II.évad 3.rész - Régi új jövő

 Hey, Drágák! 

Pár nap késéssel meghoztam a részt, és sajnos kicsit rövidebb is lett. Na jó 3 oldallal kevesebb sajnos, de annál több esemény van benne. Írtam volna többet, de nem leszek itthon így inkább kiteszem most a részt. 

Nyaralni megyek, szóval egy hétig nem fogok tudni írni, mert mamáméknál nincs net. Szóval a részt sem fogom tudni írni viszont majd megpróbálom bepótolni! 

Sok puszi, egy hét múlva találkozunk!

A rész zenéje: 

Melanie Martiez - Sippy cup

https://www.youtube.com/watch?v=VdwaWp59qz8

NiSzi xx

Úgy viselkedem, mint egy tini. Érdemes elgondolkodnom, hogy gyerekem lett túl hamar, vagy én fejlődtem vissza pár évet. De figyelembe véve, hogy még csak huszonkettő éves vagyok és van egy három éves lányom a fiatal koromnak kell igazat adnom. Bár ez még akkor sem magyarázat arra, hogy nem vagyok hajlandó enni napok óta csak nagyon keveset. Maximum egy szendvics. Egész nap a szobában vagyok szinte, így még a saját gyerekemet is elhanyagolva, kezdem rossz anyának érezni magam. De nem tudok úgy mások elé állni, hogy ilyen állapotban vagyok főleg nem a lányom elé, aki túlságosan hasonlít az apjára, aki miatt ilyen állapotban vagyok. Zayn napok óta nem jött vissza a közös lakásba. Megértem, hogy hozzám nem, de még a fiúkhoz sem. Louis azt mondta, hogy a saját lakásába van és nem is akar egy hamar visszajönni. Én pedig azóta szenvedek, hogy egy heten elhajtott a kocsijával, miután elmondta a véleményét miszerint szerinte én játszom vele és szerelmet is vallott. Ismét. Én pedig nem reagáltam erre. Ismét. Annyira elcsesztem megint, mindent! Én csak én vagyok a hibás emiatt. Miért nem tudtam fél órával hamarabb kinyögni azt az átkozott mondatot? Miért kellett nekem addig várnom, amíg elment a házból? Olyan egyszerű lett volna oda menni hozzá, átölelni, megcsókolni és azt mondani neki, hogy még mindig szeretem. De ezek után biztosan utál. Hiszen ez érthető.

- Anyuci! - szalad be Sora és ugrik egyből az ágyra. Elmosolyodom ismét, amikor ránézek boldog arcára.

- Hozzád jött látogató. - kezdi el lerángatni róla a takarót, majd engem is felrángatni.

- Jó jó, nyugi egy kicsit. Várj egy percet. - szólok, rá mosolyogva ő pedig elenged. Megfésülködöm, és még maszkomat felteszem, majd lemegyek kislányom társaságában. Tudom, hogy ezzel csak azt akarta elérni, hogy kijöjjek kicsit a szobából.

- Borzalmasan festesz! - néz rám összeráncolt szemöldökkel Louis.

- Köszönöm bókodat, borzalmasan is érzem magam. - bólintok egy fintor kíséretében.

- Ennyire kikészít, hogy nincs itt a hős szerelmed? - kérdi mosolyogva, mire én csak szemeimet forgatom.

- Hihetetlenül bénák vagytok! Mind ketten kikészültök, ha nincs a másik a közelében. - forgatja szemeit, mire én csodálkozva nézek rá.

- Ezt hogy érted?

- Teljesen maga alatt van, mint te is. Nem tudom mi volt az oka, amiért összevesztetek, de meg kéne oldanotok. - rázza a fejét megadóan.

- Szerintem jobban inkább már utál. - motyogom lehajtott fejjel. Louis megadóan sóhajtott és látványosan szenvedve ledobta magát a kanapéra.

- Feladom! Én egyszerűen feladom! - kiabálja, mire Niall és Liam megjelenik Lou mellett.

- Mit is? - kérdi Liam kérdőn nézve hol Louisra hol rám.

- Azt hogy valami eszet is verjek ennek a nőnek a fejébe. - mutat rám, mire én megforgatom szemeimet. Tekintetemet Niallre kapom, aki egy elnyűtt mackó nadrágban, szürke pólóban van fején pedig egy kendő.

- Niall te takarító nénit játszol azzal a kendővel a fejeden? - nézek rá felvont szemöldökkel. Kérdésemre Liam és Louis is jobban megnézik barátjukat, de csak legyintenek.

- Olyasmi. - motyogja Liam.

- A fürdő szobát takarítom ki. - mondja Niall, de én még most is csak értetlen fejjel nézek rá.

- Ki szokta takarítani a fürdő szobát olyan kéthetente. Olyankor nem kell csodálkozni, hogy esetleg füst jön ki onnan, mert van, hogy több mindent összeönt, többnyire sósavval. - magyarázza el Liam, én pedig bólintok ugyan olyan arcot vágva, mint az előbb is. Lezárva ennyivel a témát leülök Liam és Niall közé. Louis elment Eleanorral valami rendezvényre így Liammel, Niallel és a később hozzánk szaladgáló Soraval maradtam itthon. Bekapcsoltunk egy mesét, ami Sora figyelmét lekötötte így Liammel tudtunk beszélgetni. Őt például az érdekelte, hogy milyen Barcelona. Aztán nem is tudom, hogy szóba került Zayn is, bár nem mintha bántam volna. Volt egy cinikus megjegyzésem, amire Niall válaszolt elsőként.

- Hamarabb halok meg, mint hogy én menjek oda. - rázom fejemet határozottan.

- Nem kóstolod meg a sósavat? - jut eszébe Niallnek az első öngyilkossági ötlet.

- Nem, kösz. Majd máskor. - ráztam meg fejemet, teljesen komolyan mondva.

- Tuti rögtön kimarná a gyomrod. Bár, lehet, hogy a nyelőcsövedet hamarabb szétszedné. - gondolkozik, el egy pillanatra én pedig csak nézek rá.

- És egy ilyen mellett él a lányom? - mutatok Niallre, Liamtől kérdezve.

- Jut eszembe a lányodról. - csettint egyet boldogan, hogy az eszébe jutott, de aztán elkomolyodott. - Ki az apja Nina? - kérdi suttogva, hogy csak ő és én halljam.

- Kettőt találhatsz. - mosolygok rá fájdalmasan. Mit számít már, ha ő is megtudja? Semmit sem.

- Zayn? - kérdezi őszinte csodálkozással és csak néz rám. Keserűen rámosolygok, ami egy igennek számít. - Ő tudja? - kérdezi ismét suttogva.

- Szerinted elment volna, ha tudja? - Mind ketten tudtuk erre a választ. Nem. Határozottan nem, semmiképpen nem ment volna el.

- Mikor akarod elmondani neki?

- Öhm... Soha? - nevetek fel keserűen, amit ő csak egy fejcsóválással díjaz.

- És mi lenne, ha a hajadon kipróbálnánk? Szerinted lehozná a festéket? - fordul felém ismét Niall a kínos csendet így megtörve.

- Te beteg vagy, és nincs befestve a hajam. - ráztam a fejem elnyílt szemekkel nézve a szőke fiút. Ő csak megvonta a vállát és tovább nézte a mesét, amit Sora is.

- Szerintem rögtön leégetné az egészet és kopasz lennél. - mondja majd nem tíz perc csönd után.

- Niall, te beteg vagy! - mondtam minden szót egyenként tagolva. Nem tudok erre mást már mondani. Nevetségesen beteg gondolatai vannak a sósavval és velem kapcsolatban.

- Én lehet, félnék éjszaka a helyedben. - suttogja közelebb hajolva Liam.

- Bezárom az ajtót majd. - suttogom neki most én, amit ő egy elismerő bólintással jutalmaz.

Lassan egy hét vagy talán egy kicsit több idő elteltével ideje lenne újra vagy koncertet, vagy interjút adnom, hogy tudják még élek. Már amennyire lehet annak nevezni ezt az állapotot. Ezt az állapotot, amikor vagy Zayn miatt vagyok kibukva, vagy egyszerűen kénytelen vagyok egész nap maszkban mászkálni, amitől néha már félek, hogy rám ragad, annyit van rajtam. Nem mondanám igazán normális életnek ezt a mostani állapotot.

- Anyuci, hol van apuci? - jön hozzám Sora a mese vége felé. Ölembe mászik, és csillogó szemeivel várja válaszom.

- Hogy ki? - kérdez vissza Niall, az egyedüli, aki az itt lévők közül nem tudja kicsoda az apja a kislánynak.

- Zayn. - adja meg a választ Liam öntudatlanul is megmondva ezzel a titkot. Amikor ez benne is tudatosul ijedten néz rám.

- A saját lakásán kicsim. - adom meg a választ Sorának figyelmen kívül hagyva a fiúkat.

- De miért? - biggyeszti ajkait Sora.

- Kicsit összevesztünk, de minden rendben. - mosolyogtam rá. Kicsit összevesztünk, de minden rendben. Hát ez igazán kegyetlen hazugság. Sora szomorúan bólintott majd tovább nézte a tévét, amiben egy újabb mese ment. Ekkor már fel volta készülve, hogy hazudnom kell szemrebbenés nélkül. Niall felé fordítottam fejemet, aki csak csodálkozva nézett rám. Nem mondtam semmit, mire ő sürgetve kicsit széttárta karjait.

- Sora kicsit jobban kötődik Zaynhez, így már az apjának hívja. - adtam egy ésszerűnek tűnő választ. Valószínűleg elég jó válasz lehetett, mert Niall megértően bólintott és tovább csinálta azt, amit eddig.

- Megyek fürdőszobát takarítani. - mondta miközben felállt és elment takarítani.

- Ha nem pont te mondtad volna meg az igazat, még el is hittem volna, amit most mondasz Niallnek. - rázza a fejét hitetlenül. Vállat vonok és bele temetkezem gondolataimba. Vagyis temetkeznék, ha engednék.

- Majd én nyitom. - állok fel, amikor meghallom az ajtó csengőjét.

- Jó napot! - köszön, egy férfi kezében pedig egy hatalmas csokor rózsa van. - Sisi King?

- Igen, én vagyok. - bólintok kissé értetlenül nézve.

- Ezt magának küldik. Kérem, itt írja alá. - nyom az orrom alá egy papírt, amit aláírok, majd átveszem a csokor virágot. Belenézek jobban és észreveszek egy kártyát.

Beszéljük meg, kérlek! Találkozzunk ott ahol elsőnek. 

                                                                            Z. xx

Hát ez határozottan fura lesz. Még is boldog voltam. De még is mire gondol, hol találkozzunk? Elsőnek az öltözőben találkoztunk, amikor Lou benyitott. Vagyis...Nem teljesen. Elsőnek akkor találkoztunk amikor Doniya is ott volt, utána, pedig amikor a rajongóktól menekültünk. Nem tudom, mire gondol, hol találkozzunk. Telefonomat elő kapom zsebemből és írok egy SMS-t.

Én: A tömbház?

Zayn: Ott várlak.

Én: Megyek

Amikor eltettem a telefonom, felfutottam a szobámba és rögtön a szekrényembe kezdtem kutakodni. Egy sötétkék ruhát vettem fel, hozzá ugyanolyan színű magas sarkút. Sminkemet megcsináltam, parókámat felvettem és maszkomat is megigazítottam.

- Mégis mi történt, hogy hajlandó vagy normális állapotban kinézni? - kérdi Louis mosolyogva, amikor a nappaliba érek. Louis és Eleanor haza értek, bár El nem vett még észre ugyanis Natnak segített valamit.

- Zayn találkozni akar velem. - feleltem mosolyogva és kicsit közelebb megyek hozzájuk. Erre El és Nat is felnéz.

- Na, végre! Már ideje volt. - nevet fel Eleanor és magához ölel szorosan. - Ügyesen csajszi! - suttogja a fülembe, én pedig jobban magamhoz ölelem. Nat is megölel amikor Eleanor elenged.

- Dobd be magad! - szól rám, amikor elenged. Mosolyogva bólintok, majd Sorához megyek.

- Apucihoz mész? - kérdezi felnézve rám csillogó szemekkel.

- Igen. - nevetek csendesen majd visszaölelem a már engem ölelő kislányt. - Sziasztok! - köszönök jó kedvűen, amikor már kilépek félig az ajtón. Kocsimba beszállok és elindulok oda ahol már több éve nem is voltam. Remegve fújtam ki a levegőt és vártam pár másodpercet, amíg lenyugodtam. Aztán kinyitottam a kocsi ajtaját és csak bámultam a házat. Már láttam Zayn kocsiját így én is megindultam be a lépcsőházba. Belépve az ajtón körülnéztem és a lépcsőn ülve találtam meg Zaynt. Lehajtott fejjel ült, kezében egy szál rózsával. Nem hallotta meg, hogy bejöttem így észrevétlenül ültem le mellé. Térdemmel meglöktem az övét így észrevett. Mosolyogva figyeltem boldog kissé döbbent arcát.

- Szia! - suttogtam mosolyogva.

- Szia! - köszönt ugyan olyan hangerővel és adott egy puszit az arcomra. - Gyönyörű vagy! - tette hozzá miközben felém nyújtotta a rózsát.

- Köszönöm! - mondtam elpirulva és elfogadtam a rózsát. Percekig csendben voltunk, én a rózsát néztem ő pedig arcomat vizslatta érdeklődve.

- Figyelj, én sajnálom, hogy olyan voltam a múltkor! - mondta egy hirtelen mozdulattal közelebb mozdulva felém. Szemeibe néztem és mosolyogva ráztam meg a fejem.

- Csak az igazságot mondtad. - vonok vállat és mélyen szemeibe nézek.

- Jól mondod az igazságot. Örülten szeretlek! - fogja két tenyere közé arcomat. Ugyan azt mondta, amit akkor is és ugyan úgy lesokkolódtam, mint akkor is. Mozdulatlanul ülök tovább barna szemeiben elmélyedve. Hogy lehet, hogy éppen szerelmet vall nekem, de én nem tudok erre reagálni? Ráadásul már nem is az első alkalommal. Reményteli szemei most már csalódottságot tükröznek.

- Bár, ahogy észrevettem te ezt nem viszonzod. - mondja szomorúan, kezeit csalódottan engedi le maga mellé. Nyitnám a szám, hogy megmondjam neki én is ugyan úgy érzek és már el is kezdem mondani, amikor közbe vág

- Zayn, én...

- Értem én, nem kell magyarázkodnod tényleg. Semmi gond nincs. - mosolyog keserűen. - Csak annyi té...

- Befognád, hogy végig mondhassam? - csattanok rá kissé idegesen. Rögtön elhallgat és megdöbbenve néz rám, majd bólint. Idegesen felállok és ő is feláll, csupán pár lépésnyi van közöttünk.

- Egy, baromi hülye vagy! - lépek felé egyet. Ő megdöbben mondandómon, de én ezzel nem törődöm.

- Kettő, utálom, ha közbe vágnak, amikor beszélek. - lépek még egy kicsi lépésnyit. - Három, nem csak Sora élte bele magát abba, hogy együtt legyünk. - lépek még egy utolsót, így már szorosan előtte állok.

- Hanem még ki? - néz le rám összeráncolt szemöldökkel. Hiába. Kicsi vagyok így még magas sarkúban sem érek fel hozzá teljesen.

- Komolyan nem tudod, vagy csak játszod magad? - kérdezek vissza most én. Arcát elnézve az előbbire gondoltam. Tényleg nem tudja. - Te tényleg hülye vagy. Én, te buta! - fonom karjaimat nyaka köré. Zayn észbe kap és két tenyerét csípőmre simítja. Várom a további lépéseket, most neki kéne valamit reagálni, de eddig még semmi.

- Menjünk haza, oké? - ad egy puszit orrom hegyére. Ennyi? Hát ezt könnyen lerendeztük. Bólintok, majd kilépünk az épületből.

- Utálok külön kocsival menni. - fintorgok és kocsimhoz sétálok. Már nyitnám ki ajtómat, amikor Zayn nagy erővel megfordít, így a kocsinak ütődik a hátam. Egy pillanatra szemeimbe néz, majd vadul megcsókol. Karjaimat automatikusan fonom, nyaka köré ő pedig kezeivel erősen tartja csípőmet. Hajába túrtam, amivel csak azt értem el, hogy jobban csókoljon. Percekkel később vállunk el kicsit, de homlokunkat összetámasszuk és ő még mindig ugyan úgy tart karjaiban.

- Menjünk haza. - suttogja számra adva egy puszit és elindul saját kocsijához. Lehunyt szemekkel döntöm fejemet is a kocsinak, lehunyva szemeimet, mély levegőt véve. Egyszerűen tudja, hogyan kell összezavarnia engem.

- Baby, jól vagy? - szól ki a kocsijából mellőlem. Ránézek, de nem szólok, semmit még mindig próbálom normálisan venni a levegőt. - Na, jó - mondja és kiszáll a kocsijából. - Úgy sem akartam még haza menni. Gyere, sétáljuk egyet. - ragadja meg karomat, majd még bezárja mind kettőnk autóját.

- Én voltam ilyen hatással rád? - kérdi pimaszan mosolyogva. Szégyenlősen mosolyogva nézek fel szemeibe. Egyértelműen igen válasz volt ez. Csendben sétáltunk kézen fogva, nem is figyeltem, hogy Zayn merre vezet. Álmomban sem gondoltam volna, hogy amikor négy év múlva visszajövök ide Zayn mellett leszek, és újra összejövünk. Vagyis összejöttünk, nem? Bár végül is nem kérdezte meg, hogy leszek-e a barátnője. Így hát nem lehet ezt biztosra venni.

Amikor észrevettem, hogy Zayn egy parkba hozott és most egy padon ülünk már. Magához húz, és úgy von mellkasára, míg ő derekamnál fog. Így ülünk egy ideig, néma csendben. Azonban egyszer csak eltávolodik tőlem és úgy ül féloldalasan felém fordulva.

- Szerinted...Szóval szerinted készen lennénk arra, hogy összeházasodjunk? Már, mint hisz még csak huszonkettő éves vagy, még simán élhetsz egyedül is a lányoddal akár. - mondja, és kissé zavartan megvakarja tarkóját. Összeráncolt szemöldökkel nézek rá, és elgondolkozom ezen. Tudnánk házasságban élni együtt?

- Nem tudom.

- Már vagy öt, vagy hat éve ismerjük egymást, lehetséges, hogy menne. - gondolkozik el hangosan.

- Öt éve kisebb kihagyásokkal. - javítom, ki mire ő szemeit forgatja.

- A lényeg, hogy jól ismerjük egymást. - hajol közelebb egy rövid csókra.

- Talán a legjobban. - mosolygok rá - De...Képes lennél úgy elvenni engem, hogy azt sem tudod, ki vagyok? - ráncolom szemöldököm, és látom, hogy ezen ő is elgondolkozik.

- Felelőtlenség lenne, ha azt mondanám igen? Csak mert akkor felelőtlen vagyok. - feleli végül egy fintorgó mosoly kíséretében.

- El fogom mondani! - hajolok közelebb hozzá most én, suttogva mondom neki.

- Tudom. - simít végig arcomon. - Éppen ezért is mondtam, hogy igen. Addig adnék időt, amíg nem döntesz úgy, hogy elmondod.

- Köszönöm! - suttogok még most is. - Tönkre fogom tenni ezzel a pillanatot. - harapok, alsó ajkamba kissé fintorogva majd folytatom. - De téged nem zavar, hogy a bátyámmal össze fog házasodni a volt barátnőd?

- Nem zavar. Még most is fura, de nem zavar. - vonja meg vállát, mire én mosolyogva bólintok. - És téged nem zavar, hogy a bátyád felesége a pasid exe? - kérdi pimaszan mosolyogva mire vállon ütöm nevetve.

- Nat a barátnőm. Persze, hogy nem zavar. Még ha eleinte nem is volt színpatikus.

- Lassan menjünk. Sorának szüksége van az anyjára és már jó lenne otthon lenni. - áll fel, majd kezét nyújtja, amit én elfogadok és felsegít. Mosolyogva adok szájára egy puszit, majd elengedem kezét és megindulok a kocsi felé.

- Tudod, ehhez igazán jó lenne tudni az igazi neved, de megelégszem ennyivel is. - szólal meg hátam mögül Zayn. - Nina Sisi King! - mondja, mire én megfordulok. Csodálkozva nézem az előttem térdelő férfit kinek kezében egy fekete dobozka van.

- Hozzám jössz feleségül? - kérdi egy fél mosollyal az arcán. Kezemet automatikusan kapom szám elé, szemeim megerednek könnyel. Hiába beszéltünk erről alig tíz perce, akkor is hirtelen ért ez a dolog.

- Igen. Hát persze, hogy igen! - nevetek fel és érzem, hogy megerednek könnyeim. Ő nyertesen mosolyogva néz rám, majd feláll és a dobozból kivéve egy gyönyörű gyűrűt, felhúzza az ujjamra.

- Szeretlek te hülye, még ha néha nem is hiszed el! - karolom át nyakát és húzom magamhoz közelebb.

- Szeretlek te bolond, még ha vannak titkaid is! - mondja, majd ajkait enyéimnek érinti. Talán még sosem csókolt így. Olyan nagy szenvedéllyel, lágyan csókolt, hogy azt hittem elfogok ájulni a karjai között. Amikor eltávolodtunk egymástól egyet értettünk, hogy tényleg haza kéne már menni, így ő a saját én pedig az én kocsimhoz indultam. Útközben egyszerűen levakarhatatlan volt a mosoly az arcomon és többször tekintettem gyűrűmre, mint kellett volna vezetés közben. Mind ketten siettünk haza, és ezt az is bizonyította, hogy amikor a fiúk házához értünk mind ketten gyorsan szálltunk ki gépjárműnkből. Megfogta kezemet, amin a gyűrű volt és úgy mentünk az ajtó felé.

- Kérlek, mondjátok, hogy jártok! - térdel fel a kanapén Niall, amint beléptünk. Mindenki ott volt és minket figyelt még Sora is.

- Nem. - rázza meg fejét komoran Zayn. - Annál sokkal jobb. - mondja önelégülten mosolyogva. A többiek értetlen tekintetére én csak felmutatom kezemet, amin elsőként Eleanor szúrja ki a gyűrűt. Visítva szalad hozzám és vetődik nyakamba, de a többiek még most is csak néznek értetlenül.

- Megkérte a kezét, idióták! - szól rájuk El, amire már mindenki reagál. Mindenki gratulált, Louis megjegyzéseket tett, hogy már ideje volt Eleanor pedig lelőhetetlen volt, egyszerűen kíváncsi volt hogyan kérte meg a kezem és folyton a gyűrűt bámulta.

- Mi az, hogy ideje volt? - ráncolja homlokát Zayn, amikor Louis még egy megjegyzést tett. - Ti jártok már vagy tíz éve. - mutat felváltva Louisra és Eleanorra.

- Várd csak ki a végét. - mondja titokzatosan mosolyogva Lou, mire Eleanor lesokkolva kapja felé a tekintetét.

- Mi? - kérdi szinte sikítva Eleanor, de Lou csak megrázza a fejét.

- Anyuci, ugye én leszek a koszorús lány? - mászik ölembe Sora.

- Ez természetes kicsim! - mosolygok rá és adok egy puszit a fejére. Két kicsi keze közé fogja az enyémet és ő is alaposan megnézi a gyűrűt. Miután mindenki kinyilvánította a véleményét elkezdtük nézni a tévét. Vagyis hát nem mindenki. Eleanor és Louis a konyhába mentek beszélgetni, Liam telefonozott, Harry és Niall nézték egyedül és persze Sora. Mellettem Zayn szőke parókámmal játszott, amíg egyszer csak le nem szedte. Ehhez persze ki kellett csatolnia a maszkomat, de bíztam benne annyira, hogy nem engedi el azt. És tényleg nem tette. Hálásan mosolyogva néztem szemeibe, ő pedig elégedetten mosolyogva.

- Apuci! - suttogja Sora Zayn ölébe mászva. - Éhes vagyok!

- A-apuci? - kérdi csodálkozva Zayn. Fogalmam sincs, miként fog erre reagálni. Átölelem fél karommal és fejemet mellkasába fúrom.

- Ennyire lesokkolt? - nézek fel rá keserűen mosolyogva. Nem erre a reakciójára számítottam.

- Ledöbbentet. Viszont akkor így már minden félelmem elmúlt. - vonja meg vállát és ad egy puszit a fejemre. - Most pedig megyek és megetetem a...lányomat. - mondja ki végül széles mosollyal arcán. Sorát felkapva mennek a konyhába én pedig továbbra is csak ülök. A lányát? Nem csodálom, hogy hezitált kimondani, még nekem is fura hallani is nem, hogy neki mondani.

- Na szóval, most, hogy rávitt benneteket a lélek végre valahára, hogy összeházasodjatok, elmondanád nekem, hogy gondoltad? - ül le mellém Liam, kissé indulatos és értetlen arccal.

- Mi?

- Zaynnek fogalma sincs ki vagy, már sejtése sincs, mint régen.

- Nem vehet el egy vadidegen lányt. - száll be beszélgetésünkbe már Harry is.

- Vagy elmondod neki...- kezdi Liam és Harry folytatja.

- Vagy nem mész hozzá. - mondja Harry. Csak nézek rájuk gombóccal a torkomban. - Ez így nem helyes és nem hagyhatjuk. Tudnia kell, mert ha olyat tud meg akkor már, még ha akarna, se hátrálhatna ki az egészből ugyan is már a felesége lennél. - folytatja én pedig most is csak nézek rá visszafojtott sírással.

- Ezt nem tudom elhinni! - áll fel hirtelen Niall és idegesen méri végig a két fiút. - Hogy lehettek ilyenek? Sisi és Zayn szeretik egymást, elég egyértelmű, hogy le tudják rendezni egymás között a dolgokat! Mi ütött belétek, miért kezditek ellenezni a kettejük dolgát? - kel ki magából, nem éppen halk hangerővel. A hangosabb beszédre Eleanor bejön megnézni, hogy mi van.

- Itt meg mi történik? Ne itt veszekedjetek nekem! Sora boldog Zaynnel, ne akarjátok ezt elrontani, mert én teszek érte, hogy megbánjátok! - sziszegi idegesen és visszapillant a konyha felé.

- Kérdezd Harryt és Liamet, akiknek újonnan nem tetszik Sisi titkolózása. - feleli idegesen Niall.

- Arról van szó, hogy... - kezdi Harry Eleanornak mesélni, de én nem figyelve rá, felállok a kanapéról és felmegyek az emeletre. Szobám felé megyek, de a következő pillanatban meggondolom magam és egyel arrébb lévő szobába megyek, ami Zayné. Nem tudom miért ide jöttem be, de azt hiszem, jövendőbeli feleségeként jogom van bejönni a szobájába. Leülök az ágyra, leveszem magas sarkúmat és csak nézek magam elé. Nem mérges voltam, inkább csalódott. Hiszen ezeket pont Liam mondta, akinek ma mondtam el, hogy Sora Zayn lánya, Harry pedig azon az estén csókolt meg, amikor visszajöttem. Most pedig mind a ketten ellenem vannak.

- Hé, jól vagy? - kérdi egy mély, kissé rekedtes hang mellőlem, mire én oda kapom fejem. Nem is vettem észre, hogy Zayn bejött és mellém ült.

- Szerinted normális dolog, hogy nem mondom még el az igazat? - teszek fel egy kérdést, amitől láthatóan meglepődött.

- Sisi... - kezd bele és hangján már hallom, hogy ez tipikusan ugyan az a duma lesz, amit mindig is mond, hogy ő megérti és a többi. De én nem ezt kérdeztem.

- Komolyan Zayn! - szólok rá halkan, erőtlen hangon. Sóhajt egyet, majd csak utána szólal meg.

- Nem tudom normális-e. Van, amikor azon agyalok, hogy ez tényleg normális vagy sem, és ha nem mi lesz velünk így. De most már tudom, hogy normális. Tudom, mert azt mondtad az esküvő előtt elmondod az igazat és egy esküvőt nem lehet évekig húzni. És még azért is mert Eleanor elmesélte az apádat. - mondja halkan utolsó mondatát, kezét összekulcsolja enyémmel. Elkapom róla tekintetem, amikor szemembe próbál nézni. Erősen csak is egy pontra koncentrálva nézek, de akkor is érzem kicsorduló könnyeimet, amiket már nem tudtam visszatartani.

- Hé, Sisi nézz rám! - kérdi halkan Zayn és fejemet maga felé fordítja. Mikor meglátja, hogy sírok magához húz és szorosan átölel.

*Vissza emlékezés*

- Nem hiszem el, hogy megtetted! Megint! - kiabál anyu a konyhából apunak, aki minden bizonnyal vele egy légtérbe van. 

- Miért csodálkozol? - nevet fel gunyorosan apu. Kiabálások sokasága megy már egy jó ideje. Napok óta feszültség van, ha a szüleink egy légtérbe vannak, de csak most mutatták ezt ki jobban, amikor is anyu megtudta, hogy apu megcsalta őt. Ismét. Végig mennek a veszekedések, Peter és Eleanor próbál a szobámba tartani, de ez lehetetlenség. Eleanor is itt van, ami sokat jelent számomra, még ha tudom, hogy ez a helyzet számára is rémisztő. 

- Engedjetek már! - hisztérikusan sírva rontok ki El karjai közül és szaladok le a lépcsőn, nem figyelve bátyám és barátnőm utánam szóló óvó szavaira. Leszaladok a lépcsőn, de az utolsó fokon megállok. Kezeimet szám elé kapva zokogok fel jobban, amikor meglátom, hogy apám éppen felpofozni készül anyut. Apám felém pillant, amikor észreveszi, hogy én is ott vagyok. 

- Te meg mit bőgsz? Miattad van az egész! - jön felém közelebb. Lelépek az utolsó lépcsőfokról is és elkezdek hátrálni felőle, de ő csak jön utánam. Tenyere erősen csattan arcomon, fejem ez által oldalra bicsaklik, én pedig a földön kötök ki. Összekuporodva, felhúzott térdekkel, piros arccal fekszem a földön. Hallom, hogy anyu kiabálni kezd, de nem fogom fel, hogy mit csak szavakat hallok nagyjából. "Menj innen!"  "Ezt nem hagyom!"  "Ne merd megütni még egyszer!". Csupán ennyit fogok fel, mindezeket anyu mondja. Érdekes módon már nem is sírok. Illetve szememből még kicsordul pár könnycsepp, de semmi több. Ez már csak a ráadás, ezzel búcsúzik el a lelkem régi énemtől. Nem elhatározás, egyszerűen csak megtörtént, hogy megtörhetetlen lettem. Körém került egy védő burok, amit nem vagyok hajlandó lebontani. Eleanor szalad le a lépcsőn és ijedten veszi észre, hogy a földön vagyok. Mellém szalad, és magához ölelve szorít. Apám dühösen beszél anyuval, majd a következő pillanatban azt veszem észre, hogy apám egy megpakolt táskával hagyja el a házat. Utoljára még rám pillant szemeiben valami furcsát látok, majd kilép az ajtón. Sajnálat, megbánás volt szemeiben. Ekkor volt, hogy utoljára láttam.