mindent tudóan mosolyog, Peter meg csak kajál és élvezi a műsort.
- Nem értem nektek ehhez mi közötök - ráncolom a szemöldököm összefont karokkal. - Úgy értem ez a mi dolgunk. Pofon vágtam. Mi magyarázat kéne ezután még? Amit persze nem lennénk kötelesek megadni egyikünk sem.
- Jogos - mondja Peter - Christopher ki okított látom.
- Uramisten Peter hagyj már békén - sóhajtok. Unom már ezt a folyamatos harcot.
- Szóval.. - köszörüli meg a torkát Louis. - Nem vagyunk kötelesek beleszólni. De gondolom, Chris nem szívesen hallana erről.
- Egy ártalmatlan hiba, amit nem egyszer ő is megejtett már. Úgy gondolom, ha ő is megtehette számtalan alkalommal, nos, nekem is belefér egy - ezután már mindenki arcán döbbenet ül. Örülök, hogy Davi még alszik és nincs itt. Neki ezt nem is kell hallania. Megfordulok és kimegyek. Elment az étvágyam. Ekkor eszembe jut. Perrie mind hallotta. De már nincs ott ahol hagytam. Kis séta után az ő szobájába indulok.
- Sajnálom - mondom, halkan mikor belépek.
- Semmi baj - mosolyog halványan. - Meghallgattam, vegyük úgy. Ennyi bőven elég volt.
- Perrie, én - kezdem, de félbeszakít.
- Zayn sosem csókol meg csak úgy valakit. Ismerem évek óta.
- Ezt hogy érted?
- Hát nem látod? Kedvel téged Nina. És tudom, hogy viszonyotok volt, és ha jól értem még van is - lesütöm szemeimet. Nem felelek, neki pedig ennyi bőven elég volt. - Ha szereted - kezdi, de most én szakítom félbe.
- Nem szeretem. Christ szeretem - rázom a fejem hevesen.
- Lehet, hogy érzel még iránta valamit, de az nem szerelem, ha úgy érzed, megbosszulod, amit a vőlegényed tett mással. Ráadásul újra és újra megteszed.
- Ha nem szeretem mégis miért mondtam volna neki igent?
- Ragaszkodás - von vállat. - De te is tudod, hogy elengedni kevésbé fájdalmasabb, mint kapaszkodni azokba a dolgokba, amik régen történtek.
- Tudom - sóhajtok lesütött szemekkel. Annyira utálom, hogy ha másnak van igaza.
- Összecsomagolok és elmegyek - bólintok. Nem egészen úgy sikerült ez az egész, mint számítottam.
- Hívjak egy taxit vagy akármi?
- Nem, megoldom. Öröm volt megismerni Nina - őszinte mosollyal arcán ölel meg. Meglepődöm nem is kicsit.
Miután elhagyom Perrie szobáját a mi lakosztályunkba megyek Davi szobájába. Még mindig édesen alszik. Tudom, hogy valaki akár a fiúk, akár Mesi vagy Eleanor beszélni akar majd velem erről az egészről, de én nem. Valahogy nem vagyok készen erre. Viszont ez senkit nem gátol meg. Halkan kopognak az ajtón és be is nyit az illető. Zayn barna tekintete keresi az én kékjeim. Nem tűnik se boldognak, se szomorúnak. Inkább csalódottnak.
- Beszélhetnénk? - kérdi suttogva. Nem akarja felébreszteni Davit sem. Bólintok, ő pedig becsukja maga mögött az ajtót. A bent lévő fotelbe ül, engem pedig az ölébe húz. Féloldalasan ülök, így tökéletesen arcára látok.
- Csak bosszú voltam? - meglepődök kérdése hallatán.
- Dehogy! Jézusom Zayn, nem! - arcát kezeim közé fogom, és úgy nézek mélyen szemeibe. - Soha. Elcsábítottál, érted? Sikerült teljesen elcsábítanod az elején, majd megtartanod. Kedvellek - nézek szemeibe, és kisimítok egy tincset az arcából. Egyik keze derekamon van, a másik kezemet fogja, ami arcán van.
- Nem csókollak meg - értetlenül nézek rá. - Ha Davi felkel, érdekes lenne kimagyarázni.
- Nem érdekel - mosolyodom el. Magamhoz húzom és hosszasan megcsókolom. Csókunkba belemosolyog. - Tegnap jól elrontottál mindent. Idióta - csapom karon, de ő csak vállat von.
- Jóvá teszem - nyom egy puszit az orromra. - És nem csak nálad. Beszélek a többiekkel is. Minden rendben lesz, ne aggódj szerelmem - megfagyok becézése hallatán. Nem újdonság ezt hallani tőle. Csak amikor utoljára ezt hallottam az álmomba volt ez. - Sajnálom, nem kellett volna - motyogja szégyenlősen, mikor észreveszi reagálásom.
- Egy szóval sem mondtam, hogy zavar.
- Mégsem repesel az örömtől.
- Ott van nekem Chris. Neked nincs Perrie, de nekem igen Zayn - kicsit eltávolodom tőle. - Igent mondtam, hogy megkérte a kezem.
- De azóta nem beszéltetek. Több, mint egy hete.
- Te most arra célzol, hogy nem akarod, hogy Chrishez menjek? - csodálkozva vonom fel a szemöldököm.
- Mondjuk. De azt csinálsz, amit akarsz - áll fel, de megtart, hogy ne essek el. Mikor stabilan megállok, kisiet a szobából én pedig utána.
- Zayn. Hallod állj már meg - szólok utána mikor már a folyosón is megy. Becsukom magam mögött az ajtót, de mire a lifthez érek késő, becsukódik a lift ajtó. - Francba - túrok hajamba idegesen. Visszasétálok a lakosztályunkba és Davi szobájába a fotelra leülök.
Zayn nem akarja, hogy hozzá menjek Chrishez. De miért? Szeret? Nem az biztos nem. Esetleg kedvel. Véget kell vetnem ennek az egésznek, én kerülök ki belőle vesztesként, ha így folytatom.
Telefonommal a kezembe megyek ki a folyosóra. Leülök arrébb az ajtóktól, hogy se a fiúk közül, se közülünk ne vegyen észre senki. Felkéne hívnom? Ez nem kérdés. Nem játszhatom ezt a gyerekes játékot.
- Nina, végre - sóhajt a telefonba, mikor felveszi. - Sajnálom!
- Tudom Chris - mondom halkan. - Semmi baj. Szeretlek, oké?
- Én is kicsim - erőtlen és erőltetett mosolyt aggatok magamra, mintha az megtudna engem is győzni, hogy minden oké.
- Le kell tennem. Majd hívlak - meg sem várva válaszát kinyomom. Fejemet a falnak döntve sóhajtok mélyen, lehunyt szemekkel.
- Te nem is szereted őt - a döbbent hang irányába kapom a fejem. Peter a falnak dőlve áll, összefont karokkal, döbbent arccal.
- De igen! - forgatom, szemeimet majd felállok és a lakosztályunk fele indulok, de mikor Peter mellé érek, elkapja a karomat. - Engedj el Peter!
- Miért hazudsz saját magadnak is? - nem törődve kérdésével rántom ki a kezem az övé közül. Szeretem Christ. Zaynt kedvelem. Van különbség. Nem dobom el a biztosat a véletlenért.
- Nem menekülhetsz mindig Nina!
- Csak egyszer hagyj békén! Évek óta nem törődsz velem! Miért éppen most kezdtél el? Hm? Amikor hiányoltam a testvérem mégis hol voltál? - a kelleténél hangosabban beszélek, így nem meglepő, hogy páran kijöttek. Néhányan az én táncosaim közül, Harry és Louis is. Nem törődve velük rohanok be Davihoz. Ő az egyetlen vigaszom most. Mindig is ő volt.

Aznap Zayn már nem igen mutatkozott. Az egész napomat Davival töltöttem, viszont estefele hiányolta Harryt. Hihetetlenül aranyos tud lenni ezzel a nagy kötődésével.
- Harry bácsi! - sikítja Davi, amikor Harry felkapja a magasba és pörgetni kezdi.
- Mondjad Mazsola - nevet a göndör mikor leteszi David és az ölébe veszi a szédelgő lányt. Davinak Harry kicsit olyan, mint egy apa vagy inkább, mint egy nagyon jó barát, esetleg báty.
- Ésszel - szólok rá, miközben a konyhába megyek és kiszolgálom magam egy kávéval. Vissza megyek, és a kanapéra ülök.
- Hé, életem - ül le Eleanor az ölembe és egy cuppanós puszit nyom az arcomra.
- Te mit szívtál? - csodálkozva nézek rá, de ő csak szemeit forgatja. Elég fura. Zayn valóban elrendezte volna már, hogy ne kapjak mérges vagy kérdő pillantásokat?
- Mesi?
- Niallel - válaszol Liam.
- El miért Nina ölébe ülsz így, ha itt van Louis is? - vonja fel Peter egyik szemöldökét.
- Na, igen - mondom és lelököm Eleanor. Elhelyezkedem kényelmesen és a földről felkelő Eleanort nézem mosolyogva. Rám nyújtja nyelvét és Lou ölébe foglal helyet.
- Látod, ő legalább szeret.
- Ugyan nővérkém - nézek rá boci szemekkel. Elmosolyodik és tudom, nyert ügyem van.
- Anyuci, apuci mikor jön? - Davi vidáman kérdi, én pedig magamra erőltetek egy mosolyt. Nem akartam ma már szóba hozni semmi ilyesmit.
- Pár nap múlva kicsim.
- Chris meglátogat? Na, ez izgalmas lesz - nevet Peter.
- Tényleg csak ezért jöttél az egész átkozott turnéra? Hogy engem piszkálgass, és figyelj? - hirtelen leszek ideges, fáradtságom hamar eltűnik.
- Megtehetem - von, vállat nem törődöm módra.
- Nem, nem teheted meg - nevetek hitetlenül. - Az, aki három évig nem foglalkozott velem, semmi köze sincs már hozzám.
- A vér az akkor is vér.
- Hát persze - forgatom a szemeim, majd kimegyek. Nem érdekel a sok kérdő pillantás. A lift ajtó már záródna be, de meglepődve látom, ahogy valaki besiet előtte. Barna szemeivel egy pillanatra enyéimbe néz, majd hajába túrva fordul el. Összefont karokkal dőlök neki a lift oldalának és döntöm a fejemet hátra. Nem értem Petert. Mégis mit akar? Egy tervérnek elméletileg csak jót kéne kívánnia a testvérének, ehelyett, ő nem hogy nem kíván, de még ő is teszi tönkre az egészet. Mégis mit gondol, hogy ezt teszi?
- Peter, Davi apja? - szólal, meg hirtelen mielőtt leérünk.
- Hogy mi? - kidülledt szemekkel nézek rá. - Nem, egyáltalán nem! Ekkora ribancnak tűnök?
- Nem, egyáltalán nem - ismétli mondatomat kissé gúnyosan.
- Menj a francba te is - indulok ki a liftből. Sétálni indulok meg, hátha lenyugszom kicsit. Mielőtt kilépnék a folyosóról egy kissé beeső részből kinyúl valaki és beránt magához. Megijedek, de mikor az ismerős barna szempárral találom, szembe magam megnyugszom némiképp. Csak nézünk egymás szemébe. Ajkaival közeledik, de én lehajtom a fejem.
- Kérlek. Csak egy ölelésre van szükségem. Semmi csók, vagy több - suttogom halkan. Megtörten nézek fel szemeibe. Nem szól semmit, csak karjait szorosan körém fonja, én pedig derekánál ölelem, fejemet mellkasának döntöm. Kezdem megszokni, hogy magas sarkú nélkül ilyen kicsi vagyok mellette. A cigi és még valaminek az illata keveredik, ahogy magamba szívom az illatát. Dereka körül vannak kezeim, az övéi a hátamat simogatják nyugtatólag. Lejjebb hajol, nyakhajlatomba temeti arcát és oda ad egy apró puszit. Egyetlen egyet, nem többet. Érzem csiklandozó leheletét a nyakamnál. Valamit érzek, iránta ezt tudom. De Chris az, akit szeretek, az első nagy szerelmem.
- Sajnálom - suttogom mellkasába.
- Mit szerelmem?
- Hogy nem akarod, hogy hozzámenjek Chrishez. Sajnálom, hogy csalódást fogok okozni.
- Akkor ne tedd meg. Miattam - nem szólalok, meg csak jobban hozzábújok és ő is hozzám. Tudja, hogy megteszem. - Menjünk vissza - fogja meg a kezem és kezd el visszavezetni a lifthez. Látom szemeiben a megbántottságot és a szomorúságot. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is ilyen közel kerülünk egymáshoz. És most nem csak arra értem, hogy lefeküdtünk.
- Zayn - kezdem mikor bezáródnak a lift ajtók, de közbe szól.
- Hagyd, oké? - mosolyog rám halványan. Azzal a szerény és zavart mosollyal. Annyira utálom ezt. Azt szeretem, amikor fogait megvillantva nevet. Ahogyan Californiában is tette. Nem folytatom, amit elkezdtem. A lakosztályunk fele megyünk, nem a fiúkéba. A szobámba megyünk, ahol én rögtön a teraszra indulok. Neki támaszkodom a korlátnak és csak magamba szívom a friss levegőt. Próbálom kizárni a gondolataimból a rosszat és csak a jóra koncentrálni, de nehezen megy. Az egész mintha szorítaná a mellkasom. Két kezét érzem derekamon, állát pedig nyakhajlatomba.
- Olyan jó ez így - suttogom, ahogy sikerül ellazulnom. A karjaiban.
- Mmm - morogja, egyetértően. Megcsókolhatlak? - súgja fülembe. Végig borzongok, ahogy lehelete csiklandozza a nyakam, kezeivel apró köröket ír le hasamnál. Felé fordulok, vállaira teszem kezeim.
- Meg - mosolygok halványan. Csillogó barna szemeibe nézek, majd mikor ajkai az enyéimen van, lehunyom szemeim. Imádom, ahogy csókol. Lágy, törődő. Csodás érzés.

Másnap a fiúk még egy napot kaptak így mi is a táncosok. A mi táncosaink inkább a lakosztályba maradnak, tegnap sokáig buliztak, lent a bárban. Mesi és Niall eltűnt, mily meglepő módon. Ezuttal viszont Eleanor és Louis is máshova mentek. Úgy néz ki náluk minden rendben. Davi ragaszkodik hozzá, hogy Harry a közelébe legyen. Értem én, hogy ő így ragaszkodik, de Harryn lepődök meg leginkább, hogy nem fáradt bele, sőt élvezi. Végül is Liam, Harry, Zayn és Davi kirángattak engem is. Rávettem Liamet, hogy vigyen a hátán. Na, jó, inkább kihisztiztem. Esetleg kicsit megzsaroltam. De végül is a hátán vitt, így elértem, amit akartam. A folyosó végén Petert látom meg. Éppen telefonál, mikor felénk pillant. Szomorú szemeivel néz rám.
- Tegyél, le kérlek - mondom halkan, ő pedig letesz.
A francba is már, a testvérem és hiányzik. Minden büszkeségemet félre téve szaladtam oda és ugrottam a nyakába, lábaimat dereka köre fontam miközben szorosan öleltem, ahogy ő is.
- Annyira hiányoztál - súgom, ő pedig jobban ölel.
- Te is Ninus - ugyan úgy súgja. Percekig álltunk, így amikor aztán eltolt magától csak annyira, hogy rám lásson. - Nem megyünk el valahova? Meghívlak egy mentás túró süteményre - kuncogni kezdek, hogy még tudja mi a kedvencem.
- Rendben - bólintok rá. - Egy pillanat - visszamegyek a többiekhez letörölhetetlen mosollyal az arcomon. - Srácok nem baj ha.. Én.. - magam mögé mutatok, ahol a barna hajú fiú áll. Liam mosolyogva szakít félbe.
- Menj csak.
- Davi... - ismét közbe szakított.
- Vigyázunk rá. Érezd jól magad!
- Köszönöm! - hálásan mosolygok, hiszen ezt a napot nekik ígértem meg, ráadásul még a lányomra is vigyáznak. Megfordulva kocogok vissza hozzá. - Mehetünk - Ő vállamnál fogva ölel oldalról, én pedig derekát, hiszen körülbelül csak a válláig érek. Sok megbeszélni valónk volt, amiket meg is beszéltünk pár sütemény mellett. Tisztázta magát, eléggé ahhoz, hogy újra rendes testvérekként bánjunk egymással. Mondjuk nem mindent beszéltünk meg, Zaynről és rólam egy szót nem mondtam.