2015. április 10., péntek

13.rész - Bonyodalmak

A rész zenéje: 
Nathan Sykes - More Than You'll Ever Know
https://www.youtube.com/watch?v=ehQrVqPVDEg


NiSzi xx

- Pár nap és én is megyek - ad még egy utolsó csókot Eric, amikor már útra készen állok a kocsim mellett.
- Siess - mondom mosolyogva, majd anyuhoz fordulok. Tőle is elbúcsúzom csak úgy, mint Kath-től. El is mindenkitől búcsút vesz, aztán elindulunk.
- Na, jó nekem ezt muszáj megkérdeznem: Most mi van? - szólal meg El, amint kiértünk Holmes Chapel-ből.
- Mi, mi van? - kérdezek vissza.
- Miért szakítottál Harryvel?
- Hogy elfelejtsem.
- Miért szakítottál Zaynel?
- Mert megcsalt - nevetek fel kínosan.
- Miért jársz Erickel?
- Hogy felejtsek.
- Egy szavas válaszokat fogsz adni?
- Három szavas kérdéseket fogsz feltenni? - kérdezem egy pillanatra felé nézve majd vissza az útra. Pár pillanatig csendben vagyunk, de aztán kitör belőlünk a nevetés. Azt hiszem jót tett nekünk ez a pár hét szünet, hogy leginkább csak ketten voltunk. Eddig azt hittem, hogy eltávolodtunk egymástól, ami szerintem így is volt. Viszont ennek az egy hónapnak köszönhetően újra ugyan olyan a kapcsolatunk. Ezért is a két óra út viccelődve telt el, jó volt.
- Álljunk meg, éhes vagyok! - hisztizik El a hasát fogva.
- El már Londonban vagyunk, mindjárt otthon. - szólok rá.
- De én éhes vagyok! - kezd el kislányosan beszélni.
- Akkor megállunk. - sóhajtok fel és a Nando's felé hajtok.
- Úú, de jó! - szál ki a kocsiból majd bemegyünk. Kikérjük a kajánkat, amit kértünk majd keresünk egy asztalt.
- Mikor kezditek felvenni a dalt? - kérdi teli szájjal. Igazán gusztusos.
- Pontosan három nap múlva. - sóhajtok majd belekortyolok a kólámba, amit vettem.
- Szuper! - jön izgalomba, mire én értetlenül nézek rá. - Ugyanis addig elmegyünk wellness-ezni.

Ez a kis kikapcsolódás jól jött, amit El, ajánlott. Londonban és otthon is kifáradtam szóval rám fért.
Három napon keresztül egy hotelben laktunk és fantasztikus volt minden ott. Nem sűrűn megyek el ilyen helyekre, csak ha El is velem van és így is eddig ez volt a harmadik alkalom.
Éppen a medencébe akartam menni, amikor csörgött a telefonom.
- Akárki is az jó indoka legyen annak, aki hív. - szólok bele meg sem nézve, hogy ki hív.
- Már itt kéne lenned! - szól idegesen Paul a telefonba. Basszus tényleg.
- Miért, már kedd van? - kérdem csodálkozást színlelve és rohanok vissza a szobámba.
- Igen, kedd van, szóval siess! - mondja és kinyom.
- El! - kiáltok, amikor belépek a szobába. - Miért nem mondtad, hogy már kedd van? A te pasid is ma stúdiózik, eszembe juttathattad volna. - kezdek el pakolni a táskámba, mint egy idegbeteg. A sminkemet megcsináltam, parókámat és maszkomat feltettem majd miután átöltöztem elindultam. El-től elbúcsúztam, mert ő még marad egy ideig. Szerintem a sebesség korláthatárt bőven átléptem olyan gyorsan mentem. Mindent a kocsiban hagytam szóval, ha valaki feltöri az autóm, akkor pár ruhával gazdagabb lesz. Csupán telefonomat vittem magammal, amikor bementem a stúdióba. Amikor bementem leültem a kanapéra és hallgattam Paul kioktatását. Azt persze nem vette figyelembe, hogy a fiúk, sincsenek még itt.

Sisi King
Körülbelül tíz percen át csak ültem és hallgattam, viszont már meguntam. Ezért is kezdtem el a telefonomat nyomkodni. Paul öt perc után észre vette, hogy nem figyelek rá így befejezte. Erickel SMS-eztem egészen addig, amíg a fiúk fél óra késéssel meg nem jötte. Paul csak intett nekik és folytatta, amit eddig csinált.
- Már nem azért, de én késtem fél órát, ők pedig háromnegyed órát és nekik csak intesz, míg én 15 perces prédikációt kaptam? - vonom fel fél szemöldököm, és kicsit dühös vagyok.
- Mert te mindig pontos vagy, tőled elvárom, hogy időben ideérj - mondja Paul.
- Igen pontos vagyok, de ez egyszeri alkalom volt - durcázom be, vagyis összefont karokkal, keresztbe tett lábakkal ülök a helyemen.
- És máskor hosszabb szoknyát vegyél fel! - teszi még hozzá Paul.
- Rosszabb vagy, mint az anyám - motyogom szemeimet forgatva.
- Neked is, szia! - ül le mellém Louis, mint ha mi sem történt volna pár héttel ezelőtt. Nem válaszolok csak tovább, nyomkodom a telefonom.
- Mérges vagy ránk? - ül le a másik oldalamra Liam.
- Rád nem - mondom fel sem nézve telefonomból.
- Rám miért? - guggol le elém kiskutya szemekkel nézve engem Niall.
- Rád sem - forgatom meg szemeimet nagyon halványan mosolyogva.
- Rám? - kérdi Louis. Nem mondok semmi, vagyis ebből ki tudta következtetni a választ, ahogyan Zayn is. Harry pedig csak szomorú arcot vágva ült. Gondolom miért volt szomorú...
- Jó voltál Holmes Chapelben. Nem is hallottam még azt a dalt - mondja egyszer csak felnézve rám. Kalimpálok kezemmel, hogy fogja be, de mire végig mondta Paul is már előttem volt.
- Sisi! - szól rám mérgesen Paul.
- Mond - nézek fel rá ártatlanul, vékony hanggal.
- Ugye nem? - kérdi idegesen. Alsó ajkamat harapdálva hallgattam végig az újabb kioktatást, bár most igaza is volt.
Ezután megkaptuk a szövegeinket és bementünk énekelni. Nagyon tetszik a dal. Nem gyors nem is olyan lassú, pont megfelelő. A legjobban tetszett, amikor volt egy szóló részünk Zaynel. Hogy ennek miért örültem? Nem tudom. De tetszett.
Amikor volt egy kis szünetünk én visszaültem eredeti helyemre és ismételten Erickel váltottam SMS-eket.
- Sisi - kezdi Zayn halkan, aki leült mellém. Nem válaszoltam rá pedig tudom, hogy várt valami reagálást.
- Sisi téged keresnek - szól Paul mielőtt még Zayn folytathatta, volna. Értetlenül összevonva szemöldökömet vártam, hogy bejöjjön az ajtón a Paul mögötti személy. Amikor belépett mosolyogva, én rögtön felpattantam és a nyakába vetettem magam.
- Hiányoztál! - mondom mosolyogva, mikor eltolom magamtól.
- Csak három napot nem találkoztunk - feleli még jobban mosolyogva.
- Három nap sok! - nyújtom ki rá a nyelvem.
- Őrült vagy! - nevet csendesen, ami olyan aranyos.
- De te így szeretsz - mosolygok és csókolom meg. Hosszas csókunkat köhécselés zavarja meg. Elpirulva távolodom el tőle és fűzöm össze ujjainkat.
- Te ki vagy? - kérdi flegmán Louis.
- Igazán kedves vagy - nézek rá szikrákat szóró szemmel.
- Eric Armstrong, Sisi barátja - felel Eric.
- Barátja, mint pasija? - vonja fel szemöldökét Zayn. Eric csak bólint, mire mind kicsit lesokkolódva állnak.
- Még úgy is, hogy nem tudod ki ő igazából? - kérdi némi gúnnyal a hangjában Louis.
- Úgy sem esne a nehezemre, de tudom ki ő igazából - mondja Eric magabiztosan, én pedig hozzábújok. Mosolyogva néz le rám, amit én viszonzok.
- Mióta is ismeritek egymást? - vonja fel a szemöldökét Harry.
- Már nem azért, de ehhez semmi közötök már - engedem el Ericket és csípőre, teszem kezeim. - Paul mikor vesszük fel a másik felét? - nézek az említettre kérdőn.
- Fél óra múlva - mondja, miután megnézte a telefonján hívó személyt. - Igen? - szólt bele majd kiment a szobából. Ericet a kezénél fogva húztam az egyik fotelhez, ami a legtávolabb volt a fiúktól és miután Eric beleült én az ölébe ültem.
- Hogy, hogy eljöttél? - kérdezem tőle mosolyogva, és barna szemeibe nézek.
- Eleanor elmondta, hol vagy és meg akartalak lepni - feleli ő is mosolyogva. Eric negyed óra múlva elment, mert még be kell rendeznie az új lakását. Miután elment a levakarhatatlan mosollyal az arcomon, keresztbe tett lábakkal lapozgattam az újságot, amit találtam.
- Ez az Eric gyerek nem Ninával van együtt? Csak, mert láttam őket csókolózni - szólal meg Harry, mire én ráemelem a tekintetem.
- Szakítottatok Ninával? - csodálkozik el Niall csakúgy, mint az összes fiú. Úgy néz ki Harry nem, említette nekik. Harry csak bólintott majd kérdőn nézett rám ismét.
- Csak csókolóztak, de Eric velem van - vonom meg a vállam.
- Jártatok már mikor megcsókolta őt vagy még előtte történt? - kérdi Zayn kissé szemrehányóan.
- Rohadtul semmi közötök hozzá, de azért elmondom, hogy előtte csókolóztak  - mondom még mindig nyugodtan. Pedig nagyon mérges vagyok már, de tudom, hogy a másik felet úgy lehet bosszantani a legjobban, ha te nyugodt maradsz.
Ezután nem mondtak már semmit, viszont van egy olyan érzésem, hogy valamit terveznek. Ez be is igazolódott ugyanis nem sokkal később a fiúk elmentek valahova Zayn kivételével. Nem foglalkoztam ezzel csak tovább, olvastam az újságot. Zayn viszont ezt megunta és az ajtó felé indult meg. Ami zárva volt.
- Ez zárva van - mondja, amikor már én is azt néztem, miként rángatja az ajtót.
- Ha nem mondod, nem jövök rá - forgatom meg szemeim és felállok, hogy oda menjek. Zayn újra rángatni kezdi az ajtót.
- Ne rángasd már, leszakítod a kilincset aztán bent maradunk tényleg! - szólok rá, és kicsit arrébb lököm.
- Hé! - csapok egyet az ajtóra miközben ki szólok nem túl kedves hangsúllyal.
- Mit csinálsz? - értetlenkedik Zayn.
- Almás pitét sütök, mégis minek tűnik idióta? Nyilvánvaló, hogy az a négy barom zárt be - mondom még egyet csapva az ajtóra.
- Engedjetek ki idióták! - kiáltok ki idegesen egy kicsit.
- Nem. Beszélgessetek kicsit! - szól vissza Niall és hallom, amint nevet.
- Idióta barmok - mondom, majd megfordulok, és körül nézek a szobában menekülési utat keresve.
- Ha kiugranék az ablakon mennyi esélye, lenne annak, hogy túlélem? - gondolkozom hangosan. - Vagy van egy jobb ötletem. Mennyi esélye van annak, hogy te élet túl, ha én, kilöklek? Kipróbáljuk? - nézek Zaynre gonoszan.
- Egyiknek sem lenne túl nagy esélye - mondja, és azt hiszem kicsit hülyének nézett.
- Tudom. Ezért mondtam az utóbbit - forgatom meg szemeim, majd visszaülök a fotelbe és ismét az újságot, kezdem nézni. Szinte minden cikket elolvasok ezért is, olvasom ilyen hosszú ideje.
- Mi lenne, ha nem lennél olyan, mint egy hisztis kislány? - hangsúlya megváltozik, kicsit komolyabb illetve idegesebb.
- Miért ne tegyem? Hiszen az vagyok nem de? - vonom fel szemöldökömet arra utalva, hogy nem rég lettem csak tizennyolc éves ő pedig már húszon kettő.
- Nem tudom - tárja szét karjait idegesen. - Eddig nem tűntél annak, de most már igen.
- Nos, úgy néz, ki ezt hozod ki az emberből - állok fel idegesen.
- Hogy én? - mutat magára csodálkozva. - Nem tehetek róla, hogy egy elkényeztetett, beképzelt, buta kislány vagy! - vágja a fejemhez minden egyes gonosz szónál lépve egyet.
- Érdekes ez az elkényeztetett, beképzelt buta kislány még mennyire kellett pár hete - megyek én is közelebb hozzá.
- Akkor még nem láttam milyen is vagy - mondja lesajnálóan.
- Mért, milyen vagyok? - kérdem idegesen.
- Egy buta kislány, aki csak szereti megjátszani mennyire is felnőtt, de az első akadálynál elbukik - mondja végig a szemeimbe nézve. Nem mondott olyan nagydolgot, de még is nagyon fájt. Azt hiszem inkább az egész helyzet fájt, hogy már ideig süllyedünk. Ekkor kinyílt az ajtó és négy kíváncsi tekintetet láttunk.
- Ez gonosz volt - mondom halkan, végig Zayn szemeibe nézve. Szemeiben megbánást látok, de nem érdekel. Elhaladok mellette, mint ahogyan az összes fiú mellett, és amikor nem látnak, kigördül szemeimből az első könnycsepp. Nem látják viszont a csendes, üres folyóson tisztán hallatszik, amint szipogok. A mosdóba megyek, hogy rendbe tegyem magam. Rögtön haza mennék, ha nem kéne még felvenni a dal másik felét.
Negyed óra elteltével megyek csak vissza aránylag összeszedetten. Figyelmen kívül hagyva az összes fiú tekintetét érzelem mentesen ülök vissza eredeti helyemre és olvasom tovább az újságot. Eddig csak érzelemmentes voltam, de úgy látszik nekik ez nem elég. Akkor leszek kegyetlen. Ők akarták. Ők dolgoztak addig, amíg nem lettem olyan. Ő csinálta.
- Mit csináltatok? - kérdi Paul, amint belép a szobába. Mindannyian kérdőn nézünk rá, mire ő meg is adja a magyarázatot. - Utoljára két éve láttam Sisit ilyen arcot vágni. Nem lett jó vége - húzza el a száját Paul. Tudom, mire gondol. Amikor utoljára ilyen voltam az ezért volt, mert csak akkor kezdtem ezt az egészet és még hirtelen értek a bántások és egyéb dolgok, amiket mára meg tanultam kezelni. Nagyon gonosz voltam akkor, szinte kegyetlen. Az egész helyzet egy kicsit kezdett már komolyabb lenni a végén. Amiből persze én kerültem ki nyertes ként, de miután újra normális lettem nem éreztem magam jól.
- Nyertesként távoztam akkor - vonok vállat, majd a fotel karfájára támaszkodom, és államat megtámasztom kezemben.
- Ne mond, hogy megint - néz rám féltőn Paul. Tudja, hogy mennyire rosszul éreztem magam akkor utána.
- Fiúk, komolyan mit csináltatok? Nem lesz csak úgy ilyen, annak indoka is kell, hogy legyen - néz rájuk kissé idegesen menedzserünk. Mivel nekem csörgött a telefonom ezért kimentem, de az ajtót kicsit nyitva hagytam. Miután letettem a telefont mentem vissza, de amikor meghallottam, hogy rólam van szó kicsit megálltam az ajtó mögött.
- Nem lesz ennek jó vége - sóhajt Paul. Nyilván előtte már megbeszélték azt, amit én nem hallottam. - Ilyenkor olyan... Olyan nem is tudom milyen... - gondolkozik Paul.
- Én a kegyetlen szót tudnám jobban mondani - nyitom ki teljesen az ajtót, és az ajtófélfának támaszkodom ördögi mosollyal az arcomon. - Felvennénk a dal másik felét? Haladnék - lépek be, de amikor észre veszem, hogy még mindig nem mozdult senki, feléjük fordulok.
- Gyerünk már! - szólok rájuk erélyesebben és tapsolok kettőt. A hangsúlyom hatással volt rájuk így rögtön felkelt mindenki.
A dalt ugyan úgy énekeltem még annál a résznél is amikor Zaynel énekeltem. Nem éreztem semmit. Kiszűrtem azokat az érzéseket, aminek köze van hozzájuk és a szeretethez.
- Mehetek? - kérdezem Pault, amikor befejeztük.
- Még nem - int le Paul én, pedig türelmetlenül állok összefont karokkal és várom, hogy mondja, amit akar.
- Úgy néz ki, hogy pár nap múlva indulunk turnézni - néz rám Paul.
- Pont most? - kérdem kicsit kétségbeesetten. Eric jutott eszembe.
- Igen - zárja le itt a témát Paul. - És ti is jöttök - fordul a fiúk felé.
- Szuper - pattan fel Niall és derekamnál fogva megpörget a levegőben. Nevetve sikítottam fel, mint amikor Californiában tette ugyan ezt Zayn. Amikor letesz nevetve csapok Niall karjára, de nem túl erősen. A szőkeség magához ölel hátulról és állát a fejemen, támassza, meg és úgy figyel tovább Paulra. Paul elmondta a részleteket, hogy mikor indulunk, merre megyünk, meddig tart, majd távozott.
- Velem nem is vagy gonosz - néz rám Niall nyertes mosollyal az arcán.
- Nincs rá indokom - vonok vállat, majd az asztalhoz sétálok ahol a telefonomat, hagytam. Miután felveszem és elindulnék, ki Louis kap a karom után. Unottan nézek rá és várom, hogy elengedjen.
- Elengednél? - kérdezem, amikor már egy ideje nem ereszt el.
- Ne haragudj! - néz rám kérlelően.
- Késő bánat. Nem emlékszel Édes? Én egy angyalszárnyakkal díszített ördög vagyok - idézem vissza szavait gonosz mosollyal az arcomon. Louis csak néz rám, én eközben kirántom karomat kezéből. Liam és Niall arcára adok egy-egy puszit, és távozni készülök.
- Rám miért haragszol? - szól utánam Harry. Visszafordulok, így háttal menés közben beszélek neki.
- Barátnői védelem, bocs - tárom szét karomat, amolyan "ez van" stílusban, de kicsit sem sajnálom, ami észrevehető. 

- Nem úgy volt, hogy napok múlva megyünk? Nem a holnapi napról volt szó! - nézek Paulra idegesen másnap, amikor hívott engem és a fiúkat is.
- Így lett intézve, sajnálom - néz rám Paul sajnálattal, de én tovább hőbörgök.
- Szuper. Belekezdek egy kapcsolatba, és rögtön cseszhetem a turné miatt - motyogom összefont karokkal állva. - És öt fiúval kell összezárva lennem hónapokig? - vonom fel szemöldököm végig mutatva a fiúkon.
- Túl éled - ráz le ennyivel Paul.
- Persze, hogy túl élem van egy bátyám - nevetek kínosan, majd mikor leesik mit is mondtam számat kezdem el harapdálni.
- Mi? - kérdi egyszerre az öt fiú. Szinte kísértetiesen egyszerre.
- Túl élem, de nem lebukás nélkül - folytatom figyelmen kívül hagyva az értetlen tekinteteket.
- A fiúk majd visszafogják magukat - mondja Paul és figyelmeztetően, néz mind az ötűkre, mire ők vadul bólogatni kezdenek.
- Én nem fogok tudni menni az elején egy ideig, de kérlek, ne nyírjátok ki egymást! Már, mint Sisi ne történjen semmi olyan, amit később megbánnál - folytatja Paul.
- Honnan veszed, hogy megbánnám? - vonom fel szemöldökömet kissé unott nézést is párosítva hozzá.
- Ennyire tudsz gonosz lenni? - kérdi Zayn. Egy unott pillantást vetek felé.
- El sem tudod képzelni mennyire - felelek gonosz hangon. Igen, lehet hangsúlyozni a hangot és ez gonosz hang volt. Ő azonnal csöndben maradt és behúzott nyakkal ült továbbra is.
- Ne okozzatok egymásnak fájdalmat. - teszi hozzá Paul.
- Fizikailag vagy lelkileg? - kérdezem teljesen komolyan, de belül felnevettem. Azért ennyire őrült nem vagyok még én se.
- Úgy sem lennél rá képes - int le Paul. Túl jól ismer. 
- Talán mégis - mondom egészen halkan. De persze a legtöbben hallották ebbe pedig Paul bele tartozik. Telefonom csörgése mentett meg Paul leosztásától.
- Szia! - megyek arrébb pár métert, amikor felveszem a telefont.
- Szia! - köszön bele Eric is mosolygós hangon.
- Holnap megyünk turnézni - hadarom el, és idegesen várom a reagálását.
- Miért többes szám?
- A fiúk is jönnek - mondom halkabban. Alsó ajkamat rágva várok valami véleményt tőle.
- Hát ez szuper - motyogja és lerakja. Sóhajtva rakom el a telefonom és megyek vissza.
- Baj van? - kérdi Niall. Átlendítem magam a kanapén Liam és Niall között lévő kis helyre furakodom be.
- Azon kívül, hogy a férfiak többsége nem megértő? Nem, semmi gond - mondom kissé cinikusan.
- Kire gondolsz? - kérdi Liam.
- Szerinted? - vonom fel fél szemöldököm. Ezzel mindenkinek megadtam a választ. Paul még elmondott pár dolgot, majd amíg ő a laptopján intézett valamit mi a tévét néztük. Haza még nem mehettünk ugyan is Paul még mondani akart valamit. Unottan kapcsolgattam a tévét adóról adóra, amikor egy zenei csatornán megakadt a szemem.
- Csönd! - szólom a fiúkra, és csodálkozva nézem a tévét. Még most sem hallgattak el ezért erélyesebben, szólok rájuk.
- Fogjátok már be! - mondom, és hangosabbra veszem a tévét. - Enrique - motyogom amint a tévében szereplő fiút, nézem.
- Ki? - kérdez vissza Niall.
- Csitt! - szólok rá és hallgatom, amit a tévében mondanak.
- "Enrique King, kinek neve kísértetiesen hasonlít Sisi King vezetéknevére. Sisi King napjaink leghíresebb énekesnője, Enrique pedig éppen feltörekvő énekes. Egyik fiatalnak sem, tudni semmit sem a magánéletéből, de amíg Sisi takarja igazi énjét, Enrique felvállalja magát. Viszont az ő igazi vezetéknevét sem tudni. Nos, annyi biztos, hogy mind a ketten csak híresebbek lesznek, és a rajongókat is kíváncsibbá teszik." - Miután a lány már nem volt a képernyőn, aki beszélt még akkor is csak csodálkozva néztem magam elé.
- Ezt nem hiszem el! - motyogom, és hátra dőlök a kanapén.
- Miért? Mi a baj ezzel? - kérdi Harry, de nem foglalkozom vele. Nem tudok. Mély levegőt veszek és próbálok lenyugodni.
- Hé, jól vagy? - guggol le elém Louis aggódó arccal.
- Mit lehet tudni erről az Enrique King-ről? - teszem fel a kérdést, ami foglalkoztat.
- Hát...Pár hónapja lett felkapottabb. Nem nagyon tudni róla semmit csak, hogy nem rég költözött Londonba - feleli Liam.
- Londonba? - kérdi Paul, aki felfigyelt sokkos állapotomra. - És még nem keresett meg? - néz rám, miközben folytatja.
- Hát, persze, hogy nem keres meg. Hiszen tudod mi történt - mondom, majd beletúrok hajamba. - Haza megyek. Holnap akkor találkozunk - állok fel és indulok meg kifelé. Már kiléptem volna a bejárati nagy ajtón, amikor egy kar húz vissza. Zayn volt az.
- Jól vagy? - kérdi aggodalmasan.
- Igen - felelek érzelemmentesen.
- Ne legyél ilyen, kérlek! - néz rám könyörgően.
- Olyan vagyok, amilyen - felelek flegmán.
- Kérlek! - lép egyet közelebb így mellkasa hozzám préselődik.
- Zayn. Édes. Gyűlöllek. Miért nem tudod megérteni? - suttogom nyugodt hangon.
- Mert tudom, hogy ez nem így van! Érzem, ahogyan viszonyulsz hozzám. Tudom és megértem, hogy haragszol rám, de tudom, hogy szeretsz. Sisi, tudom, hogy így van - fogja meg kezem és én továbbra is csak nézek rá. - Kérlek. Szeretlek - suttogja és felemelte kezeim, hogy kézfejeimre tudjon adni egy-egy puszit. Elérzékenyülve nézek szemeibe. Ez nem látszódik rajtam, pedig elérzékenyültem mondandóját. Nem pontosan, azért amit mondott. Csupán ahogyan, és amit beszélt nekem egyszerűen megtörni látszik az, amit magam köré építettem ellene.
- Ericet szeretem - jelentem ki, bár én sem hiszem saját magamnak.
- Nem hiszem el! - csattan fel majd ajkait erőszakosan nyomra, enyéimre. Nem csókoltam vissza, viszont a tény és való, hogy szemeimet lehunytam, ahogyan száját az enyémen tartotta. Mikor észre vette, hogy nem teszek semmit sem, már nem csak ott tartotta ajkait, hanem csókolt is rendesen.
- Játszol velem - suttogja homlokát az enyémnek támasztva.
- Én ezt fordítva érzem, és nekem van igazam - távolodom el tőle. Végig mérem még egyszer, majd visszamegyek a többiekhez.
- Öhm... Valaki haza tudna vinni? Elfelejtettem, hogy Eleanor hozott el és nincs kedvem gyalogolni - mondom csendesen, és az ajtónak támaszkodom.
- Én - szól rögtön Niall, Louis és a hátam mögül Zayn. Összerezzentem hangja hallatán. Átölel hátulról én, pedig ledöbbenek.
- Ne érj hozzám - sziszegem és durván ledobom magamról a karját. - Niall, kérlek - nézek rá, mivel ő volt az akitől szívesebben várom, hogy haza vigyen. A szőkeség rögtön felpattan és megindultunk kifelé. Én követtem, majd miután beültünk kocsijába elindultunk.
- Pontosan merre is? - kérdi mosolyogva mikor elindultunk. Mosolyogva navigálom el, ő pedig értését mutatva bólogat végig.
- Holnap felveszlek ugyan itt - jelenti ki, amikor megérkeztünk.
- Köszönöm! - hajolok arcához, hogy egy puszit adjak neki. Miután elköszöntünk bementem a házba. Tisztában vagyok vele, hogy látott, amint bementem, de ez foglalkoztatott a legkevésbé. Hiszen Enrique itt van Londonban és még csak nem is keresett. Nekem mentségemre legyen, hogy fogalmam sem volt erről.
- Szia! - adok mosolyogva egy csókot Ericnek, amikor csengetnek, és ő van az ajtóban. Eric elvitt vacsorázni majd egy parkban sétáltunk. Nyálasan hangzik, mert az is volt. Nagyon, sőt rettenetesen élveztem, de én nem bírom az ilyen dolgokat. Hiszen én a spontán jövő történések híve vagyok nem, pedig az előre megtervezett, nyálas dolgoknak. Mint, amikor Zaynel először csináltunk bármit is, amikor én csak játszottam, mert olyan hangulatom volt Christopher gonoszsága után. Vagy, mint amikor Harry hallott énekelni a teraszukon és miután ő jóformán megkért rá, hogy a barátnője legyen én időt kértem, mondván ártanék neki ezzel. Megint csak Ők jutnak az eszembe! Még csak nem rég váltunk egy egymástól, de a hiányuk rettenetes. Harryvel nem is beszéltem a napokban, ami fáj, hiszen őt is szeretem. Zayn pedig ismételten hozza a formáját, hogy felkavarjon lelkileg.

***

 A megbeszélt helyen ülök, ami történetesen a stúdió kávézó részét takarja. Keresztbe tett lábakkal ülök, lapozgatok egy katalógust. Az előttem lapuló szerződésen agyalok, amikor megjönnek a fiúk is. Harry sietve közelít felém, és egy újságot vág le elém.
- Vigyázz már jobban! - szólok rá idegesen, amikor a szerződés lapjai leesnek a földre. Lehajolok és fölveszem mindet, majd unottan nézek rá.
- Láttad ezt? - mutat az újságra, amit ledobott elém. Ránézek a lapra és már csak a címen, ledöbbenek. "Sisi King új fiúja megcsalja a lányt?" Majd egy kép, amikor tegnap Erickel sétáltunk a parkban, kézen fogva. Ismét csak unottan nézek Harryre, bár most megjátszom.
- És? - kérdezek rá, mire mind csodálkozva néznek rám, kivéve Louis. Ő jobban a kezemben lévő papírokat nézi.
- Mi az, hogy és? - kérdez vissza Zayn.
- Nem tudom nálad mit jelent az "és" kifejezés, de unott arckifejezésemhez hozzátéve ez az egy szó érthetővé teszi, hogy nem izgat - mondom elsőnek csak neki, majd mindannyijuknak.
- Hogy-hogy?
- Az igazat én tudom és pontosan elég nekem annyi. - felelek titokzatosan.
- Nem zavar, hogy Nina - kezdi Zayn, de nem folytatja inkább. Én viszont szívesen megteszem helyette.
- Hogy Nina minden pasimmal legalább egyszer csókolózott? Ja, nem bocs veled kétszer. Nem, nem túlzotta - mondom kicsit gonoszan ugyan is volt egy olyan érzésem, hogy Harry erről nem tudott. Mint, aki jól végezte dolgát, sóhajtok és felállok. Felveszem szövet kabátomat, majd megnézem telefonomon az időt. Nem sokára indulunk.
- Ez mi? - emeli fel Louis a legalább tíz darab katalógust.
- Újság, ha nem látnád - felelek rá sem nézve.
- Miért van ennyi újság nálad? - teszi fel az újabb kérdést.
- Nézelődtem - vonok vállat és elvéve tőle az újságokat, teszem el a táskámba. Azért néztem az újságokat, hogy némileg tisztában legyek a cég dolgaival.
- Az mi? - kérdi Liam, amikor a szerződést gondosan elrakom egy nagy borítékba, amiben kaptam is.
- Szerződés - vetek rá a papírra még egy pillantást, majd elteszem. - A Vogue tett nekem egy jó ajánlatot. Én pedig valószínűleg elfogadom - nézek végül rájuk.
- Modell leszel? - csodálkozik el Niall, de mind kíváncsian fürkésznek.
- Igen. A Channel is tett nekem ajánlatot.
- De hát az Párizsban van - ijed meg Zayn.
- Pontosan - bólintok rá. - Jó messze minden emléktől - motyogom az utolsó szót, kicsit elbambulva majd összeszedem magam.
- És elfogadod a Channel ajánlatát? - kérdi Liam, aki eddig mindig a legkomolyabb az ilyen témákban.
- Nem. Azt már visszautasítottam. Nem akarok elmenni Londonból, pontosabban nem most.
- Mikor kell visszajönnöd a Vogue-hoz?
- Tudják, hogy most turnézni fogok menni, szóval azt mondták, hogy amint van időm, menjek vissza, és ha lehetséges két héten belül adjak választ – mondom, majd mikor rádöbbenek milyen normális is vagyok sóhajtok egy mélyet és visszaállok a rendes, önuralmas áll arcom mögé.
- De, hát hogy-hogy csak úgy feltette neked az ajánlatot a Vogue? - csodálkozik még mindig Zayn.
- Vannak kapcsolataim.
- Mondja ezt egy tizenhét éves lány - motyogja Harry majd mérges pillantásom után inkább csöndben, hagyja, hogy folytassam.
- Tizennyolc, hogy pontosabbak legyünk. Mellesleg, mint mondtam, vannak kapcsolataim és teljes mértékben meg vannak az adottságaim ehhez a munkához is.
- És szerény is vagy - mondja Louis szemeit forgatva.
- Csak az igazat mondom - vonok vállat. A további beszélgetésből Katherina hívása mentett meg.
- Szia, te csaj! - köszön bele úgy, mint általában szokott. Vagyis jókedvűen.
- Szia, te hülye! - köszönök vissza, és ezzel az egy mondatával sikerült neki jobb kedvre deríteni. Egy minimálisan.
- Miért vagyok hülye?
- Édesem, aki képes pasizni egy hónapos terhesen vagy akár eleve terhesen az hülye. Már pedig te ezt csináltad. Komolyan, vigyázz már jobban a jövendőbeli keresztlányomra.
- Már el is döntötted, hogy te leszel a keresztanyja? Na, meg, hogy lány lesz-e.
- Még szép, hogy én! A másik pedig csak megérzés.
- Na és mit csinálsz te kereszt anyuka?
- Nem sokára indulok öt hónapig tartó halálomra.
- Hallottam, mész turnézni a fiúkkal. Oda készülsz?
- Aha. És csak, hogy tudd, amikor Barcelonába megyünk, el kell jönnöd egy koncertre!
- Miért pont Barcelona?
- Mert ott van a fél rokonságunk, és nem tévedsz el.
- Mikor is lesz pontosan?
- Pár hónap múlva.
- Ott leszek.
- Ajánlom is! - mondom majd letettük. Ezt meg is beszéltük Kath-el. - Mikor is indulunk pontosan? - kérdezem telefonomon megnézve az időt.
- Tíz perc múlva - mondja Liam, mire én bólintok. Amíg a többiek elmentek valamit, ennivalót venni én elolvastam a szerződés azon részét, amit még nem volt alkalmam. Minden stimmelt, még sem voltam benne teljesen biztos.
- Szerintem jó ötlet lenne elfogadni - mondja rekedtes hangján, óvatosan rátámaszkodva vállamra.
- Nem tudom - rágom alsó ajkamat.
- Szép vagy, jó az alakod és még illik is hozzád ez a szakma - biztat aranyosan a fülembe suttogva.
- Köszönöm! - mondom egészen halkan.
- Mit?
- A biztatást és az aranyos bókokat - fordítom felé fejemet. Kicsit megdöbbenek, hogy arcunk ilyen közel is van egymáshoz.
- Nem kell köszönni, magától jön - suttogja szinte ajkaimra. Szemembe néz mélyen majd apró, édes csókot ad. Egyszer csak éles csörömpölést hallunk, mint ha valami összetört volna. Mind ketten oda kapjuk tekintetünket. Zayn ejtette le a kávéscsészéjét, és hitetlenül néz ránk.
- Harry! - szól csalódottan a fiúra, akivel néhány másodperce csókolóztam.


10 megjegyzés:

  1. Üdv újra!:)
    Zayn&Sisi/Nina kész passz :P :))
    Nooooo Harry noooo koppanj le róla:D
    Eric Goodbye nem fogsz hiányozni:P
    Uhhh én nagyon kíváncsi vagyok, hogy mik lesznek itt*-* Uhhhhhh.....*__*
    Zayn a legjobb:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)) Erre nem tudok mást írni csak: :)
      Még lesznek bonyodalmak szóval nem ennyiből fog állni az egész, mint azt te leírtad és remélnéd. :D ;)
      Igyekszem a kövi résszel.
      Puszii NiSzi xx <3

      Törlés
  2. Szia! :)

    Na ugye én már régebb óta olvasom a blogot, de mint bétád úgy érzem, hogy most már ideje nyomot hagynom, ha már itt jártam. :D Kezdjük ott, hogy most haragszom rád! Mi az, hogy itt hagyod abba??!!! O.O Voltak részek ahol halálra röhögtem magam, volt ahol meghatódva olvastam és volt ahol legszívesebben belenyúltam volna a képernyőbe, hogy átírjam a sorokat és ne fájjon ennyire Sisinek. De most....pfhuuu kész vagyok :"D ha nem lett volna itt apa (na meg "kicsit" késő) már rég itt üvöltöztem volna, hogy KÖVETELEM A FOLYTATÁST!MOST! De hát már este van és nem egyedül lakok úgyhogy megúsztad :P
    Igazából nem tudom, hogy mit gondoljak erről az egész történetről. Mármint a végét illetőleg. Ott van Zayn akit legszívesebben most a földbe döngölnék, hogy mégis hogy képzelte ezt a megcsalásos dolgot. Harry viszont annál szimpatikusabb. Bár lehetne egy kicsit kitartóbb is. Róla annyit nem is hallottunk, úgyhogy izgatottan várom, hogy mit kezdesz vele. Na meg ott van Eric is... de őt kit érdekel :"D Na jó, lehet, hogy kedves, megértő, hűséges (legalábbis eddig), aranyos és még (a leírtak alapján) helyes is, de hát se Sisi, se Nina nem szereti, úgyhogy ezzel mindent romba döntött :D
    Na meg ez a turné.... kicsit sokat írom hogy na sorry xD csak hát nem lehet elvileg és-sel kezdeni a mondatot és késő van, így az agyam csekély részét tudom csak hasznosítani botsi xD (tudom nem így írják, de barátok között mindig botsi-zok). Azt hiszem kellően eltereltem a szót az eredeti témáról :"D Szóval a turné... kíváncsian várom mit hozol ki belőle. :D
    Ja és siess a következő résszel, mert most annyira várom, hogy elgondolkoztam rajta, hogy kizsarolom belőled a terveid a jövőről :"D

    Botsi a kisregényért nem szándékos volt, de vedd figyelembe, hogy így is visszafogtam magam. :s na szia, további jó éjszakát :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Wáo, ez aztán komment. :D <3
      Köszii!! :)
      Sajnos rossz szokásom, hogy egy kommentben túl sok mindent árulok el a kövi résszel kapcsolatban, ezért is előre sorry (te botsizol, és sorryzok :D ) ha én rövidet/rövidebbet fogok írni.
      Úgy látom te inkább Harry párti vagy és nem Zayn párti. :D Legalább Harry sem lesz egyedül :D Én, mint aki írja nem nagyon akarok és nem is tudok dönteni közöttük. Viszont, mint olvasó... Hm, még akkor sem tudom melyik fiú mellett állnék. :D
      A turnéból, sok mindent fogok kihozni, konkrétan mostantól egészen a 20.rész környékéig turnézni fognak, vagy legalábbis megpróbálom így intézni, mert fejben így van. A turnéból sok mindent fogok kihozni: Szerelem, csalódás, utálat, veszekedés, rádöbbenés, család, hazugságok mégy egy kis hazugság, majd sírás és ezek mind ismétlődve.
      Szerintem ezzel pont eleget is mondtam. :D
      A kövi résszel sietek, bár ma nem fogok tudni írni mert barátnőm jön hozzánk.. :) Remélem a zsarolásra nem kerül sor. :D :D
      Puszii <3 NiSzixx

      Törlés
  3. Juj.. Nagyon varom mar a kovetkezo reszt mert kivancsi vagyok hogy fog elsulni a turne. Mi lesz Harryvel es Sisivel? Miert csokolta most meg ? Mit fog csinalni Zayn? Milyen tartos lesz Sisi/Nina kapcsolata Ericcel? Mi lesz Louissal? Kibekulnek? .. Ahwww es Niall meg Liam is olyan edesek.. Nekem szemely szerint a szokeseg a kedvencem <3 (Marmint a blogban ,mert maskepp en nem vagyok 1D rajongo :D ) Nos gratulalok mert ismet egy zsenialis reszt sikerult irnod. Siess a kovetkezovel ,addig is puszillak Andi :* <3<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszii!! :) <3
      Mint már egyszer írtam egy másik kommentbe a turnéból sok mindent fogok kihozni;) Szerelem, csalódás, utálat, veszekedés, rádöbbenés, család, hazugságok még egy kis hazugság, majd sírás és ezek mind ismétlődve.
      Szóval most sem lesz unatkozás. ;) A kérdésekre nem adok választ, majd a következő részből/részekből megtudod. ;)
      Megsúgom én se vagyok akkora 1D rajongó, csak szeretek róluk írni. :D
      Liamről és Niallról sajnos nem tudok sokat írni, hiszen nem főszereplők annyira, mint a többi fiú, így Nillnak adtam most egy kis szerepet, de Liamel nem tudok mit kezdeni. :/ :)
      Igyekszem a kövi résszel! ;)
      Puszii NiSzi xx <3

      Törlés
  4. Imádlak! Siess a kövi résszel! "Legjobb rajongód" Zsóóóóóffiiiii Szeretleeeek Pusziiiii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszii!! <3 :)
      Sietek, amennyire csak tudok! ;) :)
      Puszii NiSzi xx <3

      Törlés
  5. Szioo

    Tudod, most, hogy a rész feltétele után ennyi idővel írok, nagyon furcsa. Másabb, mert amikor először elolvasom, és rögtön komizok is, általában nem sok értelmes mondatot tudok kicsikarni magamból, mivel még a fejezet hatása alatt vagyok. Most viszont, több mint egy hét után, a harmadik olvasást követően, úgy érzem -remélem- össze tudok szedni pár értelmes gondolatot is. Vagyis hát mindjárt kiderül :)

    Tudod, mondtam hogy, ha Eric, és Hazza találkozik, Harry fel fogja ismerni Ericet, mert ugye vele csókolózott Nina a parkban. És hát nem igazam lett?! Fenomenális vagyok! Bár, mondjuk -mint mondtam- lehetne biszex és tiszta poén lenne, ha mire visszaérnek a turnéról nem egy csajjal hanem egy pasival csalná meg... bonyolítsuk... Enrique-vel .... jó mundjuk ő nem biztos hogy meleg, de mekkora poén lenne már? :D :D :D
    Amúgy nekem valamiért sántít ez az egész Eric sztori, és nem azért mert olyan hihetetlen, hogy egyből rájött, hogy ki is igazából Sisi, -míg a többiek mind olyan papucsok hogy nem látnak a saját szemüktől-, hanem azért mert úgy érzem, olyan kis sunyi hanem mert úgy érzem, egyáltalán nem szereti semmilyen mértékben Ninát. És bár ez "jó jel" mert nem fog annyira megbántódni amikor majd kiderül, hogy Nina egész végig csak kihasználta. Hát nem szép is a szerelem?!

    Amúgy bármily hihetetlen, és bármit is mondott, én nekem akkor is a kedvencem lesz (szorosan Niall mellett természetesen). Louis. Szeretném visszakapni Louist. Kell a csipkelődése, kellenek a gúnyos kétértelmű megjegyzései, és kell hogy jóban legyenek. Meg amúgy... Nem bánnám, ha mondjuk Niallnak elmondaná a hazugságait, meg a titkait, hiszen ő áll hozzá a legközelebb nem? És tudom -hiszem, érzem,- hogy a kezdeti döbbenet, és hitetlenkedés után (mert ugye akkor rájön, hogy igazából Nina és Sisi egy ember, mégis egyszerre járt mindkét barátjával, és ugye ezt azért szerintem senki sem venné jó néven) segíteni fog eligazodni az érzéseiben. Mert Ni egy áldott jó lélek, és örök kedvenc! Aww...

    A vége meg.. sok kérdést vet fel. Hadd ne soroljam fel mindet, tudod az te egy magad is. Mindenesetre a miértekre, a hogyanokra, és a reakciókra kíváncsi leszek, minden fél részéről. Elvégre is mindennek oka van, és minden az aminek látszik. Nem?

    Remélem sikerült egy tűrhető kommentet megírnom, mert úgy érzem ennek a hangulata, meg úgy az egész sokkal másabb, de azért él bennem a remény, hogy attól függetlenül, hogy ilyen későn érkezett elolvasod, és tudsz válaszolni. Mert imádom ezt az egészet amit írsz, és nagyon remélem, hogy mihamarabb olvashatom a következő részt mert furdal a kíváncsiság te lány! Kész, amit művelsz velünk!

    Puszil legfurább olvasód: Cassy

    Ui: Hova tűnt Elenaor? Hm? Lecsúszott a térképről? Mi az hogy alig szerepel? Hát nem ő a legjobb barátja?! Mi van itt kéremszépen? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megkönnyeztem... Nem a kommentől, csupán fáj a szemem. :D <3 :D Köszönöm ezt a hosszú komit!! :) <3

      Érdekes módon hirtelen Louis helyett szimpibb lett Niall ezért is írok róla többet. :D Niall olyan kis cukika, de nem... Ááá nem is folytatom mert túl sokat mondok.. :D :D Szadista vagyok Ismét. :D ;)

      Imádom úgy megírni a végét, hogy sok kérdés legyen. Szerintem ezt már észre vetted. El sem tudod képzelni, mi is zajlott le Zaynben és Harryben amikor megtörtént a csók..

      A komi valóban sokkal másabb mint a többi, de akár még ha csak két sort is írsz én annak is örülök!! :) :3 <3 Veled ellentétben most én rövidebbet írtam, de ezt csak a szemem könnyezésének köszönheted..

      Puszil legfurább íród: NiSzi xx

      U.i.: Eleanor... Nos, Eleanor kicsit éli a saját életét.. :D De hidd el hamarosan feltűnik. Addig is Sisinek/Ninának ott lesznek a fiúk +1 személy akit a kövi részben megismerhettek. Remélem szimpatikus lesz az illető, bár nem biztos. De a remény hal meg utoljára...vagy aki reménykedik. :D :D <3

      Törlés