2015. október 23., péntek

Díj /6-7/

Most nem résszel jöttem, de már az is alakulóban van. ;) 
Két díjat is kaptam, illetve egy újabb fajtát amit kicsit később fogok kitenni.
Pussz
NiSzi xx


I.
Először is szeretném megköszönni Vanessának a díjat a Kényszer c. blogjáról! <3


Szabályok:

- Írd le, hogy kitől kaptad.
- Írj magadról 10 dolgot
- Válaszolj 10 kérdésre
- Tegyél fel 10 kérdést
- Küld tovább 10 embernek


Magamról 10 dolog:
1. Kedvenc színem a fekete, bár sokan ezt elég betegnek gondolják.
2. Körülbelül 40-55 blogot ismerek ennek 95%-a One Direction ff.
3. Van egy zöld karkötőm, csak egy sima lánc viszont már majd nem egy éve megvan és sosem veszem le. Csak mostanában sűrűn hagyom el, mint pl most sem tudom hol van.
4. A kihúzott szem és szempilla spirálos szempilla nálam alap, a feketére festett körömmel együtt.
5. Váll alatt kb 5 cm-rel ér a hajam.
6. Nem bízok nagyon az embereben mostanában. Sok emberben elvesztettem a bizalmam.
7. ÚjKedvenc dalom ÉJB Alexa - Bang Bang c. dala. 
8. Apum pár hete végleg haza jött Németországból ahol eddig dolgozott, ezért is olyan furák a napjaim..
9. Totálisan nem értem a fizikát.
10. Álmom, hogy kijussak legalább egyszer Spanyolországnak egy olyan részére ahol nem csak a szépet és a jót látom, hanem az emberek igazi arcát, életét is.


Válaszaim Vanessa kérdéseire:
1. Mikor kezdtél blogolni?
Kettő éve, lassan három.
2. Mi a kedvenc blogod?
A Stole My Heart c. blog. Nem rég találtam rá, de számomra megunhatatlan. 
3. A sorozatokat vagy az egy részes könyveket szereted jobban?
Igazából ez történettől is függ. Pl a Végzet Ereklyéi sorozatot, vagy a Szent Johanna Gimit imádom, csakúgy, mint a Vámpírnaplókat is. De a Felejtés Édes Íze, vagy éppen a Ha eza mennyország kérem vissza a pénzem, illetve a Bábel is fantasztikus könyvek.
4. Ha tehetnéd, milyen cselekedetedet változtatnád meg?
Úgy érted, amit egyszer megtettem és bánom? Ez egyszerű és fájdalmas /számomra/.
Június 3.-án a szülinapomon. Azt a délutánt változtatnám meg, ha akkor máshogy tettem volna a dolgokat, most még mindig együtt lennénk azzal a fiúval akit akkor annyira szerettem és aki iránt még most is érzek valamicske szerelmet..
5. Van testvéred?
Igen, van. A legidősebb féltestvér, utána pedig édes testvéreim vannak, három nagyobb. Legkisebb vagyok ;)
6. Ha mindent megtehetnél, mit csinálnál?
Először is befizetnék a legközelebbi edzőterembe.
A második pedig, hogy előre meglegyen az a pénz amit egyetemen majd a fotográfia szakra kell befizetnem, mivel elég drága.
A harmadik pedig, hogy utazhassak minden felé, bármikor. 
7. A múltban történt olyan, ahova visszamennél?
A napokba pont beszéltük ezt barátnőmmel, hogy Május 10.-ére visszamennénk. Ő is és én is akkor jöttünk össze a volt fiúinkkal. Ő még mindig szereti a srácot, nekem pedig egyszerűen hiányzik az a csodás nap.
8. Kutya vs. macska?
Mind kettő van, de jobban macskás vagyok, mivel az nyugodtabb állat, de mégis jelenleg jobban szeretem Málnát a kutyánkat. :3
9. Hol laknál legszívesebben a világon?
Teljesen mindegy csak város legyen.
10. Mi szeretnél lenni? Mi az "álommunkád"?
Fotós szeretnék lenni.

10 kérdésem:
1. Hány éves vagy?
2. Top 10 kedvenc zenéd?/Tudod azt mondják, hogy a zene stílusod mindent elmond rólad ;) /
3.Milyen színű szemed van?
4. Hány blogot vezetsz?
5. Írsz naplót vagy hasonlót?Ha igen, jobban miért? Fájdalmak, vagy örömök leírása miatt vagy egyszerűen csak úgy?
6. Top 5 könyv amit szeretsz?
7. Város vs. Falu?
8. Mi az ami már természetes dolog nálad? Pl, mindig rajtad van az egyik karkötő, vagy az egyik nyaklánc állandó, illetve, mindig ugyanúgy sminkeled magad és lehetetlenség hogy smink nélkül lépj ki bárki elé. Vagy a körmöd színe. /Ezek az én példáim mondjuk/
9. Van testvéred?Ha igen mennyi?
10. Ha lehetne 5 kívánságod mi lenne az?


Akiknek küldöm:

1. Do_Payne - Stole My Heart
2. Lena T. Mittson - Elfeledett balettcipők
3. Esmee H. - Fatal Attraction - Végzetes vonzerő
4. Shattered Angel - Love at first sight
5. Eva H. és Esmee H. - Never Die - A halhatatlan

Sajnos, nem olvasok állandóan folytatódó blogot, inkább befejezetteket így csak ennyit tudtam ehhez összeszedni.


II.
Szeretném megköszönni a másik díjat Cherry-től a My pack c. blogjáról!


Szabályok:

- Írd le, hogy kitől kaptad.
- Írj magadról 10 dolgot
- Válaszolj 10 kérdésre
- Tegyél fel 10 kérdést
- Küld tovább 10 embernek

Magamról 10 dolog:
1. Őszintén már nem tudok ennyit, az előbb már mindent leírtam amit csak tudtam kb. 
2. Tervezek egy kis meglepit vagy a blog 3.évadja végére, ami egyet jelent a történet befejeztével, vagy a 2.évad végére. Még nem tudom.
3. Februárban lesz 1 éves a blog.
4. Göndör a hajam.
5. Ha idősebb leszek karika orr és/vagy száj piercinget szeretnék, még pár lyukat a fülembe és valamilyen kicsi tetoválást
6. Legjobb barátnőm a nálam 11 évvel idősebb nővérem.
7. A családom vagy imádja a drámákat, vagy csak nem teljesen épek. xdd
8. Fogszabályzós vagyok és őszintén megvallva szeretem, sőt szerintem jól áll.
9. Vásárláskor kényes vagyok a ruha anyagára, de nagyon.
10. Nagyon kényes vagyok a szagokra,illatokra.

Válaszom a 10 kérdésre:
1. Menyben szolgálni, vagy pokolban uralkodni?
Hmm, érdekes kérdés...Biztos az utóbbit választanám, de ismerve magam megunnám majd az elsőt választanám, még is kíváncsi lennék milyen lehet.
2. Van olyan film amire azt mondod, hogy ez egy jó könyvadaptáció lett?
Hát van pár, de olyan ami minden feltétel nélkül tetszett volna, olyan nincs. 
3. Melyik az, és miért?
A Twilight pl tetszett, de van még pár, most csak ez jutott eszembe.
4.Szereted a Kpop-ot?
Nem nagyon. 
5. Kóstoltad már a narancs lekvárt?
Nem, de most hogy így eszembe jutott szívesen megkóstolnám. :3
6. Melyik ország konyhája a kedvenced? 
Teljesen egyértelműen a spanyol. 
7. Milyennek képzeled el a poklot? 
Így komolyabban még nem gondolkoztam rajta. Ezt így komolyabban nem is tudnám megfogalmazni.
8. Kedvenc sorozatod?
The Vampire Diaries, Pretty Little Liars *-*9. Kedvenc nyelved? 
Spanyol, olasz. 
10. Ha egyetlen dolgot változtathatnál a világban, mi lenne az? 
Huhh, nem tudom, van egy pár dolog. 

10 kérdésem:
1.Van legjobb barátod/barátnőd?
2. Mit gondolsz azokról, akik esetleg hogy is mondjam önmagukat bántják? /magyarul vagdossák magukat/

3. Top 10 kedvenc zene?
4. Top 5 kedvenc filmed?
5. Mesélj el egy pillanatot ami eddig a legboldogabb pillanatod volt az életedbe. 

6. Szerinted milyen ha valakinek fogszabályzója van?
7. Tél vagy nyár?
8. Mi a kedvenc országod, kultúrád?
9. Ország ahova szívesen eljutnál?
10. Fiú vagy lány barátság inkább? 



Akiknek tovább küldöm:
1. Kira - Fake Love
2. Szandra - Find that girl
3.Herczeg Barbara - Bűntudat
4. Jesse Styles - Out of Bounds
5. Eva H. - Kis Dolgok

2015. október 18., vasárnap

II.évad 11.rész - Felbukkanás


 Sziasztok Drágák!

Meghoztam kicsit sok idő után a kövi részt. 

Remélem mindenkinek tetszeni fog, nem is mondanék többet. 

Komikat várom! ;)
Puszii 

A rész zenéje:

Selena Gomez - Same Old Love

NiSzi xx


- Szóval, miért nincs rajtad a gyűrű? - várom továbbra is válaszát, amikor nem válaszol már jó ideje, de most sem szólal meg. - Louis? - fordulok egyre ingerültebben a másik fél felé. De ő is csak elfordítja fejét másfelé, nem törődve kérdésemmel.
- Elnézést - motyogja Eleanor elcsukló hangon és kirohan a házból.
- Nagyon ajánlom, hogy ez ne a te hibád legyen! - szólok Louisnak, majd barátnőm után szaladok. De mire kiérek már eltűnt a kocsijával együtt. Sejtem hova mehetett így én is kocsimba szállok és elindulok. Csak áldani tudom az eget, hogy a kocsiban mindig tartok egy pót kulcsot.
Ha Louis és Eleanor szét mentek az borzalmas lenne, mindenki számára. Hiszen ők az a pár, akik a legtöbb ideje együtt vannak, lassan már kilenc éve. Ha ez így van, valóban az az egész helyzetre egész kényelmetlen lenne, mivel Eleanor az én barátnőm és momentán a fiúknál lakom, ráadásul többnyire csak velük vagyok. Ahogyan pedig észre vettem El és Louis is elég kényelmetlenül érezték magukat már most.
Leparkolok és a fagyizóba bemegyek. Tudom, hogy ha Eleanor elakar menekülni valahova az csak is ez a fagyizó lehet egy jó nagy adag karamellás fagyi mellett. Igazam is lett, hiszen barátnőmre az egyik boxban találtam rá az említett fagyival.
- El - szólok halkan, amikor oda érek. Könnyes szemekkel néz fel rám majd keresztbe tett lábaira helyezi kezeit és a karkötőjét birizgálja.
- Mi történt? - leülök mellé és kezem az övéire helyezem.
- Egyszerűen csak... semmi. De tényleg, semmi az égvilágon - nevet fel kínosan. - Nem történt semmi. - suttogja. - Alig beszélünk az elmúlt pár hónapban, sőt az utóbbi három évben egyszerűen csak folyton veszekszünk, de ezek megduplázódtak mostanában. Ha az esküvő szóba jött, terelt vagy egyszerűen unott arcot vágott és nem szólt semmit. Majd nem tíz éve együtt voltunk Nina, egyszerűen nem értem mi történt. Mindig is úgy ismertem őt, mint a tenyeremet, én vagyok az, aki még a srácoknál is jobban ismeri, mégis most úgy érzem, hogy távolabb nem is alhatnánk egymástól - amikor befejezi még akkor sem sír, egyszerűen csak üresen mered maga elé.
- Lényegében melyikkőtök szakított a másikkal?
- Nagyon veszekedtünk, aztán a fejéhez vágtam, hogy így talán jobb lenne ha nem házasodnánk össze ő pedig rábólintott mondván "Eddig ez a legjobb ötlet amit valaha mondtam". De esküszöm Ní, nem gondoltam komolyan csak kicsúszott a számon.
- Utána mi történt?




Eleanor Calder

- Ki kéne tűzni az esküvő időpontját - nézek mosolyogva Loura, aki éppen az útra koncentrál vezetés közben.
- Aha, biztosan - motyogja unott, monoton hangon. Mostanában mindig ez van, egyszerűen nem tudom vele normálisan beszélni.
- Baj van? - vonom össze szemöldököm, kissé félre biccentve fejemmel.
- Már miért lenne? - morogja, amikor befordul a házunkhoz.
- Ideges vagy, képtelenség veled beszélni normálisan - morgom én is majd kiszállok és az ajtó felé kezdek rohanni.
- Mert veled aztán lehet - köt, belém mielőtt a házba érnék. Nem fogok jelenetet rendezni az utcán, megvárom, amíg bejön, hogy kérdőre vonhassam.
- Mégis mire véljem ezt? - kérdem csípőre tett kezekkel, amikor beér.
- Mit? - sóhajt fel.
- Ezt - mutatok kettőnkre, de tekintetéből még mindig csak az unalmat és az értetlenséget látom. - Az unott hangsúlyt, azt, hogy beszólogatsz.
- Ne kezdj el hisztizni - indul meg a nappaliba otthagyva engem csodálkozva és megbántva.
- Hogy mit csinálni? - sietek utána, ami bár magas sarkúmban nehéz, de jelenleg ez a legkevesebb gondom.
- Hisztizni, tudod, amit mostanában gyakran teszel - fordul felém féloldalasan, de ugyanúgy a laptopjával van elfoglalva.
- Hát nem veszed észre, Louis? Tényleg ennyire vak vagy? - kelek ki magamból. Úgy sírnék. Úgy a karjaiba vetném magam és csókolnám. De nem, nem siklok felül ezek fölött, egyszerűen már nem megy.
- Ezt meg hogy érted? - fordul felém immáron teljesen. Elsőnek mikor felém fordult láttam a szemében azt, amit régen nyilván kétségbeesett hangom térítette észhez kissé. De amikor megszólal ugyan az az unott, és ellenséges Louissal állok szembe.
- Folyamatosan veszekszünk semmiségeken, már évek óta nem működik valami rendesen.
- Ez hülyeség.
- Nem, nem az! Amikor az esküvőt szóba hozom, te terelsz, vagy ami rosszabb unott vagy vele szembe. Egyszerűen elegem van, hogy mindenkinek mutassam minden rendben, még a saját barátainknak is hazudunk!
- Szeretnéd világgá kürtölni vagy mégis mit akarsz? - tárja szét karjait idegesen.
- Nem ezt akarom. Azt akarom, hogy minden rendben legyen közöttünk, de annyira nyilván való, hogy te nem igyekszel - kiabálok idegesen, pedig belül majd szét esek a kétségbeeséstől.
- Ez nem igaz! Különben is, ha annyira igyekeztél volna te is, akkor most nem veszekednénk.
- Egy kapcsolathoz két ember kell Louis és nekem egyre többször úgy tűnik, hogy te kihúzod magad ebből.
- Igazad van, "kihúzom magam belőle" - szól gúnyosan, bólogatva.
- Talán akkor esküvő sem kellene! - kiabálok ismételten, összefonva karjaim és várom a folytatást.
- Eddig ez a legjobb ötlet, amit valaha mondtál! - bólogat elismerően. Nem tudom, hogy a csalódottságom, a döbbenetem vagy a szomorúságom e a nagyobb, mindenesetre egyiket sem mutatom ki. A közös szobánkba szaladok és veszem elő a bőröndöm, amibe minden dolgomat bele pakolom, előtte viszont gondosan bezárom a szoba ajtaját. Hajam arcomba hull, ahogy könnyezve pakolok, nem törődve véresre harapott ajkaimmal. Nem gondoltam volna, hogy idáig elfajulnak majd a dolgok, képtelen vagyok elhinni, hogy egy kilenc éves kapcsolat így és ilyen gyorsan véget érjen.
Bőröndömmel oldalamon állok az ágy mellett. Egyszerűen csak elfog a düh és az első kezembe akadó dolgot vágom a falhoz. Ez pedig egy ékszerdoboz volt, amiben azok az ajándékok voltak amiket Louistól valaha kaptam. Szomorúan mégis dühösen nézem a szétesett dobozt és a földön heverő ajándékokat. Szaladok, le a lépcsőn majd meglátom a kanapén ülő Louist. Térdein támaszkodik, kezein támasztja állát. A gyűrűs dobozba helyezett eljegyzési gyűrűt még egyszer megszorítom, tudom, hogy nem fogom már viselni. A kanapéhoz sétálok és leteszem, elé az asztalra a dobozt majd elindulok, megpróbálva nem törődni könnyeimmel. Még vissza pillantok, és csak azt látom, ahogyan Louis a dobozkát a kezében tartja, és maga elé mered. Ezután már kilépek az ajtón és elhagyom a helyet.



Nina Weyble

- Minden rendben lesz, gyere. Itt vagyok melletted! - suttogom barátnőmnek, bátorítóan belé karolva. Egy film premierre voltunk hivatalosak a fiúkkal együtt. Persze nekem Zayn mellett kellett volna megjelennem, de Elt is hívták őt pedig nem hagyhattam egyedül. Louissal napok óta nem beszéltem egyszerűen nem vagyok képes hozzá szólni. Tudom, persze Eleanor is hibázott, de Louis is elég nagyot. Nem vagyok benne biztos, hogy kifognak békülni.
- Menjünk - sóhajt, ismét kissé szomorúan. Nem mondja, hogy rosszul van, nem is sír egyszerűen csak üres. Még sosem láttam ilyennek.
- Baby - húz magához Zayn egy csókra, amikor Eleanorral bemegyünk és a megfelelő mennyiségű bájolgás után megkerestük a fiúkat.
- Zaynie - köszönök én is suttogva a csók után.
- Ne legyetek már nyálasok - forgatja szemeit Louis. Ellenben Eleanorral ő nem csendes és szomorú lett, hanem egyenesen kibírhatatlan. Flegma és folyton lenéz mindenkit, ami már nagyon zavaró. Mindnyájunknak rossz, ahogyan feldolgozzák ezt a dolgot.
- Ők legalább boldogok - motyogja Liam barátnője, Shopia. A napokban ismerkedtünk meg, a többieknek nem olyan szimpatikus, de nekem nagyon is. Ő még nem tudja, hogy ismerjük egymást, de én pontosan tudom ki ő.
- Shopia mi lenne, ha nem szólnál hozzám? - kérdi nem túl kedvesen Louis.
- Nagyon gyorsan fejezd be ezt a hangnemet felé! - nézek mérgesen Louisra. Liam és Shopia hálásan néznek rám, a többiek viszont nem törődtek ezzel a kis jelenettel.
- Sora a bátyádéknál van, akkor biztosan? - kérdi féltően Zayn. Aranyos, hogy miként félti Sorát.
- Igen, ne aggódj - mosolygok rá.
A premier egész jó volt, lényegében Eleanorral és Louisal voltam elfoglalva, de közben persze Shopiával is beszélgettem. Szinte már röhej, hogy ennyire nem ismer meg.
- Valamit tervelsz - húz magához hátulról Zayn amikor már kényelmesen átöltözve a lakásán vagyunk. A többieknek nem volt kedvük haza menni kivéve Louist és Eleanort akik haza mentek, én pedig amúgy is itt lettem volna Zaynnél hiszen már sikeresen átköltöztünk ide, a házamat pedig bérbe adtam.
- Mégis mit tervelnék? - kezeimet kezeire helyezem kissé elmosolyodva.
- Látom a tekinteted. Azt hiszed, nem ismerem fel ezt a nézést? Ugyan így néztél, amikor először húztad az agyam, vagy amikor a turné alatt éppen valami gonoszságon törted a fejed, amivel biztosan rosszabb lesz nekünk.
- Megérdemeltétek.
- Gyerekesen viselkedtél - csókol bele nyakamba.
- Ezt sajnálattal hallom, ugyanis ugyan azon az elven vagyok, mint akkor, ebben nem változtam - fordulok egyet így vele szembe vagyok.
- Nem igaz. Sokat változtál, mint például ebben is - ad egy apró puszit számra, amit én elmélyítek egy csókba. Nyakára apró puszikat adok, de van, hogy nem is adok puszit rá, majd kissé megharapom nyakának jobb felét, ahol tudom, hogy jobban élvezi.
- Ha ugyanúgy lelépsz, mit akkor, amikor elsőnek csináltad ezt, esküszöm, hogy nem csak egy csók erejéig zárkózom be veled - suttogja. Elmosolyodom, hogy ennyire emlékszik, hiszen azért csináltam ezt, mert a legelső alkalommal, amikor valami más is volt közöttünk, akkor is ezt csináltam.
- Nem fogok - suttogok apró csókot nyomva ajkaira.
- Szóval...mit tervelsz? - kérdi újból, amikor kissé eltávolodik tőlem, de éppen csak annyira, hogy mosollyal ajkain nézhessen szemembe.
- Ha azt mondanám, hogy ismerem régebb óta Shopiát elhinnéd? - teszem vállaira kezeim és kíváncsian várom reagálását.
- Bele kéne már törődnöm, hogy túl sok embert ismersz - sóhajt fejét rázva, ami csak megmosolyogtat. De igaza van, elég sok embert ismerek a múltamból kifolyólag.
- De gondolom, ő erről még nem tud - találgat egyik szemöldökét felvonva, igazat, adok, neki mivel bólintok. - Akkor ezért vagy vele kedves.
- Régen is színpatikus volt, nem értem ti miért nem bírjátok - rázom fejem, Zayn csak vállat von.
- És konkrétan mi a terved? - kérdi már sokadjára.
- Konkrét tervem még nincs - vonok vállat. - De majd lesz - mosolygok rá, de ő csak szemeit forgatja.
- Te és a terveid - sóhajt, ismét, míg felültet a pultra.
- Igenis jó terveim vannak - nyújtom ki rá nyelvem kislányosan.
- Remélem az esti tervedbe én is benne vagyok - kap, fel majd fel siet velem az emeletre. Őszintén szólva túl fáradtak voltunk, hogy mást is csináljunk szóval amint befeküdtünk az ágyba mind a ketten el is aludtunk. És persze az is zavaró tényező lett volna, hogy a barátaik alig pár szobával arrébb vannak.

- Nem sokára jövök - puszit adok Zayn szájára, míg a többieknek csak intek. Az orvoshoz megyek, mivel vissza kell mennem hozzá a szokásos vizsgálatokra. Zaynnek viszont még most sem mondtam el, egyszerűen nincs elég bátorságom.
- Merre mész? - kérdi kissé aggódva.
- Csak Paullal találkozom - varázsolok magamra egy mosolyt, ő pedig bólintva megy a konyhába.
- Hova mész? - kérdi suttogva Liam.
- Ennyire nyilván való, hogy nem, igaz, amit mondok? - suttogom én is kínosan felnevetve.
- Eléggé - bólint Harry is.
- Mennem kell, puszi nektek - intek és kisietek a házból. Kocsimba menet közbe leveszem a maszkot és a parókát és kicsit át is öltöztem, így nem olyan feltűnő. Kicsit aggódok, hogy valami baj lehet, de ez ugyanúgy Soraval való terhességemnél is megvolt. Persze az orvos biztosított róla, hogy minden rendben és csak annyira kért, hogy több koncertem ne legyen, amíg nem születik meg a pici. Arra is figyelmeztetett, hogy egy-két hónap és elkezd majd nőni a pocakom is így ajánlott, hogy az apuka megtudja minél előbb, főleg ha azt szeretném, hogy amikor kiderül, a kicsi neme akkor itt legyen ő is.
Majd nem egy óra alatt ezt meg is jártam így még beugrottam egy kávézóba egy kávéért, de arra még véletlenül se számítottam, hogy amikor kisétálok onnan velem szembe Zayn, Niall és Harry.
- Ó jajj, basszus - motyogom, ahogyan veszek egy fordulatot.
- Nina? - Zayn hangjára ledermedek. Nem hittem, hogy meglát, sem pedig, hogy felismer. Ajkamba harapva fordulok meg táskámat szorongatva, próbálom nem összeroppantani a papírpoharas kávémat.
- Hello - intek idegesen. Niall Zayn háta mögött van kissé és csodálkozva tárja szét karjait, míg Harry a gyűrűs ujját mutogatja. A gyűrű...basszus, ha ezt Zayn meglátja nekem annyi.
- Rég láttalak - mosolyog kissé erőltetetten Zayn.
- Aha, igen. Elköltöztem - motyogom, míg próbálom úgy tartani a kezem, hogy ne látszódjon a gyűrű.
- És hogy vagy?
- Figyelj, sajnálom, de rohannom kell. Sziasztok - alsó ajkamba harapva fordulok meg és megyek a kocsim ellenkező irányába.
- Elkísérlek - szalad utánad Zayn. Ezt nem hiszem el, ez nem történhet meg. Nem lehet az, mint régen én ezt nem kezdem, előröl.
- Nem szükséges - szólok végül kissé rekedten.
- Szívesen teszem.
- Hát jó - sóhajtok fel.
- Minden rendben? - kérdi összevont szemöldökkel vizslatva ideges arcom.
- Hát persze, hogyne - motyogom.
- Tudod, Harry még mindig szingli - feleli mosolygós hangon, én pedig értetlenül kapom felé fejem.
- Tessék?
- Nem úgy nézel ki, mint akinek van valakije - von vállat. Akaratlanul is elnevetem magam, pont, hogy van valakim, ráadásul nem is akárki. Kérdő tekintettel néz rám, de én csak legyintek ugyanúgy mosolyogva.
- El kell, szomorítsalak, de nagyon is van valakim - nézek barna szemeibe mosolyogva. Nem sokára hozzá megyek, mégis a mai napig eltudok veszni barna szemeiben. Nem vettem észre, de közben egy parkba tévedtünk ahol aztán leültünk egy padra.
- Úgy hallottam Sisivel újra egymásra találtatok - mosolygok rá bájosan. Így, hogy ülünk sokkal könnyebben letudtam venni észrevétlen a gyűrűm. Zsebembe süllyesztettem, de azért még ott is fogtam. Elgondolkoztam így hirtelen. Mi van, ha ez az egész nem is olyan jó ötlet?
- Igen, már a kezét is megkértem - mosolyog boldogan.
- Nem szeretnék ezzel ártani vagy beleszólni, de nem túl elhamarkodott? Mármint mióta ismeritek egymást? Az az egy év régebbről és most pár hónap? - mondandómtól megdöbbent mégis kicsit elgondolkodott. Jesszus, mit teszek? Én nem akartam ezt! Egyáltalán nem! Csak kicsúsztak belőlem a szavak, még csak nem is gondoltam komolyan.
- Talán igazad van - folyt el egy sóhajt.
- Dehogyis, ne is hallgass rám! - legyintek, hátha menthetem, amit még tudok.
- Szeretem, őt mégis még a mai napig olyan elérhetetlennek tűnik, kicsit kezdek már belefáradni. Főleg, hogy most megint titkol előlem valamit, amivel tisztában vagyok, hogy komoly dolog, de nem tudom mi az. Szeretnék tőle majd gyerekeket, vele lenni úgy igazán - utolsó mondatát már csak suttogja.
- Szeretnél tőle majd gyerekeket? - idézem szavait kissé csodálkozva.
- Szeretem. Ha lenne, egy közös gyerekünk az csak még inkább boldogabbá tenne - kezem automatikusan hasamra csúszik, amit Zayn tekintetével követ végül döbbenten néz rám.
- Te...terhes vagy?
- Igen - nevetek kissé kínosan, hiszen mégis csak úgy mondta el neki ezt, hogy ő végül is nem fog tudni arról, hogy a menyasszonya terhes.
- Túl idegesnek tűnsz, ahhoz, hogy minden rendbe legyen még így is - összeszűkített szemekkel néz rám.
- A barátom nem tud róla, nem tudom, hogy mondhatnám el neki. Azt se tudom biztosan, hogy akar e gyereket. Félek elmondani neki - És puff. Ugyan ott vagyunk, ahol régen. Neki öntöm ki a szívem, úgy, hogy neki fogalma sincs róla, hogy máskor ki vagyok. A történelem ismétli önmagát.
- Minél előbb mond el neki. A férfiak nem szeretik, ha titkolóznak - mosolyog rám bátorítóan, míg egyik kezét az én kézfejemre helyezi. A szokásos bizsergés átfut rajtam, mint mindig, de így most olyan fura. Régen voltunk ilyen helyzetbe. Kénytelen vagyok kissé elhúzni a kezem. Amikor legelsőnek ilyen helyzetbe kerültünk rá pár hétre csókolóztunk és tönkre ment az egész kapcsolatunk. Nincs szükségem még négy évnyi szenvedésre.
- Emlékszel ugye, hogy valamit nem zártunk le? - kérdi immár sokkal halkabban.
- Emlékszem - bólintok kurták, elkapva tekintetem. Persze, hogy emlékszem. Amikor legutóbb Ninaként találkoztunk megígértem neki, hogy hamarosan találkozunk, de én leléptem. - Sajnálom, de elkellet mennem - nézek fel szemeibe.
- Azért szólhattál volna - fújja ki a levegőt erőteljesen. Zavartan nézek félre, nem tudok mit mondani.
- Azóta viszont mind kettőnknek rendbe jött az élete - erőltetek magamra egy mosolyt és felállok. - Sajnálom, de nekem lassan mennem kell.
- Remélem, találkozunk még - áll fel ő is.
- Persze, rendben - mosolygok, majd ölelő karjai közé vetem magam.
- Ismerlek már Nina, tökéletesen jól ismerlek, ne próbálj hazudni nekem - suttogja fülembe majd engem ott hagyva döbbenten, elsétál.
Túl feltűnő lett volna, ha rögtön haza megyek így még elmentem Katherinahoz, majd Doniyával is találkoztam, aki egy munkalehetőség miatt Londonba jött. Természetesen haza cipeltem magammal
- Most komolyan mennyire vagy százas? - sóhajt Niya mikor belépünk a lakásba és a történteket meséltem neki.
- Semennyire - tárom szét karjaim. Otthon érezve magát dobta le a kanapéra a táskáját és kabátját, de ahogy észre vettem öccse nincs itthon.
- Miért lógnak ezek mindig együtt? - csóválja fejét sóhajtva.
- Tekintve, hogy együtt jobban vigyáznak Sorayara nem bánom - vonok vállat. - Átöltözök, és már jövök is - bólint, én pedig már szaladok is a szobába. Átöltözve már indultunk is a közös házba. Elszerettem volna még mesélni Niyának a terhességem, de nem volt már annyi időnk és azt se tudtam, hogy hogyan kezdjek bele. Pedig valakivel még meg kell osztanom ezt Eleanoron kívül. Hallanom kell más véleményét, ő túlságosan ellenem van ebből a szempontból és őszintén szólva nem akarom az én gondjaimmal traktálni, amikor neki is romokban az élete.
- Megjöttünk - kiáltok amikor, belépünk az ajtón.
- Miért többes szám? - dugja ki a fejét Harry, aki ha jól gondolom a konyhába igyekezett.
- Vendéget hoztam - vonok vállat és tovább megyek a nappaliba. - Zaynie itt a nővéred - kiáltok az emelet felé, amikor rájövök, hogy a nappaliba nincs senki. - Többiek? - kérdem Harrytől.
- Liam Shopiával, Niall stúdió, Louis pedig fene se tudja. Eleanor?
- Nem tudom - mondom elhúzott szájjal.
- Nem normálisak annyi biztos - sóhajt, majd őt váltja vőlegényem, akinek kezében Sora nevet.
- Van saját lába is ám - vonom fel egyik szemöldököm. Elkényezteti, ezt a lányt komolyan mondom.
- Az én lányom is, eddig anyuci kislánya volt, most már apuci kislánya is - büszke mosollyal arcán ér le mellém és hosszú csókot nyom számra.
- Niya! - kiált Sora és leugrik apja öléből.
- Szia Picur! - kapja fel ölébe Doniya unoka húgát.
- Miért van az, hogy a testvérem hamarabb szól neked, hogy itt van a városban, mint nekem? - karolja át derekam, amit én csak megmosolygok.
- Itt hagyhatunk egy gyerekkel titeket, vagy inkább ne? - vonja fel szemöldökét Zayn, ahogy Doniyának és Harrynek beszél.
- Természetesen itt - húzza ki magát Niya.
- Én nem vállalok érte felelősséget - tartja kezeit maga elé Harry védekezően. Zayn megindul, az emelet felé én azonban még ott állok.
- Egy perc és megyek - mosolygok rá, bólint és felmegy. Harryre nézek, aki kissé aggódva néz rám.
- Tele tömted a fejét, idióta - rázza a fejét suttogva.
- Te jó ég - sóhajtok. - Semmi konkrétat nem tudsz?
- Nem - rázza a fejét elhúzott szájjal.
- Akkor felmegyek - sóhajtok majd felsietek. A szobánk erkélyén van, tehát oda megyek hozzá. Ölébe ülök mosolyogva, amit ő viszonoz és egy hosszú csókra húz magához elsőnek.
- Ezt miért kaptam? - temetem nyakába elvörösödő arcom.
- Miért ne csókolhatnálak meg csak úgy? - puszil arcon, majd felnézek szemeibe, amik pár pillanat múlva elkomorulnak.
- Baj van? - komolyodok el én is, de már sejtem mit akar mondani.
- Arra gondoltam...Szóval, hogy... Esetleg...
- Jajj, Zayn nyögd már ki.
- Szóval mit szólnál hozzá, ha nem házasodnánk össze? Nagy gond lenne? - nyögi ki végül alsó ajkába harapva. A mosoly az arcomra fagy, szemeim egyszerre válnak kifejezéstelenné.
- Rendben, ahogy akarod - állok föl öléből.
- Nem szakítani akarok, egyszerűen túl gyors a házasság úgy érzem - kap karom után kissé kétségbeesetten. Ugyanúgy nézek rá, de nem fogom meg kezét, ahogyan ő az enyém.
- Oké - bólintok, majd kihámozom kezemet az övéből. Leveszem a gyűrűt és felé nyújtom, de ő csak csodálkozva néz hol rám, hol a gyűrűre.
- Azt akarom, hogy hord - rázza meg a fejét.
- Ha nem veszel el, nem fogom hordani. Nem lenne tisztességes - a kis asztalra helyezem a jegygyűrűt és lesietek az emeletről. Könnyeim már gyűlnek szemembe, de nem engedem ki őket.
- Mi történt? - néz rám ijedten Doniya.
- Majd az öcséd elmondja - eresztek felé egy keserű mosolyt. - Kicsim, nem baj, hogy ha ma kicsit Doniyával legyél? Anyunak el kel intéznie pár dolgot - guggolok le a kanapén ülő kislány elé.
- Megígéred, hogy elmesélsz majd mindent? - néz, rám barna szemeivel én pedig bólintok. Okos kislány, felnőttesen gondolkozik néha így elmerem mesélni neki. - Siess vissza anyuci! - kapaszkodik nyakamba majd arcomra nyom egy cuppanós puszit. Ez még a helyzet ellenére is meg tud mosolyogtatni. Hallom ahogyan Zayn kijön a szobából így én is adok gyorsan egy puszit Sorának majd Harrynek és Niyának intek, és már sietek is a kocsimba, amivel aztán Eleanorhoz indultam. Ahol, most a legjobban megértened az ott lesz ahol, El van. Ilyenen megy keresztül ő is, tudja, miről van szó, milyen érzés. Megalázó volt. Fájdalmas. A gyűrű hiánya ujjamon pedig hiányérzetet is kelt bennem.
- Mi történt? - kérdi El komoran még is meglepődve, amikor ajtót nyit.
- Ami veled is - mosolygok keserűen, könnyes szemekkel. Kissé értetlenül néz, végül leesik neki.
- Gyere - suttogja, és magához ölelve von beljebb a házba.

***


- A férfiak bunkósságára! - tartja magasba whiskey-s poharát Eleanor.
- A férfiak bunkósságára! - emelem poharamat én is az alkohollal benne, majd egyszerre húzzuk le barátnőmmel. Körülbelül négy órája jöttem el ebből az első fele meséléssel és sírással telt el. Mostanra már megettünk egy-egy tábla csokit, most alkoholba folytjuk bánatunkat. Ellőtte viszont küldtem egy SMS-t Doniyának, hogy ha lehet, senki se keressen, és csak, hogy tudja Eleanornál vagyok, de ne jöjjön ide senki. Válasza az volt, hogy természetesen hagynak minket, és azt is hozzátette, hogy az öccsének lekevert egyet helyettem is. Nos, őszinte leszek: Nem érdekel. szeretem Zaynt és tudom, hogy most miattam van ez, mert én kavartam be saját magamnak, de ez mindennek a teteje már nekem is. Inni, nem ihatok sokat, hiszen terhes vagyok, elvileg semennyit se kéne, de ez a kis pohár nem árthat sokat. Tudom, ezt a kis poharat is megfogom még bánni később.
- Mondanám, hogy irány bulizni, és igyuk le magunkat, de terhes vagy szóval megszívtuk - húzza el a száját.
- Csoki, filmmel?
- Csoki, filmmel - bólintok rá.
- Zaynt azért kinyírhatom? - néz rám felcsillanó szemekkel.
- Én se nyírtam ki Louist - rázom a fejemet, mire Eleanor elhúzza száját csalódottan. - Különben is Zayn nem szakított velem "csak" az eljegyzést bontotta fel - vonok vállat.
- Az épp elég, ahhoz, hogy megverhessem - bólogat El a saját gondolataiban bízva.
- Megverni csak én verem meg, ha már mindenképpen kapnia kell egy verést - mondom, majd állok is fel, amikor hallom, hogy csengetnek.
- Majd én nyitom, hagyd - előz meg El és már fel is állt. - De ha Zayn az, akkor nem garantálom, hogy kedves leszek - mondja menet közben. Én csak halványan mosolygok, és számba tömök még egy kis gumicukrot.
- Jósnak kéne mennem - jön be sóhajtva El. - Drága jó urad az ajtóban vár.
- Mindegy vágyam vele beszélni - állok fel sóhajtva és megyek a valóban ajtóban várakozó Zaynhez. Lehajtott fejjel, zsebre tett kezekkel áll, haja a szokottnál kuszábban áll.
- Mond - állok meg tőle jó egy méterrel, jelenlétemre felkapja fejét.
- Kérlek, beszéljük meg - szólal meg halkan, szemében csillog a...Nem, ez kimondottan nem bűntudat. Inkább önsajnálat féle.
- Miért? Hogy neked jobb legyen, amikor én azt tettetem minden jó, minden teljesen oké? - tárom szét, karjaim idegesen. Barna szemeiben döbbenet van, én pedig már csuknám is rá az ajtót, ha nem rántana ki rajta és húzna magához.
- Sajnálom, amit tettem! Elbizonytalanodtam Nina, kérlek, érts meg. Mindennél jobban szeretlek, de ez még nem megy - néz egészen közelről szemeimbe.
- Akkor te is érts meg engem - suttogom, majd lehámozom magamról karjait és a lakásba sietek.
 - Ezt előbb utóbb meg kell beszélnetek nyugodtan - mondja halkan El a kanapéról hátra fordulva. Sóhajtva hajtom le fejemet.
- Tudom.

2015. szeptember 26., szombat

II.évad 10.rész - Megfélemlítés

 Drágák!
Ügyes voltam és megírtam gyorsan a kövi részt így hétvégére. ;)
A végén biztos vagyok benne, hogy kifogtok nyírni, de hát ez van. :D
Amint tudok hozok részt!
Puszi!


A rész zenéje:
Avril Lavigne - Fly

https://www.youtube.com/watch?v=Moy3pRysP6Y
NiSzi xx




- Hello Édesem!
- Christopher - motyogom tejesen ledöbbenve. Rákellett volna csapnom az ajtót, de nem ment, egyszerűen ledermedtem.
- Na, mi az, már meg sem ölelsz? - gúnyosan felvonja, egyik szemöldökét karjait pedig kitárja, mintha valóban ölelést várna.
- Mit keresel itt? - szedem össze magam és próbálom némileg előhozni a régi énem, aki az előttem álló férfinek köszönhetem, hogy oly kemény lett.
- Miért ne látogathatnám meg a volt menyasszonyom? - lép egyet közelebb őszintének tűnő mosollyal ajkain.
- Hát, mert mondjuk a volt menyasszonyod gyűlöl. Szerintem ez az apró tényező kimaradt az agyadból - a régi Nina kezd előjönni, ami nekem csak jót jelent ebben a helyzetben.
- Na és mi a helyzet Sorával? Vele egész jól elvoltunk a délután - gúnyos mosoly társul mondandójától, én pedig szinte érzem, amint lesápadok.
- Hazudsz! Sora délután Eleanorral volt.
- Ugyan drágám, El sem olyan már, mint régen volt nem tud úgy figyelni mindenre. Hiszen ha egy kisgyerek a játszótéren van, látszólag alig kell őket figyelni és félteni az olyanoktól, mint én.
- Mit akarsz Christopher? - egyre feszültebben beszéltem vele. Nem tudom mi az igazság. Valóban ilyen könnyen Sora közelébe ment volna?
- A vőlegényed tud róla, hogy Soraya kinek a gyereke? És arról, hogy a következő gyerek is az övé? - mutat a hasamra, amire én ösztönösen rárakom a kezem. - Sejtettem, hogy nem - mosolyodik el. - Lehet, ideje lenne megtudnia mindent. Mondjuk azt is, hogy ki is vagy valójában kedvesem. Hiszen csúnya dolog volt tőled, hogy a haverjával kavartál, miközben vele is.
- Menj el! Mit akarsz még? Miért akarod tönkre tenni az életemet? - sziszegem idegesen a kilincsre markolva.
- Csak, hogy érezd a törődést - vonja, meg vállait majd vesz egy mély levegőt és közelebb hajol. - Ne hidd, hogy tökéletes életed lesz kedvesem - megfordul és elmegy. Nagyot sóhajtva csukom be az ajtót és fordulok meg. Niall jön hozzám lassú léptekkel, mire én mosolyt varázsolok arcomra.
- Ki volt az?
- Csak házat tévesztettek - mosolygok rá, ő pedig bólint, de tekintetéből látszódik, hogy nem hisz nekem.
- Hulla vagyok, jó éjt Horan! - mikor elmegyek, mellette arcára adok egy puszit, amit ő viszonoz, én pedig szaladok is az emeletre. Zayn már a szobájában van, illetve az teraszon.
- Itt is vagyok - mosolygok, mikor kilépek. Megfordul és ő is rám mosolyog. - Leszokhatnál erről - szedem ki szájából a cigit.
- Tudod, hogy úgy sem fogok - veszi vissza tőlem majd ismét bele szív.
- Tudom. Menthetetlen vagy - rázom a fejemet mosolyogva. Zayn mosolyogva ad egy rövid csókot majd bevezet a szobába ahol is miután átöltöztem befeküdtem mellé. Mosollyal ajkain ölelt magához, kezeit csupasz hasamra rakta, amin felcsúszott a toppom. Apró köröket ír le rajta, ami már magában is jól esne, de így, hogy tudom, hogy a gyerekünk ott van még inkább csodás érzés. Fogalmam sincs, mikor tudnám elmondani neki, de ha én nem teszem meg akkor vagy Eleanor vagy Christopher teszi meg. Vagy egyszerűen csak észreveszi ő, hiszen Eleanornak igaza van nem vak rá fog jönni. Két zavaró személy jelent meg az életembe; az apám, és Christopher. Egyiküknél sem értem miért kerestek meg. Az apám bocsánatot akar kérni, Christopher pedig tönkre tenni az életem. Ez eddig rendben van, ez az elméleti állapot. Csak, hogy én nem hiszek apámnak, hogy bocsánatot kérni jött és jóvá tenni mindent. Christophernek pedig nem fog menni akármit is tervez, viszont ehhez hamarabb elkell mondanom mindent Zaynnek. Nem bírtam tovább a gondolataimmal, de aludni sem bírtam így miután észre vettem, hogy mellettem Zayn már alszik kimásztam mellőle óvatosan. Csendesen mentem le a konyhába ahol elővéve a bort öntöttem magamnak egy kicsit. Ritkán iszok alkoholt, de vannak napok, amik után kell.
- Hát te? - néz fel a kanapéról El.
-Nem bírtam aludni - vonok vállat és mellette foglalok helyet. Eszembe jut, amit Chris mondott. - El délután Sorával játszótéren voltatok? - nézek, fel rá hirtelen majd meg sem várva válaszát bele kortyolok italomba.
- Igen, miért?
- Chris itt volt az este. Azt mondta Sorával egész jól elvoltak egy kis ideig a játszótéren a délután - felelek látszólag nyugodtan, de majd szét vet az ideg.
- Hogy mi? Lehetetlen hisz végig figyeltem - néz rám ijedten Eleanor. Lesüti tekintetét, amiből már tudom is, hogy nem mond igazat.
- Igazán El? - a boros poharat az asztalra teszem és keresztbe tett lábaimra helyezem kezem. - Tudom, mikor hazudsz. A gyerekemről van szó Eleanor!
- Sajnálom, én... Én... - nem bírja befejezni, sőt egyenesen még csak a szemembe se néz. Arcomat megdörzsölöm, és csak ezután nézek rá.
- Christopher egy beteg állat, Sora pedig a lányom. Ha rád bízom, akkor legalább vigyázz rá - szinte suttogok, olyan halkan beszélek. Poharamat vissza viszem a konyhába és felmegyek az emeletre, de elsőnek Sorához megyek be. Ösztönösen mosolyodok el, amikor meglátom, milyen nyugodtan is alszik így én is egy fokkal nyugodtabban megyek vissza Zayn mellé.


- Miért nem költöztök össze? - Harry a videó játékból felnézve szól bele a beszélgetésbe amit Zaynnel, Louissal és Liammel vitatunk. Huszonöt éves, de Niallel erőszeretettel játszik még a videó játékokkal
- Így is olyan, mintha össze lennétek költözve - folytatja Szöszi.
- És már vagy öt éve ismeritek, egymást nem lenne nagy dolog - von vállat Harry. - Igaz sokáig húztátok a dolgot, de most is már több, mint egy hónapja együtt lakunk ergo, Zaynnel olyan, mintha már most összeköltöztetek volna - ötletén látszólag Zayn elgondolkozott, Liam pedig egyetértően bólogat.
- Nem lenne rossz ötlet - néz rám Zayn kérdőn.
- Hozzád vagy hozzám? - fonom össze karjaim. - Tisztában vagyok a mondatom kétértelműségével, meg ne szólalj Harold! - forgatom szemeim visszafojtott nevetéssel Harry perverz arcát látva.
- Hozzám - feleli Zayn vállat vonva.
- Előre fájdalmas bele gondolni, hogy azt a nagyházat kikell pakolni - fintorog Louis.
- Akkor a ruháim mennyiségét még nem láttad - mosolygok rá.
- Vannak családi fotók? - vonogatja szemöldökét Niall.
- Igen, de szigorúan titkosak - kacsintok rá.
- Azt majd meglátjuk - kacsint vissza a Szöszi. Csengettek, de mivel egyik fiú sem óhajtott felkelni és ajtót nyitni így ez nekem maradt. Sóhajtva kelek fel majd nyitok ajtót. Azt hittem, hogy megint Chris lesz vagy apám, mivel Peter és Nath nem zavartatják, magukat ők bejönnek kopogás illetve csengetés nélkül is. Helyettük azonban Doniya jelent meg az ajtóban. Örömmel köszöntöttük egymást majd a többiekhez mentünk vissza.
- Nézzétek ki tévedt erre - karolom át mosolyogva Doniya nyakát. A fiúk felénk néztek majd mikor meglátták Doniyat elmosolyodtak ők is. Ők is vidáman köszöntek Niyanak, majd minden folytatódott, ahogy eddig is volt. A két fiú tovább játszott, mi pedig továbbra is beszélgettünk.
- Úgy néz, ki ti mindent fordítva csináltok - mondja Niya amikor elmondtuk neki, hogy Zaynnel összeköltözünk.
- Elsőnek gyerek, aztán lánykérés és végül összeköltözés. Ez általában fordítva szokás.
- Attól, hogy így szokás nem kell mindig betartani - vonok vállat mosolyogva.
- Na és hol van az én kis hercegnőm? - kérdi csillogó szemekkel.
- Óvodában
- Minek? Sosem értettem, hogy egy gyereket minek kell óvodába hordani - rázza a fejét sóhajtva.
- Az öcsédet kérdezd! Szívem szerint én se vinném - forgatom meg szemeim.
- A te gyereked, miért nem döntesz róla te? - kérdi Niall. Most már csak ő és Zayn nem tudja az igazat így nyilván neki logikus a kérdése.
- A Mi gyerekünk - javítom ki. A mellettem helyet foglaló Zayn csak még közelebb vont magához, s nyakamba puszilt így éreztem, hogy mosolyog.
- Egyszerűen kiakasztó! - ront be a házba becsapva maga után az ajtót Natalie. Mérgesen járkál fel-alá a nappaliban panaszolva, hogy mi is a problémája.
- Nem képes segíteni semmiben! Most pedig folyton az nyakamba van, nem hagy békén. De a virágokat még nem sikerült elintéznem, az asztalokra a díszítést összekeverték valami undorító zöld színnel, amikor én halvány kéket kértem és ráadásul még rengeteg elintézni valóm lenne.
- Nem akarsz előbb lenyugodni? - kérdem teljesen higgadtan, míg a többiek kissé ledöbbenve néznek az idegrohamos Nathra. Megtanultam már kezelni, de igazából akár idegen is lehet, tudom kezelni az ilyeneket.
- Biztos, hogy régen együtt voltál vele? - suttogja Harry a dühöngő lányra mutatva.
- Tudod, nagy váltás a totál nyugodt Nina után. És előtt - kuncog Niall. Harry és Niall. A két öröké gyerek.
- Hogy nyugodhatnék meg, ha ennyi minden van még? - túr hajába továbbra is járkálva, figyelmen kívül hagyva a fiúkat.
- Mondjuk úgy, hogy leteszed a formás kis fenekedet a kanapéra, mély levegőt veszel és lenyugszol. Nekem előkerült az apám, sőt még a volt vőlegényem is, ha én nyugodt tudok lenni, akkor neked még könnyebb lesz - most is nyugodtan beszélek pedig, ahogyan eszembe jut Christopher egyszerűen elfog a hányinger.
- De ha egyszer...Várj, mi? Milyen volt vőlegény? - fagy le mondandója közepén és néz rám ledöbbenve.
- Hát, persze - kiált fel Niall. - Már emlékszem ki volt, aki tegnap este itt volt. Tudtam, hogy valahonnan ismerős! - saját magával beszélgetését csak egy bólintással jutalmaztam komor tekintettel.
- Miért keresett fel? - kérdi Lou csendesen.
- Saját vallomása szerint tönkre tenni az életemet. Ami valljuk be egy-két igazsággal megoldható - nevetek kínosan.
- Ő pedig mindent tud rólad - folytatja, kék szemeivel aggodalmasan nézve rám. - Túl sokat - bólintok egyetértően.
- Miért nem mondtad? - kérdi aggódva Zayn.
- Most mondtam - tárom szét karjaim, ő pedig szemeit forgatja. Mind ketten tudjuk, hogy ha Nath most nem lenne kiakadva, akkor nem mondtam volna el.
- Levagyok maradva. Milyen volt vőlegény? - teszi fel kezét Doniya.
- Valaki elmagyarázná neki, kérlek? Nincs sok humorom a múltamról beszélni - fintorgok, majd felállva a konyhába megyek. Egy pohárba töltök, magamnak vizet majd felülve a pultra azt kezdem el inni, egészen addig amíg Niall meg nem jelenik és ül fel ő is velem szembe.
- Mit értett tegnap az a srác, hogy Zayn tudja-e, hogy kinek a gyereke és, hogy a következő gyerekről tud-e, hogy az övé? - szólal meg szinte suttogva. Nem nézek rá, a pohár most valahogy érdekesebbnek tűnik.
- Az igazat akarod hallani, vagy találjak ki spontán valami hihetőt, amitől nem kapsz majd szívrohamot?
- Lehet, jobb lenne az utóbbi, de inkább az elsőt mond - sóhajt fel.
- Elsőnek én kérdeznék. Jól érzem, hogy lesznek még kérdéseid? - nézek fel rá, mire ő halványan mosolyogva bólint. Nagyot sóhajtok és bele kezdek.
 - Sora apja Zayn - szólalok meg szinte suttogva. - Nem csak azért, mert Sora annyira megszerette, hanem mert vér szerint is az övé és ezzel Sora is tisztában van - nem mertem ránézni, inkább folytattam.
- Tegnap pedig voltam orvosnál. Terhes vagyok. Ismét. Megint Zaynntől. Egyéb kérdés? - nézek fel rá a végén, de Niall nagyon úgy néz ki, hogy egyhamar nem fog megszólalni.
- Amikor azt mondta, hogy Zayn kiakadna, ha megtudná az igazat, mert csúnya dolog volt, hogy kavartál egy haverjával miközben vele voltál. Ezt, hogy értette? - agyam eszeveszettül kattogott, hogy kitaláljak valami elfogadhatót, de egyszerűen lefagytam. Most kell elmondanom neki, de képtelen vagyok megszólalni. Maszkomat leveszem, majd felnézek rá bocsánat kérően.
- Hogy én erre, hogy nem jöttem rá - csap a homlokára fáradtan sóhajtva. Gyorsan visszateszem, mielőtt még Zayn úgy gondolná, hogy utánam jön a konyhába. Várakozóan nézek Niallra, de ő látszólag elgondolkozott.
- Várj, de komolyan, amit Christoper mondott, egyszerre voltál Zaynnel és Harryvel. Úristen.



Niall Horan


- Harry fellángolás volt. Mindig többet éreztem Zayn iránt, de közbe Harryhez is vonzódtam. Így lett az, hogy nem gondolkodtam mit teszek és mind kettejükkel összejöttem. De aztán elakartam mind a kettejüket felejteni, így szakítottam velük. Harryt sikerült, Zayn nem utána pedig Zayn látszólag nem akart már semmit tőlem Harry pedig kapóra jött, hogy Zaynt féltékennyé tegyem és, hogy kicsit el is felejtsem őt. Viszont egyik este, amikor buliztunk Zaynnel lefeküdtünk és hát, abból alakult, hogy Sorával terhes lettem. Amikor megtudtam elmentem innen, mint tudod. Tudtam, hogy Zayn még nem állna készen az apaságra, ráadásul akkor elkellett volna mondanom mindent neki így pedig azt értem volna el vele, hogy megutál. Most is csak az esküvő miatt jöttem volna haza, eszem ágában sem volt, hogy megkeresselek titeket, vagy akár Zaynt is, hogy van egy gyereke - mindezt, ahogyan Nina elmesélte egyszerűen leblokkoltam. Azt hiszem, az egyik legjobb barátai közé sorolhat, még sem tudom ezt még megérteni. Azt meg végképp nem, hogy Harry is tud, erről mégis tökéletesen jól kijönnek, barátok ugyan úgy. Pedig játszott vele. Megértem, hogy Sorával elment, Zayn akkor még tényleg nem állt volna készen az apaságra, de az, hogy ezt csinálta a fiúkkal. Egyszerűen nem tudok rá reagálni.
- Gyere ide, Picur - szállok le a pultról és kissé még sokkosan megyek, a szintén már álló lányhoz majd megölelem. Szorosan bújik hozzám, tudom, hogy várja valamennyire a véleményemet. - Megértelek, viszont azt nem, amit Harryvel és Zaynnel csináltál. Ráadásul mindezekről  Louis és Eleanor is tudott még is végig nézték - sóhajtva rázom fejemet a végén, de Nina fejére azért adok egy puszit.
- Kérlek, ne utálj ezért! - suttogja.
- Nem utállak Picur! Csak most még nem értem, viszont igyekszem megérteni - mosolygok rá halványan, amikor felnéz rám. - És nem mondok Zaynnek semmit, ne aggódj - hálásan néz rám, majd nagyot sóhajtva megy vissza a nappaliba, ahova én is követem. Visszaülök a földre Harry mellé, aki már várt, hogy folytathassuk a játékot. Nina, ahogy leült Zayn mellé, ő magához húzta majd bele puszilt a lány nyakába, amitől ő szégyenlősen mégis őszintén elmosolyodott. Látszódik rajta, hogy tényleg szereti Zaynt, ahogyan régen is látszódott rajtuk, hogy szeretik, egymást csak túl bonyolítanak mindent. Ha nem lenne, Sora azt hiszem most is öldökölnék egymást. Nem kell félni, hogy esetleg csak azért van Zaynnel mert ő Sora apja, vagy csak valaki mellett akar lenni, aki biztos pont számára. Egyszerűen látszódik a lányon, hogy mennyire is szereti őt. Ahogyan Zaynnen is, hiszen mégis ki az, aki eddig tűrné a titkolózásokat, a hazugságokat és azt, hogy nem tudja ki is az, akit már öt éve szeret. Szeretnie kell, hogy eddig és ennyire eltűrje az ilyet. Én biztos nem lennék képes rá.
- Na, Szöszi neked annyi! - nevet Harry, amikor feleszmélek, hogy elindította a játékot.
- Fogadjunk egy sütiben, hogy én nyerek - nevetek, ebbe pedig természetesen Hazz is belement. Nina pedig a süti megsütésébe.


Nina Weyble


- Elmondanátok, mire készültök? - méregetem gyanúsan Zaynt és az ölébe helyet foglaló Sorát.
- Mindent a maga idejébe - kacsint rám Zayn mosolyogva majd Sorával elhagyják a házat.
- Sora túlságosan az apjára ütött - mondja Doniya sóhajtva.
- Egyet kell értenem ezzel.
- Mi, már ő is tudja? - csattan fel Niall. Nem értettem a hirtelen kiakadását.
- Négy éve - bólint Doniya.
- Négy éve? - szinte kiabálva kérdez vissza a Szöszi, ami már nem csak engem döbbent meg, hanem mindenki mást is.
- Miért akadsz ki ezen ennyire? - vonja össze szemöldökét Harry.
- Azt ne mond, hogy amikor te megtudtad nem akadtál ki! - rázza a fejét értetlenül.
- Kezdetleges düh, kétségbeesés és ledöbbenés. Látod, miket váltasz ki belőlünk Nina? - néz rám nevetését visszafojtva Liam.
- Ilyen vagyok - tárom szét karjaim mosolyogva.
- Arra leszek én kíváncsi, hogy ha az öcsém megtudja mi lesz. Mert arra számíthatsz, hogy nem csak annyi lesz, mint velünk - rázza a fejét Doniya.
- Tudom - rágom alsó ajkam majd a lesápadt Liamre nézek.
- Nem hiszem el, hogy erre még nem jöttem rá! Basszus Sora apja Zayn - temeti kezeibe arcát.
- Komolyan Liam? Te voltál, aki másodjára tudta meg Nináról az igazat és csak két hónap után esik le, hogy mi is a helyzet? - vonja fel szemöldökét Louis. Eleanor arcán ott volt a fintorgás, de még sem szólalt meg. Louis hangja is kemény volt, nem volt meg benne az a szokásos vidámság. Már értem miért éreztem azt, hogy hiányzik valami, hiszen Louis bolondsága hiányzik.
- Nem gondolkodtam rajta eddig - vonja meg vállát Liam.
- Ki fogad velem? - teszi fel hírtelen a kezét Harry. Harrynek szokása fogadni, de nem nagyon szeretünk vele, mert legtöbbször ő nyer.
- Attól függ miben - fonja össze karjait Eleanor.
- Ki gondolja úgy, hogy ha kiderül minden, akkor Zaynnel összeházasodnak, és további Malik, bébik születnek majd?
- Na, ne! Nem kell több ilyen fogadás! - szólok közbe.
- Hogy érted?
- Mi is fogadtunk régen, hogy melyikkőtöket fogja választani - mondja vállat vonva Eleanor.
- Mond, hogy rám fogadtál - néz mosolyogva Harry Louisra, aki csak bólint.
- De én nyertem - vonja meg a vállát Eleanor.
- Szóval ki fogad velem? - teszi fel újból a kérdést Harry.
- Csak a remény kedvéért - kelek fel eddigi fekvő pozíciómból és nyújtom a kezem Harry felé. Csodálkozva ugyan, de megrázza a kezem.
- Komolyan Nina ellen fogadtál? - vonja fel a szemöldökét Eleanor. - Úgy értem gondolj csak bele, te most az ellen fogadtál, hogy nem maradnak együtt.
- Ez csak egy fogadás, nyugi - vonja meg a vállát Harry és rám néz várva a véleményem.
- Szerintem se fog megbocsátani, ezért is mondtam, hogy a remény kedvéért - sóhajtva dőlök vissza a helyemre.
- Még valaki? - néz körbe Harry.
- Szerintem együtt maradnak - ráz kezet Harryvel Eleanor és még Doniya is.
- Szerintem nem. Bocsi, Ni - néz rám sajnálkozva a Szöszi és ő is kezet ráz Hazzal. Csak úgy, ahogy Louis szerint sem maradunk együtt. Liam kijelentette, hogy ebbe ő nem fog belemenni, szóval ő nem fogadott.


- Elmondaná valaki, hogy az a két jómadár hova tűnt? - kérdem sóhajtva.
- Nem - a válasz összhangú volt, hát persze, hogy senki se tudja.
- Akkor téma váltás - vonok vállat. - Nektek - mutatok Eleanorra és Louisra. - Mi bajotok van?
- Mi lenne? - vonja össze szemöldökét Eleanor.
- Nem csináljátok azt a szerelmi összebújós undorítóságot - mondja Harry az egyedüli szingli. Hiszen Liamnek ismeretlen barátnője van, Niall pedig mostanában randizgat egy lánnyal.
- Feltűnően távol vagytok egymástól - folytatja Liam is bólogatva.
- Nem szóltok egymáshoz - mondja Doniya is.
- Kedvtelenek vagytok - mondja a Szöszi. Végig nézek mind kettőjükön. Louis és Eleanor is ugyan olyan rosszul néz ki, tisztán észrevehető, hogy itt valami probléma van. De leginkább egy valamit lehet észre venni és ezt észre is veszem.
- Uramisten, csak ezt ne! El miért nincs rajtad az eljegyzési gyűrű?

2015. szeptember 22., kedd

II.évad 9.rész - Kellemetlen Meglepetés

Aloha Drágák!
Nagy nehezen ugyan, de sikerült hoznom részt. Sokkal rövidebb lett, mint szokott lenni, de ha ez vígasztal benneteket némileg akkor elárulok egy titkot. Új gépünk van, délelőtt pedig már le is töltöttem egy jó videó szerkesztőt ráadásul beteg vagyok szóval egész héten szabad vagyok.
Tehát nem sokára lehet számítani egy trailerre. ;)
Puszii <3

A rész zenéje: 
MNEK, Zara Larsson - Never Forget You

NiSzi xx




- Biztos ne kísérjelek el? - simítja egyik tenyerét arcomra.
- Zaynie, ne aggódj már ennyit - kuncogok megfogta kezét arcomon. - Eltudom intézni egyedül is.
- Vigyázz magadra! - nyom egy rövid csókot ajkaimra, majd hagyja, hogy elinduljak.
Vajon terhes vagyok? Végül is egyértelműen ugyan azok a jelek vannak rá, mint amikor Sorával voltam várandós. De lehet csak elrontottam a gyomrom. Ha még is terhes lennék... az csodás lenne. De nem vagyok biztos benne, hogy Zaynnek is az lenne. Tudom, hogy gyereket szeretne még, de ha ezt az újabb csöppséget elkell mondanom neki, akkor Sorát is. Így pedig az egész igazságot tudnia kell.
Belépve nőgyógyászom rendelőjébe csak még inkább ideges leszek. Nem vár senki így hamar bejuthatok, ami meg is történt, amikor pillanatokon belül kijött az orvos és behívott engem nagy mosollyal arcán.
- Nos? - fordul felém immár a rendelőben, ugyanazzal a vigyorral.
- Sokszor szédülök, nagy az étvágyam, aztán hirtelen hányinger. Egyszóval olyan, mint amikor az első gyermekemmel voltam terhes.
- Ultrahangon megnézem és meglátjuk valóban az e - bólintok majd már fel is fekszem az ágyra, amint azt kéri. A kissé hideg zselét most is felkente hasamra, mint azt négy éve tette az akkori orvosom. Kis idő múlva pedig már a monitoron volt az, hogy valóban új kis pocaklakó van-e a hasamban.
- Nos, Miss Weyble, örömmel közlöm, hogy maga terhes. Gratulálok! - mosolyog rám az orvos.
- Köszönöm! - motyogom mosolyt erőltetve magamra.
Nem tudok mit kezdeni ezzel. Vagyis teljesen egyértelmű, hogy elvetetni nem fogom. Nem lennék rá képes és Zayn sem bocsátaná meg nekem, ha megtenném. Így hát maradt az, hogy elmondom az igazat. Félek Zayn reagálásától, de tudom, hogy mennyire akart, illetve akar egy gyereket tőlem. Igaz Sora is az ő kislánya, de nála nem láthatta az elmúlt három évet.
Kilépve a kórházból ismerős tekintet vettem észre pár méterrel távolabb. Ijesztő tekintete, amitől egykor elolvadtam most félelmetes volt számomra. Félelmemet észlelve gúnyosan mosolygott rám, akárcsak, mint négy éve. Szinte futva tettem meg azt a pár métert a kocsimig is hazáig meg sem álltam. Kissé nyugodtabban nyitottam be a lakásba és erőltettem magamra mosolyt.
- Na, mi volt? - néz rám csillogó tekintettel El.
- Igazam lett, amit mondtam - vonok vállat, de El tudta, hogy ez igazából mit is jelent. - Vagyis semmi bajom nincs - nézek Zaynre, aki megkönnyebbülten sóhajt, de még mindig gyanakvóan méreget.
- Még szép, hogy semmi bajod! Nem lehet semmi baja az első számú koszorús lányomnak! - idegeskedik Nath miközben idegesen szólal bele telefonjába.
- Peter. Biztos, hogy elakarod venni? - sétálok a kanapéhoz felvont szemöldökkel.
- Teljesen! - forgatja szemeit bátyám majd Zayn felé fordul. - És te biztos vagy benne, hogy elakarod venni a húgom? Csak mert ha ebből válás lesz, esküszöm, hogy minimum megverlek! - néz teljesen komolyan szegény jövendőbelimre.
- Most el kéne menekülnöm, vagy azt mondani, hogy természetesen nem lesz válás? - vonja fel egyik szemöldökét Zayn.
- Ajánlom, hogy az utolsót tedd - hajolok hozzá egy csókra.
- Kicsik is vannak itt! - szólal meg Louis eltakarva saját szemeit. Nevetve nézek a szintén nevető Sorára, aki aztán átmászik mellém.
- Jelentették a mai programokat - Nath telefonjával kezében lép elénk. - Neked egy koncert, majd stúdió. Nektek két interjú és egy koncert az este - mutat először rám majd a fiúkra.
- Paullal mikor tudok beszélni? Azt esetleg nem mondta? - Eleanor sokat tudó pillantással ajándékoz meg, tudja, hogy a várandóságomról fogok vele beszélni.
- A koncert után.
- Oké.

***


- Na, ne! Ő meg mit keres itt? - fújok egyet idegesen, amikor apámat látom meg az öltözőm ajtaja előtt.
- Anyuci, miért nem ismerhetem meg a nagypapit? - kérdi a kezemet szorongató Sora.
- Mert olyat tett kicsim, amit anyu nem fog neki megbocsátani. Egyszer majd elmesélem és akkor meg kell nekem ígérned, hogy azt, amit ő tett sosem fogod tűrni, hogy megtegye bárki is - felelek, miközben leguggolok elé. Nagy barna, kerek szemeivel néz, rám majd bólint és ismét apám felé néz.
- Anyuci menjünk - mondja nagyon halkan Sora, amikor ismét rám néz. Felállok, és kérését teljesítve megyek határozottan az öltözőm felé.
- Nina... - szólít meg lágyan apám, de én végig sem hallgatva nyitom ki az ajtót. - Csak hallgass meg! - áll be elém így lehetetlenné téve, hogy bemenjek.
- Minek? - emelem fel ölembe Sorát. Apám a nyakamba kapaszkodó kislányra néz mosolyogva majd ismét rám.
- Szia, Sora! - néz ismét Sorára, de ő nem mond, semmit helyette nyakamba temeti arcát.
- Hagyj békén minket! - szólok rá idegesen majd kissé neki menve vállának sikerül bemenni az öltözőmbe. A kislányt leteszem az öltözőben található kanapéra, helyet foglalok mellette és telefonomat elővéve tárcsázom bátyámat.
- Nem éppen alkalmas - szól kissé idegesen.
- Miért?
- Natalieval összevesztünk és most őt keresem. Sürgős, amiért kerestél?
- Ohh, értem. Nem, semmi fontos, keresd csak Nathot - erőltetek magamra nyugalmat és egy kis jó kedvet. Peternek megkell keresnie Nathot és kikell békülniük akármin is vesztek össze. Nem sokára összeházasodnak, egyszerűen nincs olyan, hogy összevesszenek.
- Rendben, szia!
- Szia! - ahogy kinyomtam ismét a névjegyek között nézelődök. A fiúknak interjújuk van, tehát tőlük senkit nem hívhatok. Nath is kilőve. Eleanor. Róla nem tudok semmit, hogy mit csinálhat.
- Sose hívsz koncert előtt. Baj van? - köszön, amikor felveszi a telefont.
- Csak egy iciri-piciri.
- Mi történt? Egyáltalán normális, hogy koncertezel ilyen állapotba? - suttogja utolsó mondatát. Tehát a fiúkkal van, többek között Zaynnel.
- Itt van az apám. És igen most még normális, de nyilván megint visszakell vonulnom jó időre. Talán lehet hagynom, kéne már ezt a dolgot. Úgy értem az éneklést - sóhajtok tekintetemet pedig a babáját fésülő Sorára vezetem.
- Őrült vagy. Már miért kéne abba hagy...
- Nina az? - hallom meg a háttérből Zayn hangját, így félbe szakítva barátnőmet. - Nem szokott koncert előtt hívni. Történt valami?
- Ott van az apja - válaszol neki El.
- Oda megyek!
- Szó sem lehet róla! Neked most itt a helyed, interjútok lesz! Majd én odamegyek - ezzel meg is szakadt a vonal. Tehát akkor ezt megbeszéltük. Vagyis inkább ők. Amíg Eleanorra vártam bejött a sminkes, hogy elkészítse a sminkem, amin épp, hogy csak igazítani kellett. Igazán jól sminkelek, nem igazán kell már a sminkesek segítsége.
- Hogy lehet, hogy sosincs nyugalom az életedbe? - lép be az ajtón El sóhajtva egyik kezében táskája, míg másikat csípőjére helyezi.
- Ilyen a természetem. Vonzom a bajt - tárom szét karjaim.
- Erről leszokhatnál! - forgatja szemeit. - Szóval. Mikor közlöd a jövendőbeliddel a tényt, miszerint terhes vagy, és újból tőle? - ül le a kanapéra, mire Sora mellé mászik és átöleli őt.
- Fogalmam sincs - sóhajtottam fejrázás közben. - Jó lenne minél hamarabb, de még se nyöghetem oda neki, hogy "Hé, terhes vagyok. Ja, és az első gyerekem is tőled van." Ugyan, végül is ezek olyan dolgok, amiket csak úgy odamondhatok bárkinek is - kissé talán idegesebben válaszoltam a kelleténél.
- Nina. A fogadott húgom vagy. Sőt, többnyire már az anya szerepét is elkell játszanom nálad. Éppen ezért nem fogom hagyni, hogy egyrészt eltitkold ezt és megint elmenekülj. Másrészt pedig azt sem, hogy sokáig húzd vagy bármit elronts. Tehát lenne egy ajánlatom. Egyezünk meg abban, hogy amint elkezd nőni a pocakod, vagyis körülbelül három-négy hónap múlva, szóval, ha még akkor sem mondod el Zaynnek, hogy állapotos vagy akkor én fogom. Nem mintha vak lenne, és nem venné észre ő maga.
- Gonosz vagy, de igazad van, és benne vagyok - sóhajtok.
- Csodás - csapja össze tenyereit, s feláll. - Nos, mivel amíg te koncertezel és stúdiózol, na meg beszélsz Paullal, addig a fiúk simán lerendezik a két interjút. Úgy, hogy Sorával elmegyünk sütizünk aztán hazaviszem az apjához.
- Rendben. De vigyáz rá! Itt az apám is és délelőtt láttam Christophert is. Nem akarom, hogy bármelyikük közelébe is kerüljön.
- Vigyázok rá! - mosolyog rám megnyugtatóan. - Köszönj el anyutól, aztán elmegyünk sütizni - hajol le Sorához, aki máris felém tart mosolygós arccal. Megígértettem Sorával, hogy szót fog fogadni Eleanornak aztán útjukra engedtem őket, mivelhogy sok időm már nekem se volt.
  Nem tudom mit is kéne, hogy tegyek. Visszavonulni vagy megint várni pár évet, amíg ismét vissza tudok kerülni ebbe a világba. Ha az utóbbi is lenne, már nem lenne olyan egyszerű. Sokat tettem, hogy egy egész világ megjegyezzen, nem akarom pár év múlva az elejétől kezdeni. Túl sokat tettem már le ezért. Viszont folytatni sem folytathatom sokáig, éppen hogy a gyermekem egészségéért. Lehet vissza kéne vonulnom már, de ez az egész túlságosan az életem részévé vált.
- Paul, beszélnünk kell! - kapom el menedzserem karját, amikor meghallgatta azt, amit a stúdióban ma felvettünk.
- Mond Kicsi lány - mosolyog rám. Becenevemet hallva elmosolyodom, régen volt már, hogy így hívott.
- A helyzet az, hogy terhes vagyok ismét. És megint Zayntől. Nem volt még alkalmam elmondani mindent, de gondolom hallottad már, hogy Zayn megkérte a kezem, amire természetesen igent mondtam. És bár tudom, hogy ezzel lőttek az egész karrieremnek, nem tudom, hogy utána folytatnom kéne-e. Hiszen az sem biztos, hogy Zayn mellettem akar majd maradni, főleg, hogy így hírtelen két gyereket is a nyakába akasztok - sóhajtottam fel a végén.
- Jesszus, Ní tanuljatok meg védekezni - dörzsöli meg arcát fáradt tekintettel nézve rám. Nem kellett volna, de megmosolyogtatott az első véleménye így hirtelen. - Egyelőre legyünk túl azon, hogy elmondasz mindent Maliknak, hogy aztán Mrs.Malik lehess, aztán majd beszélhetünk a többiről - legyint egyet ezzel tudtomra hozva, hogy semmi kedve most erről beszélni, vagy csak nem jutott semmi ésszerű az eszébe jelenleg.
- Rendben - sóhajtok és csakúgy, mint menedzserem én is hazafelé veszem az irányt. A parkolóban már csak az én fehér Mercedesem és egy másik fekete autó parkol. Kicsit késő van és be is sötétedett, így inkább sietősebbre vettem az utamat. Amint kiparkoltam észrevettem, hogy a másik autó is így tesz. Őszintén szólva megijedtem. Lehet, kissé paranoiás vagyok. Kerülő úton kezdtem el menni, és ahogy észre vettem sikerült is elkerülnöm akárki is volt eddig a nyomomba. Nem tudtam, hogy most Zayn a lakásán van, vagy a közös házukba szóval inkább felhívtam.
- Merre vagy? - szól bele, amint felveszi.
- Már úton. A srácokkal vagy, vagy a lakásodban?
- A srácokkal.
- Máris ott leszek - majd kinyomom. Pár perc után a közös ház előtt parkolok le és sietek be a házba. Táskámat, amibe a ruhák, amikbe koncerteztem és stúdióztam ledobom, miközben megyek be. Ez összesen körülbelül öt ruha kollekció.
- Megjöttem - sóhajtok fáradtan és elterülök a kanapénak azon részén, ami nincs elfoglalva még.
- Fárasztó volt? - vonja fel szemöldökét mosolyogva Louis.
- Régen simán lenyomtam ezeket és nem voltam fáradt. Komolyan kijöttem a gyakorlatból, olyan, mint régen a legelején - dörzsölöm meg arcom mondandóm végén.
- Vagy öregszel.
- Dehogy öregszem! Te vagy huszonhét éves, nem én! - fonom, össze karjaim miközben feljebb ülök.
- Beszéltél Paullal? - szólal meg Eleanor, mielőtt Louval elkezdtünk volna veszekedni.
- Igen - bólintok.
- Miről? - kérdi értetlenül Niall.
- Nem kell mindenről tudnod - kacsintok, rá majd felkelek. - Zayn?
- Emeleten - mutat a lépcső felé Harry. Elmotyogok egy köszit, majd felmegyek jövendőbelimhez. Azt hittem a szobájában fogom találni, de nem volt ott. A másik ötletem a konyha volt, imádnak együtt enni Sorával. Csodálom, hogy felfelé jövet nem vettem észre őket és a többiek se, hogy ők lent voltak.
Lesiettem, igazam is volt a konyhában voltak. Viszont, ami lent fogadott, hihetetlenül aranyos pillanat volt. Zayn a gáztűzhelynél főz valamit, másik kezében pedig Sora van, aki apja vállára hajtja fejét. Csenden mögéjük osontam és Zayn másik oldalánál átöleltem a derekát, míg nyakára egy puszit nyomtam.
- Megjöttem - suttogom, ő pedig mosolyogva fordítja felém fejét.
- Szia! - suttogja, majd megcsókol. - Sora már nem bírt megvárni - suttog, míg jobban felém fordul így láthatom, hogy lányunk már alszik.
- Felviszem a szobájába. Máris jövök - mosolygok, majd átveszem tőle óvatosan a kicsit és felviszem a szobába, ami jelenleg az övé. Óvatosan teszem az ágyába és takargatom be gondosan. A kislámpát, mint mindig most is égve hagyom neki, maciját mellé helyezem, és már sietek is le Zaynhez. Amint leérek, hátulról ölelem át a még mindig főző Zaynt, s fejemet lehunyt szemekkel izmos hátára hajtom.
- Mi jót csináltál ma? - fordul felém mosolyogva.
- Koncert és stúdió. Kicsit fárasztó volt, nem vagyok már hozzászokva - vonok vállat. Felülök a pultra Zayn pedig elém áll.
- Vagy csak öregszel - mondja visszafojtott nevetéssel. Sértődötten ütök mellkasára, amivel persze nem sokat értem el. Nem vagyok olyan erős.
- Nem vagyok öreg! Te vagy az öt évvel idősebb szóval inkább meg se szólalj.
- Más huszonkét éves is az esküvőjét tervezgeti?
 - Nem tudom, sosem volt velem egyidős barátnőm. Csak El volt mindig és most már Nath - vonok vállat. - De ha mégis tervezgetik a lányok ennyi idősen az esküvőjüket, egyet tudnod kell. Akkor is én vagyok közülük a legboldogabb - mosolygok rá. Zayn arcán nagy mosoly terül el, majd lassan közeledni kezd. Szinte idegtépően lassan hajol közelebb, de tűrök. Végig szemeimbe néz, ahogyan én is övéibe ám néha ajkaira is téved a tekintetem, orrunk már összeér, de még most sem csókol meg. Kezemet lassan felvezetem oldalánál egészen tarkójáig, ahol végül magamhoz rántom. Lágyan csókol végig, egyik kezét hajamba vezeti, míg a másikat csípőmön tartja. Lassan, nagyon lassan szakadunk el egymástól. Homlokát enyémnek dönti, s arcomon végig simít.
- Ezt sose fogom megszokni - nevetek kínosan, piruló arcomat nyakába fúrva rejtem el.
- Azt hiszem én se - kuncog, és kicsit eltávolodik tőlem. - Te leszel a legszebb menyasszony - néz rajtam végig csillogó szemekkel.
- Ugyan - nevetek elfordítva tőle fejemet. - Valld csak be Malik, hogy van nálam szebb lány is - forgatom szemeimet mosolyogva. Tudom, hogy ez így van, de azt is tudom, hogy ő ezt sose vallaná be.
- Lehet, de nem vagyok ezekkel már tisztában. Tudod, négy éve nem nézek senki másra - csókol homlokon. - Nekem te vagy a legszebb - néz mélyen szemembe.
- Túl sokszor jövök zavarba melletted - temetem arcomat tenyereim közé, zavartan nevetve. Zayn elneveti, magát majd kezeimet lehámozza arcom elől és mind két tenyerembe belepuszil. Ilyen és ehhez hasonló gesztusai azok, amikkel a legjobban tudja érzékeltetni velem, hogy mit is érez.
- Zayn - váltok át komolyabbra. - Délelőtt az orvos... - szavamat a csengő hangja zavarta meg. Mint valami vészcsengő, nálam is bejelzett. Nem vagyok még kész elmondani Zaynnek az állapotomat.
- Kinyitom - mondom, és már sietek is. Kár volt.
- Hello Édesem!

2015. szeptember 5., szombat

Kis szünet

Drágáim!
Tudom most résszel kéne jönnöm, de nem úgy jöttek össze a dolgok.
Elkezdődött a suli, mint azt ti is észrevettétek és kevés időm van írni már most.
7.-ben új tantárgyak vannak, amikre már most kell tanulni, napi hét órám van, kivéve csütörtökön akkor 8 (most úgy őszintén. Nyolcadik órába tesi? Ez nem normális dolog!), aztán szerdánként tánc. És persze tanulni is kell, mivel jó átlagot akarok. De ilyen angollal ez nem fog összejönni. Hétvégén pedig..Szombatokon próbálok minél többet pihenni + néha kell egy kis sulin kívüli találkozás is a barátokkal, vasárnaponként pedig tanulok.
És hát ihlet sincs nagyon.
Sajnálom, hogy így kis szünetet kell hírdetnem.
Tudom ez általában a blogok végét jelenti de itt nem! Tudom a folytatást teljesen a végéig, megvan fejben minden. De tényleg minden. Csak éppen időm nincs.
Nem ígérgetek, hogy mikor lesz rész stb. mert a határidők nem az én terepem. Viszont igyekszem minél hamarabb hozni! Ha egy hónapon belül nem hozok, lőjetek le nyugodtan.

Lenne itt még valami. A részeket amikor végre sikerül hoznom, akkor is ritkábban fogom. Azt hittem 2 hetente majd menni fog, de úgy látszik nem. Körülbelül egy hónapban egy rész jön csak. Sajnálom, hogy így lecsökken, de jó tanulmányi eredményt szeretnék és ez minden időmet elveszi.

Amint tudok jelentkezek!
Sok puszi
NiSzi xx

2015. augusztus 25., kedd

II.évad 8.rész - A múlt visszacsap


 Drágáim! 
Kis késéssel -na jóó sok késéssel, pontosan 1hét késéssel- de meghoztam a részt. 
Ezúttal szeretném megköszönni a 30 feliratkozót és a több, mint 15000 oldalmegjelenítést és az új díjat, amit holnap jobban megnézek. 
Remélem tetszeni fog a rész! 
Puszi

A rész zenéje:
Bea Miller - Force of Nature

NiSzi xx

- Tudjátok, mi lenne jó? - csillannak fel Louis szemei és felpattant a székről. Olyan gyorsan tette ezt, hogy az ölében ülő Sora majd nem leesett onnan, de -szerencséjére- még időben elkapta.
- Na, mi? - kérdi Eleanor kissé unottan. Valamin összekaptak, de nem tudni, hogy min. Ennek már két napja.
- Még egy turné a híres Sisi Kingel! - néz rám csillogó szemekkel.
- Ez nem rossz ötlet leszámítva, hogy évekig szüneteltem kétlem, hogy ugyan annyi rajongóm lenne még és van egy lányom. Tudod nem a megfelelő időpontot találtad erre ki - intem le, így kissé alább hagyott a lelkesedése szegény kék szemű barátomnak.
- A rajongók ugyan úgy megmaradtak. Sora pedig ellenne velünk. Lux is volt már így turnén - mosolyog Liam kedvesen.
- Akkor másképpen mondom. Esküvő hada jön nem sokára. Kezdve a bátyámékkal, aztán elmondok Zaynek mindent. Nem tervezem ezt a turné közepén megtenni.
- A mi esküvőnket kihagytad - szólal meg a mellettem ülő Zayn.
- Mert nem vagyok olyan biztos abban, hogy akarod, még ha megtudod az igazat - nevetek fel keserűen.
- Majd meglátjuk - motyogja elfordított fejjel.
- A turné akkor is felejtős - fonja össze karjait Eleanor. - Nekem se olyan kellemes ám hónapokig itthon ülni és várni rátok - fordítja el fejét. Veszekedtek Louval, de egyértelmű, hogy ezt neki címezte.
- Akkor turné kilőve - von vállat Lou. Tekintete végig Eleanoron van, aki ezt észre sem veszi. Alsó ajkát beharapva nézi a férfi, aki legjobb barátnőmet már lassan tíz éve boldogítja. Louis tekintetében valami különös van. Izgatottság, félelem mégis csodálat a lány felé. A félelmet nem tudom hová tenni.
- Eleanor Calder! Kérszen állsz? - áll fel sietősen Lou és Sorát lerakva a helyére, sétál a lány elé. Eleanor előtt körülbelül két méterre áll meg.
- Mégis mire? - vonja fel fél szemöldökét Eleanor.
- Arra, hogy a feleségem legyél - Louis mosolyogva mondja, míg a szobában mindenki más csodálkozva néz rájuk. Még El is ledöbbenve néz Loura.
- Válaszolj! - szólal meg izgatottan Sora, ami megmosolyogtat. A többiek leszoktatták arról, hogy nénizze és bácsizza őket, úgy bánnak vele mintha a saját lányuk lenne.
- Igen - nyögi ki végül El mosollyal az arcán, könnybe lábadt szemekkel. Louis mosollyal ajkain lép közelebb Eleanorhoz megragadja derekánál fogva és húzza magához egy csókra. Két napig haragba voltak végül aztán lánykérés lett belőle. Csak úgy, mint Zaynnél és nálam, csak mi a haragot egy hétig tartottuk.
- Nekünk ez miért nem sikerült ilyen látványosra? - motyogom Zaynnek mosolyogva, mire ő mosollyal arcán, felvont szemöldökkel néz rá.
- Egymás agyát húztátok, majd négy évig szenvedtetek. Nem volt ez elég látványos? - nevet kínosan Harry.
- Igaz - felelem majd Zayn ajkaira nyomok egy apró puszit. Louis ezután barátnőm ujjára húzta a gyűrűt, ami az esküvői gyűrűkhöz hűen gyönyörű volt.
- Gratulálok! Ideje volt már - nevetek, de azért megölelem mind kettejüket. - De figyelmeztetlek titeket, nem lesz dupla esküvőnk! - szólok rájuk mosolyogva. Eleanor elneveti magát, majd még egyszer nyakamba veti magát. A lány, aki nyolc éve legjobb barátnőm, most férjhez fog menni, csakúgy, mint én. Ennél jobb már nem lehet.


Nagyon nem vagyok jól. Szédülök és hányingerrel görnyedek a vécé fölött. Nem értem mitől lehetek rosszul, de Zaynnek eszemben sincs szólni. Nem akarom, hogy aggódjon értem.
- Baby, jól vagy? - szól be a zárt ajtó mögül Zayn.
- Persze, egy pillanat és megyek - mondom ráerőltetve magam a jól létet. Felállok, de rögtön megszédülök. Rendben kell, hogy legyek. Hiszen most tartunk egy kis ünnepséget Eleanor és Louis miatt. Petert és Nataliet is sikerült elrángatnunk, ha ők eltudnak jönni, nekem is jól kell legyek.
- Itt is vagyok - mosolygok Zaynre, amikor kilépek a fürdő ajtaján.
- Biztos jól vagy Baby? - karolja át derekam.
- Jól vagyok Zaynie, ne aggódj - mosolyogva adok csókot ajkaira. Mosolyogva kulcsolja össze ujjainkat és megyünk a többiekhez, ahol Sora hozzánk rohan, én pedig az ölembe veszem. Hirtelen felismerés ér, akkor voltam ilyen rosszul utoljára, amikor...Amikor Sorával voltam terhes. Megint terhes lennék? Elképzelhető, hisz többször voltam együtt Zaynnel. De ez még nem olyan biztos. Kell nekem egy teszt vagy inkább rögtön orvoshoz kéne elmennem. Amíg nem vagyok, biztos benne nem mondom el Zaynnek, nem akarom azt, hogy ha még sem igaz, akkor rossz legyen neki. Vagy ha mégis terhes vagyok, akkor ne legyen akkora sokk.
- Sápadt vagy Nina. Baby, nem vagy jól - rázza fejét Zayn megállva előttem. A hangzavartól, amit a többiek okoznak alig értem, amit mond.
- Zaynie - mosolyogok rá - teljesen jól vagyok.
- Nem lenne jobb, ha elmennél egy orvoshoz? - kérdi aggódva.
- Ha az megnyugtat, akkor elfogok menni, de nem ma - mosolygok rá, majd miután ő is rábólint, kikerülöm őt és a többiekhez sétálok.
- Téged is lehet látni? - kérdem csípőre tett kézzel Peter elé állva.
- Az asszony nem enged el - neveti el magát, de nem sokkal később tarkóján csattan Nath keze.
- Engedlek, csak nincs időnk - forgatja szemeit Nath.
- Remélem, már intézitek az unokahúgomat, vagy öcsémet - kacsintok rájuk mosolyogva.
- Igyekszünk - mondja Peter.
- Részleteket ne! - szólok rá nevetve, majd leültetem, Sorát a kanapéra én pedig a konyhába megyek, ahol Eleanort találom.
- Na, milyen érzés tudni, hogy hamarosan összeházasodtok? - lököm meg vállammal az övét, mosolyogva.
- Csodálatos! - sóhajt mosolyogva, elcsodálva gyűrűjét.
- Üdv a világomba - nevetek csendesen, kezem pedig automatikusan hasamra csúszik. És ha mégis terhes vagyok? Megint? Ismét Zayntől? Ez hülyeség, persze, hogy Zayntől.
- Hé, te jól vagy? Minden oké köztetek? - zökkent ki gondolataimból El.
- Persze, minden a lehető legcsodásabb - bólogatok mosolyogva, majd közelebb hajolok hozzá. - Azt hiszem, terhes vagyok - suttogom, majd alsó ajkamba harapok. Eleanor leesett állal néz, rám végül boldogan ölel magához.
- Gratulálok csajszim! - ölel, szorosan majd elenged. Csöngetnek, így már indulnék ajtót nyitni, de Niall megelőz.
- Nyitom! - kiálltja el magát a nappaliból.
- Hát a turné így akkor végkép nem jöhet szóba - kuncog El, amin én is elmosolyodom.
- Zayn is aggódik, a rosszul létem miatt szóval majd elmegyek orvoshoz. De úgy is úgy terveztem, hogy elmegyek. - vonok vállat mosolyogva. Eleanor mosolyogva bólint, majd egy tál popcornal elindulunk vissza a többiekhez. El is feledkeztem már, hogy csengettek, de amikor kiértünk a nappaliba megláttam, hogy milyen vendégünk is érkezett.
- George - motyogom idegesen. A szobában a kellemes hangulatból feszült lett. Eleanoron, Peterön és rajtam kívül mindenki értetlenül néz.
- Nina - mosolyog lágyan apám. Mély, reszelős hangjától kiráz a hideg és önkéntelenül is az az este jut eszembe, amikor utoljára láttam őt. Elfog a remegés és Sorára veszek egy pillantást. Féltem őt, az anyai ösztönöm automatikusan előjön.
- Mit akarsz itt? - kérdem feszülten. Próbálok határozott lenni, hangom mégis megremeg.
- Miért ne látogathatnám meg a gyerekeim? - kérdi, amivel Peterből egy lesajnáló nevetést hoz ki, én
pedig felvont szemöldökkel nézek rá.
- Mert egyikünk sem kíváncsi rád - felel helyettem Peter. Ismét Sorára pillantok, akit már Eleanor tart kezében szorosan ölelve, mint ha egy pajzs lenne a kicsi lánynak.
- Kérlek - néz rám apánk, könyörgő tekintettel. Közelebb lép én pedig hátrálok. Még most is félek tőle, igen határozottan félelem az, amit érzek. De már nem is magam miatt aggódok. Inkább amiatt, hogy Soraya egy ilyennek legyen a szemtanúja, és ha mégis terhes vagyok, akkor a bennem növekvő kicsit is féltem. Még a végén neki is baja esne.
- Csak bocsánatot akartam kérni. Megismerni az unokám és a gyerekeim jövendőbelijeit - mondja mélyen szemembe nézve. Nem bírom tartani a szemkontaktust, elfordítom fejemet egyenesen Zayn felé. Látja a tekintetem. Látja, mi van benne, a félelmet, az aggódást. Éppen ezért jön hozzám és birtoklóan öleli át derekamat.
- Zayn Malik, Nina vőlegénye - nyújtja kezét apám felé feszülten. - A lányunkat pedig kétlem, hogy Nina is engedné, hogy megismerje - teszi hozzá. Ezzel nyilván elérve, hogy ne kedvelje túlzottan apám őt. Nem izgat, ha nem kedveli. Most jön az a rész, amikor apám mutatkozik be. De ő Weyble. Ha ezt elmondja Zayn tudni fogja, ki vagyok. Kétségbeesetten nézek apámra, aki ezt észre is veszi. Segítenie kell, nem árulhat el.
- George vagyok, Nina apja. Ahogy elnézem a lányom nem igen mondta el az igazi kilétét én pedig nem fogom elárulni őt - néz végig Zayn szemébe majd halványan mosolyogva rám néz, de én csak érzelem mentesen nézek rá. Nem leszek hálás emiatt. Az apám. Kötelessége mellettem állni és segíteni. Apánk jelentőségteljesen néz Peterre, de ő csak fejét rázza, és maga mögé húzza Natalie-t egyértelművé téve, hogy ő nem fogja bemutatni a menyasszonyát.
- Szerintem lassan menned kéne - szólalok meg kimérten. Komolyan minden erőmet össze kellett szednem ahhoz, hogy hangom ennyire határozott és kimért legyen, remegés nélkül.
- Igen, valóban - motyogja apánk szomorúan. - Remélem, még találkozunk - jön közel hozzám én pedig csak azért nem hátráltam, mert mellettem volt Zayn. Feszülten állok, míg ő közelebb hajol és arcomra ad egy puszit. Érzem, amint Zayn keze jobban tapad hozzám, még sem húz el tőle igazán. Apám ellép tőlem majd szomorúan mosolyogva rám nézett és elhagyta a házat. Csak bámulok, magam elé nem tudok megszólalni. Sora ismét hozzám szalad, de most Zayn veszi ölébe. Rámosolygok kislányunkra. Nem erőltetett mosoly, őszinte nyugodt mosoly. Őrülök, hogy nem került a nagyapja közelébe. Elég lesz neki csak Yaser nagypapaként, nem akarom George-t a közelébe látni. Adok kislányom arcára egy puszit, majd eltávolodom tőle és Zayn ölelő karját lefejtem magamról.
- Elnézést - motyogom, majd az emeletre sietek. Szobánkba sietek és ott az erkélyre megyek. Nem akartam Eleanor és Louis boldogságát tönkre tenni, de most képtelen lettem volna ott maradni.
- Baby - hallom meg Zayn hangját hátam mögül. Sóhajtva hajtom fejemet kezeimre, amik a korláton pihennek. Lehunyt szemekkel érzékelem amint Zayn magához húz, és hátulról ölel át.
- Minden rendben lesz Baby, itt vagyok nem lesz semmi baj - csitítgat, amikor feltör belőlem a zokogás. Nem kérdezte, hogy jól vagyok-e, amiért hálás vagyok. Hiszen nyilvánvaló, hogy nem vagyok jól. Nem szólalok meg, nem tudnék mit mondani, de ő aranyos dolgokat súgva fülembe vigasztal és simogatja hátamat.
Apám nyolc éve nem keresett mégis minden egyes napomat borzalmassá tette. Nem tudtam soha feldolgozni, hogy apám elment. Én voltam régen az ő "Kis Hercegnője", de ez egyik napról a másikra változott. Mostanra pedig már senkije se vagyok. Csak egy ember, aki gyűlöli. Nem mondtam senkinek. Soha senkinek se mondtam, hogy meddig is vártam, hogy egy nap visszajön, bocsánatot kér és minden ugyan úgy lesz, mint régen. Ebben reménykedtem nap, mint nap. Hetekig csak ültem a szobámba és néztem ki az ablakon, hátha visszajön. Az azután következő két évben még reménykedtem. Végig élt bennem a remény, hiszen két év nem nagydolog, akkor még megtudtam volna neki bocsátani. De amikor a harmadik év kezdődött minden reményem elszállt. Akkor ismertem meg a fiúkat jobban. Azért voltam akkoriban még keményebb. Mert már letettem arról, hogy az apámat valaha újra látni fogom.
Nem akarom, hogy Sorával is ugyan ez legyen. A legrosszabb, hogy meglehet, hogy ez legyen. Hiszen ha Zayn megtudja az igazat, akkor nem olyan biztos, hogy akar még látni minket. Engem. Félek, nagyon félek.
- Kérlek Zaynie. Ígérd meg kérlek, hogy te nem leszel ilyen apa! Te nem fogsz elhagyni minket, nem fogod megütni egy gyerekünket sem. Nem fogod bántani Sorát sem, sem pedig senki mást a családunkból - kérlelem sírva, pedig már némileg kezdtem megnyugodni.
- Soha Baby, soha nem tennék ilyet! Megígérem, hogy nem hagylak el titeket és nem fogom egy gyerekünket sem megütni - fülem mögé nyom egy puszit, majd végig puszilja nyakamat nyugtatásképpen, ami segít is.
- Elrontottam a bulit. Ez Elről és Louról kellett volna szólnia - mosolygok keserűen.
- Nem a te hibád édes. Majd máskor megünnepeljük őket - szorít magához még inkább. - Gyere be, pihenj le egy kicsit – mondja, majd bevezet a szobába. Becsukja az ajtót, amíg én befekszem az ágyba. Zayn hátam mögött van és szorosan hozzám bújva fekszik mellém. Karját hasamon pihenteti, míg én saját kezemet az ő kezén helyezem el.


- Végre! - sietek régen látott férjem felé. Mosolyogva rakja le táskáját és áll meg én pedig szaladok felé, figyelmen kívül hagyva, hogy egy repülőtéren vagyunk.
- Soha többet nem engedem, hogy turnéra menj! - adok még egy apró csókot ajkaira.
- Hát az kár, mert az a karrierünk végét jelentené - nevet fel a mellettem álló Harry.
- Szia, Harold! - ölelem át nevetve.
- Ajánlom, hogy a kedvenc keresztlányom jól legyen! - áll elém Louis köszöntésképpen.
- Csak úgy, mint az én drága keresztfiam - ölel át fél karral Niall.
- De azért reméljük, hogy a mi Hercegnőnk is jól van - jelenik meg mosolyogva Liam.
- Biztosíthatlak benneteket, hogy Sora, Enrique és én is jól vagyunk - mosolygok, rájuk majd mindannyijukat átölelem.
- Suliba vannak? - ölel magához Zayn derekamnál fogva. Utazó táskáját megemelve ismét megindul immáron velem együtt. A kocsiba ülünk, amivel engem is idehoztak majd elindulunk.
- Igen, mint minden normális gyerek - forgatom szemeimet mosolyogva.
- Az én gyerekeim. Biztos vagy benne, hogy normálisak? - kérdi, amin még inkább mosolyognom kell.
- Mi a kicsik sulijához megyünk - szól előre Zayn a sofőrnek, aki csak bólint egyet és Soráék iskolája felé veszi az irányt.
- Hercegnő, ugye tudod, hogy a kedves férjedet lehetetlenség lelőni, ha nem vagy a közelébe? - kérdi egyik szemöldökét felvonva Liam, ajkai mégis felfelé görbülnek.
- Nem hiába életem szerelme - mosolygok rá, mire Harry látványosan öklendezni kezd.
- Hadd, ne hányjak, kérlek. 
- Hadd, ne üsselek le, kérlek - mosolygok rá kedvesen. Az út további része mondhatni csendesen telt el. A turnéról nem meséltek sokat, ahogy ismerem, őket majd akkor fogják megtenni, amikor az egész kis csapatunk együtt lesz a közös házuk nappalijába. Mint mindig. A srácok és a barátnőik, illetve akinek már nem csak barátnő, hanem feleség is, nekik a gyerekük. Például Eleanor és Louis aranyos kisfiújuk. Egyedül Harry az, aki még most is szingli.
- Milyenek voltak? - puszil bele hajamba a mellettem lévő Zayn, amikor már a gyerekek iskolája előtt várunk.
- Mint mindig apások. Hiányoltak nagyon - nézek fel rá mosolyogva. Szemei még mondatomra megcsillantak, mint legtöbbször, ha a gyerekeink kerültek szóba. Nyolc év után s hihetetlennek tűnik, hogy mindent tud, van két csodás gyerekünk és az életünkről elmondhatni, hogy nincs benne rossz. Persze, neki inkább jobban az a hihetetlen, hogy gyerekei vannak. 
- Na és az anyjuk? - vonja fel egyik szemöldökét, csábos mosoly kíséretében.
- Mindennél jobban hiányoztál! - suttogom ajkaira, majd hosszú csókot nyomok azokra. - Soha többé nem mehetsz el turnéra négy hónapra! - felnevet inkább parancsnak hangzó kérésemen. 


- Ott jön a fiúnk - suttogja mosolyogva, elnézve mögém. Mosolyogva fordultam meg és láttam meg én is a felénk szaladó, csillogó barna szemű fiúnkat. Nagyon göndör fürtjei Harry hajára emlékeztetnek, de ezt jobban inkább apámtól örökölte. Persze sokáig azzal vicceltek a srácok, hogy lehet Harry az apja ezért ilyen göndör a haja Enrique-nek, de természetesen nem. Zayn az apja mind a két gyermekemnek.
Enrique, amint elénk ért illetve Zayn elé szorosan ölelte át, ahogyan Zayn is őt. Mosolyogva néztem őket, aranyos pillanat volt. Ehhez társult az is, hogy Sora szaladt ugyan így és ölelte ő is apját. Férjem leguggolt eléjük és mosolyogva ölelte őket, majd felnézett rám.
- Köszönöm - tátogta és tudom is mire értette. Hogy megadtam neki ezt az életet, hogy szeretem őt és gyerekünk van. Ha tudná, hogy nekem lenne mit köszönnöm nem neki. Érzelmeim elrejtésével éltem, amíg nem találkoztam vele. Ő változtatott meg és adott egy jobb életet. Egy igaz szerelmet. 


Szemeimet hirtelen nyitottam ki és találtam magam a szobánkban. Álom volt. Az egész csak álom volt. Újra lehunyt szemekkel helyezem kezemet hasamra. Olyan jó lenne, ha mindez igaz lenne. Ha tudna, mindent mégis mellettem lenne, ha lenne egy fiúnk, ha minden ilyen tökéletes lenne.
Óvatosan fordultam meg, tisztában voltam vele, hogy mögöttem Zayn fekszik. Édesen alszik, fekete haja kócosan áll fején, ajkain halvány mosoly díszeleg. Hasán fekszik, így tisztán látszódik izmos háta, amit nem fed takaró.
- Nina - motyogja halkan. Azt hittem ébren van, de nem, továbbra is aludt. Az én nevemet mondja álmában?
- Nina...Weyble - motyogja alig érthetően továbbra is. Alig értettem mit mond, de a teljes nevemet tudtam kivenni belőle. De miért mondta? Mit álmodhat? Rájött volna az igazságra? Vagy ha nem akkor miért, hiszen több éve nem találkoztunk így, csakis Sisiként.
- Baby - suttogja immáron nyitott szemekkel. - Jól vagy? - kérdi aggódva nézve arcom. Persze, hisz még mindig döbbent arccal nézek. Megdörzsölöm arcom majd mosolyt erőltetve magamra bólintok.
- Ugye tisztában vagy vele, hogy soha nem tudtál átvágni a műmosolyoddal?
- Azt motyogtad, hogy Nina - vallóm be elnézve másfelé.
- És? Ez a neved nem? - kérdi kissé kínosan. Persze hisz tudja, hogy amikor Ninát mondott nem Sisi Kingel álmodott a maszkos menyasszonyával, hanem Nina Weyblét akivel, évekkel ezelőtt lefeküdtek és nem találkoztak azóta.
- Nina Weyble. Ezt mondtad álmodban - hangom halkan és kínosan cseng. Zayn sóhajt egyet majd magához húz.
- Csak egy álom volt - suttogja és még inkább magához von, amikor nem viszonoztam ölelését. Ismét ott tartunk, mint amikor megcsókolt és Sisiként elkellet játszanom a féltékenyt. - Csak egy rohadt álom volt, kérlek, ne legyen az, mint régen! - suttogja elcsukló hanggal. Megsajnáltam szegényt.
- Az igazság az, hogy akkor azért jöttem vissza, hogy elmondjam, hogy mennyire is szeretlek és megbocsátsak. Csak arra nem gondoltam, hogy amikor benyitok hozzád akkor mást is melletted találok. A legrosszabb, hogy a többiek hagyták, hogy feljöjjek hozzád, de persze tudták, hogy nem egyedül vagy - hangom gúnyosan cseng a végén, amitől Zayn is meginog. Szomorúan húzódik el tőlem kicsit. Azt hiszi, hogy még haragszom rá. - De nem haragszom Zaynie! - kapok keze után és összekulcsolom sajátommal. - Már nem, mert tudom, hogy szeretsz - mosolygok rá. Kétkedve néz rám, de azért közelebb hajol egy csókra, persze arra nem számít, hogy én vadul kapok ajkai után és szenvedélyesen megcsókolom.

- Nem szeretnél mégis beszélni apáddal? - kérdi Zayn mellém ülve.
- Te megőrültél? - vonom fel szemöldököm és kissé felháborodva nézek rá.
- Nem engedem a húgom apánk közelébe! - szólal fel kissé dühösen Peter is. Hálás tekintettel pillantok felé, majd ismét idegesen nézek vőlegényemre.
- Természetesen gondoltam, hogy nem egyedül - forgatja meg szemeit Zayn. - De lehet, jobb lenne beszélnetek vele.
- Nem! - felelek határozottan és előre fordulok.
- Csak egy ötlet volt - von vállat Zayn.
- Anyuci ő a nagypapi volt? - mászik Sora az ölembe kíváncsi tekintettel.
- Igen - felelek feszülten.
- Picur mit szólnál, ha elmennénk Luxhoz, vagy találkoznál Toddal? - mosolyog Niall Sorára. Tudja, hogy nem akarom, hogy Sora megismerje apámat. Todot és Katherinat pedig már mindannyian ismerik Zayn jóvoltából. Ugyanis egyik nap meglepett azzal, hogy Holmes Chapelből elhozta Katherinat és a fiát hozzánk és amúgy is visszaköltöztek Katherina barátjához, aki a kis Tod apja is.
- Menjünk! - kiált fel boldogan Sora.
- Olyan, mint te. Bármikor felajánlják, hogy menjen, valahova ő szívesen megy - kuncog Eleanor nézve, amint Niall kézen fogva megy Sorával. Ez a tény megmosolyogtat, mert ez tényleg így van.
- El Drágám! - szólal meg Natalie csillogó szemekkel. - Szeretnéd kiválasztani az esküvői ruhád? - kérdi megpaskolva az ölébe helyezkedő tucatnyi esküvői ruha katalógust. Ő is éppen a ruhákat nézegette, hiába választotta már ki magának. Most az a megszállottsága, hogy nekem válasszon ruhát.
- Igen! - feleli rögtön Eleanor és átül Nath mellé.
- Ní Drágám? - néz rám kissé könyörgő tekintettel mégis csábos mosollyal Nath. Eleanor is ugyan így néz, végül pedig sóhajtva állok fel.
- Utállak titeket - ülök át melléjük és veszem kezembe az egyik katalógust. Persze arra nem számítottam, hogy amint kinyitom, elfog az izgatottság és ugyan olyan hévvel kezdem nézni a gyönyörűbbnél gyönyörűbb fehér ruhákat, mint két barátnőm.
- Ezek tényleg nagyon szépek - szólalok meg pár perc múlva továbbra is a ruhákat nézve.
- Úgy tudtam, hogy benned is meg van az esküvő tervezés iránti izgatottságod - tapsikol boldogan Natalie.
- Az esküvő az esküvő és én is nőből vagyok. Persze, hogy szeretem őket - forgatom szemeim piruló, arccal mosolyogva.
- A kérdés az, hogy melyikkőtök esküvője legyen előbb? - néz felváltva Eleanorra és rám.
- Dupla esküvő? - kérdi bizonytalanul Zayn és Lou is bólogat.
- Nem!
- Felejtős.
- Szó sem lehet róla! - adjuk sorban hárman a választ.
- Meg se szólaltam - tartja fel védekezően a kezét Zayn, nevetve.
- Vagy ti szeretnétek? - harap alsó ajkába El.
- A ti döntésetek - von vállat Lou.
- A ti boldogságotokat akarjuk, szóval, ahogy akarjátok - mosolyog Zayn és Louis ismét bólogat.
- Óó, de arik - csillog Eleanor szeme és Louishoz hajol egy gyors csókra.
- Igen, valóban - nézek kissé félre billentett fejjel mosolyogva Zaynre, majd én is adok neki egy rövid csókot.
- Tehát nem lesz dupla esküvő - nézi tovább az egyik katalógust Nath.
- Nem - adjuk Eleanorral a közös választ.
- Akkor tessék hölgyeim, lehet válogatni. A ruhákkal még ráértek - ad kezünkbe további négy katalógust, amikben esküvői helyszínek voltak, többnyire Londonban.
- Londonban lesz az esküvő? - kérdi El bele pillantva az egyik katalógusba.
- Mindegy - feleli Lou és amikor én is Zaynre nézek, ő csak vállat von. Nem lesz ez így olyan jó, hogy minden mindegy a jövendőbelijeinknek. Nath fel áll majd mikor Zayn és Lou mögé ér lehajol hozzájuk és átkarolja mind kettejük vállát hátulról.
- Uraim ez nem megfelelő válasz egy jövendőbeli feleségnek. Segítsetek nekik, különben olyan hiszti rohamokat kapnak, mint én és azt ti sem akarjátok - mondja, mosolyogva majd vissza ül mellénk.
- Ez igaz! - bólogat vadul El, kissé ingerülten nézve vőlegényét. Zayn kérdőn néz rám és én is csak bólintok egyet. Mosolyogva ül át mellém és egy szó nélkül veszi ki kezemből az egyik katalógust.
- Na, ez a beszéd! - csapja össze két tenyerét Nath.
- Ez szépnek tűnik - bök Zayn pár oldallal később az egyik parkszerű étteremre.
- Hát... - fintorgok kissé jobban megnézve a dolgok. Zayn érti válaszom és már lapoz is tovább. - Na és ez? - fordulok felé most én és helyezem ölébe a katalógust.
- Túl giccses - rázza fejét nemlegesen. Bólintok elismerve, hogy valóban az majd tovább nézem én is. Ezt még párszor eljátszottuk. Valahogy egyikünknek sem tetszett a másik ötlete.
- Na és ez? - mutatja Nath az egyik katalógusban található helyszínt. A hely egy kis ház hátsó kertje, amit gyönyörűen díszítettek ki. Székek, asztalok és égősorok. Kis színpad is volt, amin akár élő zenekar is lehet. A képen sötét lila volt az egész díszlet, ami az égősoroknak köszönhetően még szebb volt.
- Tökéletes! - felelek majd Zaynre nézek, aki szintén mosolyogva bólogat.
- Tehát akkor mind kettőtöknek esküvői helyszín pipa. Most jöjjön az egyéb dolgok, mint például a színek, a helyszínen, az élő zenekar, ha szeretnétek, és később jöhet a torta majd a virágcsokor. Utána pedig az összes többi. - Nath végig kedvesen mégis határozottan mondta. Jól kitanulta  a rendezvényszervezői szakmályát.
- Jó ötlet úgy elkezdeni az esküvőt, hogy még csak az igazat sem tudod? - suttogom Zaynnek, apró puszit adva közben füle alá.
- Igen. A lehető legjobb.