17.rész - Lehetetlen

Sziasztok Drágák! 

Ismét egyik bétám nyúzására, készen van a 17.rész is. :) Örülök, hogy most szól rám jobban ugyanis régen nem írtam már ezen a héten és rám fért, hogy kiadjak mindent. Éppen ezért is érzem úgy, hogy talán egy kicsit jobb lett, azon részletek, amikor gondolatokat írtam le.
Jó olvasást!
Puszii! <3

A rész zenéje:

Lana Del Rey - Dark Paradise

https://www.youtube.com/watch?v=vmWUUPl8DD4

NiSzi xx

Álmosan mentem le a lépcsőn még mindig Harry ruháiban, csak egy maszkkal az arcomon. Körülbelül egy egész napot átaludtam csak úgy, mint a többiek, mert egyiküket sem láttam még. Barce a kanapén aludt. El is felejtettem szegénykémet.
A konyhába mentem, hogy valami ételt készítsek magamnak, de Zayn már megelőzött benne. Rám emeli tekintetét és elmosolyodik.
- Mindenki alszik még? - kérdezem és felülök a konyha pultra.
- Igen - bólint, majd végig méri a ruhát, amiben vagyok. Félig felvont szemöldökkel néz rám.
- Niall adta - védem magamat rögtön. - Kinek csinálod? - mutatok a két főre készült reggelire. Őszintén reménykedtem a szívem mélyén, hogy engem akar meglepni, de nem.
- Natalie mindjárt jön - feleli teljes természetességgel. Nem lenne ilyen természetes dolog neki, ha tudná mennyire is fáj nekem.
- Értem - suttogom a padlót nézve. Leszállok a pultról és kifelé indulok a konyhából. Nekem nincs már itt keresni valóm.
- Hé! - kap a kezem után Zayn. Kérdőn nézek rá. Barna szemeiben elmélyedek. Szívesen ölelném magamhoz, lennék a karjaiban, de elég nyilván való, hogy ez lehetetlen. Számunkra ez lehetetlen.
- Semmi, mindegy - legyint egyet, és elengedi karomat. Kérdőn nézek rá, de ő akkor is csak a fejét rázza.
- Utálom, ha ezt csinálják. Most már mond el, mit akartál!
- Csak... Mikor jössz legközelebb? - kérdi némi hezitálás után. Elfojtok egy mosolyt és úgy válaszolok.
- Nem tudom. Élni kéne a rendes életemet is.
- Ez is a rendes életed - lép egyet közelebb hozzám és megfogja két kezemet, majd leengedi közénk. - Közénk tartozol, már mi is az életed része vagyunk. - Többes számban beszél, de nagyon jól tudom, hogy csak magára utal.
- Nem foglak hanyagolni titeket, hidd el. Mint már mondtad az életem részei vagytok! - mosolygok rá, és egy puszit adok arcára. Felmegyek az emeletre átöltözni saját ruhámba, majd mikor lemegyek, látom, hogy Zayn és Natalie a konyhában beszélgetnek, nevetgélnek.
Zayn mosolyogva kulcsolja össze kezeiket és Natalie is boldogan néz rá. Mint egy igazi szerelmes pár. Már ez is fájdalmas, de amikor meglátom, hogy Zayn ráhúzza Natalie ujjára a gyönyörű gyűrűt egyszerűen kettészakadok. Sós cseppek áztatják arcomat és csak a gyűrűt vagyok képes nézni. Már hiába mutatnám be Petert Natalienak. Haszontalan lenne. Amikor felnézek Zaynre találkozik a tekintetünk. Elnyílt ajkakkal néz rám figyelmen kívül hagyva a lány, kérdő tekintetét.
- Haza viszlek. - suttogja egy hang a hátam mögül, amitől megugrok. Hátra nézek Louis kék szemeibe és hálásan bólintok. Összeszedem a cuccom és Barcet is kezembe fogom majd Louisal elindulunk.
  - Megleszel? - kérdi, amikor megáll a házam előtt.
- Mondhatni - suttogom csak kifelé bámulva az ablakon.
- El hamarosan átjön hozzád - ad egy puszit fejem tetejére, mire én bólintok és kiszállok a kocsiból. Barce ahogy belépünk, a házba rohangálni kezd, felfedezni az új terepet. Elmentem lezuhanyozni, majd bevágódtam a kanapéra a nappaliban. Eleanor valóban nem sokkal később megérkezett és be is engedte magát, nálunk ez természetes.
- Mi történt? - ölel magához én pedig sírásba török ki.
- Zayn és Natalie... - kezdem, de képtelen vagyok kimondani.
- Zayn mondta, hogy látott téged és sírtál. Azt mondta nem gondolta volna, hogy ott leszel, amikor Natalie is ott lesz - simogatja hátamat nyugtatásképpen.
- Végleg elvesztettem őt El! - sírok fel még jobban.
- Dehogy is! Sosem fogod elveszteni Zaynt! Perrievel is eljegyezték egymást, de tudod, hogy semmi sem történt - simítja meg arcom és csitítgat. Nem értek egyet Eleanoral, de ezt már nem mondtam el. Eleanor elráncigált a fiúkhoz mondván kapcsolódjak ki, Zayn úgy sem lesz ott.

Sisi King

- Sziasztok! - köszönök mosolyt erőltetve magamra. Ami megdöbbentett, hogy Peter is ott volt, akit egy hete nem láttam. És persze szerencsétlenségemre Zayn is ott volt. De nem leplezhettem le magam, muszáj volt játszanom milyen jól is vagyok.

- Szia, Drága! - ugrik a nyakamba Niall, amitől elnevetem magam. A többiek is mind köszönnek, és tekintetüket magamon érzem.

- Milyen volt a turné? - kérdezem biztató mosollyal arcomon, amikor leülök a kanapéra. Keresztbe teszem lábaim és úgy teszek, mint aki valóban kíváncsi és nem tudnám mi történt. Liamnek ez még új ezért is kicsit ledöbbenve néz, de inkább csöndben marad. Harry nem hajlandó hozzám szólni, amiért szakítottam vele. Louis Eleanorral van elfoglalva és amúgy sem szokott az ilyen kérdéseimre válaszolni, mivel tudja, hogy tudok mindent. Zayn a telefonjába volt elmerülve nem éppen jó képpel az arcán. Peter pedig elvolt képedve, hogy ilyen rezzenéstelenül hazudok. Egyedül Niall kezdett el mesélni teljes élvezettel.

- Tényleg ti nem is ismeritek egymást - jut eszébe Niallnek úgy fél óra után. Peterre és rám néz.

- De igen - felelek mosolyogva. Mindenki csodálkozva néz rám. Elhiszem. Hiszen akik nem tudják, hogy Sisi vagyok, azok nem tudják, hogy miért és honnan is ismerem. Akik meg tudják, ki vagyok, csodálkoznak, hogy miért nem tagadom le.

- Honnan? - vonja össze szemöldökét Louis. Ő is van annyira jó színész, mint én.

- Régi történet - legyintek most is mosolyogva. Nem eshetek ki a szerepemből. - Tudom, hogy Sisi bátyja - vonok vállat. Ezzel ezt a témát le is zártuk. Viszont amikor később kimentem a konyhába Peter is jött.

- Te aztán tudsz hazudni - dől neki összefont karokkal a pultnak én pedig csak vállat vonok.

- Meg kell tanulnia az embernek. Minek mondjak igazat, ha hazudhatok is? - mondom, majd megfordulok. Ijedten fedezem fel, hogy az ajtóban Zayn áll összevont szemöldökkel nézve rám. Peter észrevette a kialakult helyzetet és távozott. Zayn közelebb jött hozzám én pedig hátráltam, egészen addig, amíg a pultnak szorított. Percekig csak álltunk egymással szembe és néztük egymást.

- Ki gondolná, hogy egy ilyen ártatlan lány, mint te inkább a hazugságot választja, mint az igazságot - mondja, miközben végig simít az arcomon. Mindenféle reakció nélkül nézek tovább szemeibe.

- Ki gondolná, hogy egy ilyen jó lelkű fiú, mint te képes összetörni egy lány szívét - felelek felszegett állal. Másodpercekig csak néz rám, majd közelebb hajol.

- Megint elvarázsolsz. - suttogja, ahogyan ajka éppen-éppen súrolja enyéimet.

- Kontrolláld magad, ha már elvetted azt a spanyol lányt - fordítom el fejemet. Nem bírom már tovább a tekintetét.

-  Tessék? - kérdi hitetlenkedve.

- Sisi mesélte. Valami Nataliet veszel el. Reggel kérted meg a kezét, nem? - kérdezem összevont szemöldökkel.

- Dehogy is! Te jó ég, nem egyáltalán nem! - lép hátra egyet és megdörzsöli arcát. Értetlenül mézek rá. Hiszen saját magam láttam a gyűrűt. - Úgy tudtam, hogy ezt hiszi és ezért sírt! De nem! Azt a gyűrűt nem is én adtam neki! A szüleitől kapta születés napjára. Az egész csak félreértés- magyaráz, én pedig döbbenten nézek rá. - Ugye nem hitted el te is? - jön ismét közelebb.

- De - motyogom. Zayn két keze közé fogja arcomat és úgy néz mélyen szemeimbe. Percekig megint csak néz.

- Tudod milyen érzés, ha egyszerre szeretsz két embert? Ha nem tudsz választani, pedig a két illető ég és föld? - suttogja ajkaimra. Persze, hogy tudom. Hogyne tudnám.

- Kire gondolsz? - kérdezem én is suttogva.

- Sisire és rád - mondja, majd ajkait enyémekre nyomja. Nem csókol meg, csak ott tartja ajkait.

- Szóval szereted még Sisit - jelentem ki, amikor eltávolodik tőlem.

- Ennyire önzetlen lennél, hogy amikor lehetnél te is mellettem, Sisit hozod szóba? - kérdi hitetlenkedve. Csak egy sejtelmes mosolyt engedek felé. El sem tudja képzelni, hogy ez milyen önző cselekedetem.

- Talán - vonom vállat, ő pedig mosolyog rá.

- Mindennél jobban szeretem Sisit - jelenti ki végig szemeimbe nézve. Valamiért nem hiszek neki, pedig szemében látom az őszinteséget.

- Még is engem csókoltál meg.

- Mert téged is szeretlek - vallja be, lehajtott fejjel. Ez így fura. Azt mondja, mind kettőnket szeret, de mi egy és ugyan az a lány vagyunk.

- Ha megtudnád kicsoda Sisi, mit tennél?

- Ugyan annyira, sőt még jobban szeretném, mint előtte - feleli őszintén. - Tudod, ahogyan egyre többet kérdezel, azt kezdem sejteni, hogy Sisi valójában te vagy - miközben kimondja, ezt végig mér alaposan.

- Miből sejted? - kérdezem közelebb hajolva hozzá. Szemeim ajkaira tévednek, és azon gondolkozom, miként kerülhetném el azt, hogy lebukjak.

- A csáberőtök ugyan olyan - mondja ő is ajkaimat nézve. - De miért kérdezel ennyit? - suttogja és neki nyom a konyhapultnak.

- Mert én... - én vagyok Sisi és szeretlek. Szerettem volna ezt mondani, de ekkor Natalie csattogott be magas sarkújában. Amikor ő bejött elugrottam Zayntől és a nappaliban foglaltam helyet.

- Nagyon jól tudod, hogy abból semmi jó nem sül ki, ha ott hagysz vele, erre meg tényleg megteszed! - hőbörgök Peterre, aki csak vállat von. - Ne vonogasd a vállad, utálom, ha ezt csinálod! - szólok rá, szemeimet forgatva.

- Te meg ne forgasd a szemeidet - szól vissza. Már épp mondanék valamit, amikor Niall szólal meg.

- Úgy veszekedtek, mint egy testvérpár.

- Tessék? Még csak az kéne! - szólok vékonyabb hangon. Megijedtem, hogy lebukok. Zayn pár perc után visszajön Natalie társaságában. Natalie méreget egy ideig, de aztán abba hagyja. Nyilván azt várja, hogy bemutatkozzak neki. Na, azt várhatja. A többiek pedig nem nagyon akartak bemutatni egymásnak minket. Érthető, hiszen nagyjából értik a kialakult helyzetet.

Fél óra elteltével döntöttem úgy, hogy mindenkitől elköszönök és haza indulok. Ez ideáig meg is volt, egészen addig, amíg ki nem értem a kocsimig. Ekkor ugyanis valaki megfordított és a kocsinak tolt. Ijedten néztem az illetőre, de amikor az ismerős barna szempárba néztem megnyugodtam.

- Nyugi, csak én vagyok - mosolyog rám biztatóan. Hosszan fújtam ki a levegőt és úgy néztem szem forgatva Zaynre.

- Ezt nyugtatásnak kéne vennem?

- Annak szántam.

- Pedig nem az - folytattam a bele kötést Zaybe. Összefontam karjaimat és határozottan néztem szemeibe, de azért akaratlanul is ajkaira téved néha-néha szemeim, amit ő is észrevett ezért is egy elégedett mosoly terült szét arcán.

- Tudod nem kéne tagadnod, hogy tetszem.

- Ami nem igaz, nem tagadhatom - tárom szét karjaimat, amit ő kihasznál és magához ránt.

- Tudom, hogy így van - suttogja, orrával kicsit megböki arcom, amitől mosolyra kúszik a szám.

- Érdekes, hogy Sisinek is ugyan így bizonygattad.

- Honnan tudod, hogy így bizonygattam neki is? - vonja fel fél szemöldökét, én pedig ajkamba harapok. Túl sokat mondtam.

- Az egyik legjobb barátnője vagyok. Mindent tudok - rögtönöznöm kellett, amit láthatóan el is hitt. Tévedtem.

- Az az érdekes inkább, hogy barátnők vagytok, de még egyszer sem láttalak titeket együtt.

- Mit akarsz ez alatt érteni? - nem tudtam mást mondani, hiszen a lebukás szélén állok. Elmondtam volna neki mindent, egészen addig, amíg észhez nem tértem, vagyis Natalie be nem lépett a konyhába.

- Azt, hogy szerintem már kitaláltam. Kitaláltam ki Sisi King, csak ő letagadja - amint ezeket kimondja, kihűl belőlem a vér. - Sejtem ki ő, sőt! Biztos vagyok benne. Az hiszi, nem érteném meg, nem szeretném többé, ha megtudnám az igazat. De csak, hogy tudd szeretem így is! Szeretlek így is! Mert biztos vagyok benne, hogy ő és te egy és ugyan az, az ember vagy - suttogja közel hajolva a fülemhez. Lemerevedve állok, míg ő lassan távolodik el tőlem végig szemembe nézve. Utána kapnék, hogy ez nem is igaz, tagadnám az igazat. Tagadnám az igazat, hogy védjem magam, de már nem tudom. Egyszerűen lehetetlen. Lehetetlen, hogy Zayn tudja, ki vagyok. Lehetetlen, hogy megtudja az igazat és még így is szeressen. Lehetetlen, hogy velem maradjon. Lehetetlen... De vajon túl sok a lehetetlen? Lehetséges, hogy ez a sok "lehetetlen", lehetséges is legyen?

- Ki kell találnom valamit! Egyszerűen abszurdnak tartom, hogy tudja az igazat! - túrok hajamba feldúltan. Eleanor és Beca csak néz rám, majd összenéznek és csendesen nyugtázzák, hogy előfordulhat, hogy megőrültem.

Igazán jól összebarátkoztak. Ennek örülök, mert mind a kettejükre szükségem van. Beca is van olyan jó barátnőm, mint Eleanor.

- Nem értelek! - sóhajt Beca és leteszi kávéscsészéjét. - Azt mondod, hogy tudja az igazat, de így is szeret, elfogad. Veled marad így is. - mondja el összefoglalva azt, amit én meséltem egy órán át. Egyetértően bólintok.

- Akkor még is hol itt a probléma? - száll be a beszélgetésbe Eleanor is. Mind a ketten kérdőn néznek rám, én pedig csak megrázom a fejem.

- Én nem akarom, hogy tudja, még ha elfogad, akkor sem! Ezt a titkot meg akarom őrizni! - idegeskedem tovább.

Hogy miért állok ennyire ellen annak, hogy mindent elmondjak Zaynek? Nem tudom. Talán még mindig félek. Hogy mitől azt nem tudom, de van egy halvány sejtésem. A szerelmétől. A szerelmétől, ami igazi is lehet. Félek, hogy túlságosan szeretném, és amikor elmenne, összetörnék. Ha nem is így lenne, el kéne mennem. Mindig el kell mennem. Nem maradhatok vele sokáig. Senkivel sem maradhatok sokáig. Nem ismer, nem ismeri a múltam. Senki sem ismeri a múltam egy részét. Csak is én tudhatom mi volt akkor, mások nem értenének meg. Főleg nem Ő. Zaynek és nekem nem lenne közös jövőnk. A távol jövőben mi nem maradunk együtt. Nem akarok vele együtt lenni úgy, hogy tudjam, mennyi időnk van hátra. Nekem így nem menne.

Mindennél jobban szeretem, nem akarok ekkora fájdalmat okozni neki. Túl bonyolult lenne az élete velem. 

Idegesen lépek be az ajtón. Ismét a stúdióban vagyunk, ismét megbeszélés, ismét félek. Most már nem csak a lebukás miatt. Megint kaptam egy levelet. Eddig senkinek sem mondtam. Minek? Több mint három hónapja nem volt semmi életjel felőlük. De most igen. És félek, hogy komolyabbra fordulnak a dolgok. Már nem csak egy ártatlan játék ez.

Lábam meginog magas sarkúmban, amikor a lépcsőn megyek fel. Kapaszkodom a korlátba, félek, ha nem tenném, leesnék. Végig a lépcsőt nézem, csak akkor emelem fel fejemet, amikor felérek. Megkeresem a termet, ahol a fiúk már várnak. Amikor kinyitom, az ajtót mindannyian észreveszik csendességem, félénkségem, talán még ajkaim remegését is. Lassan a kanapéhoz sétálok, ráhelyezem a táskám.

- Sisi, beszélnünk kell! - néz rám sokat sejtően Zayn. Bólintok fel sem fogva, mit mondott az imént, és utána megyek. Utánunk jön még Harry és Niall. Nem értek semmit.

- Mi történt miért vagy ilyen csendes? - teszi vállamra kezét Niall. Összerezzenek pedig gesztusában semmi rosszindulat, bántó nem volt. Összeszorított ajkakkal megrázom a fejem.

- Azért vagy ilyen, mert a délelőtt, amiről beszéltünk... - kezdi sejtelmesen Zayn, de a végén függőben hagyja mondatát. Értetlenséget megjátszva nézek rá.

- Tessék?

- Ti ma beszéltetek? De hát egész nap Ninával voltunk ma - vonja össze szemöldökét értetlenül Harry.

- Én nem tudok róla, hogy beszéltünk volna - rázom fejem, és inkább kinézek az ablakon, ami mellett álltam. Ismerős alakot pillantok meg az ajtónál állni, aki egyenesen rám néz. Ajkaim elnyílnak, és csak nézek lefelé Rá.

- Mit nézel úgy? - jönne közelebb Zayn.

- Semmit - állok rögtön az ablak elé háttal, és feszülten nézem az értetlen tekintetű Zaynt. Nem akarom, hogy lássa őt.

- Jól vagy? - kérdi halkan, bizalmaskodó hangon Niall. Ráemelem tekintetem és egy halvány mosolyt erőltetek magamra.

- Mint mindig, teljes mértékben igen - szemrebbenés nélkül hazudok nekik, de láthatóan egyik fiú sem hiszi el.

- Mint mindig, most is hazudsz egy ilyen helyzetben - néz rám gyanakvóan Zayn. Hátra pillantok, hogy ott van-e még. Igen, ott van.

- Csak menjetek vissza, oké? - kérem kicsit hisztérikusan. Remegek, nem hiába, hiszen félek. Nagyon félek.

A fiúk bólintanak és visszamennek kivéve Zayn. Ő csak néz rám és én is rá.

- Zayn kérlek, ne gyere közelebb - tartom fel kezeimet, amikor lép egyet felém. Szemembe néz, majd kinyújtott kezeimre, és ismét szemeimbe.

- Akkor gyere te - válaszolja kissé távolság tartóan. Ez az ajánlat már jobban tetszik, éppen ezért megyek közelebb hozzá. - Mitől félsz? - suttogja mélyen szemeimbe nézve, tenyerét arcomra simítja.

- Csak ígérd meg, hogy nem adsz indokot, hogy kimutassam, hogy fontos vagy nekem. Ha ez kitudódik nem lesz jó vége. Téged féltelek Zayn, nem magamat! - suttogva beszélek én is, mélyen barna íriszeibe nézve.

- Miért?

- Csak ígérd meg! - kérem letörölve arcomról legördülő könnycseppemet.

- Megígérem - suttogja közelebb hajolva hozzám. Ajkait lágyan érinti az enyémekhez. Óvatosan, mint ha egy porcelán baba lennék. Érzékien csókolt meg, minden érzelmet beleadtunk mind a ketten. Tudjuk, hogy itt az idő.

- Ez volt az utolsó - suttogom ajkaira, még most is lehunyt szemekkel. Kezem az övén pihen, ami még most is arcomon van. Eltávolodom tőle és visszamegyek a többiekhez. Ők csak néznek rám, de én nem tudok velük foglalkozni. Amint eltávolodtam Zayntől újra úrrá lett rajtam a félelem. Megint csak bambultam más felé, gondolkodtam miként vehetnék véget ennek az egésznek.

- Te tudsz valamit? - hallom meg Louis suttogását tőlem pár méterre.

- Nem - válaszol Zayn. Tömören és röviden válaszolt.

  Egyszerűen nem tudok mit kitalálni. Nem tudok odafigyelni arra, amit Paul és a fiúk mondanak. Csak azon jár az agyam, hogy hogyan kéne megakadályoznom, hogy ez tovább fajuljon.

- Sisi nem akarsz mondani valamit? - néz rám összefont karokkal Paul. Én csak ártatlanul felpillantok rá és megrázom a fejemet. Paul megadóan sóhajt és errébb megy, hogy felvegye csörgő telefonját.

Nem sokkal később Paul elengedett minket, szóval mehettünk haza. Utolsóként sétáltam le a lépcsőn, minél lassabban. Nem akartam szembe találni magamat azzal, ami lent vár. Amikor végül leértem a földszintre Zayn megállított.

- Egy valamiről nem beszéltünk - mondja halkan és magabiztos mosoly terül el arcán.

- Miről? - kérdezem fáradtan sóhajtva.

- Tudom, hogy tisztában vagy vele, hogy ma már egyszer beszéltünk és nem a stúdióban. Tudom, hogy te vagy Nina - közelebb jön, egészen hozzám préselődik.

- Zayn, nem... - kezdem sóhajtva, de félbe szakít.

- Ne tagadd le!

- Azt akarod hallani, hogy Sisi King és Nina Weyble ugyan az a két ember? - vesztem el a türelmemet. Most már dühösen szólok hozzá. Zayn határozottan bólint. - Igen, én vagyok Nina Weyble! - mondom szinte már hisztérikusan. Zayn annak ellenére, hogy tisztában volt ezzel döbbenten áll előttem. Megelégelve a helyzetet kirohanok az épületből.

- Sisi! - kiálltja Zayn, mire én megfordulok felé. Ijedten néz rám Zayn. Elsőnek nem értem miért, majd megérzem oldalamban a szúró fájdalmat. Nem kapok levegőt, kezemet a szúró pontra szorítom. Vérzik.

Zayn szalad hozzám, hogy elkapjon, ami sikerül is neki.

- Sisi kérlek, bírd ki! Nina! Kérlek! - Zayn elsírta magát. Csak nézek könnyekkel teli barna íriszeibe, és azt kívánom bár sose szeretett volna. Akkor nem fájna neki.

Milyen érzés az, amikor úgy érzed meg fogsz halni? Azt mondják, lepereg előtted az életed. Előttem csak egy valami pörgött le. Csak néhány jelenet. Amikor a fiúkkal voltam. Amikor annyit nevettünk együtt, vagy vigasztaltak, amikor együtt voltunk. Zayn csókjai rabul ejtették gondolataimat. Lehetetlen kitörölni azokat a barna szemeket, azt a mérhetetlen nagy szerelmet, amit iránta érzek. Ha akarnám, se tudnám.

A halál, simogató keze ott volt mellettem és próbált elérni, megfogni, hogy aztán magával ragadjon. Mellettem volt és elkapni készült. De én csak álltam ott és nem tettem semmit. Nem tettem sem ellene, sem pedig az érdekében. Pedig elfuthattam volna. Elfuthattam volna habár haszontalan lett volna. Hiszen keze oly hosszú, hogy bárhol, bármikor elkapna. Csak álltam egy helyben és magam elé képzeltem mindent. Mindent, hogy Zayn miként csókolt. Miként jött rá, hogy ki vagyok. Miként reagált. Magam elé képzeltem miként lesz a jövőnk. Csak mi ketten. Ő és Én. A világ legszebb gondolata.

Egyszer csak éreztem, hogy hideg kéz simul kezemre. El akartam rántani onnan, de az erős kéz csak húzott.Tudtam kihez tartozik az a kéz. Elkapott. A halál elkapott és nem akar ereszteni.

" Tévedsz! - felelte: - híred élni fog, ami porba hal, az csak a földi lom.  Szépséged a dalaimban lobog s dicső neved a mennybe fölírom. S ott szerelmünk, bár minden sírba hull,  örökké él s örökké megújul. " 

Hogy mire emlékszem? Csupán csak egy fülsüketítően rikító, sípoló hangra. Mély zokogás hallatszik valahonnan. Valahonnan, ami számomra már oly messzinek tűnik. Még is érzem. Érzem, mint ha én magam is sírnék, összetörnék belülről. Kezem vizes lesz, amit nem értek. Még is mitől? A sípoló hang ismét visszaáll a megszokott pityegésre és a rejtélyes víz sem folyik már kezemre. Elhalkul minden. Ismét körül vesz a sötétség és én nem értek semmit. Semmit sem értek csak egy valamit. A halál nemrégiben elkapott, én mégis itt vagyok. Talán sikerült elmenekülnöm valami csoda folytán. De érzem, hogy még itt van valahol. Körülöttem bujkál valahol, hogy ismét elkaphasson. De nem hagyom. Nem hagyom, mert Vele akarok lenni. Zaynel akarok lenni, nem fogom itt hagyni őt. Csak sikerüljön elmenekülnöm. Csak lehessek már vele.

  Talán még sosem kellett ennyi ideig várnom. Vártam, hogy valami történjen. Se jó, se rossz. Egyszerűen csak léteztem ott, a semmi közepén. Olyan akár egy mámorító álom. Csak, hogy ez a kemény valóság. 

Megint megragadott egy kéz. De ez már nem a halál jég hideg keze volt. Ez más volt. Meleg kéz fogott meg, és nem a mélybe rántott. Ez az élet meleg keze volt. 

Lassan nyitom ki szemeimet. Jól hallottam a pityegő hangot, a mellettem lévő gép volt az. Csak egy valaki volt bent a kórteremben. Eleanor

- Nina, úristen! - kapja fel rám tekintetét, amikor megmozdítom karom. Szinte rám ugrik, akkor erővel ölel át, mire én fájdalmasan nyögve oldalamhoz kapom kezem. - Jajj, sajnálom! - egyenesedik fel azonnal ijedten nézve rám.

- Semmi baj - mondom rekedten. - De még is mi történt?

- Nem emlékszel? - néz rám teljesen csodálkozva, én pedig óvatosan megrázom a fejem. - Hát... Valaki meglőtt téged, Zaynek sikerült elkapnia így fejsérülés nem keletkezett, de a golyó súlyosan megsebesített. A férfit, aki eltalált elkaptál szerencsére. Nem engedtek be eddig senkit csak engem. - meséli, nekem pedig enyhén leesik az állam. 

- Hogy engedhettek be? Nem csak családtagot engednek be ilyenkor? - nézek rá értetlenül. 

- Csak, hogy tudj a róla a húgom vagy. - húzza ki magát büszkén. - Mostoha húgi - kacsint rám Eleanor, mire nekem mosolyognom kell. 

- Csak tanultál tőlem a hazudozásokban - nézek rá büszkén.

- Igen ám. De most szólnom kell a doktornak. Azt mondta, ha felkelsz, azonnal szólnom kell valakinek - mondja és megindul az ajtó felé. Amíg Eleanor elment addig én jobban végig néztem magamon. Ismét a kórházi ruhát viselek, oldalam be van kötözve, infúziót is kapok. Eleanor nem sokkal később egy orvossal tér vissza, aki kikérdez, hogy hogyan érzem magam, mim fáj, emlékszem-e mi történt.

- Rendben, ha bármi baj lenne, azonnal szóljanak! - mondja és távozik.

- Behívjak valakit? - mutat El az ajtó felé, ahol minden bizonnyal a fiúk vannak.

- Zayn itt van? - kérdezem, El pedig bólint. A tudat, hogy itt van már csodálatos érzés.

- Behívjam? - kérdi, de én csak megrázom a fejemet.

- Tudnál adni egy papírt és tollat? - Eleanor kutakodni kezd, a táskájában majd előhúz, egy kis füzetet abból tép ki egy lapot, amit oda ad a tollal együtt. Zaynek írok. Ha személyesen nem is mondhatom el neki ezeket, legalább tudjon róla. 

Zayn! 

Köszönöm, hogy elkaptál! Köszönöm, hogy utánam jöttél! Köszönöm, hogy most is itt vagy kint! De én még képtelen vagyok arra, hogy láss. Sajnálom! Sokat tettél eddig értem, sőt! Rengeteget! Tényleg mindig mellettem voltál, ha baj volt, még ha a baj forrása te voltál. De mindig itt voltál. 

Annyira sajnálom! Kiérdemelted az első pillanattól kezdve a bizalmam, semmit nem tettél ellene, ellenem. Én mégis gyáva vagyok, és nem merek veled szembe állni. Szembe állni és megmutatni ki is vagyok. Több mint fél éve szeretsz és én is téged. Vagyis merem remélni, hogy nem untad meg a sok hazugságot és még most is szeretsz. Tíz hónapja találkoztunk először. Butaságnak hangzik, de még most is teljes mértékben, minden pillanatra emlékszem azon az estén, hogy milyen szárazan viselkedtem veled. Lehet, hogy a fiatalos naivságom miatt van ez így, ami téged annyira csábított. Sosem fogom megérteni, hogy hogyan tudsz egy ilyen kislányt szeretni, hiszen felnőtt férfi vagy én meg...Én meg csak egy buta kislány, ahogy te fogalmaztál egyszer. 

De nem csak ebben hazudtam. Nem csak abban, hogy ki vagyok igazából. Múltam van Zayn, amiről senki sem tud. Csak is én. És a múltam kísért, és kísérteni fog egész életemben. Nem véletlenül lőttek meg. Nem véletlenül nem akartam, hogy mutatkozz velem, akkor tudnák, hogy a saját életemnél is fontosabb vagy számomra. Védeni akartalak és még most is. Merthogy ezzel nincs vége. Ez az egy dolog lezárult, de sok-sok minden áll még mögöttem, előttem, amiktől félek. 

Mindig a hazugságaim mögött bújok el. Ez nem fog változni. Sajnálom, hogy ezt kell, mondjam, mert csalódni fogsz bennem. Ismét. Amikor azt mondtam, hogy én vagyok Nina hazudtam. Csak azért mondtam, hogy elmehessek. Sajnálom! Valóban engem is Ninának hívnak, de ő más, mint én. Én sosem leszek olyan ártatlan, mint ő. Én mindig is a fekete bárány leszek. Én, Sisi King csak egy kitalált dolog vagyok. Te ebbe a kitalált akármibe szerettél bele. Nem abba, aki igazán vagyok. Te ebbe a nagyszájú, magabiztos, hazudós még is titokzatos lányba szerettél bele. Csábított téged az, hogy titokzatos vagyok, és nem ájulok el tőled rögtön. Én igazából teljesen más vagyok. Nem azt mondom, hogy pont az ellentéte, mert akkor csak ismét hazudnék. De igazából sosem hazudok ennyit. Nem is vagyok ennyire nagyszájú. Neked pedig néha-néha sikerült lebontanod ezt a falat, amivel körülvettem magam, hogy senki sem ismerjen meg igazán. Lassacskán, leomlasztottad, de nem egészen. Én pedig most menekülök. Ismét menekülök. Sosem álltam meg, ha az igazságra került a sor, sosem árultam el senkinek sem ennyi mindent. Most is menekülni fogok, de csinálom végig. Nem várom meg amíg a fal másik felét is leomlasztod. Amint kiengednek, a kórházból elmegyek. Most úgy sem jöhetsz be, és utána már nem fogsz látni. Kegyetlen dolog, tudom. De mindig is kegyetlen voltam, vagy annak kellett lennem. Amikor azt mondtam; "Ez volt az utolsó!". Akkor valóban úgy gondoltam. Nem szívesen mondtam ki, de akkor is ez így van. 

Csak, hogy tudd; Többnyire próbáltam hazudni neked, de amikor az érzéseim kerültek szóba feléd, sosem hazudtam! 

Örökké szeretni foglak! 

Sisi