18.rész - Búcsú Csók

Na Drágák!
Még épp időben meghoztam a részt! Mert ugye mindig vasárnap teszem ki. Hát még van egy órám. :D De tudjátok, hogy szokásom késő este kitenni. :D
Nem húzom az időt, mert drága bétám így is azt hiszem ki fog nyírni,már facebookon keresztül is. :D
Jó olvasást!
Puszii <3

A rész zenéje:
We The Kings - Sad Song 

https://www.youtube.com/watch?v=BZsXcc_tC-o

NiSzi xx

Zayn elolvasta. Elolvasta a levelet, amit neki küldtem Eleanor-on keresztül. El azt mesélte, hogy miután elolvasta dühösen rohant el. Ez volt három napja, azóta semmi hír felőle és én kezdek egyre jobban aggódni érte. Eddig csak Eleanor és Louis jött be hozzám, mert nekik mondtam, hogy jöhetnek, Louisal sikerült is megbeszélnem, hogy kerítse elő Zaynt, bármi áron. Dühösen rohant el. Dühös. Rám. Ez fáj. Nem azt akartam, hogy dühös legyen rám.
 Eleanor szerint Louis már előkerítette Zaynt, mert amióta elment tőlünk nem jelentkezett, ami csak jót jelent. Remélem Louisnak sikerül beszélnie vele, és nem csinált hülyeséget. Csak reménykedem, hogy Eleanornak igaza van, és még jól van. Szeretem és hiányzik. Igaz már nem fogunk találkozni, mint Sisi és hamarosan már sehogyan sem fogunk találkozni. Tudom, tapasztalatból tudom, hogyha a városban maradok az nem tart vissza a fiúktól. El kell mennem. Minden bizonnyal anyuhoz megyek egy időre, segítek Katherinanak.
- Hahó, Nina! Itt vagy? - lengeti kezeit arcom előtt Louis, kitudja már mióta.
- Persze. - felelek rekedten és feljebb tornázom magam. Őszintén nem vagyok jól. Nem csak lelkileg fizikailag sem vagyok a legjobban.
- Azt mondtam, hogy beszéltem Zaynel. - mondja, mire én rögtön figyelni kezdek rá. - Nem rád dühös. Magára dühös, hogy nem tudta meg akadályozni ezt az egészet. - Elmélyülve nézek a távolba, Louis szavait megemésztve.
Magára dühös. Mert nem tudta megakadályozni ezt az egészet. De még milyen egészet? A balesetet? A múltamat? Azt, hogy belém szeressen? Azt, hogy én szeressek bele? Hogy találkozzunk? Mire érti ezt?
- A fejed egy hatalmas kérdőjelre emlékeztet. Mint ha az arcod helyett, csak egy villódzó kérdőjel világítana. - néz rám elgondolkodva Eleanor. Megforgatom szemeimet, de másképpen nem reagálok rá. Túlságosan lefoglal az, hogy valamit nem tudok. Eddig mindig mindenről tudtam. Most meg nem. Ez idegesít. Szívesen beszélnék Zaynel, hogy mire érti ezt. Igazából nem csak emiatt beszélnék vele. Szeretném elmondani neki az igazat, hogy mennyire sajnálom. Bocsánatot kérni, hogy csak egy levéllel lerendeztem. Elbúcsúzni tőle személyesen. De nincs ennyi bátorságom. És tudnám, hogy rávenne, hogy maradjak. Akkor pedig minden kezdődne az elejétől. Minden ugyan úgy lenne, mint eddig. Mind ketten szenvednénk egymás társaságában, hogy nem lehetünk együtt, Natalie tovább ott lenne nekem pedig nincs erőm végig nézni ezt a folyamatot. A folyamatot, hogy Zayn milyen boldog mellette, míg én csak egy senki leszek a végén már számára. El kell mennem, ez lesz a legjobb döntés. A többiektől sem ártana elbúcsúznom. Tisztában vagyok vele, hogy még találkozni fogunk, de ők nem fognak tudni erről, hiszen ha Sisi elmegy, minden szó nélkül megbántom őket. Hiába találkoznak majd még Ninával, ha Sisi már nem lesz. De velük sem találkozhatok. Így maradnom kell a jó öreg levelezésnél.

Fiúk! 

Drága kis majmaim! Csak, hogy tisztában legyetek vele utálok írni! De inkább maradok ennél, még a végén, ha találkoznánk, rávennétek, hogy maradjak. Már pedig már nem tudok maradni. Ennek nincs különösebben egyetlen oka. Sajnos rengeteg van. Köztük az is, hogy nem akarlak titeket veszélybe sodorni a múltam által. Talán azzal, hogy az az ember, aki meglőtt börtönbe került, Vége. Lehetséges. De nem vagyok biztos benne. Befolyásos ember ő is és a főnöke is. Sajnálatos módon közelebbről ismerem őket. Nem tartoznak a jók közé, ahogyan én sem teljesen, de Ti igen! Titeket megakarlak óvni ettől a dologtól, amibe én bele kerültem. Lehetséges, hogy tizenhét éves vagyok még csak, de már megjártam a poklok poklát, amikbe ti még csak bele sem mertek gondolni.
A másik ok a múltam másik fele, ami megint csak tejes homály számotokra, illetve annyit tudtok, hogy van egy bátyám és volt egy kislányom.
Hadd meséljek egy kicsit, hiszen úgy sem kell már a szemetek elé állnom, amik éppen vagy elítélően, vagy sajnálkozva néznek. Egyiket sem szeretem.
Tizennégy éves voltam, amikor bele kerültem ebbe az egészbe. Egyaránt a rossz dolgokba, és a sztárvilágba. Akkor volt egy barátom. Christopher-nek hívták. Akkor találkoztunk először, amikor az az ember, aki rám lőtt bemutatott minket egymásnak. Furcsa ez a dolog, de így van. Akkoriban jó barátok voltunk azzal az emberrel. Chris és én randizgattunk, összejöttünk aztán egyszer eljegyzett. Életembe nem voltam olyan boldog, mint akkor mikor kiderült, hogy lesz egy közös kisbabánk. Hirtelen jött, csak tizenöt voltam mikor teherbe estem. Minden olyan tökéletesen ment, mint ahogyan a filmekben szokott lenni. Kilenc hónappal később megszületett Davina Carter. Életem legjobb pillanata volt, amikor fáradtan a kezembe tarthattam újszülött kislányomat és szerelmem mellettem volt. Minden olyan jól ment. A terhességem nem jelentett gondot a karrieremre, mert akkoriban fel sem tűnt senkinek, hogy eltűntem, akkoriban még nem voltam olyan híres. Hónapokig otthon voltam Davi-val, de hiányzott az éneklés, a táncolás, a nyüzsgő világ, amiben előtte éltem. Sosem voltam nyugton, kisebb koromban is otthon mindenfelé mentem. Harry, ha megkérdezed, Anne-t ő is bizonyítani tudja, hogy tíz percnél többet biztosan nem ültem nyugton. A szám be nem állt, vagy mentem minden felé, intézkedtem. Akkoriban a tánc volt a mindenem. Davina pár hónapos volt, amikor Eleanor és én otthon csajos estét tartottunk. Megakartam nézni a kicsit, mert nagyon csöndben volt, de El megállított, hogy még beszélgessünk kicsit. Komolyabban beszélgettünk, ami nálunk nagydolog, hiszen sosem voltunk akkoriban komolyak. Húsz éves volt ő is még, is mint két bolond olyanok voltunk. Arról beszéltünk, amit minden ember megkérdezett, ha meglátott a kicsivel: "Nem túl korai ez még?"
Csak neki mondtam el az igazat. De, igen az volt. Nagyon is. De amikor a hasadban nő egy picur képtelen vagy belépni úgy abba a rendelőbe, hogy már pedig te elveteted. Én sem tudtam megtenni. Elmentem, de belépni nem tudtam a rendelőbe. Már sorra is kerültem, de én csak elfutottam onnan. Nem tudtam megtenni. Eleanor ezután elengedett, hogy bemenjek végre a kislányomhoz. Csendesen feküdt a kiságyában. Annyira csendes volt. Túl csendes. Akkor jöttem rá, hogy meghalt. Kiáltottam Eleanornak, aki hisztérikus hangomra beszaladt hozzám. Már akkor ápolónőnek tanultam így tudtam, hogy Davi már nem él. Ezt persze nem csak az ápolónő gyakorlatnak lehet betudni, hanem az anyai szívnek is. Christopher engem hibáztatott, amiért bölcső halált halt kislányunk. Ekkor történt az, hogy a tündérmesének vége lett. A buborék, ami eddig védett minket, kipukkadt. Chris nem azt csinálta, amit egy normális férfi tenne. Először felpofozott. Másodszor is. Ezeket követte hetedik. Tisztán emlékszem, hogy összesen hét pofont kaptam tőle egy hét alatt, de a legnagyobb pofonok mégis csak lelkileg adta. Az eljegyzést is felbontotta. Így utólag örülök neki, nem tudnám leélni az életemet mellette. Ezután is folyton belém rúgott, de ezt tudjátok, hiszen párszor találkoztatok ti is vele. Davi halála után lettem ilyen. Eleanor vitt végig ezen az egészen, hogy túléljem valahogy. Viszont neki sem sikerült teljesen egészben megtartania engem. Kemény lettem, mint ahogyan ti is megismertetek. Senki nem került hozzám közel, nem engedtem. Olyan kíméletlen lettem, amilyen csak tudtam lenni. Akik körülöttem voltak tudták, hogy ez nem véletlen van így. Anyu egy orvoshoz akart küldeni, de El beszélt vele miszerint meg kéne értenie a dolgokat. Hiszen egy gyermek elvesztése nem könnyű. Pedig anyunak félig-meddig igaza volt. Megváltoztam és nem a jó irányba. Nem akartam annyit lenni az emberek között, nem foglalkoztam másokkal, nem ismerkedtem olyanokkal, akiket előtte ne ismertem volna.
Nektek hamarabb megnyíltam. Sőt, az elmúlt években először ilyen könnyen. Szeretlek benneteket a sok bonyodalmak ellenére is. Még találkozni fogunk úgy is, de ti arról már nem fogtok tudni, csak akik tudják, ki vagyok. De hiába fogunk még találkozni, ha nem lesz meg az a kapcsolat, mint a Sisi-One Direction. Így most Sisiként búcsúzom tőletek.
Louis! Veled úgy is még beszélni fogok miután átadtam a levelet, de azért ezeket elmondom. Veszekedtünk, utáltuk egymást, de még is te tudtál elsőnek mindent, nem árultál el és ez fontos számomra. Sosem fogom elfelejteni, hogy miként nyitottál be az öltözőmbe olyan nagy hévvel.
Liam! Te, aki másodikként tudja, ki vagyok. Érdekes módon megértettél, nem elítéltél pedig akkor már javában benne voltam olyan dologban, amiben nem kellett volna. Apáskodó stílusoddal bátyámra emlékeztettél, így akár mondhatlak már bátyámnak is.
Niall! Te, aki szintén elég közel voltál ahhoz, hogy megtudd az igazat. Ez valószínűleg azért van, mert túlságosan hasonlítunk. Vagyis a régi énemhez hasonlítasz. Neked köszönhetően pedig hosszú idő óta ugyan úgy éreztem magam, mint régen.
Hármótoknak köszönök mindent! Akár a testvéreim olyanokká váltatok nekem!
Harry, Zayn! Titeket nem tudlak testvéreimnek mondani. Mindig is többek voltatok nekem. Borzasztó érzés, amikor egyszerre két férfit szeretsz, és nem tudsz választani. Amikor azt várják tőled, még saját magad is azt várod, hogy válassz, de egyszerűen képtelenségnek érzed, hogy valamelyikükről lemondj. Pedig meg kellett, hogy tegyem, hiszen barátok vagytok, banda társak. Nem tehetem ezt veletek. De mivel választani nem tudtam így inkább lemondtam mind kettőtökről. Évek óta először voltam szerelmes újra, de inkább lemondtam róla, mint hogy fájdalmat okozzak nektek. Amikor már lemondtam arról, hogy valaha is együtt legyek valamelyikkőtökkel rájöttem kit is szeretek valójában.
Harry! Fogalmam sincs miként, és mikor szerettem beléd. Egyszerűen csak megtörtént. Ne sértődj meg, de ha megkérdezné bárki, hogy mi tetszett benned, nem tudnék választ adni. Ez nem rossz értelemben mondom. Még is szerettelek. Igen, csak szerettelek. Mára már rá jöttem, hogy amit éreztem először éreztem szerelem volt majd vonzódás és végül már semmi.
Zayn! Azt hiszem, neked már nem tudok mit mondani, már mindent elmondtam a levelemben. Három dolog még lenne.
Az egyik: Rájöttem, hogy téged szeretlek igazán és ez sosem fog változni.
A másik: Magadra vagy dühös, hogy nem tudtad megakadályozni ezt az egészet. Csak reménykedem benne, hogy nem azt akartad megakadályozni, ami közöttünk volt.
A harmadik pedig: Akármennyire fáj kimondani, leírni még is megteszem, mert attól még, hogy nem mellettem, de reménykedem benne, hogy még boldog leszel. Sok Boldogságot Natalie-val, aranyos lány, még ha teljes szívemből is ellenzem azt, hogy valaki más legyen melletted helyettem.

U.i.: Igazán nem értem miért nem találkoztunk hamarabb Srácok! Hiszen El és Lou már évek óta együtt van, még is csak annyiból ismertelek titeket, amikből Eleanor mesélt éppen ezért szerettem meg a zenéteket is. Örülök, hogy megkésve ugyan, de megismertük egymást! 

Szeretlek Titeket Srácok!

Húgotok, barátotok, Szerelmed 

Sisi

Megint sírok. Ismét befejeztem egy levelet és sírok. Louis csak csendben figyeli, amint egy borítékba teszem a lapokat és miután átadom neki szoros ölelésbe fog.
- Olvassátok, el mindannyian kérlek - suttogom fülébe. - De ne gyere vissza utána Louis! Majd találkozunk még. Nem sokszor, de találkozni fogunk - adok puszit arcára, majd eltávolodom tőle. Kíváncsian és ijedten néz rám, de én csak fáradtan rá mosolygok.

- Ne aggódj minden rendben lesz! - teszem hozzá, mielőtt még kilépne az ajtón. Becsukja maga mögött az ajtót és ez után, belülről pedig úgy érzem, hogy ez a rész végleg lezárul. A One Direction-nek örökre lezárult Sisi King-el való kapcsolata.

*Egy héttel később* 

A fiúk minden nap próbáltak bejönni hozzám, de egyszer sem engedtem. És mivel én vagyok, a beteg ezt tiszteletben tartják az orvosok is. Ma már kiengednek végre. Még pár napig itt leszek, de aztán elmegyek.
- Ní, gyere! Elvannak intézve a papírok, mehetünk haza. - ránt ki gondolataim közül Eleanor. Az elmúlt egy hétben még Louisal sem találkoztam. Hiányoznak!
- Ma délután elmegyünk a fiúkhoz, aztán este bulizni. Oké? - kérdi izgatottan, mire én összevont szemöldökkel nézek rá.
- Egészséges az, hogy egy hétig feküdtem kórházban és miután kiengednek, te rögtön bulizni viszel? - kérdezem, de ő csak a szemeit forgatja.
- Akkor majd holnap. - rántja meg a vállát. Sóhajtva adom fel. - Mellesleg ezt a fiúk küldik. - ad kezembe egy fehér borítékot, amiben több lap van. Elveszem tőle és mikor beülünk, a kocsiba kibontom.

Sisi!
Mivel már csak így vagy hajlandó kommunikálni velünk, mi is írunk neked. Telefon beszélgetéseink alapján megtanultad már, hogy milyen, ha mind beszélni akarunk veled és elkezdünk magyarázni, ezért sorban leírjuk, amit mondani szeretnénk. Utolsóként számíts rám!

Hugicám!
Csak, hogy tudd, haragszom rád! Legalább a telefont vennéd fel! Én elhiszem, hogy megijedtél és elakarsz menni most, de rám bármiben számíthatsz! Akármikor segítek, ha kell, legyen szó bármiről! Mint ahogyan én a bátyád lettem, te is nekem a hugicám!
Liam

Sí!
Nem hiszem el, hogy elmész! Egyszerűen képtelen vagyok felfogni ezt! Annyira fogsz hiányozni! Reménykedtem benne, hogy még bemehetek hozzád, mert ez így nem igazságos, hogy csak a baleset előtt láthattalak! Utána még csak egyszer sem. Hiányozni fogsz Sí! Nagyon! Remélem, még találkozunk!
Niall

Ní!

Amikor azt mondtad, hogy csak adjam át a levelet, olvassam el én is majd és ne menjek vissza hozzád, nem gondoltam, hogy az lesz az utolsó beszélgetésünk. Úgy értem tisztában vagyok vele, hogy majd találkozni fogunk párszor, de egyértelmű, hogy nem fogsz erről beszélni, kifogod kerülni a témát. Ha tudom, hogy akkor ölelhetlek meg utoljára, jobban megszorongatlak!
Louis

Sisi!

Valóban nem tudtam, hogy szerettél. Elolvasva a levél azon részét, amit nekem írtál ledöbbentem. Tudtam, hogy valamit érzel, ezt a turné alatt többször is kifejtettük egymásnak. Jobban inkább azt hittem, hogy csak játszol. De még álmomban sem gondoltam volna, hogy szerettél. Igazán remélem, hogy boldog leszel, és találkozni fogunk még! 

Harry

Szerelmem! 

Nem értem milyen okból kifolyólag gondolod azt, hogy már nem szeretlek! Ahogyan azt sem, hogy hogyan pattant ki a parókás szőke kis buksidból, hogy én azt akartam megakadályozni, ami közöttünk volt és van. Tudd, hogy igenis téged szeretlek mindennél jobban! Natalie jó társaság és valóban kedves lány, de feleannyira sem szeretnék vele lenni, mint veled. Arra gondoltam, hogy azt akadályoznám meg, hogy ez a dolog idáig fajuljon. Hogy Miattam akarj elmenni innen. Hogy már ne legyünk együtt. Most sem értem miért nem lehetünk együtt. Szeretlek és te is engem. Elméletileg gyakran találkozunk, vagyis annyira csak nem zavarhatsz igazából, ha eddig nem mondtam olyat neked. És szerintem még nem mondtam olyat. Kérlek, gondold át még egyszer, hogy elmész-e vagy sem! 

Szeretlek!

Zayn

Nem értjük ki lehetsz igazából, hogy azt mondtad találkozunk még, és Louis szerint gyakran találkozunk. Tudod, igazán tényleg elmondhatnád, hogy ki is vagy valójában. Már csak hárman nem tudjuk. Ebből a háromból Niall ugyan olyan, mint te, testvérekként tekintetek egymásra. Harry megértené. Bár Liam azt mondja, hogy nem biztos, vagy ha igen, fura lenne neki. Én pedig bárki is vagy szeretni foglak. Kérlek Sisi, mond el az igazat! Reméljük, még találkozunk! 

Szeretünk! 

Liam, Niall, Louis, Harry és Zayn

Ismét sírok. Egyik kezemben remegve fogom a levelet, másik kezem a szám előtt van és próbálom visszatartani hangos zokogásom. Hogy tudnám én itt hagyni őket? Sehogy sem tudnám megtenni, hogy felüljek egy repülőgépre és elmenjek. Pedig ezt kell tennem. Még ma. Elmegyek, a fiúkhoz utána pedig összepakolok és felszállok a legelső repülőgépre, akárhova is menjen.

- Ennyire rossz dolog, amit írtak? - pillant rám Eleanor, én pedig csak a fejemet rázom.
- Nem fogok tudni elmenni, ha így folytatják! - mondom el-elakadozva a sírástól.
- Mindannyiuk miatt, vagy csak Zayn miatt? - El tökéletesen átlát rajtam. Tudja, hogy a fiúk is hiányoznának, de az még elviselhető lenne. Amit nem fogok tudni kibírni az Zayn hiánya lesz. A tudat, hogy nem lesz, a közelembe megőrjít.
Nem fog megvigasztalni, átölelni, nem fog fárasztani a butábbnál butább ötleteivel. Nem fogunk veszekedni, hiszen ha nem vagyunk egymás közelében nincs min. Nem fogja játékból csókolni nyakamat, mint legelső ilyen pillanatunkban. Nem fog rám mosolyogni, barna szemeivel elmélázva nézni engem. Nem veszi, el parókámat én pedig nem kergetem majd emiatt. Nagy keze nem fog arcomra simulni én pedig nem nézek rá áhítattal. Nem fogjuk egymást kritizálni, mint néhány alkalommal a turné alatt is. Barna szemei nem fognak rabul ejteni. Nem fog többé bizonyítani nekem. Nem mondja már ki, hogy Szeretlek. Egyszerűen Ő Maga nem lesz már mellettem.
- Sosem fogom őt elfelejteni - suttogom magam elé meredve.
- Ha nem lennél ilyen makacs, nem is kéne elfelejtened - dorgál kedvesen Eleanor. Igaza van. - Konkrétan már nem is tudom mi az akadálya, hogy együtt legyetek.
- Én sem. Egyszerűen csak nem megy. Leginkább, mert Harry még szeret. És nem akarom, hogy ez felkavarja a dolgokat. Amíg pedig a közelébe vagyok szeretni is fog - mondom rekedt hangon a sírástól. Eleanor a telefonját nyomkodja, de közben figyel rám ezért is én tovább beszélek. - Nem biztos, hogy együtt leszek valaha még Zaynel, de remélem, ha egyszer visszajövök várni fog. Tudom, hogy kevés ennek az esélye, de én reménykedem.
- Várni fogok rád Baby! - szól a telefonból Zayn. Hitetlenkedve nézek Eleanorra, aki csak mosolyog.
- Te képes voltál felhívni őt, mikor tudod, hogy erről beszélek neked? - suttogom barátnőmnek idegesen.
- Tudsz róla, hogy hallak? - kuncog a telefonba Zayn.
- Menj a francba - nevetek zavaromba. Hihetetlen, hogy jókedvre derített ennyi idő alatt, egy mondatával ráadásul.
- Baby, csak veled!
- Rászoktál, hogy Baby-nek hívj? - nézek magam elé mosolyogva. Átveszem El-től a telefont és leveszem a ki hangosításról.
- Úgy néz ki, amíg kórházban voltál erre rá szoktam - mondja, és szinte elképzelem amint mosolyogva nézne rám. - Beszéljünk, kérlek! - hangja komolyabb lesz, erőtlenebb.
- Most is azt csináljuk - mondom, bár tudom, mire gondol.
- Sisi! - szól rá, hiszen ő is tudja, hogy én tisztában vagyok a dolgokkal.
- Zayn ha beszélnénk, még a végén rávennél, hogy maradjak! - sóhajtok feladóan. Egy ideig csendben van, de hallom a háttérből a fiúk hangját.
- Csak utoljára, kérlek! - mondandója vége felé, hangja elcsuklik. Ő most...Sír?
- Sisi csak szólok, hogy Zaynt még egy lány miatt sem láttam sírni. Sőt, még sosem láttam sírni! - szól bele a telefonba a meghökkent Harry. Hallom Zayn halk, hisztérikus nevetését, de nem igazi nevetés, tudom.
- Nem azért mert sírsz. Ezzel nem tudnál meghatni, nem vagyok az a sajnálkozó ember. De, oké, találkozzunk. Háromnegyed óra múlva lesz egy interjúm, ott jó lesz? - egyezek bele végül, majd órámra pillantok és rájövök, hogy nekem már húsz perc múlva ott kell lennem.
- Tökéletes! - mondja már sokkal boldogabban.
- Mi is megyünk! - kiálltja be a telefonba Niall.
- Oké, de ha megsüketülök, kibelezlek Horan! - fogom a fülemet bosszúsan, Niall pedig elmotyog egy Bocsi-t.
- Sziasztok! - mondom és már ki is nyomom. Eleanor rögtön haza visz, ahol megvárja, amíg elkészülök. Elég nehezen megy, de ez nem csoda, hiszen nem rég operáltak ki belőlem egy golyót. Eleanor elvisz az interjú helyszínére némi késéssel, majd el is megy.
- Itt vagyok - jelentem ki Paul aggódó arca elé állva, mosolygós arccal. Látom mögötte az öt fiút.
- Késtél! Ez megbocsáthatatlan! - ragadja meg karomat egy nő, aki minden bizonnyal valami rendezőféle lehet.
- Elsőnek is nem kértem bocsánatot, szóval nincs miért megbocsátania. Másodszor pedig ne rángasson! - tépem ki karomat kezei közül kissé idegesen. A fiúk csak mosolyogva néznek amolyan "Sisi visszatért!" Tekintettel. A nő sértődötten elmormol egy "Kövessen, kérem" mondatot és már békén is hagy. Ezek után már büszke mosollyal arcomon megyek helyet foglalni a műsörvezető lánnyal szembe lévő bőrfotelt. Már megigazítják az amúgy tökéletes sminkemet és már indulhat is. A lány még némi elő szöveget mond, aztán bemutat engem már szóba is kerültem.
- Nos, Sisi! Néhány kérdéssel fordulnék feléd! - néz rám bátorító mosollyal.
- Csak nyugodtan Liv! - mosolygok rá, mire ő a kezében lévő lapra néz egy pillanatra.
- Nem rég egy férfi meglőtt téged. Úgy tudjuk ma délután engedtek ki a kórházból. Ez így van?
- Igen így van. De már minden rendben van, én is tökéletesen megvagyok.
- Több, mint fél éve szakítottatok Zayn Malikkal, még is néha látnak titeket kettesben, vagy éppen félre érthető dolgok közben. Együtt vagytok?
- Nem, nem vagyunk együtt. Nem fogom kimagyarázni a dolgokat, hiszen ez mégis csak magán élet, de annyit elárulok, hogy barátok maradtunk Zaynnel, akármennyire is fura tud lenni egy ilyen helyzet.
- Mit gondolsz csak fellángolás volt a kapcsolatotok?
- Őszintén? Nem. Komolyabb volt, mint bárki gondolná. De egyéb okok miatt nem ment és ennek így kellett lennie.
- Belső források szerint megcsalt. Ez igaz?
- Nem, ez egyáltalán nem igaz! Zayn nagyszerű ember, barát és sosem tenne ilyet egy lánnyal sem. Ismerem őt annyira, hogy ezt tudjam - nézek mosolyogva rá. Hazudtam tudom, de ha ez kiderülne, akkor Zayn elkönyvelnék mindenféle rohadéknak, ezt pedig nem akarom. Mellesleg, tudom, hogy még egyszer nem tenné meg.
- Értem. És mond csak Sisi az sem igaz, hogy elmész Londonból?
- De igen, ez igaz. Elmegyek és egyhamar nem terveztem vissza jönni.
- Fiú van az ügyben? - kérdi bizalmaskodóan. Persze, bizalmaskodóan, amikor egy kamera vetít minket élőben, hát hogyne.
- Igen, nagy részben az - nevetek kínosan.
- És merre mész majd?
- Gondoltam körülnézek mindenfelé. Először is Barcelonába megyek, mert a turné alatt nagyon megtetszett. Aztán még Los Angeles, New York, Berlin, és ehhez hasonlók - sorolom mosolyogva. Liv még feltett pár illedelmes kérdést, de semmi érdekes nem volt ezek után. Fél órán át szerepeltem a műsorban, aztán már mentem is.
 - Miért védtél ki? - lép elém rögtön Zayn, amikor kevesebb ember vesz körül.
- Neked is, szia! - forgatom meg szemeimet, de ő csak néz rám és várja a válaszomat. - Az őszinte választ akarod?
- A mai napon, mindegy mi lesz, amit hallok tőled csak őszinte legyen - ragadja meg karomat és behúz egy részbe, ami szerintem öltöző lehet.
- Ha elmondtam volna, az igazat elhíresztelnék rólad, és te lennél a rossz.
- Ennyi? - kérdi, hiszen tudja, hogy más is van emögött.
- Meg még az is, hogy kétlem, hogy megtennéd még egyszer. - kezdem el a padlót nézni és látom, hogy közelebb jön.
- Ne menj, el kérlek! - suttogja, amikor már olyan közel van, hogy orrunk összeér.
- Zayn, kérlek! - fordítom, el fejemet ő pedig kétségbeesetten kap két kezem után és kettőnk között tartja őket.
- Maradj! - suttogja mélyen szemeimbe nézve. Elkapom tekintetemet, hogy ne kelljen szemébe néznem, amik biztosan magával ragadnának, ha beléjük néznék. - Mitől félsz Sisi? - kérdi, én pedig megremegek.
- Mások véleményétől - suttogom olyan halkan, hogy félő még ő sem hallotta. De sajnos meghallotta.
- Akkor menjünk el csak mi ketten. Utazzunk el. Ott mindent elmondhatsz nekem, ha szeretnél, és nem kell tartanod másoktól. Csak mi ketten lennénk - suttogja fellelkesülve. Még egy percre meg is ingok, hogy bele megyek. De még sem.
- Jól hangzik, de nem. Sajnálom Zayn!
- Miért nem? Csak indokold meg és megértem! - akad ki egy kicsit, amitől egy kicsit meg is ijedek. Észreveszi magát és lenyugszik, mikor látja, hogy félek Tőle. Gondolkodom, hogy mi is lehetne megfelelő dolog, amit ő is megért. Végül mondok egyet. Egyet a sok közül.
- Nem biztos, hogy annyira szeretnéd te tudni, hogy ki vagyok. Kibuknál. Egyedül lennénk, ketten és félek, hogy annyira kibuknál, hogy elmennél, én pedig nem tudnék utánad menni - mondom, és a végén lesütöm szemeimet. Zayn csak néz rám elgondolkodva.
- De hiszen ez nem történne meg. - töri meg végül a hosszadalmas csendet.
- Már miért ne? - csattanok fel, könnyes szemekkel. - Ismerlek Zayn Malik és pontosan ez lenne! - nézek szemeibe kíméletlenül.
- Akkor meg mi értelme az egésznek? - el eged és egy lépést tesz hátra, miközben tekintete üveges lesz. Sokáig csak nézek rá. Nem értem őt. De igazából igaza is van. Mi értelme is van ennek az egésznek, tényleg?
- Védeni akarlak csak! - szólalok meg idegesen némi idő múlva.
- Mégis mitől? - nevet lesajnálóan. - Magyarázd el, kérlek, mert nem tudom!
- Mondjuk bármi rossztól, amivel ártani tudnék neked te nagyon okos! - emelem fel hangomat már erre. Elegem van a hülyeségeiből és, hogy nem ért meg.
- Mégis mivel tudnál ártani? Nem értem meg, amíg el nem mondod! - ő is felemeli hangját, ami dühösen cseng vissza.
- Nem tehetem! Értsd már meg, hogy nem mondhatok el mindent! - idegesen túrok szőke parókámba.
- Miért? - teszi fel az eddigi legrövidebb, még is legnehezebb kérdést. Hirtelen nyugodtsága csak jobban felbosszant.
- Bántanának érted? Ha a múltam azt a részét mondom el, előfordulhat, hogy bántanának! Ha nem akkor elítélsz majd, aztán meg a többiről nem is beszélve. Nem tudnám elviselni, hogy utálsz!
- Miért bánnád azt, ha bántanának? - kérdi ismét érzelem mentes hangon.
- Mert Szeretlek te nagyon hülye! - kiáltok már rá, azt sem figyelve, hogy mit mondok. Először nem esik le neki, de aztán egy önelégült mosoly terül szét arcán.
- Most megcsókolnálak, de... - kezdi, de félbe szakítom.
- De tudod, hogy annak pofon a vége. - szólok, mire ő egyetértően bólint. Tudja, hogy ezt kapná, még ha szeretem, akkor is.
- Akkor csak gyere el velem valahová. És csak beszélgetünk. - néz rám biztató mosollyal.
- Miről? - kérdezem gyanúsan méregetve őt, és ő megvonja a vállát.
- A kapcsolatunkról. Csak nem hozzuk fel azt a tényt, hogy nem tudok ki is vagy és mi a múltad. Egyszerűen csak megbeszéljük a dolgokat. - mondja, én pedig mérlegelem magamban a dolgokat. Végül beleegyezem. Zayn oda szól a fiúknak, hogy majd megy, és mind a ketten figyelmen kívül hagyjuk, hogy "véletlen" mind a négy fiú az ajtó előtt volt. Nyilván hallgatóztak.
Zayn a legközelebb lévő Nando's-ba visz, ahol miután vettünk magunknak némi ételt és inni is vettünk leülünk a legeldugottabb asztalhoz.
- Tudnál bennem bízni, ha újra kezdenénk? - teszi fel rögtön kérdését, amin egy kicsit el is csodálkozom.
- Talán - húzom el a válaszom, amire ő egy fintorgással reagál. Nem ezt a választ várta.
- Egy kapcsolat a bizalomra épül Sis - rázza fejét rosszallóan.
- Tudsz róla ugye, hogy ha megtudod, ki vagyok, hozzá kell szoknod, hogy nem Sisinek szólítasz majd.
- Igen, tudom.
- Akkor miért nem hívsz a rendes nevemen? Hiszen tudod - rántok vállat, mire ő csak mosolyogva néz rám.
- Ahogy akarod Baby - megszólítására csak szemeimet forgatom.
 - Szerinted képesek lennénk normális kapcsolatban élni? - kérdezem a sült krumplimat nézve, amihez eddig még hozzá sem nyúltam.
- Próbáljuk meg?
- Ezzel sem fog menni, hogy rávegyél, hogy maradjak - nevetek fel kínosan.
- Maradj, kérlek! - teszi egyik kezét az enyémre.
- Nem, Zayn! - rázom fejemet nemlegesen.
- És ha azt mondom, hogy nem engedlek? - kérdi halványan mosolyogva.
- Akkor az arcodba nevetek és emlékeztetlek az emberi jogokra - nevetek halkan.
- Még nem vagy nagykorú! - figyelmeztet, de én csak leintem.
- De igen, az vagyok.
- Tessék? Még is mikor? - hüledezik, mire én csak vállat vonok.
- A turné alatt. Tökéletes időzítésed volt ugyan is Barce-t pont a szülinapom előtt lévő napon adtad. - mosolygok, mire ő is elmosolyodik.
- Utólag is Boldog Szülinapot! - mondja átülve mellém.
- Köszönöm! - mosolygok lesütött szemekkel.
- Akkor sem próbálnád meg velem még egyszer, ha térden állva könyörgök neked - emeli fel fejemet államnál fogva.
- Még akkor sem - rázom fejemet keserűen mosolyogva. - Nem arról van szó, hogy Veled nem jönnék össze. Egyszerűen csak nem megfelelő az időzítés - mondom tovább, mélyen szemeibe nézve.
- Várni fogok rád, Baby! - ad egy puszit a számra. - Szerelmem. - suttogja, én pedig lehunyom szemeimet, amikor ajkait az enyéimre tapasztja. Lágyan csókol, érzelemmel teli. Tudja, hogy nem fogunk találkozni jó ideig, vagyis nem Sisiként fogok vele találkozni, éppen ezért is csókol lassan. Lassan, szerelmesen, érzékien. Mindent bele tesz ebbe a csókba, amit egy szerelmes férfi csak tud.
- A Búcsú Csókunk.