II.évad 1.rész - Újra London

 Na Drágák!
Sikerült meghoznom a következő részt, remélem mindenkinek tetszik!
Sajnálom most is a késlekedéseket, de nem volt nagyon időm.
A részek mostantól, vasárnap és szerda között fog jönni, de lehet a nyári szünetben össze vissza, viszont a várakozási idő nem lesz több, mint 1 hét.
Írjatok komikat, és iratkozzatok fel, ha van kedvetek.
Puszii!!

A rész zenéje:
Colbie Caillat - When The Darkness Comes
https://www.youtube.com/watch?v=tV2je_mOUQg

NiSzi xx

- Akkor minden le van rendezve? - kérdezem még egyszer meg, csak, hogy megbizonyosodjak róla, hogy minden rendben.
- Igen, ne aggódj már annyit - sóhajt fel Paul a telefonba.
- Jó, csak tudod négy év után visszatérni egy gyerekkel úgy, hogy lehet már el is felejtettek az emberek, kissé aggaszt - túrok bele hajamba kissé idegesen.
- Ni! Sora téged akar - jön be sógornőm kezében a kislányommal. A mosoly automatikusan kúszik fel arcomra. Négy éve jöttem el Londonból és kislányom született. A neve pedig Soraya Doniya Weyble lett. A fiúk körülbelül három hónapon keresztül még hívogattak telefonon, illetve Zayn hét hónapig, de aztán már egyikük sem. Eleanor csak kétszer tudott eljönni, így már 1 éve, hogy nem találkoztunk, de minden nap beszéltünk, ahogy csak tudtunk. Sokszor mesélt volna a fiúkról, de külön megkértem, hogy ne tegye és ezt tiszteletben is tartotta. Még csak Louisal sem beszéltem. Peter utánam jött három hónap után, újdonsült jegyesével, Natalieval. Pár hónapon belül lesz Londonban az esküvőjük. Ez az egyik ok, hogy visszamegyek Londonba. Úgy gondolom ideje visszatérni, Sisi King eleget szünetelt. Bár, néha adtam egy kis infót, hogy mi is a helyzet velem. Ezért is a mai nap folyamán felvettem maszkomat és parókámat, majd felöltöztem tipikus Sisiként. Sorayat a kezembe vettem és úgy csináltam egy képet, amint éppen megpuszilom ő pedig sikítva nevet. A kép pedig kikerült minden közösségi oldalamra azzal a címszóval:
"Ideje visszatérni Londonba, az én kis drágámmal! "
Nagyon megdöbbentem, amikor több száz ember írt, hogy mennyire örülnek a visszatérésemnek. Jól esik, hogy még most is ennyien vannak.
- Csak nem megunt téged? - kérdezem nevetve, amikor elveszem Nattól az alvó kicsit.
- Engem lehetetlen megunni - dobja hátra szőke hajzuhatagát. Megértem Petert, hogy elveszi feleségül, hiszen kétségkívül gyönyörű lány és kedves. Ahogyan pedig a lányommal bánik, látszik, hogy szereti és ért is a gyerekekhez.
- Mikor indulunk Londonba? - kérdi leülve mellém a kanapéra. Peter és Natalie szintén Spanyolországból származik, de a szívükhöz nőtt London és szeretnének már visszamenni.
 - Az esti géppel - felelek rá sem nézve, hanem kislányomra szegezem a tekintetem, aki éppen ébredezik. Nagy barna szemeivel csak úgy néz, és barna szinte már fekete göndörkés kis haja arcába lóg kissé. Igen, végül is jobban az apjára hasonlít. A sötét haj, a mosolygása, és a barna szemei teljesen az apjáé. De göndör kis fürtje és mosolyában lévő apró gödröcskék az enyéim.
- Addig összepakolok - áll fel Nat és elmegy. Én eközben összerendezem Sora hosszú, kissé kócos tincsit és összekötöm egy kisebb hajgumijával. Szereti, ha arca körül lobog háta közepéjéig érő haja, de bizonyos időnként elfogadja azt is, ha felgumizom neki. Az én dolgaim már össze voltak pakolva csakúgy, mint a kicsié is. Natnak is be kellett segítenem mivel ő divat mániás így elég sok ruhája volt.

  Nagy levegőt véve indulok meg le a magángépről, immáron a londoni repülőtérre, amit ellepett a sok újságíró, fotós és rajongó. Kislányom jobb kezemet fogja és hozzám nyomva magát ijedt tekintettel pásztázva a tömeget. Bal kezemben pedig pórázon Barce jön, akiről még ennyi idő után is Zayn jut eszembe, hiszen tőle kaptam. Szőke parókám és maszkom furcsán hat rajtam újra. Régen volt, hogy ilyen központba legyek, de őszintén megvallva hiányzott. Egy testőr már várt minket, aki segített kijutni az embertömegből épségben. Fekete, sötétített üvegű bérelt autóba szálltunk be, amíg bőröndjeinket hozták utánunk.
- Már előre látom mi lesz a címlapon. Sisi King, Enrique King és annak menyasszonya Natalie Navarro együtt érkezett Londonba - sóhajtok fel a végén és megnézem a döbbent arccal néző kislányom.
- Legalább hatásos belépő mindannyiunknak. Neked, mert egy gyerekkel jössz vissza, ki tudja honnan. Nekem pedig az eddig soha nem látott menyasszonyom tartott velem. Ráadásul biztosan azt is ki akarják találni, hogy nem vagyunk-e testvérek igazából is, ha már mind a ketten King vezetéknevűek vagyunk. - magyaráz Peter, Natalie pedig egyetértően bólogat. Ezzel nem volt ellenvetésem, tudtam, hogy így lesz. Először is Petert és Nataliet leraktuk Peter lakásánál, majd az én régi lakásomhoz mentünk. Elnézve a házat, égető hiányérzet támadt fel bennem. Nem tudom miért. Vagyis de. A fiúk miatt. De nem értem az indokát, hiszen már egy jó ideje nem éreztem így, már elmúlt ez a fájdalmas hiányérzet. De a tudat, hogy egy városban tartózkodom velük és még sem találkozunk nagyon rossz.
- Mi a helyzet csajszi? - köszön bele Eleanor a telefonba. Ugyan úgy köszönt, mint amikor elmentem Londonból.
- Semmi - kuncogok bele a telefonba. - Csak megsúgom, hogy Londonba vagyok - mondom, miközben kinyitom a házamat, majd Eleanor hangos öröm sikítását hallom.
- Nem hiszem el! Miért nem mondtad? Te jó ég, mikor jöttél vissza? - kérdezi nem kicsi hangerővel. Nyilván a fiúknál volt mivel hallom a háttérből a kérdezősködésüket.
- Ne mond el, hogy velem beszélsz! - szólok rá rögtön mielőtt bármire is válaszolna. Eleanor szépen kitér a válaszok elől, ügyesen hazudik.
- Na, most már mondhatod, kijöttem - mondja pár perc múlva.
- Oké. Szóval. Este lesz egy koncertem, ott tudunk találkozni - közben a testőrnek mutatom, hogy a kanapé mellé tegye a bőröndöket. Ő leteszi majd egy intés kíséretében elmegy.
- Már tudok róla és ott leszek! - ígéri, meg majd leteszi. Barcet leengedem a pórázról és engedem, hogy ismét szabadon szaladgálhasson a házban. Soraval a kezemben indulok meg körülnézni a házban. Minden ugyan olyan, mint volt. Leszámítva a helyzetet, hogy mennyire egyedül érzem magam így, hiába van itt Sora. Barcelonában ott voltak a rokonok, akikkel sokszor elmentünk egymáshoz, előtte pedig a fiúk, akikkel sokáig együtt voltunk a turné miatt. De ezek után most senki. Nekem pedig ez borzasztó érzés.  Mivel Sora már fáradt volt lefektettem aludni, így én is könnyebben kipakolhattam. Az egyik vendégszobát kialakítottam gyerekszobának, de még ki kell festenem. Olyan merev és csupasz így fehéren. Majd valami szép rózsaszínre kipingálom, és pár mesefigurát teszek rá. Elraktam az én dolgaimat és a kicsiét, plusz kicsit otthonosabbá tettem az egész házat. Pakolás közben a kezembe akadt pár kép, amiket direkt itt hagytam, hogy még véletlenül se legyen emlékem Róluk. Mindegyik kép a turné alatt készült vagy még előtte. Az egyik képen én éppen Zayn arcára adok egy puszit, ő pedig magához ölelve, mosolyogva néz a kamerába. Nagyon szerettem azt a napot. A turné alatt készült, amikor éppen nem veszekedtünk, sőt azon a napon nagyon jól elvoltunk. Ezt a képet úgy emlékeztem elvittem magammal, de másnap, amikor Barcelonába érkeztem rájöttem, hogy nem, emiatt pedig nagyon magam alatt voltam. Magammal akartam vinni, hogy a kislányunk, még ha nem is személyesen, de valamilyenképpen láthassa az apját. A többi képen szintén többször Zaynnel is rajta vagyok, de többnyire az összes fiú rajta volt. Az egyik kedvencem, amikor mindannyian rajta vagyunk. A fiúk, Eleanor, Peter és én. Igaz én Sisiként, de rajta vagyok. Ezt a képet ki is raktam a tévé mellett lévő polcra, és még a Zaynnel készült képemet is kitettem. Mire mindennel végeztem már indulnom is kellett. Peter eljött Soráért, mivel ő vigyáz rá, Natalie pedig eljön velem a koncertre.
A felfordulás a koncert előtt ugyanakkor volt, mint régen. Kicsit új hatást keltett ez bennem, de rá kellett jönnöm, hogy csak nagyon régen volt, hogy koncertezzek. Ahhoz képest még is nagy volt a tömeg, akik eljöttek megnézni. Színpadon állni ismét, nagyon furcsa, de jó érzés volt. Énekelni újra még csodásabb érzés. De amikor láttam, hogy a közönség, az a rengeteg ember miattam van itt, velem együtt éneklik a dalaimat, és amikor rájuk nézek esetleg valaki szemébe és elsírják magukat, hát az felülírhatatlan. Egyszerűen fantasztikus. Amit furcsállok, hogy nem felejtettem el egy táncot sem. Furcsállom, még is örülök neki.
A színpadról lesétálva nézek körül. Paul igyekszik felém büszke mosollyal az arcán, majd szorosan magához ölel és gratulál ügyességemhez. Még elmondja, hogy mennyire hiányoztam már neki. Már épp készülnék az öltözőbe a cuccaimért, amikor ismerős arcokat pillantok meg. A büfé felé mentek és ott meg is álltak. Aggódnom kellene, hogy miért vannak itt, de inkább csak örülni tudok. Amennyire csak engedi a magas sarkúm, elkezdek feléjük futni, majd régen látott barátnőm nyakába ugrom.

- Eleanor!
- Ní! - mondjuk ki egymás nevét tökéletesen egyszerre. Szorosan öleljük egymást, lehunyt szemekkel nem foglalkozva a sok kíváncsi tekintettel.
- Annyira hiányoztál! – mondja, én pedig csak szorosabban vonom magamhoz.
- Te is nekem! - Eleanor szinte semmit sem változott, mint ahogy a fiúk sem. Louis, Liam, Niall, Harry és Zayn ott állt előttem és mosolyogva néztek rám.
- Tudtam, hogy képtelen lennél itt hagyni örökre! - ölel magához Niall, mire én felnevetek.
- Ha nem lenne, az a fránya esküvő még most sem lennék itt – mondom, mire mindenki csodálkozva néz rám kivéve Eleanor. - Nem az én esküvőm, ne nézzetek már így! Nem megyek férjhez, isten ments, hogy férjhez menjek! - teszem hozzá, mire Zayn megszólal.
- És ha én lennék, aki megkéri a kezed? - kérdi félig felvont szemöldökkel, pajzán mosollyal az arcán.
- Elfelejtetted, hogy engem nem lehet zavarba hozni az ilyen kérdésekkel - kacsintok rá. - És nem, semmiképpen nem mennék férjhez! - rázom a fejemet hevesen. Mivel a fiúkon úgy látszott, hogy nem akarnak nagyon elbúcsúzni, így inkább magammal vittem őket az öltözőbe.
- Kislány, ugye? Mikor láthatom? Mennyi idős? Kérlek, mond, hogy még ma láthatom! - támad le rögtön Eleanor, amin nekem nevetnem kellett csak. Ő még nem találkozott Sorával, amikor egy éve találkoztunk Sora nem volt ott.
- Kislány, még ma este, és három éves- válaszolok sorban a kérdéseire, mire ő vigyorogva tapsikolni kezd. - Elméletileg pár perc is itt lesznek – mondom, amikor rájövök mennyire el is ment az idő. Ekkor Natalie kopogás nélkül lép be az öltözőbe, nekem magyarázva.
- Nem tudom eldönteni, hogy az esküvőn… - kezdi, de ekkor felnéz az esküvői katalógusból és elcsodálkozva néz a még inkább csodálkozó fiúkra.
- Mit nem tudsz már megint eldönteni? - sóhajtok fel unottan. Folyton ez megy. Tőlem kérdezgeti, aztán mire végez az egésszel, akkor ő maga is rájön, hogy mit akar.
- Hogy milyen legyen a ruhám. El kéne majd kísérned felpróbálni, neked pedig valami szép koszorúslány ruhát venni - néz végül rám, még most is kissé megilletődve a többiek miatt.
- Hát te? - kapcsol a leghamarabb Liam, mi pedig rá nézünk.
- Akármennyire is fura, de a barátnőm - vonok vállat és rákacsintok a még mindig ajtó előtt álló Natra. Arrébb ülök a kanapén jelezve, hogy üljön le mellém. Natalie szokásos mini ruhájában és legalább tíz centis magas sarkújában van, szőke haja, pedig mint mindig ki van engedve. Mellette én még szolidnak nézek ki, pedig azért én is durván öltözködöm.
- Mióta? - kérdi most Harry.
- Majd nem négy éve - nézek össze Natalieval.
- Mesélj Sisi, merre voltál? - tereli a témát Louis, hiszen tudja, hogy ez kellemetlen dolog főleg Zaynnek.
- Barcelonában. Csak ott voltam - vonok vállat.
- Jó pasik vannak ott? - kérdi felcsillanó szemekkel Eleanor, mire Louis megköszörüli a torkát. Eleanor ad neki egy puszit, de azért még kíváncsian néz rám.
- Nem tudom, annyira nem néztem meg őket - vonok vállat és Nataliera nézek. - Szerinted milyenek voltak?
- Feltűnt ez a bazi nagy gyűrű az ujjamon? - mutatja fel gyűrűs ujját, amin az eljegyzési gyűrű van. – El vagyok jegyezve, ha nem tűnt volna fel.
- Hűséget fogadtál, nem vakságot - mondom, de ő csak a szemeit forgatja.
- Te meg semmit, még is szingli vagy.
- Feltűnt, hogy terhes voltam és van egy gyerekem? - forgatom most én a szemeimet. Nálunk már megszokott a Nat-Ní féle veszekedések. Gyorsan jönnek és gyorsan mennek.
- Na, és az a srác múltkor abból a buliból? - kérdi végül.

- Jól nézett ki, de nem tetszett különösebben - fintorodom el. Még folytattam volna, ha Niall nem szól közbe.
- Akkor ti Barcelonában is együtt voltatok? - kérdi, én pedig bólintok csak úgy, mint Natalie is. A fiúk nagyjából kezdtek feloldódni Natalie társaságában, és figyelmen kívül hagyták a mondatomat miszerint gyerekem van. Eleanor amúgy is jóban volt Natal, bár ők csak akkor lettek jobban jóba, amikor már én is többet voltam a lánnyal.
- Megjöttünk - nyit be az ajtón Peter kezében a kicsivel.
- Nektek nem szokásotok kopogni? - tárom szét karjaimat kérdőn, hiszen sem ő sem pedig Natalie nem kopogott.
- Szeretnéd, hogy haza menjek? - mutat az ajtóra.
- Ha odaadtad a kicsit, utána azt csinálsz, amit csak akarsz - nyújtom kezeimet, hogy végre kezeimben tarthassam a kislányom.
- Maradok, de, csak mert szeretsz – mondja, miközben odaadja Sorát.
- Én ugyan nem. Összekeversz vele - mutatok Nataliera. Peter lehajol egy csókért Nathoz, ami kissé elnyúlik, ami valljuk be még egy idegennek is undorító, nem hogy még nekem, aki a testvére. Ezért is löktem le Petert a kanapé karfájáról, amin ült.
- Látod Sora, így kell bánni a nagybácsival – néz Nat mosolyogva a kicsire, aki megértően bólintott. Körül néz, de csak még inkább megszeppen, amikor meglátja a sok idegen arcot.
- Szia, Sora! Régen találkoztunk – pattan fel Eleanor, mire Sora felé enged egy mosoly félét és engedi, hogy Eleanor a kezébe vegye. Még egészen kisbaba volt mikor Eleanorral találkoztak.
- Ők együtt vannak? - mutat ledöbbenve Liam, Natra és Peterre.
- Igen. Jövő hónapban lesz az esküvőjük. Undorítóan boldogok - forgatom a szemeimet fintorogva.
- Csak féltékeny vagy - bök meg nevetve Nat.
- Nem. Tényleg undorítóan boldogok vagytok - rázom a fejemet, tudva, hogy nekem van igazam.
- És ő a te lányod? - mutat Zayn, Eleanor kezében lévő kicsire.
- Igen - bólintok ő pedig elkerekedett szemekkel néz rám.
- Mi a neve? - kérdi Louis, aki mosolyogva figyeli a kicsit.
- Soraya Doniya… King - a vezetéknév megmondásánál hezitálok, így természetesen látszik, hogy Sorának nem is ez az igazi vezetékneve.
- Doniya? - csodálkozik el Zayn is, ami érthető, hiszen a nővérét is így hívják. - Hogy hogy Doniya? - arcán elterül egy elégedett mosoly.
- Akár hiszed, akár nem, nem miattad. Ismerem a nővéredet és tetszik ez a név, szóval ennek semmi köze nincs hozzád - forgatom a szemeimet, hiszen tudom, hogy azt hiszi miatta adtam ezt a nevet. Persze, jól hiszi.
- Ugyan, Kicsim én egy szóval nem mondtam, hogy miattam - hajol közelebb ezzel is azt a hatást keltve, hogy bele húzott a csőbe.
- Édesem, én nem… - kezdenék bele én is ugyan olyan mosollyal az arcomon, de Louis félbe szakít.Ű
- Ne a gyerek előtt kezdjetek már ki egymással - korhol le minket ránk kacsintva. Zayn hitetlenül rázza a fejét én pedig pirulva maradok csendbe. Eleanor visszaadja az ölembe Sorayat.
- Tudom, hogy ez személyes kérdés, de ki az apa? - kérdi Harry jobban szemügyre véve Sorát.
- A... Öhm... Az mindegy - habogok össze vissza, majd inkább lezárom ezzel. Ezt nem is Sora előtt kell megbeszélni.
- Hát, ezért mentél el? - kérdi Niall majd tovább eszi a megkezdett szendvicsét.
- Igen, ezért is - bólintok, majd helyet foglalok El mellett, aki vissza is adja Sorát.
- Felvette az apja vezeték nevét? - kérdi Liam.
- Nem. Nem tudja az apja, hogy van egy lánya - motyogom halkan, majd inkább Sorával foglalkozom, aki csodálkozva és áhítattal fogja kis kezei közé szőke hajamat, amit még nem látott sokszor.
- Mennyi idős? - kérdi Zayn leguggolva elém és Sora kezét megfogja.
- Három éves - mondom kicsit ledöbbenve. Nem erre a reagálásra számítottam Zayntől. Sora az apjára néz az ugyanolyan barna szemeivel, mint az apjáé majd egy mosoly félét ereszt meg felé. Zayn ezen elmosolyodik és elkezd játszani az ölembe ülő kislánnyal.
- Tiszta apja-lánya - suttogta nagyon halkan a fülembe Eleanor.
- Igen, teljes mértékben – bólintok, miközben végig mérem őket. Szám akaratlanul is mosolyra húzódik, amikor Sora Zayn felé nyújtja kezeit és felé kapálózik. Zayn felpillant rám engedélykérdő tekintettel, én pedig rábólintok. Zayn kezébe veszi a kislányt és arrébb sétál vele, hogy nyugodtan játszhassanak tovább. Sora hangosan nevet és Zayn is mosolyogva játszik a kislánnyal.
- Szerinted nem fog rájönni? - kérdi Eleanor csendesen.
- Őszintén remélem, hogy nem. Akkor megtudná, hogy ki vagyok. Viszont egy részem szinte esedezik, hogy mindez megtörténjen - mondom ugyanolyan halkan. Zayn és Sora az öltöző másik felében játszik végig, szinte nem is figyel ránk. Annyira bele merül, hogy a kicsivel foglalkozik. Csodás nézni, hogy Zayn, hiába nem tudja, hogy most éppen az ő lányát fogja kezeiben, még is úgy néz rá, úgy bánik vele, mint ha az ő lánya lenne. Bárcsak tudná. Ezt kívánom és tudom, hogy meg is valósíthatnám. De félek, hogy ha rájönne, hogy mégis csak az ő gyereke miként reagálna. És még az is ott van, hogy megtudja ki is vagyok én igazából. Bár a lányomat jobban féltem, mint magamat, hogy kiderüljön az igazság. Huszonhat évesen szerintem még nincs felkészülve egy gyerekre. Igaz, én hamarabb már készen álltam, de hát még is csak nőből vagyok, ez természetes. Ő viszont férfi, neki kell az a felkészülés, már ha van ilyen nekik, és nem szabad csak úgy hirtelen oda mondani.
- Szóval, arra gondoltunk, hogy hozzánk költözhetnél - karolja át a vállamat Niall, amikor elindulunk ki a parkolóba.
- Miért is? - nézek rá gyanúsan.
- Négy év után visszajössz hozzánk. Egyértelmű, hogy nem engedünk el egyhamar.
- Nem akarunk elveszíteni - mondja Zayn, aki még most is Sorával volt. Egyszerűen összenőttek, lehetetlen volt szétszedni őket. Ez azért is fura, mert Sora eddig nem igazán nyílt meg senki felé.
- Ezt most a saját, vagy mind annyiunk nevében mondtad? - kérdi Louis pimasz mosollyal az arcán, kihasználva az alkalmat, hogy Zayn, nem árthat, neki mivel a kicsi a kezében van. Zayn vörösödő fejjel fordult Lou felé és nemes egyszerűséggel hozzá dobta Sora egyik plüssét, amit Sora nevetve figyelt.
- Na! A gyerek előtt nem lesz harc! - szólok rájuk, védelmezően a kicsi felé sietve. Elveszem Sorát Zayntől, aki csodálkozva figyel engem. Tovább sétálok a kicsire nézve mosolyogva.
- Mikor lettél te ennyire védelmező? - néz rám csodálkozva Zayn, amikor utolér.
- Mondjuk, amikor anya lettem? - nevetek fel kissé kínosan. Zayn erre csak elmosolyodik és átkarolja derekamat, tovább sétálás közben, majd megszólal.
- Tetszik.
- Na, tubicáim ne már a gyerek előtt! - szól ránk Louis. Úgy látom, nagyon azon van, hogy egyszer kinyírjam, az ilyen mondatai miatt.
- Louis Drága! Meg akarsz halni? Csak mert még egy ilyen beszólás és a hullazsákban kötsz ki! - szólok oda halvány mosollyal az arcomon.
- Na, jó nekem egy kérdésem lenne. Illetve kettő - szólal meg Liam. - Most hozzánk megyünk? És Sisi. Honnan van kimondottan hullazsákod? - kérdi teljesen komolyan, amitől nekem nevetnem kellett.
- A feketepiacról szereztem - kacsintottam rá, mire már ő is felnevetett.
- És igen, hozzánk megyünk. Sisi is! - mondja Zayn, utolsó mondatánál reménykedve nézve rám. Sóhajtva bólintottam rá, de azért egy kicsit közelebb bújtam Zayn ölelő karjához. Olyan jó érzés ismét mellette lenni.

Őszintén a srácok háza nem változott semmit. Komolyan szinte ugyan olyan, mint volt.
- Kérlek, mond, hogy itt maradtok több ideig! - áll elém könyörgő tekintettel Niall.
- Átgondoltad te ezt? Biztosan szeretnél te egy házban lakni egy gyerekkel? - kérdezem félig felvont szemöldökkel. Mind az öt fiú bólogat jelezve, hogy egyiküknek sincs ellenvetése.
- Hát jó - sóhajtok fel. - Mennyi is az a több idő?
- Minimum egy hónap - szólal meg rögtön Liam.
- Hát, rendben - adom be a derekamat. - Addig legalább az esküvő is meglesz - mondom sokkal halkabban, csak magamnak. - Kiszolgálhatom magam? - mutatok a konyha irányába és mindenki rábólint. Mielőtt bementem, még Eleanor elvette tőlem Sorát, mondván, hogy most ő babázik. Így legalább én is nyugodtan készíthettem valami enni. Magas sarkúmat közben levettem és arrébb tettem, hogy ne legyen útban. Még most sem szeretem annyira ezeket a cipőket.
- El is felejtettem milyen kis töpörtyű vagy - nevet fel Harry, az ajtóból.
- El is felejtettem milyen kis hülye vagy - szólok vissza neki mosolyogva. Egy ideig még nézi mit is csinálok, majd közelebb jön.
- Mi vezetett rá, hogy vissza gyere?
- Csak úgy - vonok vállat. Eszem ágában sem volt igazat mondani.
- Nem mondod el ki az apa? - tér rá hirtelen egy másik témára.
- Nem - rázom a fejemet, határozottan kijelentve döntésemet.
- Ismerjük?
- Harry, kérlek, ne gyerekeskedj már! - szólok rá a fejemet rázva. Harry elszégyellve magát hajtja le a fejét.
- Zayn és Eleanor elmentek néhány dologért hozzátok - mondja hirtelen felnézve rám.
- Honnan szereztek kulcsot a házhoz? Várj! Eleanort ismerve, kivette a táskámból, nem igaz? - kérdezem sóhajtva, ő pedig bólint. - Akkor Sora a másik kettő fiúnál van? - nézek rá nagy szemekkel. Apró biccentéssel jelzi, hogy beletrafáltam, így én sietek Niallhoz és Liamhez.
- Jó ötlet rátok bízni egy kisgyereket? - kérdezem rájuk nézve, kétkedve.
- Igen, teljes mértékben bízhatsz bennünk! - ölti ki rám Niall a nyelvét.
- Benne azért annyira ne. Bennem viszont igen - mosolyog rám Liam. Végül is igaz. Bólintok, inkább csak magamnak, majd visszamegyek a konyhába, ahova Harry is utánam érkezik.
- Miért követsz? - kérdezek rá végül, mert már nagyon érdekelt.
- Nem tudom. Fura, hogy itt vagy, olyan régen láttalak - vonja meg vállait.
- Mégis mi olyan fura ebben? - nevetek fel kissé kínosan.
- Fura, de valahogy, mint ha többet éreznék, mint előtte - mondja egyenesen a szemembe nézve. Döbbentek nézek rá, mire ő közelebb lép.
- Harry, kérlek, ne képzelj a dolgokba többet, mint amennyi van! - szólok már-már kétségbeesetten. Nem akarom, hogy szeressen! Ez nem történhet meg! Zaynt szeretem. És nagy valószínűséggel ő is engem. Nem akarom, hogy bele rontson még egy harmadik ember is. Hiszen régen is ez volt. Harry közelebb jön, majd mikor én hátrálnék, elkapja derekamat és szenvedélyesen megcsókol. Próbáltam eltolni magamtól bár ez nem nagyon ment. Végig csak csókolt, annak reményében, hogy a gesztust visszakapja. De nem tettem. Végig csak az járt az agyamban, hogy Zayn nem sokára megjön, van egy kislányunk és én őt szeretem. Nem emlékeztetőül jutottak ezek az eszembe, egyszerűen csak automatikusan jöttek. Kínzásomat egy köhintés törte meg, így Harry rögtön elugrott mellőlem. A hang irányába fordultunk és egy nyugodt Zaynnel találtuk szembe magunkat. Harry lehajtott fejjel, elnézést kérve sietett ki a konyhából. Én csak álltam ugyan ott, egészen addig, amíg Zayn közelebb nem jött. Nem szólt semmit, nyugodt volt, talán egy kicsit jó kedvű is.
- Az előbb láttál csókolózni Harryvel, és nincs semmi jele annak, hogy ideges lennél. Ez vagy azért van, mert tudod, hogy nem jelentett semmit nekem vagy, mert már nem szeretsz - mondom egészen halkan. Felül a pultra és én is mellé telepszek.
- Láttam az elejétől kezdve, hogy mennyire tiltakoztál - vonja meg a vállát, válasza pedig kissé megnyugtat.
- Miért érzem azt, hogy nem csak erről van szó?
- Láttam egy képet nálad kirakva, pontosabban többet, ami biztosít a felől, hogy nem érdeklődsz Harry iránt - feleli elégedett mosollyal az arcán.
- Melyikre gondolsz? - kérdezem, bár már sejtem melyik lesz az. Zayn ekkor előhúzza zsebéből azt a képet, amit megérkezésemkor tényleg kitettem. Amikor én az arcára adok puszit, ő pedig a kamerába mosolyog magához ölelve.- Szeretem ezt a képet. - vonok vállat. Zayn leszáll mellőlem és elém áll. Combjaim közé férkőzik, és úgy hajol közelebb.
- Miért jöttél vissza Londonba? - suttogja, orrával megbökve arcomat, amitől elmosolyodom.
- Talán zavar, hogy itt vagyok? - vonom össze a szemöldökömet.
- Nem, egyáltalán nem! - fogja meg kezeivel az enyéimet. - Csak az esküvő miatt jöttél vissza, vagy más miatt is?
- Csak az esküvő miatt - mondom lesütött szemekkel. Zayn pár percig csak fürkészi az arcomat, míg végül megszólal.
- Soraya apja miatt jöttél vissza? - kérdi némi idegességgel a hangjában. Ó, ha tudnád, hogy Soraya apja, akit te így utálsz valójában te vagy!
- Mondhatni, igen.
- Elmondod neki, hogy Sora az ő lánya?
- Nem - rázom a fejemet.
- Akkor miért miatta? - emeli fel a hangját egy kicsit.
- Zayn, nem igaz, hogy nem veszed észre, hogy te... - ekkor észbe kaptam, mielőtt még elmondtam volna, hogy ő az apa.
- Hogy én, mi? - kérdi félig felvont szemöldökkel. Próbáltam menteni a menthetőt, de még sem olyan nagyot hazudni. Nem akarok újra hazudni neki.
- Hogy te miattad jöttem vissza - suttogom lehunyt szemekkel.
- És ezt csak most mondod? - nevet fel kínosan, amin én is elmosolyodom.
- Tudod, ha most megcsókolsz az nagyon fura lesz - suttogom, amikor ajkai már majdnem elérték az enyéim.
- Miért?
- Mert négy év telt el azóta! Nem folytathatjuk ott ahol abba hagytuk. Nekem még az is fura, hogy mindenki úgy viselkedik, mint ha ez a négy év meg sem történt volna. Pedig mindenki változott. Én is. És mégis mindenkin azt látom, hogy arra törekednek, hogy minden ugyan olyan legyen, mint volt - mondom ő pedig hátrébb lép és érdeklődve néz rám. - Nem ugyan olyan minden, legyünk őszinték Zayn! Nekem van egy gyerekem, ti is változtatok, még ha ezt nem is nagyon volt alkalmam felfedezni, mert teljesen elrejtitek előlem. De én sem vagyok már olyan, mint voltam, és megmutattam nektek, hogy miben változtam. Ezek után elvárom, hogy ezt kölcsönösen visszakapjam - kissé talán kiakadhattam, de végül is szerintem igazam van. Zayn bűntudatosan néz rám, ami megint csak az én igazamat bizonyítja.
- Nem akarom, hogy a vissza jöveteled első estéje úgy teljen, hogy veszekszünk! - néz rám könyörgően.
- Nem veszekedtünk, eddig se - rázom a fejemet. - Csak kijelentettem a tényeket és, hogy mi esik rosszul - leszállnék a pultról, de ő visszatart.
- Maradj itt! Kérlek! - kérlel mély hangján, ami most kicsit kétségbeesetten cseng a feszült levegőben. - Nem akarok veszekedni sem azt, hogy egyáltalán bármilyen formában is rossz legyen bármi is! - teszi hozzá, miközben átfogja derekamat.
- Nem veszekszek, egy feltétellel - helyezem kezeimet vállára, ő pedig rábólint. - Mutassátok meg, hogy miben és mennyit változtatok! Magatokat mutassátok, ne azokat, akiket itt hagytam négy évvel ezelőtt.
- Rendben - bólint rá én pedig elégedetten elmosolyodom. - Viszont akkor kérek egy percet – bólintok, majd ő elindul ki a konyhából, nyilván a fiúkhoz. Eleanor eközben bejön, hogy megmutassa a szobám, illetve a szobánk. Ugyanis Sorával egy szobában leszünk.
- Nem lett volna egyszerűbb, ha ők jönnek hozzám? Vagy ha esetleg otthon lakhatnánk a saját házamba? - vonom össze a szemöldökömet.
- Nem! - szólal meg az ajtóból Zayn, aki ismét megjelent a kezében a kicsivel.
- Hát, akkor én megyek - kuncog El és már ki is ment a szobából. Zayn közelebb sétál hozzám, majd át adja Sorát. Kezemben fogom a barna csöppséget és mosolyogva figyelem, ahogyan szőke hajamat nézi nagy szemekkel.
- El sem tudod képzelni mennyi mondani valóm és kérdésem lenne feléd - sóhajt fel Zayn és közelebb jön egy lépést.
- Csak nyugodtan, előttünk áll az egész éjszaka! - mosolygok rá, amit ő viszonoz is, majd a fülemhez hajol, hogy oda súgjon.
- Hiányoztál!